Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-11 / 41. szám
Aggódó polgármesterek Mielőbb szükség lenne a céltámogatásokra (5. oldal) COCOM-lista A magyar Exportellenőrzési Iroda várhatóan néhány hét alatt eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyek alapján Budapest hivatalosan is lekerül a CO- COM-listáról - mondta az MTI érdeklődésére hétfőn Csendes János, az Exportellenőrzési Iroda vezetője. A párizsi CO- COM-értekezlet néhány napja hozott kedvező döntése után - amelyről még a hivatalos értesítés nem érkezett meg - a következő hetekben ki kell terjeszteni az itthoni ellenőrzési rendszert azokra a hazai fejlesztésű termékekre, amelyek a tiltólistán maradó országok számára nem, vagy csak engedéllyel exportálhatok. Amikor az említett feltételeknek Magyarország eleget tesz, a magyar kormány erről értesíti a COCOM-tagországokat, s ezzel a bejelentéssel végleg lekerül az ország a tiltólistáról. Boross Péter Varsóba utazott Boross Péter belügyminiszter lengyel és ukrán kollégájának meghívására hétfőn délelőtt hivatalos látogatásra Varsóba utazott. Háromnapos útja során Boross Péter előbb a lengyel, majd az ukrán belügyminiszterrel is áttekinti a belügyminisztériumok közötti együttműködés kérdéseit. A miniszterek várhatóan Varsóban és Kijevben is tárcaközi együttműködési megállapodást írnak alá. (MTI) Olcsóbb fény a pécsi utcákon A közvilágítási költségek csökkenését eredményező, a korábbival megközelítően azonos tartalmú műszaki megoldásokat keres á Pécsi Városgondnokság. Kísérletképpen új, SHL-P 110/220 és 210/220 típusú fényforrások felszerelését rendelte meg a DÉDÁSZ-tól 260 000 forintért. Ilyen lámpákkal lesz majd kivilágítva a Jókai út, a Móricz Zsigmond utca és a Domus Áruház környéke. Az új lámpák felszerelése a tervek szerint az első negyedév végére fejeződik be és mintegy félmillió forint megtakarítás jelent a város közvilágítási költségeiben. Importengedélyek személyautókra Megkezdődött a személyautók importengedélyeinek kiadása - mondta az MTI érdeklődésére hétfőn délelőtt a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának engedélyezési főosztályvezetője.Csendes János közölte, hogy előbb azok a cégek kapják meg az import- engedélyeket, amelyek új autót kívánnak behozni. Az ilyen kérelmeket 100 százalékban ki tudják elégíteni, ugyanis csak 30 ezer autó behozatalára érkezett igény, miközben az első féléves kvóta szerint 60 ezer személyautó importjára van le- hetőség.Ugyanakkor a használt autók importjára vonatkozó igény többszöröse a fennmaradó 30 ezres kvótának. A régi járművek behozatalára vonatkozó óriási igény miatt az igazságos kvótaelosztás nem kis gondot jelent a minisztériumnak. Az importőrök várhatóan igényeiknek csak arányosan csökkentett hányadára kapják majd meg a behozatali engedélyeket. Nagyon sok cég ugyanis meglehetősen öreg járműveket kíván importálni, nyugati roncstelepekről. KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúli napló III. évfolyam, 41. szám 1992. február 11., kedd Ára: 9,60 Ft Tájékoztató a bős-nagymarosi beruházásról Vita az árak megállapításáról Hétfő délután 3 órakor az Országgyűlés folytatta tavaszi ülésszakát. Szabad György házelnök napirend előtt köszöntötte Göncz Árpád köztársasági elnököt 70. születésnapja alkalmából. Rövid beszédében méltatta Göncz Árpád életútját, 1956-os szerepét, mai tevékenységét. Közéleti sikereket, a magánéletben pedig boldogságot kívánt a köztársasági elnöknek, majd átadta az Országgyűlés ajándékát. A bős-nagymarosi beruházásról napirend előtt adott részletes áttekintést Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter. Bejelentette: kedden a Gazdasági Bizottság, a Környezetvédelmi Bizottság és a Külügyi Bizottság vitatja meg az 1977-es államközi szerződés felmondásának lehetőségét, majd a PariaElmarad a sztrájk A korábbi tervvel ellentétben nem sztrájkolnak február 20-án a pécsi városi buszosok, az időpontot májusra halasztották - szavazta meg tegnap a Független Szakszervezet vezetősége. A rendkívüli ülésre a pártok meghívott önkormányzati képviselői közül csak az MSZP-s képviselő jött el. Úgy tetszik, nem sok esély mutatkozik a helyi közlekedés problémájának megoldására. Egyre több járat marad ki, a kocsik sokszor késve és zsúfoltan indulnak. A sofőrök inkább „házilag” javítgatják a buszokat mintsem leadják a műhelybe, mert a járatok kimaradása apasztja a bérüket. A géppark leromlott, a gázolaj ár, az alkatrészek, s nem beszélve az autóbuszok árának többszörös emelkedése patthelyzet elé állította a Volánt. Világos, hogy támogatás nélkül képtelen biztosítani a helyi közlekedés joggal elvárt színvonalát. A szak- szervezet javasolt két újabb megoldást; a súlyadóból vásároljon az önkormányzat buszokat, s adja bérbe a Volánnak, vagy kamatmentes, illetve kis kamatú hitelt biztosítson az új buszok beszerzéséhez. Dr. Páva Zsolt alpolgármester szerint mindhárom fél eleve vesztes. A Volán elvileg várhatna támogatást, de „független vállalatoknál ez nem szokás”. Mindemellett megfontolandónak minősítette a második javaslatot, s megígérte annak továbbítását. A februári áremelés hatályáig, 1992. július 30-áig a felek a közgyűlésnek kötelesek javaslatot tenni a további működésre. A megoldás közös vállalat alapítása volna, ez teremtené meg az önkormányzat jogalapját. Hosszú vita előzte meg a sztrájk elhalasztását, de az ülés kicsengése mégis azt sugallja, a helyi közlekedés könnyen kerülhet válságos helyzetbe. Ám ha az önkormányzat elutasítja a javaslatokat, azonnal sztrájkba kezdünk - tette hozzá Vácy Győző, a szakszervezet elnöke. Tröszt É. ment állásfoglalását is kérik a kérdésben. Mádl Ferenc kifejtette: bebizonyosodott, hogy északi szomszédainknál folytatott munkák a Duna elterelését célozzák. Ez a lépés az 1977-es államközi szerződés megsértését jelenti, megkérdőjelezi annak érvényességét, a magyar felet a szerződés felmondásának kényszerhelyzetébe hozza. Sérti szuverenitásunkat, területi integritásunkat, az államhatárok sérthetetlenségének elvét. (Folytatás a 2. oldalon) Nemzetközi Híd gyerekeknek Minden magyar iskolás benevezhet arra a pályázatra, melynek tétje a nemzetközi Híd táborban való részvétel. A Nemzeti Gyermek-és Ifjúsági Alapítvány olyan gyerekeket is vár az idén már másodszor megrendezendő táborába, akik az ország határain túl élnek, Erdélyben, Kárpátalján, Horvátországban vagy máshol. Két témában írhatnak prózát, verset, készíthetnek rajzot, fényképet a jelentkezők: életük legvidámabb (vagy legszomorúbb) eseményéről, és Szülőföldem címmel. A legjobb alkotások nyilvánosságot kapnak. A műveket április 10-éig várják az Új Magyarország szerkesztőségében. Tegnap is osztották a segélyeket a jugoszláviai menekülteknek a máltaiak pécsi központi raktárában. A segélyosztásra ezúttal a Máltai Szeretszolgálat örökös tiszteletbeli tagja, Csilla von Boe- selager bárónő látogatott el, akit dr. Bőgner Miklós köztársasági megbízott is fogadott. Fotó: Proksza László Kutatások támogatása A hazai kutatástámogatás szempontjairól és lehetőségeiről tartottak tegnap tudományos ülést a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, melyre három neves előadót hívtak meg. Pungor Ernő, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, tárca nélküli miniszter a magyar kutatás-fejlesztés területén jelentkező kihívásokról, a három lépcsős fejlesztési stratégiáról tartott előadást. Juhász Nagy Sándor, az Országos Tudományos Kutatási Alap élő természettudományi szakkollégiumának elnöke a kutatási támogatás megújuló rendszeréről és az OTKA szerepéről beszélt az élettudományok hazai fejlődésében. Vizi E. Szilveszter, az Egészségügyi Tudományos Tanács egyik bizottságának elnöke a Népjóléti Minisztériumnak, az ETT-nek az orvostudományi kutatásokkal foglalkozó támogatási rendszeréről számolt be a hallgatóságnak. Vetőmag van, pénz nincs Bár ennek nem igazán örülnek, a tegnapi tájékoztatójuk alapján elmondható, hogy a bőség zavarával küzdenek a dombóvári székhelyű Kaposmag Vetőmagtermelő és Értékesítő Kft-nél. Szinte minden vetőmagféleségből bőségesebb kínálattal várják vevőiket a tavalyinál, ám komoly zavarokat okozhat pénzügyi helyzetükben, hogy a kereslet töredére csökkent az egy évvel ezelőttinek. Dr. Nagy Ferenc, a Somogy-, Tolna- és Baranya megye vetőmagellátásának zömét biztosító cég ügyvezető igazgatója a térségben működő nagyüzemek, farmergazdaságok és forgalmazó szervezetek képviselőit hívta megbeszélésre központjukba, ahol az ajánlataik megtétele mellett elsősorban a pénzügyi kérdések, lehetséges finanszírozási megoldások kaptak komoly hangsúlyt. Nem véletlenül, hisz a kereslet hiánya a termelők pénztelenségéből fakad, s ha nem találnak megoldást partnereikkel, vagy nem kapnak kormányzati támogatást a növénytermesztők (Folytatás a 3. oldalon) A földgáz árváltozásáról (2. oldal) Főiskolaszentelő Pécsett A pécsi Hunyadi úti Teológiai Főiskola új kápolnája. Fotó: Proksza László Jeles egyházi személyeket, Cserháti József volt katolikus megyéspüspököt, Máté Péter tartományi főnököt, Hegyi László és Nyárádi Adám atyákat valamint a Janus Pannonius Tudományegyetem vezetőit, tanárait és az építők képviselőit várja a mai, benőséges épület- szentelőre a pécsi Hittudományi Főiskola és Szeminárium. Áz egyháznak visszajuttatott, a rendeltetése szerint átalakított Hunyadi sgt. 11. számú épületet Mayer Mihály megyéspüspök szenteli meg, aki a főiskola főigazgatója is. Az egyházi szertartáson részt vesznek az iskola vezetői - Garadnay Balázs spirituális lelki igazgató, Bán Endre rektor és Puskás Attila prefektus, valamint a tanárok és a papnövendékek is. Az 1950-ben megszüntetett intézmény győri évek után térhetett vissza városába, február elejétől pedig már a Manufaktúra Kft. révén megújult épületben kezdheti az iskolaév másoT dik félidejét. Az alagsorban mértéktartó ízléssel berendezett ebédlőt, a földszinten előadótermeket alakítottak ki. Az első emeleten van a házikönyvtár, a másodikon - lakószobákat sorakoztató folyosó végén - a kápolnába nyithatunk. A fagerendás kápolna sötétbarna a Szent Pál apostol hittérítő erejét hirdető tabernákulumot, a felolvasó állvány hullámokon ringó hajóorrát, a megvilágosodás or- namensével díszes asztalt, a padokat Oszoli Dénes tervezte. Mintha az itt tanulók száma is Krisztust akarná idézni - éppen harminchármán vannak a következő évektől már hat éves képzést adó főiskolán. Közülük húszán papnövendékek, tíz a civil hallgató és hárman pálos szerzetesek. B. R.