Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-11 / 101. szám
1992. április 11., szombat ü) Dunántúlt napló 9 Költészet napja -1992 A Kincskereső áprilisi száma József Attila: Ars poetica Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás - fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők - mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón, e század: rám gondol, szántván, a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübörgni rímeit. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem. A címlapon látható bohóc is sejteti: a szám nagy részét az áprilisi bolondozásoknak szentelték a szerkesztők. A NEVETŐ IRODALOMÓRA különkiadása IOR-DICS-LÓ! címmel jelentkezik, azaz mint Országos Dicsekvő- és Lódítófesztivál. Megismerkedhetünk Münchhausen báró legizgalmasabb vadászkalandjával és háborús hőstettével éppúgy, mint az Ördöngős (Dieter Ott hőse) jegesmedve-vontatta jégtáblahajójával,s még egy hazudós egérrel (Lázár Ervin költötte) is megtudjuk, hogyan mentette meg a Farkas és a Kos életét. Simái Mihály folytatásosa (Nagykópé Haspók fantasztikus kalandjai) is a vidámság égtájaira kalauzol - Krumpendlinszky, a zseniális zsebtolvaj, valamint a samandán királylány szakácsművészete teszi próbára a nevetőizmainkat... Gaudag és változatos a lírai válogatás: Radnóti Miklós, József Attila és Nagy László, Buda Ferenc, Bornemissza Endre, Szergej Mihalkov és Szauer Ágoston, klasszikus és mai költők tavaszról, szerelemről, tűzről és istenélményről szóló verseit olvashatjuk az áprilisi számban. Nem hiányzik a történelmi monda sem - Mikszáth Kálmán Sárospatakról szóló regéje, s ide sorolható a Jókay-műbő\ készült képregény, A viking hercegnő is, Vass Mihály munkája. A VILÁGVÉGE AZ ÚJVILÁGBAN sorozatban Z. Kosidowski továbbmeséli az inka birodalom bukásának históriáját: Atahualpa királyt kivégzik a spanyolok, új fejezet kezdődik Dél-Amerika történetében. A Szívhangok, a Kincskereső levelezési rovata melléklettel is jelentkezik, amelyből megtudhatjuk: hogyan kell udvarolni? A gyerekírásokat bemutató ÍGY ÍRUNK MI egy miskolci kislány versét és egy pesti sci-fi-jét közli. Az áprilisi Kincskeresőt Kass János, Gaál Éva, Kaján Tibor, Pásztor Csaba, Szegszárdy Ildikó illusztrálta. A képeslapokra szétvágható borítót Reich Károly és R. Scarry grafikái díszítik. „Túlelég, ami történt” Beszélgetés Petri György költővel Vannak legendák. Petri György is az. Akár tetszik neki, akár nem. De nem is ez a lényeg. Hosszú évekig nemkívánt személyiség volt a magyar irodalmi és közéletben. Most könyvei jelennek meg, hanglemez a verseivel. Ettől azonban nem boldogabb; ez „természetes”. És tovább ír. A versek most is ugyanolyan maróak, gúnyosak, öngúnyosak, sziporkáznak, mint tíz éve. És hány éve is, egy általán! A kérdések címszavakban, szinte egy-egy vershez kapcsolódóan, nagyjából követve az életrajzot. A nagymama.-Nagyanyám volt, aki valójában egy morális mintát adott az életemben. Tökéletesen hiányzott belőle az érzék, hogy bármilyen hatalmat tiszteljen. '44 végén állig felfegyverzett nyilas suhancok állították meg, és elkezdték molesztálni. Megmérgesedett és azt mondta: „Elmész innen, kisfiam, mert kapsz egy akkora pofont! ...” Érdekes módon békén hagyták. Aztán '49-ben egy szomszéd a tőle kölcsön kért írógépen írt gyújtó hangú röpiratokat. Persze, az ávó hamar begyűjtötte, nagyanyám írógépével együtt. De az az övé volt, hát elment az Andrássy út 60-ba, hogy viszszakérje. A megdöbbent kapus tiszt gratulált neki, mondván ő az első ember, aki önként ment oda. Szóval volt benne egy pragmatikus civil bártorság, az, hogy nem fogadom el a játékszabályokat, hanem valamiféle civilizált mintához tartom magam. És tőle tanultam a rugalmasságot is; ő is mindig azt csinálta, amit éppen kellett. Ez nekem is jól jött az „illegalitás éveiben”, így sok marhaságot el tudtam viselni. 1956.-Ismét levonultunk az óvóhelyre. Nagyanyám lesütött két libát, azt faltam odalenn. Különben nem csináltam semmit. Azaz, néma tüntetést akartam szervezni a barátommal titokban, november 4-e után, délután 1-2 között. Elmeséltem anyámnak, hogy lesz ez a tüntetés, ő természetesen azt mondta: „De hiszen akkor dolgoznak az emberek”, mire én elszóltam magam: „Akkor átszervezzük”. Már akkor is kiderült, hogy a szervezkedés nem az én műfajom. Gimnázium, 60-as évek.- A Toldi Gimnáziumba jártam, jó osztályba, László Balázs, a kormányszóvivő osztálytársam volt. Borzasztó rossz tanuló voltam, két évet kellett várni az egyetemi felvételivel, hogy már ne számítson az érettségi eredmény. Dolgoztam segédmunkásként, majd a Szolnok Megyei Néplapnál indult reményteli újságíró-gyakornoki pályám, mígnem egy újoncozásról szóló riportomban túl sokat emlegettem a síró anyákat és a holtrészeg kiskatonákat. Nem lettem újságíró, helyette orvosi szakfordító. Egyetem és a filozófia.-Á filozófiát olyan diszciplínának tartottam, ami közvetít különböző tudományok között. Verset 16 évesen kezdtem írni, de 20 évesen abbahagytam, mert úgy éreztem, hogy az akkori poszt-Nyugatos, poszt-József Áttilás irány zsákutca, folytathatatlan. '67-től sikerült újra írnom, mikor megismerkedtem Várady Szabolccsal. Az egyetemi szeminárium, ahová Kis Jánossal, Bencze Györggyel és másokkal jártam együtt, az idők folyamán politikai, demokratikus ellenzékké nőtte ki magát. És mégis: költészet és politika.- Végig ambivalens volt a viszonyom az úgynevezett „politikai költészet”-hez. Voít a 60-as években olyasmi, amit úgy hívtak, hogy „közéleti költészet”, aminek része volt a konstruktív bírálat, ahol lehetett arról szólni, hogy vannak apróbb hibák, pl. a budapesti közlekedésben. Ezt én gyűlöletesnek tartottam. Egy korai versemben őszi tájról írtam, hogy rohadnak a gyümölcsök a fán, erre Garai Gábor azt mondta, úgy hat, mintha a téeszesítést bírálnám.- Ennek ellenére fontosnak tartom a politikai költészetet is, hisz a politika beletenyerelt az életünkbe. De soha nem gondoltam, hogy költői ideológusa lennék bármiféle politikai mozgalomnak. M. K. Papp András A szépség (D. emlékére) Hol volt, hol nem volt, túl az összetört üveghegyeken, ott, ahol az Óperenciás tenger hullámai a világ végét mossák, abban az időben, amikor parányi atom lett a legfőbb hatalom, tehát ott és akkor élt, éldegélt egy öreg varrógép, bizonyos Singer néni, aki vénségesen vén volt, akár egy közönséges kavics. Nézte, nézegette magát a tükörben, hátha megszépül, hátha megfiatalodik attól az őszinte tekintetétől, amivel vállalni merte csúf vénségét. Illegett jobbra, illegett balra, még színes cérnákkal is fölcicomázta magát, gondolván, a tükörkép méltányolja majd a szépüléséért tett erőfeszítéseit, és valahogyan megsegíti. Láss és hallj csodát: a vénségesen vén, a borzasztóan csúf varrógép nem szépült meg. Mondom, csoda, mert a parányi atom hatalmas birodalmában minden megesik, a legképtelenebb ötletek válnak valósággá. A csoda itt úgy folyik mindenfelé, mint nyál a mély álomba merült ember szájából, közönségesen és megszokottan, s már-már az számít csodának, ha nem történik csoda, főleg olyan valakivel, aki már csak abban bízik, akár egy halandó a megváltásban. Singer néni nem adta föl; újra és újra megnézte magát a tükörben, de ettől egy lehelletnyit sem fiatalodott. Továbbra is ugyanúgy zörögtek és kattogtak benne az áttételek, szakadtak el a cérnák és törtek a tűk munka közben. Végső elkeseredésében elhatározta, tesz egy utolsó kísérletet megfiatalodásának érdekében, amivel talán elűzheti magától az ócskavas szellemének rettentő képét. Ha a fene fenét is eszik, gondolta magában, akkor sem maradok a csúcstechnika szégyenfoltja. Úgy gondolta, inkább beolvasztja magát, mint ilyen csúf varrógépként kelljen egyszer majd széthullnia. De mielőtt öngyilkos gondolatát tettekre válthatta volna, a gyógyulás és a szépülés reményében a modern orvostudományhoz fordult, mert azt hallotta, hogy ott csodákra is képesek. S mivel megbízható kórképre, látleletre volt szüksége az állapotát illetően, ezért egy jó nevű, privát sebészeti klinikát választott. A műtétre, amely elkerülhetetlennek bizonyult a vizsgálati eredmények alapján, körülbelül annyi pénzt fizetett be, amenynyit egy rendes ország fizet ki azért, hogy rendes kölcsönöket kapjon. Es egy szépnek mondható napon eljött a műtét ideje, s az, hogy eljött, természetesen nem a nap szépségének volt az érdeme, hanem az előjegyzés mindenhatóságának, amit az idő mindenhatósága szabályozott a parányi atom hatalmas birodalmában. Ennek a szépnek mondható napnak a reggelén Singer néni egy falatot sem evett. No, nem az izgalom miatt, bár abból sem volt hiány, inkább azért, mert műtét előtt nem szokás enni, nehogy valamilyen komplikáció komplikálja az amúgy sem könnyűnek ígérkező beavatkozást. Teljes generálozás, olajozás az utolsó csavarig, ami egy ilyen vénségesen vén varrógép esetében nem egy gombfoci-meccs. Singer néni megdöbbenésére a műtő boncasztalán nem a mindent átható steril szikrázó fehérsége fogadta, hanem egy közönséges fekete esernyő.- Dicsértessék - köszönt udvariasan az esernyő. A varrógép egy pillanatra megszédült attól a gondolattól, hogy most adják rá az utolsó kenetet, és nemhogy a szépülésre nincs reménye, de még az életben maradásra sem sok esélye maradt.- Csak bátran, bátran - biztatta Singer nénit professzor Lautréamont, és egyben elnézést kért a plébános úr esernyője miatt, de arra való tekintettel, hogy milyen lehetetlen közállapotok uralkodnak a gyógyászatban, megértését kérte.- Egy füst alatt két műtétet végzünk el - magyarázta a professzor, és az esernyőre mutatott, akinek acélos merevítő pálcái szomorúan és megtörtén kukucskáltak ki a szakadozott fekete orkán alól, akár egy vihartépett fa ágai a sűrű levelek közül.-Tudja, Singer néni - folytatta a professzor -, hogy van az mostanában, sok a betegség, kevés a szépség. És ebben a pillanatban, az idő mindenhatóságában - talán a füst miatt, talán az esernyő közelségétől vagy professzor Lautréamont beszédétől, pontosan nem lehet tudni -, a vénségesen vén, borzasztóan csúf varrógép úgy érezte, hogy ő, a maga emberi valóságában megszépült; hogy az áttételek már nem kattognak olyan rémségesen; hogy a cérnaszakadásban nem ő a vétkes, hanem éppen a cérna, mert vékony, mert gyenge. Öntöttvas lábazatán a fekete cirádák különös fényben csillogtak. Híd alakú testén a cérna úgy feszült meg, akár egy távolugró lábán az izom dobbanás előtt. És csodák csodájára: nem szakadt el.- Műtétre semmi szükség! Semmi szükség a műtétre - zakatolta a kamasz varrógéplányok kacérkodó hangján, majd csöndesülve még hozzátette: antikká nyilváníttatja magát. Az esernyő csodát emlegetve imádkozott.-Csodára semmi szükség - állapította meg professzor Lautréamont boldogan, kissé elérzékenyülve attól a látványtól, amit egyfelől részletként a varrógép szépsége okozott, másfelől az a teljesség, melyet a varrógép és az esernyő véletlen találkozása jelentett a műtő boncasztalán. Anyósok könyve 1900-ban jelent meg Pécsett Taizs József nyomdájában Sirisaka Andor Anyósok könyve című műve: "humorisztikus, szátirikus anyós-tárgyú apróságainak mulatságos és tanulságos gyűjteménye". A Pannónia Könyvek sorozatában most kiadták hasonmás formában. Néhány apró részletet közlünk a gyűjteményből. A szerelmi viszony olyan, mint a hegedűn a húr: minél tovább húzódik, annál feszültebb lesz; ha az anyós is feszíti: szétpattan. A szerelem a saláta, a hozomány a pecsenye s az anyós a fogpiszkáló. Saláta pecsenye nélkül vajmi keveset ér; pecsenye azonban fogpiszkáló nélkül is élvezhető.- Ej, be megbosszantottam ma az anyósomat!- Mivel?- Egész nap nem vertem a szivarhamut a szőnyegre.-Hát azon a te anyósod bosszankodik?-Hogyne! Ha odavertem volna: jól összeszidhatott volna. * A házasság a tűz, az anyós a füstje. „Aki haragszik, annak nincs igaza ” - mondja a példabeszéd. Ha ez igaz, úgy az anyósoknak soha sincs igazuk. ■Sk Új harangot csináltattak közös költségen egyik község buzgó lakói. Midőn az új harangot meghúzták a toronyban, a harangozó anyósát, aki süket volt, mint az öreg ágyú, nem elégítette ki annak a hangja.-Nagyon gyengén szól, úgymond, jobban kellene neki morogni.-Várjon csak napamaszszony, vágott közbe a toronyból leérkezett harangozó. Hisz ez még fiatal, most szólalt meg legelőször. Ha majd megöregszik, mint kigyelmed, majd az is jobban morog ám! ■Sk A hová az ördög nem mehet maga, oda anyóst küld. * Az „anyós” a „vő"-vei semmiképp sem rímel. * Feleség: Bandikám, a mama megharapta a nyelvét és majd lenyelte. Férj: Borzasztó! Szaladjon a cseléd azonnal az orvoshoz, jöjjön rögtön, és mondja, hogy a mama megmérgezte magát.