Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-15 / 45. szám
10 aj Dunántúli napló 1992. február 15., szombat Képviselőkkel a Lenau-házban A sajtóról, a parlamenti szavazásról, a mezőgazdaságról Interpellációk, felszólalások az Új DN-ben Tavasszal, amikor kivirágoznak a fák . . . „Mostanában az agácásról álmodom” Szebény a legszebb baranyai községek közül való. Még az esős tél sem tud mit kezdeni vele. Dombok ölelésében bújik, s a kanyargós szerpentin úgy fut bele, mintha haza érne. Mondom Lakatos Józsi bácsinak, aki csak elmosolyodik rajta, miközben invitál a foga- kopott pincelépcsőkőn lefelé. Ő csak tudja. Itt született, itt nőtt föl, s az élet minden öröme-keserve ide köti. Nemrégiben családi ünnepen volt alkalma szembenézni a megtett úttal: Maris nénit ötven esztendeje vezette oltárhoz, s az aranylakodalom eseménye némi visszatekintésre késztet. A hébért leakasztja, s a hordósor közepén megáll:- Kóstoljuk meg a fehéret - mondja határozottan. - A siller az asszonyoknak való. Tölt, majd a lámpafény felé fordítja a poharát: a színe már aranyló, szépen letisztult. Száraz, erős bor. Gondolom, a vendéget mindig ez a meglepetés éri: s így van rendjén. A nagy udvaron átballagva előbb ide kell betérni, aztán mehetünk a házba, kiértékelni a dolgokat s elköszönni legföljebb. Hiszen a beszélgetés íze a decis pohár zamatéval keveredve utolérhetetlen. így kezdődött a mi ismerkedésünk is, igaz, egy napja már jártam itt, de akkor elkerültük egymást. Házigazdám a határban segített a szomszédnak; öles fát döntöttek ki, egyik oldalról aláfűrészelve, a másikról fejszével ékelve. Mi a nagy sár miatt az autónkkal csak az elágazásig jutottunk. Józsi bácsi mutatja, szinte minden hordó tele: az szőlő bőven termett az őszön. Tizenöt hektó: a maguk örömére. Szü- rettől-szüretig kitart. Lakatos József sziklakemény ember, nem én mondom ezt róla, hanem egy ismerőse. Sokmindent átvészelt, s a munka átsegítette a gondokon, egészségét megőrizte, hitét megtartotta. Nyugdíjasként tán még hosszabb a napja, mint korábban. Négy bikát nevel, kettőt nemrégiben vett Mohácson. Disznókat tart, csibékkel az asszony foglalatoskodik. Itt a háznál is lugasszőlő terem, de kint a határban is van háza, szőleje. Kistraktorral jár: idős korára vette, s harmadszorra levizsgázott sikeresen. A Robi 151-es jobb mint a ló: így télen nem kell etetni, ponyva alatt a pajtában várja a tavaszt. A poharazás után azért szétnézünk a gazdaságban.- Nem panaszképpen mondom - jegyzi meg a bikaistállóban, - de ez már mindennek a teteje. Alig van pénz benne, s amit sose hittem volna, a sertés ára utolérte a bikáét! A munka, a törődés nincs megfizetve.- Akkor miért csinálja?- Jó kérdés - néz rám. - Csak nehéz meglenni nélkülük. A két kisebb bika az Alföldről jött, el is hanyagolták őket. A vakarát egyik sem ismerte. Meséli Józsi bácsi, hogy amikor bent járt a vásárban, megnézte a lovakat is. Csak úgy, érdeklődőn. Már a jobbnak százezer forint az ára. Hirtelenjében témát vált:- Most akarnak itt ezek, a kolhozból magángazdaságokat csinálni. De hogyan? A fiatalja nem ért hozzá, bár dolgozott a tsz-ben, nem ért sokhoz. A traktort elvezetik ... Ha csak ötven, vagy hatvan éves lennék! ...- Újra kezdené?- Inkább ott folytatnám, ahol abbahagytam. Itt a kolhozt többször is szervezték, ötvenhat után is, pedig akkor azt hittem vége. Egy darabig jól ment, akkoriban az emberek mintha több szeretettel és hittel dolgoztak volna. Vagy ki tudja? Mi lehet az oka, elherdálták a pénzt? A minap beszéltem egy traktorossal, hogy szántani kéne, de azt mondták a központban, hogy vegyek olajat, fizessem ki a traktorost, s a gépkopás árát. Miből? Mondja: járja a határt, s bizony mostanában elég siralmas a kép. Sok a megszántatlan terület.- Most folyik éppen a rész- közgyűlés, ha maga nem jött volna, odamegyek. Igaz, a lányom említette, a jövő még nem itt dől el, de hát csak kiváncsi vagyok, hogy mire vitték. Bemegyünk a házba: Maris néni nagy tál tepertős pogácsát tesz elénk. Még meleg.- Az ötven év... Elmosolyodik:-Gyorsan elfutott. Van lányunk és fiunk, s négy unoka. Szép, okos gyerekek. Mindig megéltünk, s azt gondolom, panaszra semmi okunk nem lehet. Maris néni mondja, hogy bizony 1942 januárjában a községben többen is esküdtek egyszerre, aztán volt akit elvitt a háború, mást a betegség, s tulajdonképpen isteni csoda, hogy ők még együtt lehetnek. Munkabírással, senkire sem rászorulva. Sőt, ha lehet, inkább még ők segítik az unokákat. Öt disznót már leöltek, s még kettő késre vár. Józsi bácsi hozzáteszi:- Addig van élet, amíg munka. Egyik évre így zuhan a másik. Józsi bácsi a termelőszövetkezettől kapott papírt mutatja, kérdőív a javából. Fölmérés, amelyben a kérdések: kiveszi-e a földjét vagy nem, akarja—e, hogy együtt maradjon a közös vagy nem, és így tovább. Nem tudja, miket válaszoljon. így se jó, meg úgy se. A minap azt hallotta, ha kikéri a földjét, nem kap többet nyugdíjat.- Az emberek sokfélét beszélnek ... Amikor először felállt a közös, nehéz idők jártak. Később egyesült Erdősmecske, Feked, Véménd, Szebény, s akkor azt szerették volna, ha a közös gazdaság neve „Csele-patak Gyöngye” lett volna, de valakiknek nem tetszett. így lett Lenin.- Most már a Lenin is lekerül. Sokféléről beszélgetünk, a katonaságról is. Józsi bácsi amerikai fogságba esett, Bamberg majd Marseille következett. Utóbb hajóról kapták az ellátmányt, meg egy papírt, miszerint néhány dollár megjárna az ott végzett munka fejében. Amikor negyvenötben hazatért, föl is mentek az amerikai követségre a dollárokért, de csak a papírt vették el, nem adtak egy centet sem.- Mostanában miről álmodik, Józsi bácsi?- Az erdőről. Van egy agá- cás, kint a határban ami az enyém. A szüleim ültették, egyenként dugva le a töveket. A fák szépen felnőttek azóta, nem törődött azzal senki.- S mit csinálna vele?- A felét azonnal eladnám, a másik felét meg kitermelném. Maris néni közbeveti:- Dehogy adnánk el! Ebből aztán némi vita keveredik kettejük között, s kiérződik, Maris néni álláspontja győz. Bár az öregember szerint addig kéne valamit vele tenni, míg újra el nem veszik. De hát még nem az övék. Majd március után, talán . . . Kimegyünk a ház elé: lassan esteledik. A tyúkok gyülekezőben a hátsó udvari kertkapunál. Etetni kéne, aztán elzárni őket éjszakára. Bár Józsi bácsi arcán látom, a tyúkok dolga ráérne még, talán meg kéne kóstolni a sillert is. Alkalom rá, hogy közben elmondja, ezen a vidéken igen rendes emberek élnek, szorgalmasak, dolgosak. Amikor búcsúzom, a két öreg tisztelettel megköszöni, hogy ellátogattam hozzájuk, s mondják, elvárnak, ha időm akad, máskor is. Tavasszal talán a legszebb, amikor kivirágoznak a fák, s a virágillat belepi a völgyet. Kozma Ferenc Jóllehet, a közelmúltban voltak súrlódások a sajtó és az országgyűlési képviselők között, a legutóbbi szokásos Lenau-ház- beli megbeszélés első témájául az est házigazdája, Lombosi Jenő, az Új Dunántúli Napló fő- szerkesztője mégis az együttműködés lehetőségeinek keresését javasolta: a választópolgárok, az olvasók érdekében. A február 7-én tartott rendezvényen dr. Biró Ferenc (MDF), Nagy Ferenc József (FKgP), Wekler Ferenc (SZDSZ) és Wemer József (SZDSZ) vettek részt. (A beszélgetést rövidített, szerkesztett formában adjuk közre.) * Wekler Ferenc: - Az utóbbi időben keletkezett feszültségről én nem akarok beszélni, mert ezeket nem tapasztaltam. Ám valóban érzek súrlódást közöttem és a sajtó között, mégpedig a hidasi égetőmű telepítését kisérő tudósítások, a falugyűlésről készített anyag, a megrendezett népszavazás interpretálása, illetve a két hónappal ezelőtti helyzet miatt, amikor a helyi gyermekorvossal közösen az égetőmű ellen írt véleményünk nem jelent meg az Új DN-ben. Holott ebben azt is rögzítettük, hogy a népszavazás meggondolatlanul került kiírásra és nem volt miről dönteniük az embereknek. Utaltunk ebben az írásban azok felelősségére is, akik a korábbi garéi szennyezésről tehetnek, és most a hidasiakra akarnak pressziót gyakorolni. Tény viszont, hogy a kéziratot csak egy nap késéssel tudtuk bevinni a szerkesztőségbe. Ennek ellenére sérelmezem, hogy a cikk nem jelent meg. Ezek után komolytalannak tartom az Új DN-nak azt a felajánlását, hogy a képviselők rendelkezésére áll. Engem, mint a terület országgyűlési képviselőjét, mint a mecseknádasdi önkormányzati testület tagját, a lap munkatársa a hidasi égetőmű kapcsán nem kérdezett meg. Lombosi Jenő: - Felajánlásunk elsősorban azt szolgálja, hogy a parlamentben elhangzó baranyai képviselői felszólalások, interpellációk megjelenjenek a lapban. Azt viszont nem tudjuk megtenni, hogy szerdai politikai vitafórum-oldalunkba tervezett anyagot - különösen, ha nagy teijedelmű - máskor és máshol hozzuk le. Egyszerűen erre a szerkesztőségi mechanizmus miatt nincs módunk. Wekler Ferenc: - Mégis szeretném hozzátenni: az emberek érdekében akartam befolyásolni a népszavazást, nem a saját népszerűségem kedvéért. Ä falugyűlésről tudósító újságíró észrevehette, hogy gyakorlatilag ott az egész faluval konfrontálódtam. Mindenesetre a hidasi égetőmű telepítését kisérő sajtóvisszhang nyomán változott a véleményem, mert eddig nemigen hittem azoknak, akik mindenféle manipulációról és szerkesztői önkényről beszéltek - de most magam is kénytelen voltam tapasztalni. Ha már engem nem keres meg az Új DN a véleményem érdekében, akkor ha én viszem, legalább jelenjen meg! Lombosi Jenő: - Azt javaslom, hogy térjünk át beszélgetésünk másik témájára: a szakszerűség, az ésszerűség, a lehetőség szabta határokon belül hogyan képviselhető a választók érdeke a parlamentben? Dr. Biró Ferenc: - Gondolom, a kérdés elsősorban a kormánypárti képviselőknek szól, mert az ellenzék nincs ilyen nehéz helyzetben. Amivel nem ért egyet, azt nem szavazza meg. De mi az, ami egy kormánypárti képviselőt arra kényszerít, hogy megszavazzon egy adótörvényt, egy költségvetést, vagy mondjuk a gépkocsi súlyadóját? Hisz ezek nyilvánvalóan nem szimpatikusak a lakosságnak! Személy szerint lehet, a kormány- párti képviselőknek sem szimpatikusak, mégis látszólag teljes egyetértéssel nyomják meg az ’’igen” gombot. A visszhangja ennek: beindult a szavazógép ... Csakhogy két dolog létezik. Az egyik a népszerű politizálás: nem teszünk terhet senkire, csak kedvező döntéseket hozunk. Ma azonban Magyar- orszon így politizálni nem lehet. A kormánypárt annak idején bejelentette: a kedvezőtlen döntéseket meg kell hozni. Az államnak bevételekre van szüksége. Ugyanakkor hiányolom a kormány által javsoltakkal szemben az ellenzék ésszerű alternatíváit. De mondjunk konkrét példát, az energiaárak drasztikus emelését. Párt- és frakciószinten is keményen vitatta az MDF: szabad ilyen döntést hozni? Szükséges volt. Ez volt a legnehezebb szavazás. Én igent mondtam rá, de ebben az esetben magam is úgy véltem: akik a javaslatot megfogalmazták, nem érezték, hogy ez az embereket miként érinti. Másik oldalról azonban tény, hogy a kompenzáció sem talál célba, csak egy bizonyíték erre: nagyon sok önkormányzat a szociális segélykeretének ötven százalékát sem használta fel. Lombosi Jenő: - Egy döntést követően a fogadóórán hogyan szembesül a képviselő a választóval? Logikus magyarázat után elfogadják a döntést? Biró Ferenc: - Nehéz ezt megmagyarázni. A napokban találkoztam saját pártom tagjaival, ahol bizony az ilyen jellegű kérdések nagyon élesek voltak! A válasz érdekében hosz- szú-hosszú okfejtésekbe vagyok kénytelen belebonyolódni. Mindenesetre én kiváncsi vagyok a jövő évi energiafogyasztásunkra. Meg vagyok győződve, hogy jelenleginél jóval kevesebb lesz, mert az emberek csak annyit használnak majd, amennyit feltétlenül kell, amennyit a pénztárcájukhoz igazítanak. A korábbi rendszer által hitelekből megteremtett viszonylagos jólét árát kell megfizetnünk. Fia most nem tesszük meg, egyszerűen a mélybe zuhanhatunk. Wemer József: - Kapcsolódnom kell Biró Ferenc véleményéhez: valóban szükséges magyarázkodni a meghozott döntések miatt. Már csak azért is, mert ezeknek a döntéseknek az indoklásából konkrét tények kimaradtak, hiányoznak. Én - az árszabályozásról szólva - megkérdőjelezem a kormányzatnak az inflációnövekedéssel szembeni elkötelezettségét. A központi árszabályozás leépítése a mi programunkban is szerepel, ám a privatizáció rendkívül lassan halad. Biró Ferenc: - A liberális piacgazdaság kialakításának lassúságát, a gyors privatizáció, gyors tulajdonváltás, gyors átalakulás késedelmének vádját gyakran halljuk az SZDSZ-től. Es felteszik a kérdést: miért ez a lassúság? Azért, mert gyorsabb ritmus szociálisan elviselhetetlen lenne az emberek számára. Wekler Ferenc: - Egyik oldalról úgy tűnik, hogy a kormányzat megszünteti az összes támogatást, amire csak lehetősége nyílik, másik oldalról viszont nem szűnt meg az állami tulajdonlás túlsúlya. Csak most született arról döntés, hogy az állami tulajdon 79 százalékát privatizálni kell. Ezt a lassú ütemet veti a kormányzat szemére az SZDSZ. Visszatérve a felelősségre: készséggel elismerem, hogy egy kormánypárti képviselő nehezebb helyzetben van, mint egy ellenzéki. Nem azért mert nagyobb a felelőssége, hanem azért, mert ellenszavazatával gyakorlatilag megbuktathatja saját kormányát, tehát lépés- kényszerben van. Lombosi Jenő: - Nagy Ferenc képviselő úrtól három dolgot szeretnék kérdezni: a szavazás és a lelkiismeret viszonyáról, a privatizáció üteméről a véleményét, illetve: ha ilyen gyorsan szétesnek a mezőgazdasági nagyüzemek, lesz-e kenyerünk ebben az évben? Meg- ismételhetőek-e az idei exportsikerek? Nagy Ferenc József: - Természetes, hogy a képviselők véleményét meghatározza pártállásuk. Én hiszek abban és meg vagyok arról győződve, hogy a kormány jót akar. Azon kellene elgondolkodni, hogy a gyakorlatot, amikor 90-92 százalékos többséggel fogad el törvényt a parlament, nem lehetne-e szélesebbé tenni? Nem hiszem ugyanis, hogy az ellenzéknek minden kormánypárti javaslatot törvényszerűen támadnia kell. Fel keil ismerni, hogy az ország milyen nehéz helyzetben van. Cél van, konszenzus nincs, s az utóbbi okát én mindkét fél esetében a bizalomhiányban látom. A privatizációról: kétségtelenül lassan megy. Szó volt erről a legutóbbi kormányülésen is. Az AVÜ azzal érvel, hogy kevés az embere ... Megvan a privatizáció ütemterve, úgy látjuk, eredményeként nem marad meg az állami túlsúly a tulajdonban. Végül, a mezőgazdasági nagyüzemekről. Járom az országot, nem vagyok megelégedve a határ képével. A bizonytalan helyzet miatt nagyon sok gazdaság ősszel habozott, mit csináljon. Mintegy 800 000 hektár a búza vetésterülete, állaga nem jó a vetőmag minősége, a műtrágyázás elmaradása miatt. Mindez azt jelenti, hogy az exportra szánt mennyiség nem valószínű, hogy meglesz az őszi vetésekből. Vagyis hátrányban vagyunk. Viszont nagyon jó jövő ígérkezik a pecsenyecsirkének, azok a gazdaságok, amelyek visszaálltak rá, jó eredményre számíthatnak. A termelőszövetkezetek továbbra is bizonytalanságban vannak, a már meglévő törvények ellenére. Érthető, mert nem tudni, mit hoz ezek gyakorlati végrehajtása. Úgy néz ki, hogy mintegy 300 szövetkezet teljesen „bedobta a törölközőt”, a többieknél az lenne jó, ha a meglévő kereteken valódi, a tagok tulajdonában lévő szövetkezetek, gazdaságok alakulnának. Lombosi Jenő: Végül: havonta egy oldalon szeretnénk megjelentetni a parlamenti interpellációkat, hozzászólásokat. Nagy Ferenc József: - Ez nagyon hasznos lenne. M. A.
