Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-15 / 45. szám
1992. február 15., szombat üj Dunántúli napló 11 Kétmilliárd forintnyi többletigényt kell 600 millióra lefaragni A dinamikusabb fejlődéshez elégtelen Pécs szűkös költségvetési lehetőségei 1992-re A PIK lakóházfelújítások közel 200 millióval terhelik meg az idei költségvetést Fotó: Szundi György Adat a magyar szellemi ellenállás történetéhez Ember az embertelenségben Ha jól belegondolunk, manapság már nem is nagy kunszt, nem is igényel különösebb illuzionista tehetséget másfél milliárd forint költekezéssel való eltüntetése. Nagyvárosi, nagyvállalati méreteknek megfelelő igények közepette még kevésbé. Ám úgy eltüntetni másfél milliár- dot, hogy az kétmilliárd forintot meghaladó kiadási többlet 600 millióra való lefaragását jelentse, az valóban bűvész- mutatvány. Nagyjából ezt kell produkálnia Pécs Közgyűlésének, amikor majd meghatározza a városi önkormányzat 1992. évi költségvetését. S akkor ez a mutatvány csak a tervezés során észlelt költség- vetési hiány eltüntetése, és nem a többletigényeké: azok továbbra is fennállnak, csak teljesülésükhöz nem lesz pénz. Nem érdektelen a költségvetési tervezés feltételeit legalább vázlatosan érzékeltetni. Az ön- kormányzatok pénzügyi szabályozása idén is a forrásszabályozásra, illetve a normatív állami hozzájárulások és céltámogatások tavaly bevezetett rendszerére épül. Ebből következik, hogy továbbra is az állami újraelosztásból származó pénzügyi források képezik a városi önkormányzat bevételeinek meghatározó elemét: több, mint háromnegyed részét. Ugyanakkor a korábban jelzett törekvések meg sem közelítették a célt: az önkormányzatok központi forráslehetőségeinek reálértékét nem sikerült megőrizni. A törvény a központi számítások alapján 5 százalékos dologi és 10 százalékos bérautomatizmust tartalmaz az önkormányzatok számára. Az újraelosztás túlsúlya Pécsnek a költségvetési koncepció előterjesztésekor számításba vehető bevételei 6,5 milliárd forintot tesznek ki, s mintegy 8,5 százalékkal haladják meg az elmúlt évi költésgvetés módosított előirányzatát. Ezt a növekedést összevetve a legoptimistábbak által is 20-25 százalékosra prognosztizált idei inflációval, nagyjából felmérhetjük a Pécsi Önkormányzat 1992. évi lehetőségeit. A bevételek szerkezetében négy fő csoport van: saját bevételek, átengedett, illetve megosztott bevételek, normatív állami hozzájárulások, valamint a központilag kezelt pénzeszközök. A saját bevételek 1,307 és 1,325 milliárd forint között várhatók. A magasabb érték kizárólag az intézmények működési, illetve ár- és díjbevételének növekedéséből származhat a költségvetési koncepció előirányzatai szerint. A helyi adókról szóló törvény értelmében az idei évtől hatályukat vesztették az állami telkek használati és igénybevételi díjára, a házadóra, a nem lakás céljára szolgáló építmények adójára vonatkozó jogszabályok. E bevételek helyébe a közgyűlés új helyi adóként bevezette az építményadót. Egyébként helyi adókból összesen 190 millió forint bevétel szerepel a tervezetben. A város területéről beszedett illeték is az önkormányzathoz folyik be. Az ingatlanok eladásából származó bevételek valamelyest meghaladják majd a tavalyi összeget. A környezetvédelmi bírságból származó bevételt a város az előző évhez hasonló szinten tervezi, a majdan kiszabható műemlékvédelmi bírság összegével együtt. Több bevétel jövedelemadóból Ötven százalék illeti meg az önkormányzatot a személyi jövedelemadóból. Ez a bevétel 46 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. A szabályozás új ele- leme az 1992-től megújított gépjárműadó, amelynek 50 százaléka szintén az önkormányzatnál marad. A nem közüzemi vállalatok privatizációjából származó bevételek 50 százaléka is változatlanul a céget alapító önkormányzaté, ám ilyen bevételt idénre nem tervez a költségvetési koncepció. Az önkormányzatnak átengedett, megosztott központi bevételek összege 1,337 milliárd forint. A normatív állami hozzájárulások körében nem volt számottevő változás, ezek összege 9,3 százalékkal haladja meg az előző évét és összesen 2,7037 milliárd forintra rúg. A központilag kezelt pénzeszközökből nyerhető támogatásokat természetesen még nem tartalmazhatja a költségvetési koncepció a bevételek számításánál. A külön kategóriákat képező céltámogatásokat és címzett támogatásokat viszont együttesen 647,3 millió forint értékben szerepelteti a bevételek között. E támogatások elnyerésére tavaly 37 pályázatot nyújtott be a Pécsi Önkormányzat, saját erőn felül 435,4 millió forint céltámogatást és 350 millió forint címzett támogatást igényelve. Az utóbbiak közül 250 millió forint összegben a Magasház-hitel megtérítése a kormány által már realizálódott külön döntés alapján. Végezetül a társadalombiztosítási finanszírozás bevételként szerepeltetett összege 475,65 millió forint. A nem saját bevétel tehát - némi céltámogatási, illetve társadalombiztosítási finansziro- zásnál mutatkozó többletigényt figyelembe véve - 5,165-től 5,249 milliárd forintig terjedhet. Az összes bevétel pedig 6,472 milliárdtól 6,574 milliárd forintigA kiadások kétharmada A költségvetés kiadási oldalán a Pécsi Önkormányzat eddigi pénzügyi elkötelezettsége összesen 5,9057 milliárd forint. Ebből az intézményi és a városüzemeltetési kiadások 4,066 milliárd forintot képeznek, a központi beruházások, intézményi felújítások 1,618 milliárd forintot, az út-híd nagyjavítás 113,5 millió forintot. A többi ezeknél lényegesen kisebb tétel. A már eddigi elkötelezettséghez képest a közgyűlés szakbizottságai által előzetesen felmért és megfogalmazott többletigény költségösszege 2,070 és 2,379 milliárd forint között mozog, noha a várható bevétel csak mintegy 600 millió forintnyi többletigény teljesülését teszi lehetővé. A képviselőknek is szemet szúrt, hogy az intézményi és a városüzemeltetési kiadások az összes kötelezettség kétharmadát lefoglalják. Elhatározta tehát a testület, hogy az 1993. évi költségvetés előkészítése előtt megvizsgáltatja az intézményi költségvetéseket. Ám ez csak a jövőre vonatkozik. Most 665-től 965 millió forintig terjedő többletigény mutatkozik ezen a területen, az út-híd nagyjavításnál 56,5 millió, a központi beruházásoknál, az intézményi, felújítási kiadásoknál 1,1475 milliárd forint, vala- minta PIK lakóházfelújításokra 195,7 millió forint. Összegezve: a többletigények elfogadásával a költségvetés egyensúlyának minimális hiánya 1,4, maximális hiánya 1,71 milliárd forint lenne, ami képtelenség. Nem nehéz megjósolni mindezek alapján, hogy az ön- kormányzati költségvetésről szóló rendelet megalkotását gyötrelmes alkuk és viták előzik meg, s nem is annyira pártalapon, hanem inkább a szakbizottságok, az egyes részterületek képviselői között. Annál is inkább, mert a többletigények megfogalmazásakor a szakbizottságok többnyire nem is tudtak rangsort állítani, hiszen csak a legszükségesebbeket vették célba egyébként is. Rendező elvek és prioritások A költségvetési koncepció elfogadásakor mindenesetre meghatároztak néhány rendező elvet, prioritást, bár ezektől nem lesz sokkal könnyebb a feladat. Például rangsort állítottak fel a kiadási célok között: működtetési kiadások, fenntartási, felújítási kiadások és csak végezetül a fejlesztési jellegű kiadások. Elvetették viszont azt az elképzelést, hogy az ágazati kiadások között is előre rangsort állítsanak. A költségvetés összeállításakor tehát konkrét feladatok vetélkednek fontosságuk elismeréséért, nem pedig ágazatok. A testület úgy döntött, hogy fel kívánja újítani a fiatalok lakáshoz jutásának támogatási rendszerét, amelyhez az önkormányzat 83 millió forint normativ állami hozzájárulást kap. Erről külön önkormányzati rendeletet hoz a testület, amely egyebek közt azt is elhatározta, hogy nem képez általános tartalékot a költségvetésben, másrészt amennyire módjában áll, előtérbe helyezi a peremterületi ee- látási és kommunális igények kielégítését. Ha módjában áll! Az ugyanis még bizonytalan, hogy milyen többletigények jutnak át a kényszerűen nagyon szigorú szűrön, az azonban sajnos biztosra vehető, hogy az egyaránt szűkös központi és a helyi pénzforrások miatt Pécs 1992. évi költségvetése sem teremti meg a felhalmozódott ellátási feszültségek oldásának, illetve a város dinamikusabb fejlődésének a feltételeit. Dunai Imre A z elmúlt évtizedek iskolapolitikájának egyik igen nagy eredménye, hogy sikerült elfeledtetni mindent, ami a magyar történelemben pozitívum, és sikerült minden hibát, bűnt általánosítani, így ilyen iskolapolitikai eredménynek tekintem azt is, hogy a két világháború közti - még európai értelemben vett - egyetemünk nagyjai is feledésre ítéltettek. Érzésem szerint jelenleg a régi egyetem egyik jogutóda, az orvostudományi egyetem az, ahol „új szelek nyögetik az ős magyar fákat”, és ahol sorra emlékeznek meg a régi professzorokról. Pedig jelentős professzorai voltak ebben az időben a jog- s a bölcsészkarnak is, olyanok, akiknek híre és neve az országhatárokon túl is ismert volt, illetve ismert ma is (esetleg akkor is, ha Pécsett nem is tudnak róla). Csak per tangentem említem például herényi Károlyt, az ókortudomány kiemelkedő tudósát, vagy a jogász, közgazdász Surányi Unger Tivadart ,a Roosevelt-i New Deal egyik szerzőjét, az „agytröszt” egyetlen magyar tagját. A régi pécsi egyetem közjogász professzoráról - Molnár Kálmánról - már többször megemlékeztem azzal összefüggésben is, hogy ő volt Habsburg Ottó magyar közjog tanítója, és akinek jogászi szelleme megnyilvánulásai alapján Habsburg Ottóból is sugárzik. Már régebben ezért merészeltem felvetni azt a gondolatot, hogy a pécsi egyetem magát tisztelné meg, ha Habsburg Ottót, a kiváló jogászt díszdoktorrá avatná. Persze, ez a jogi szemlélet nem nagyon azonosítható a Rákosi korszak nagy jogászainak szemléletmódjával és nem lenne alkalmas egy 1949. XX. tv. szerinti ú.n. alkotmány megalkotására. Abban a korban voltam a pécsi egyetem polgára - mert mi valóban az egyetem „polgárai” voltunk -, amikor a történelem valóban „jogászokat” kívánt, akik azt az embertelenségben is emberek maradnak. Ezek közül már csak egyetlen élő van: Óriás Nándor, akit Pécs város választott díszpolgárává 105. életévében. A halottak közül most az említett közjogászról - Molnár Kálmánról szeretnék megemlékezni. Ehhez pedig - mivel „minden De- mosztenésznél szebben beszél a tett” - egyszerűen bemutatok egy újságcikket a magyar szellemi ellenállást sugárzó újság, az akkori Magyar Nemzet 1939. február 4-i számából. A történelmi háttér ismert, így beszéljen maga az újságcikk. A történelem lapjai nemcsak érdekes, de egyben tanulságos olvasmányt is nyújtanak. Közismertek az olvasó magyarok előtt azok a gazdasági és szociális állapotok, amik a XVI. század elején a parasztlázadásokhoz, és innen egyenes vonalban a mohácsi vészhez vezettek. Bajos volna tagadni, hogy ma is a föld népének gazdasági és szociális kérdése a magyarság életkérdése, minden fontos sorskérdés legfontosabbika. Nemcsak azért, mert a föld népe teszi a magyarság túlnyomó többségét, hanem azért is, mert a föld népének sorsán fordul meg közvetve a többi magyar néprétegek sorsa is. De a XVI. századbeli parasztlázadások kora más vonatkozásban is tanulságul szolgál. A parasztlázadások véres leverése után szörnyű visszahatás tombolta ki magát. A régi magyar jog emberséges és keresztény szellemét a bosszúállás pusztító szelleme váltotta fel. Egymásután jönnek létre a parasztságot sújtó, szabadköltözködési jogától megfosztó, az önkénynek ki- szolgáltató rendelkezések. Az 1514: XXIV. te. kimondja, hogy „A királyi felség - a parasztlázadás örök emlékére - püspökké vagy érsekké senkit se tegyen, aki paraszt nemzetségből származott.” Mert mindig Krisztus egyháza volt az üldözöttek és elnyomottak védelmezője, támogatója, reménysége - ezért lehetetlenné akarták tenni, hogy az egyháznak olyan főpásztorai legyenek, akiknek parasztvére megmozdul és szíve megesik paraszttestvéreinek nyomorúságán és szenvedésein. F orgassuk tovább a történelem lapjait. Jött a mohácsi vész, az általános pusztulás. Amikor mindenki magán érezte az Isten sújtó kezét, 33 évvel a kegyetlen paraszttörvények megalkotása után a magyar törvényhozás bűnbánó lélekkel alkotta meg az 1457. XXVI. tc-et, amelyben így me- akulpázik: „Minthogy az egykor virágzó Magyarországnak néhány év óta semmi sem ártott jobban, mint a jobbágyok elnyomása, akiknek jajszava Istenhez az égbe kiált: az ország rendei és karai, hogy a minden- ség legfőbb teremtőjének haragját eltávolítsák, és az ő jóságát, kegyességét és kegyelmét ennek a sanyargatott országnak javára kiengeszteljék...” a jobbágyság elvett szabadságát visszaállítják. Most zsidótörvény alkotása van napirenden. Nem lát túl az orrán, aki azt hiszi, hogy lehet ezt a kérdést megoldatlanul hagyni. De semmiesetre sem olyan, hogy a rendezés következményeképpen a társadalmi béke, nyugalom és összeműkö- dés súlyosan megzavartassék, a gazdasági életünk alapjai meginogjanak. A világháború zsidó hősei, halottainak és nyomoré- kainak, nemkülönben a békés polgári munka érdemes zsidó napszámosainak tisztes névsora rácáfol minden igazságtalan általánosításra. Mindenki magáért felelős. A gyűlölet és szenvedély rossz tanácsadó. Nyomában nem fakad igazság és áldás, megnyugvás és béke. A Teremtő minden emberbe halhatatlan lelket lehelt, ne silányítsuk le lelkünket azzal, hogy embertársaink lelkén taposunk. A XX. században élünk, a gettó nem ennek a századnak az intézménye. A bűnös zsidót (és keresztényt) akasztófára vagy fegyházba kell juttatni, a közveszélyes vagy munkakerülő zsidót (és keresztényt) dologházba vagy internáló táborban kell ártalmatlanná tenni. Sárga folt a XX. században annak a homlokára nyom szégyenbélyeget, aki ezt a foltot embertársa ruhájára kívánja akasztani. Vigyázzanak a II. számú zsidótörvény megalkotói, nehogy a máris hetykén emlegetett III. számú zsidótörvény az 1574: XXVI. te. vezeklő szavaival ilyképpen kezdődjék: „A trianoni békeparancs által kegyetlenül meggyötrött és a végromlás szélére sodort Magyarországnak semmi sem ártott jobban, mint a magyar alkotmányfejlődés emberséges és keresztény szellemével szakító II. zsidó törvény, amely nem számolt a gazdasági élet kérlelhetetlen vastörvényeivel. Dr. Rajczi Péter
