Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)

1992-04-10 / 100. szám

2 új Dunántúli napló 1992. április 10., péntek Új kitüntető elismerés Szerdán késő este - először a repülőgépbalesete óta - megjelent a nyilvánosság előtt Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke: a tripoli te­levízió kórházi ágyban fekve mutatta. MTI TELEFOTO Folyamatos lesz a munkanélküliek ellátása Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) sem kapta meg a rendeletmódo­sításhoz szükséges mértékű tá­mogatást: 16-16-an helyeselték, illetve ellenezték, heten pedig tartózkodtak. A kormánykoalí­ciós pártok frakciói egyöntetűen ellene szóltak és szavaztak, de ebben nem voltak teljesen egyedül. Az ellenérvek között szerepelt, hogy ez a rendelkezés sértené a kisebbség tiltakozó kivonulásának a jogát, méltány­talan lenne az igazoltan hiány­zókkal szemben, illetve csak a határozatképtelenné válás ese­tére vonatkozik. A díszpolgári címről és az emlékérmekről szóló rendelet módosítása nem járt ekkora vi­tával. A múlt heü furcsán vég­ződött ülés tapasztalataiból okulva olyan módosítást java­solt dr. Farkas Károly jegyző, amely új kitüntetés alapítását je­lenti. A Pro Communitate (A Közösségért) Emlékérem ma­gánszemélynek, illetve több magánszemélynek együttesen adományozható a város és kö­zössége rangját emelő, hímevét öregbítő egyszeri aktuális, vagy kiemelkedő folyamatos egyéni vagy kollekttív teljesítmény, eredmény elismeréseként. Ezt a módosítást egyhangúlag fo­gadta el a testület. Utána pedig azt, hogy először ezt a kitünte­tést a PVSK Co-Order nő kosár­labda csapat hat játékosának és az edzőjének adományozza. Most már sorra került a La­kásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesületének népi kezdemé­nyezéséről való állásfoglalás is. Ez a kezdeményezés arra irá­nyul, hogy a közgyűlés újra tűzze napirendre a lakáselide­genítésekkel kapcsolatos prob­lémák tárgyalását. A vita iga­zolta dr. Mikes Éva alpolgár­mestert, a FIDESZ frakció ve­zetőjét, hogy ebben a kérdésben már senki nem tud új elemet felvetni, az álláspontok megme­revedtek. A FIDESZ és az SZDSZ frakció 20 képviselője ehhez kapcsolódóan azt kezde­ményezte, hogy rendeljen el he­lyi népszavazást a közgyűlés a lakásértékesítésről szóló rende­letéről. Szerintük csak így vál­hat világossá, hogy mennyien helyeslik, illetve helytelentik ezt a szabályozást, hiszen az utóbbi másfél évben akármilyen döntést is hozott a közgyűlés a lakásértékesítéssel kapcsolat­ban, azt valamilyen oldalról mindig felzúdulás fogadta. A többi képviselő javarészt a népszavazás ellen szólt, mond­ván: csak a felelősség áthárí­tása, várhatóan érdektelenségbe fullad, nem ad igazi választ semmire és ráadásul rengetegbe kerül. Erről az a döntés szüle­tett, hogy a népszavazás kez­deményezését a jogi és ügy­rendi bizottság tárgyalja meg először. Az előbbitől végül is függetlenül, a közgyűlés ellen­­szavazat nélkül 11 tartózkodó vokssal úgy határozott, hogy népi kezdeményezésre felveszi következő ülésének napirend­­jére.a lakásértékesítés problé­máinak tárgyalását Dunai I. Magyarország elismerte Bosznia-Hercegovina függetlenségét A Magyar Köztársaság kor­mánya - a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és a Lengyel Köztársaság kormá­nyaival történt megegyezéssel összhangban - 1992. április 9-én elismerte Bosznia-Herce­govina Köztársaság független­ségét és úgy döntött, hogy dip­lomáciai kapcsolatot létesít vele. A Magyar Köztársaság kor­mánya döntése meghozatalakor figyelembe vette, hogy Bosz­nia-Hercegovina polgárai az ez év február 29.-március 1-i nép­szavazáson nagy többséggel a köztársaság függetlensége mel­lett szavaztak. Ezzel Bosz­nia-Hercegovina teljesítette az Európai Közösség által 1991. december 16-án meghatározott, majd 1992. január 15-én módo­sított és kiegészített feltételeket. A magyar kormány figyelembe vette azt is, hogy az Európai Közösség 1992. április 7-i dá­tummal elismerte Bosznia-Her­cegovinát. A magyar kormány Bosznia-Hercegovina Köztár­saság elismerésekor mérlegelte azt is, hogy a délszláv konflik­tus tartós és minden felet kielé­gítő lezárása érdekében elen­gedhetetlenül fontos Bosz­nia-Hercegovina állami egysé­gének megőrzése a jelenlegi ha­tárok között. A köztársaságban most zajló fegyveres összetűzé­sek éppen ezt, a térség stabilitá­sát messzemenően befolyásoló lehetőséget veszélyeztetik, amit a nemzetközi közösség nem fo­gadhat el. O Moszkva. Az orosz népkép­viselők kongresszusán a szer­kesztő bizottság csütörtökön visszavonta azt a javaslatot, amely jelentősen korlátozná Borisz Jelcin orosz elnök jogkö­rét és egyebek között megfosz­taná őt a kormányalakítás jogá­­tól.A kongresszus ettől függet­lenül ismételten benyújthatja a korábbi tervezetet, de a szer­kesztő bizottság lépése azt mu­tatja, az erőviszonyok Jelcin ja­vára mozdultak el. A szerkesztő biztottság ugyanakkor javasolta a kongresszusnak, hogy köte­lezze, Jelcint: tegyen javaslatot az ülésszak végéig az új orosz kormányfő személyére. Ezt a tisztséget jelenleg, az államfői mellett, Borisz Jelcin tölti be. Orosz-ukrán flottavita Az orosz és az ukrán elnök megegyezett abban, hogy köl­csönösen felfüggesztik a Fe­kete-tengeri Flottáról kiadott rendeleteik érvényét - jelentette a moszkvai rádió csütörtök dél­után. Borisz Jelcin a hírt az orosz parlament frakcióvezető­ivel közölte csütörtökön. Az orosz elnök közlése szerint a nap folyamán két ízben is tár­gyalt telefonon Leonyid Krav­­csukkal. Megegyezés született arról is, hogy a két állam tör­vényhozásának tagjaiból ve­gyes bizottságot állítanak fel a flotta hovatartozása miatt kelet­kezett vitás kérdések megoldá­sára. A Szevasztopolból szár­mazó értesülések szerint a vá­rosban csütörtökön folytatódtak a tárgyalások Vlagyimir Cser­­navin flottatengernagy, az Ál­lamközösség haditengerészeté­nek főparancsnoka és Vaszilij Durdinc, az ukrán parlament első elnökhelyettese között. (Folytatás az 1. oldalról) vény lehetőséget adna az állam­nak arra, hogy garanciákat kér­jen a bányavállalkozóktól a bá­nyászattal összefüggő tevé­kenységek - mint például a környezetrendezés - elvégzé­sére is. A tervezet ugyanakkor nem szabályozza a bányaipari dolgozók járandóságait - hang­súlyozta a szóvivő, hozzátéve: erről a munkajogi szerződések rendelkezhetnek. A népjóléti tárca előteijesz­­tése nyomán a kormány módo­sította az ápolási díjról szóló A Honvédség megvédi az or­szágot, de vajon ki védi meg a Honvédséget a teljes ellehetet­lenüléstől? - Ezzel a meglehe­tősen drámai mondattal lehet a legtömörebben összefoglalni annak a sajtótájékoztatónak a mondanivalóját, melyet tegnap délelőtt tartott Preininger Amb­rus vezérőrnagy, a 2. Katonai Kerület parancsnoka. Ez az új katonai szervezet 1991 őszén jött létre, Kaposvár székhellyel. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyék területén vala­mennyi szárazföldi alakulat eh­hez a katonai szervezethez tar­tozik. A tábornok elmondta: lassan befejeződik a Honvédség reformja. Az új, védelmi doktrí­nának megfelelően a hadsereg létszáma csökkent, megváltozott a fegyverzeti összetétel és na­gyon jelentős átcsoportosítá­sokra került sor. Ez utóbbi kü­lönösen a hivatásos katonák éle­tében hozott döntő, sőt nem egyszer tragikus változásokat. Az új helyőrségekben a tisztek családtagjainak jelentős része nem talált munkát, és ez tovább fokozta az amúgyis súlyos szo­ciális gondokat. Nem véletlen tehát, hogy a harckészültség szempontjából oly fontos csa­pattiszti beosztásokból mintegy 400 tiszt hiányzik. A legutóbbi bevonulás alkal­mával 4000 fiatal öltött katona­ruhát a dél-dunántúli helyőrsé­gekben. Közülük 1200 fő volt a munkanélküli! A civil életből súlyos gon­dokkal érkező fiatalokat, sajnos, 1990-es minisztertanácsi rende­letet, amely a súlyosan fogyaté­kos, vagy tartósan beteg hozzá­tartozókat otthon ápoló család­tagok járandóságáról intézke­dik. Ezután azok is kapnak ápo­lási díjat, akiknek fogyatékos gyermeke nem-iskolarendszerű intézményben foglalkozásokon vesz részt. A gondozó eközben nyugdíjra jogosító szolgálati időt is szerez. A jogosultságot és a díj összegét az ápolt ál­landó lakhelye szerint illetékes önkormányzat képviselőtestü­lete állapítja meg. a laktanyákban is aggasztó helyzet várja. A körletek jelen­tős része teljesen lepusztult, ugyanakkor az egész katonai kerület területén mindössze 6 millió forint az éves felújítási keret. .. A katonai költségvetés végle­tekig történt megkurtítása szá­mos területen válsághelyzetet idézett elő. Az egy főre eső napi élelmezési norma 112 Ft. A sorkatonák havi illetménye 1300 Ft/fő. A többségükben 18 év körüli fiatal katonák, érthetően, nehe­zen viselik ezeket a súlyos kö­rülményeket. Magas az öngyil­kossági kísérletek száma, ami a laktanyákon belüli helyzet mel­lett, az otthonról érkező nyugta­lanító hírekkel is összefügg. A katonai feladatok teljesíté­sével kapcsolatban a parancs­nok határozottan kijelentette: a Honvédség képes teljesíteni fel­adatait. A déli határunkon kia­lakult bonyolult helyzetre való tekintettel a parancsnokságok többvariációs intézkedési ter­veket dolgoztak ki. A kijelölt alakulatoknál különlegesen fel­készített alegységek vannak arra az esetre, ha nagyobb lét­számú fegyveres csoportok lé­pik át az országhatárt. Preinin­ger Ambrus vezérőrnagy - a közelmúlt belgárdi vádjaira is utalva - egyértelműen leszö­gezte, hogy honvédségi alakula­tok nincsenek a határ közelé­ben, eddig semmiféle akcióban nem vettek részt, az ügyeletes alegységek is eredeti helyőrsé­geikben vannak. Békés S. Két „Tulipán” egy boltban Hónapokkal ezelőtt a szociális segélyezés egyik formájaként önkormányzati hús- és élelmiszerboltot hozott létre a közgyű­lés a Rákóczi út 53. szám alatt. Működtetését a város Kény­szervágó Húsüzemére, illetve a „Tulipán” Szociális Üzletháló­zatra, mint alapítványra bízta. Mind az ötlet, mind az alapít­vány az MDF-hez kötődik, ám a közgyűlés azzal a feltétellel utalta ki a helyiségeket a bolt céljára, hogy az alapítvány nevé­ben nem szerepelhet egyetlen pártra vonatkozó utalás sem. Ez a feltétel teljesült és a cél is megvalósult egészen ez év február végéig, amikor egy másik MDF-es alapítvány a bolt zárjait lecserélte, az eredeti működtetőket kidobta az utcára, mondván: a párt kapta meg ezt a kiutalást az önkormányzattól. A közgyűlés tegnap ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy az MDF belső ügyeibe nem kíván beleavatkozni, de a kiutalás más telephelyű, más képviselővel rendelkező és pártra utalást nem tartalmazó nevű alapítvány részére történt. A kiutalásának visszavonásával együtt ideiglenesen a Kényszervágó Húsüze­met bízta meg az élelmiszerbolt működtetésével is. Nincs több lyuk a derékszíjon... Készenlét és napi gondok Sajtótájékoztató a dél-dunántúli katonai kerületparancsnokságán Lasseisberger Knauf Építőipari Kft. 8202 Veszprém, Házgyár út 9. Pf.: 24. Tel.: 80/29-827,22-049, 24-024 Telefax: 80/29-827 LB Knauf vakolatok Veszprémből európai minőségben LB-km VAKOLATOK GYÁRI KERESKEDŐNKTŐL: MODUL Kft. 7635 Pécs, Donátusi u. 4. Telefon: 72/34-384 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a nyugdfczás miatt megüresedő Fiatalok Napközi Foglalkoztató Intézetének igazgatói állására. A kinevezés 3 éves időtartamra szól. Pályázati feltételek- felsőfokú gyógypedagógiai végzettség- legalább 3 éves gyógypedagógiai gyakorlat, illetve a halmozottan sérült gyermekek és ifjak ellátásában és az ifjúsági szociális munkában való jártasság- idegen nyelvtudással rendelkezők előnyben részesülhetnek. A Fiatalok Napközi Foglalkoztató Intézete végzi a mozgásfogyatékos, értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok gondozását, habilitációját és rehabilitációját. Az intézmény a fogyatékosság következményeinek csökkentését szolgáló foglalkoztatásokkal, munkavállalási lehetőséggel segíti elő a társadalmi beilleszkedést. A 14 éven aluli halmozottan fogyatékos gyermekek napközi foglalkoztatásával az intézménynek habilitádós feladatai vannak. Az állás 1992. május 1-jével tölthető be. A pályázatokat részletes szakmai önéletrajzzal illetve, szakmai koncepcióval együtt Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Intézményirányító Irodájához kell benyújtani (7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Pf.: 50.) 1992. április 20-ig. Bérezés megegyezés szerint. (25£0| Ilyen 50 éve nem volt: magyar autós magyar autóban! OPEL ASTRA Próbálja ki, milyen érzés! Az ASTRA (extrákkal is) megrendelhető az OPEL GM hivatalos márkakereskedésében: fulilfgAäi" . Kft., Barcs, Nagyhíd u. 17. Telefon: (83) 12-216, 12-279 Fax: 12-232 ASTRA C 1. 4 GL, 5 ajtós Limousine: 998.500 Ft-tól, ASTRA C 1. 4 GL, 5 ajtós Caravan: 1 millió 96.000 Ft-tól, ASTRA C 2. O GSI: 1 milló 944.000 Ft-tól, ASTRA C 2. O GSI, 16 v: 2 millió 360.000 Ft-tól, Ha ma megrendeli, április 11-től átveheti! íme, az OPEL! IX7444I , Kitüntetett kosarasok Pécs Negyei Jogú Város Közgyűlése az országos bajnokságát nyert PVSK Co-Order női korlábda csa­pat edzőjének és hat legtöb­bet, legeredményesebben szereplő játékosának az újonnan alapított Pro Communitate Emlékérmet adományozza. A kitüntetettek: Vertetics István edző, Bercsényiné Horváth Judit, dr. Angáné Sztojkovics Éva, Jolanta Vilutyte, Veres Judit, Halász Judit, Sajni Beatrix.

Next

/
Oldalképek
Tartalom