Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-05 / 333. szám
8 üj Dunántúli napló 1991. december 5„ csütörtök Szívesen fizetnénk, ha tudnánk A Nyugdíjasok Pécsi Egyesülete munkaprogramjának megfelelően november 11-én taggyűlést tartott. A nyugdíjasok helyzete az energiaárak emelése óta olyan mértékben romlott, hogy a sok panasz és elkeseredett vélemény alapján kiemelten foglalkoztunk az életkörülményeket leginkább sújtó problémákkal. Az energiaárak emelése mellett nem gondoskodtak valamennyi - és nem csak a távfűtéses lakások - áremelésének megfelelő ellensúlyozásával az arra rászorulóknál. Nem rendezték időben azt sem, hogy ésszerű takarékossággal lehessen csökkenteni a fogyasztás költségeit. Még csak a lakásonkénti mérés lehetőségét sem akarják központilag rendezni, hanem ennek terheit is a lakókra akarják hárítani! Megfizetnénk mi nyugdíjasok szíves örömest a piaci áron számított energiát, vízdíjat, szemét pénzt, tv műsort, lakást, élelmiszert és minden egyebet, ha ehhez igazítanák a nyugdíjakat is! Ebben az évben - igaz, hogy a korábbi évekhez képest magasabb, és igazságosabb volt - a nyugdíjemelés mégsem érte el az aktív dolgozók bérnövekedését. Mintegy 5 százalékkal elmaradt attól. így ismét a nyugdíjasok viselik az inflációból a nagyobb terhet. Nem tervezi a kormány az év végi egyszeri nyugdíjkifizetést sem, pedig erre a költség- vetésből 7,5 milliárd forint tartalékot képeztek a Parlament év elejei döntése alapján. Már vannak országos érdekképviseleti szerveink! Nem mondhatják, hogy a nyugdíjasok nem szervezettek, nincs kivel tárgyalnia a kormánynak! Mégsem akarják figyelembe venni követelésünket, hogy mi is arányosan képviselve legyünk a tervezett Társdalombiztosí- tási Önkormányzatban. A forró hangulatú taggyűlésen minden résztvevő egyetértett a felvetésekkel, és 240-en aláírásukkal támogatták követeléseinket. Az aláírásokat és a vezetőség által megfogalmazott állásfoglalást megküldtük: Göncz Árpád köztársasági elnöknek, Antall József miniszterelnöknek, dr. Kupa Mihály pénzügyminiszternek, dr. Surján László népjóléti miniszternek, dr. Szabó Györgynek az országgyűlés elnökének, a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének, a Nyugdíjasok Országos Kamarájának. Az állásfoglalást továbbítottuk a Heti Hírhozó és a Nyugdíjasok Lapja Szerkesztőségének. A Vezetőség „Nem egy folyamat vége .. Demonstráció Biológiai óra Veszekedő generációk? HELYSZÍN. Láng Művelődési Központ kb. 500 ülőhelyes nagyterme, állva és pótszékeken ülve 700-750-en lehetnek itt, zömében budapesti nyugdíjasok. De hisz így is van rendjén. Ezen a péntek délelőttön több vidéki város után most a főváros nyugdíjasai hallatják aggodalmas szavukat már-már kétségbeejtő helyzetükről itt, az Angyalföld szívében. Vidékről, a szolidaritást kifejezendő, egy népes pécsi csoporton kívül, alig jöttek. Szemben a színpadon egy jelmondat:„Nem nyomorra szavaztunk,/Mi is élni akarunk!” AKIK NEM JÖTTEK EL. Knoll István, a demonstrációt rendező Nyugdíjasok Országos Kamarájának az ügyvivője mond megnyitó szavkfU. Figyeljük csak: „fémről” ki hogyan reagált a meghívásra? Kupa Mihály például sehogy. Surján László - vidéki elfoglaltságára hivatkozva - egy főosztályvezető-helyettesét küldte maga helyett. A Parlament szociális, egészségügyi, családvédelmi bizottságának az elnöke, dr. Kiss Gyula ugyancsak nem jött el. Botos József társadalombiztosítási főigazgató egyik helyettesét,Hargitai Sándort küldte el, de ezen úrnak semmi mondanivalója nem volt: amikor felszólalt, beszélt, beszélt, de semmit nem mondott. Az országgyűlési képviselők közül egyedül Fiiló Pál, az MSZP erzsébetvárosi képviselője érdemesítette a nyugdíjasgyűlést arra, hogy megtisztelje jelenlétével. Hát ennyire veszik komolyan „odafent” a nyugdíjasokat, gondjaikat, bajaikat. AZ A BIZONYOS POHÁR BETELT - kezdte megnyitó szavait K.I., és sietett kiejelen- teni: „Csupán jogos követeléseinknek adunk hangot, eszünkbe sem jut zsarolni a kormányt. . . Értsék meg: nem magatehetetlen massza a nyugdíjasok két és félmilliós tömege, értékes emberekről van szó, akik egy élet munkája után megérdemlik a tisztességes, nyugodt életkörülményeiket... Több évtized mulasztásainak a A november 21-i Új Dunántúli Naplóban olvashattunk a debreceni nyugdíjas demonstrációról! Biztosra vehető, hogy ha továbbra is csak a közönyösséget, a passzivitást fogjuk észlelni, akkor mi pécsi nyugdíjasok is hasonló, de hatékonyabb eszközökhöz leszünk kénytelenek folyamodni!... Sajnálatos tény, hogy a Parlamentbe delegált nyugdíjas korú „honatyák” sem emelik fel a szavukat a nyugdíjasok sérelmével kapcsolatban. Már ott tartunk, hogy nem szeretjük nézni a parlamenti tévé közvetítéseket, mert hasonló irritáló képeket nézhetünk! Tisztelet a kivételnek, de a honatyák többsége a fontosabb interpelláció alatt is kimennek a folyosókra és ott beszélgetnek, nevetgélnek, kaszinóznak. Közben a ház elnökének 2-3 esetben kell felvégső eredménye a mostani helyzetünk, a megoldásban nem jóságos adományokra számítunk. .. .Szolidárisak vagyunk a fiatalokkal - gyermekeinkkel, unokáinkkal -, ezért senki meg ne próbáljon szembeállítani bennünket... Akik ma oly szűkmarkúan döntenek a sorsunkról - mint pl. Kupa úr is -, voltaképpen a mi munkánk révén tanulhattak, néha erre is gondoljanak, mert ez legalább olyan fontos, mintáz, miként vélekedik rólunk a Világbank. . . Egyet javasolhatunk a döntéshozóknak: csak egyetlen hétig próbáljanak úgy élni, ahogy élni kényszerül többszázezer nyugdíjas az 5-6000 forintos nyugdíjból, és rögtön másként látnak mindent...” És végül: „Ez nem a vége, csak egy része egy folyamatnak. Ha kell, további lépésekre is képesek vagyunk!. .. IDÉZETEK A FELSZÓLALÁSOKBÓL. Az ezután következő kétórás fel- szólalásözönt újra, meg újra megszakította „hosszantartó, viharos taps”, a hallottakkal való teljes egyetértés jeleként, íme a részletek: „Az év végi kiegészítésre a Népjóléti Minisztérium először nemet mondott, de ezt az állapotot a szociális biztotság elutasította. Az új ajánlat: a háromszoros nyugdíjminimum határáig - 15.000 forintig - adják e az 1600forintot, a bizottság azonban csak a kétszeres határt akarja elfogadni. Ezt ugyanúgy nem fogadhatjuk el, mint a jövő évi áprilisi, szeptemberi emelés gondolatát, mert ez eleve csökkent értéket jelent. A követelésünk belefér a költségvetésbe, legfeljebb az államháztartás állandó növekvő költségeit kellene redukálni.,,. -„Annakidején kötelezettség volt részünkről fizetni a nyugdíjjárulékot, a kormányzat mai kötelezettsége viszont a szólítani a „tisztelt” képviselő- társakat, hogy fáradjanak be az ülésterembe, mert kevés a szavazat érvényességéhez a „gombnyomok” száma. Örömmel vennék, ha a tisztelt „Honatyák” legalább akkor tartózkodnának az ilyen és ehhez hasonló magatartásoktól, amikor a Magyar Televízió stábja jelen van és rögzítenek minden eseményt. Ezért látjuk a bóbiskoló, a nevetgélő, a beszélgető, újságot olvasó honatyákat... Közismert tény, hogy a honatyák fizetése kielégítő. így mi, az istenadta nép joggal elvárhatnánk, hogy a feladatukat becsülettel, lelkiismeretesen lássák el! Ez a feladatuk, ez a kötelességük. A jelenleginél sokkal fegyelmezettebb magatartást várunk az általunk megválasztott honatyáktól. Keszthelyi István reálértékű kifizetés. Csakhogy van olyan kormányzati nézet, miszerint szó sincs semmiféle kötelezettségről, de hallottunk, olyan elképesztő vélekedést is, hogy a nyugdíjak az inflációval azonos mértékben emelkedtek, sőt néhány ponttal meg is előzték. Az igazság az, hogy a kormányzat az infláció révén súlyos milliárdokat vett ki a nyugdíjasok zsebéből. ” - „A jövő évi költségvetési tervezet 19 százalékos nyugdíjemelést irányoz elő, ezzel szemben a miniszter- elnöki hivatal költségkerete 58 százalékkal fog emelkedni. De a 19 százalék is igazán csak 12 százalék, a különbözeiből tervezi a kormány a régi nyugdíjak részbeni szintrehozását. Tehát ismét az történik, hogy a nyugdíjasokat állítanak szembe nyugdíjasokkal.” - „Nem árt megjegyezni: csak akkor számíthatnak ránk, mint szavazó- bázisra, ha nyugodt lelkiismerettel tudnak elszámolni arról, mit is tettek az ország lakosságának az egynegyede érdekében. ” -„Kapja vissza a társadalombiztosítás az elvett vagyonát úgyanúgy, mint az egyházak. .. A privatizációból befolyó pénzek 30 százalékát, mint a mai nyugdíjasok által megtermelt értéket, adják át a társadalom- biztosításnak. .. A tavalyi 20 milliárddal szemben mostanra 50 milliárdra nőtt a társadalombiztosítással szembeni tartozások összege; képtelenség, hogy míg a társadalombiztosítás kényszerül hitelfelvételre az adósok helyett, egyes adós vá- lallatok 13. havi fizetés kiosztására készülnek. ” Az ÖZVEGY, aki valaha esztergályos volt, most a döbbent csendben sorolja sírásba csukló hangon, mi mindenről kellett lemondania férje halála után, mégis alig maradt valami a megélhetésre. „Nem kell a polgármesteri hivatal kegyelemkenyere, megdolgoztam én azért, ami most megilletne. ” A KÉPVISELŐ. Gondolom, sokunk fejében átsuhant a népszerű szocialista párti képvsie- lőt hallgatva: vajon hol vannak azok a honatyák, akik mi közben a nép barátja szerepében tetszelegnek, oly hideg szívvel tudnak nemet mondani a nyugdíjasok bárminemű „demagóg zsarolására” (amint bizony egyesek így fogalmaztak). „Hajlandó vagyok a kéréseiket továbbvinni a Parlamentbe, jóllehet tudják Önök is: javaslatainkul sajnos általában alulmaradunk. De talán ez nem lesz így sokáig . . . Látni kell, milyen méreteket ölt hazánkban az elszegényedés, ami - ha nem törődnek vei- beláthatatlan következményekkel járhat ... Ne engedjék megbontani a nyugdíjasok egységét, mert enélkül lehetetlen bármit is elérni... Én ismét felajánlom a segítségemet, de kérem, forduljanak a saját megválasztott képviselőjükhöz is, próbálják meggyőzni őket az ügyük igazságáról, hátha segítőtársra lelnek bennük... ” ÜZENET A TÖRVÉNY- HOZÁSHOZ. - ez a címe az egy emberként elfogadott petíciónak, amit - Ígéret szerint - hétfőn délig megkapott minden kormánytag, képviselő és társadalombiztosítási főigazgatósági vezető. Lássunk ebből néhány pontot: „Kérjük a nyugdíjak decemberi emelését azzal a különbözettél, ami az idei nyugdíj- emelés és az aktív dolgozók ke- resetkiráamlása között mutatkozik; az értékállóságot 1992-től biztosítsák; a régi nyugdíjakat 1992-1994 között igazítsák az újakhoz; az özvegyen maradt nyugdíját emeljék fel az elhunyt nyugdíjának az egy harmadával; tiltakozunk a nyugdíjak közvetett, vagy közvetlen megadóztatása ellen; létszámarányos képviseletet a társadalombiztosítási önkormányzatban és az Érdekegyeztető Tanácsban. ” Hársfai István Ha a középkorúak vidám társaságában egy-egy pohár bor mellett elkezdődik a viccmesé- lés, akkor előbb vagy utóbb, de biztosan sor kerül az anyósviccekre. A vicc pedig mindig a társadalomban általánosan jelenlevő, sok embert foglalkoztató konfliktusok és hozzájuk tapadó indulatok kibeszélése. S miért éppen vicc formájában? Mert őszintén és igazán valami miatt a viccekben kifejeződő érzéseinkről nem tudunk beszélni. Nem csak azért, mert esetleg társadalmi norma vagy törvény tiltja - mint a politikai viccek esetében ez hosszú időn keresztül előfordult - hanem azért is, - és ez talán fontosabb tényező - mert önmagunkban is ezen konfliktusok elfogadása, s az ezekhez tapadó érzelmeink kimondása és így a velük való szembesülés feszültséget kelt. A vicc ezt feldoldja, kirobbanó nevetésbe fordítja, és ezzel aztán elviselhetővé válik. A viccek azonban nemcsak az anyósokról szólnak, hanem kifigurázzák az öreg emberek nagyothallását, feledékenysé- gét, ügyetlenségét olyan személyiség-sajátosságaikat, mint a zsugoriság vagy görcsös ragaszkodásuk a régi szokásaikhoz, egykori hatalmukhoz. Mintha tudat alatt szeretnénk elkerülni az anyósokat, apósokat, a remegő kezű, nagyot halló öregeket, de ezt igazán önmagunknak sem merjük bevallani, s ezért ezt viccbe fordítjuk át? Talán attól félünk, hogy jövendő önmagunkat látjuk bennük és ezért utasítjuk el őket?.. Volt már szó azokról a családokról, ahol a fiatalok és öregek békében élnek együtt, egymással. Vajon e családok az általánosak a társadalomban, és kivételek azok, ahol a különböző gyenerációk harcban, haragban, perben állnak egymással, vagy talán éppen fordítva? A béke a kivétel, általánosságban a generációk közötti vitákra vagyunk ítélve? Sajnos, mindkettőt tényként kell elfogadnunk. Ugyanis személyiségünkben hordozzuk azokat a mechanizmusokat, amelyek egyformán tehetnek képessé minket arra, hogy küzdjünk egymás ellen, vagy képesek legyünk békét kötni. ' Ezt igazolandó, térjünk visz- sza egy pillanatra az anyós viccekre. Sigmund Freud osztrák pszichiáter a századelőn az érzelmi élet zavarainak eredetét kutatva éppen az anyós - konfliktusok elemzésekor arra hívta fel a figyelmet, hogy korabeli antropológusok a primitív társadalmak életét kutatva számos olyan rítust rögzítettek, amelyek azt írták elő például, hogyha az anyós és a vő találkoznak, akkor el kell fordítaniuk az arcukat egymástól. Vajon, mi lehet a mélyenülő lélektani konfliktusok eredete? Ha ezt megértenénk és tudatosítanánk önmagunkban, akkor talán könnyebben elkerülhetnénk mindennapjainkat megkeserítő vitáinkat akár saját öregeinkkel, akár az öregek saját gyermekeikkel. A generációk harca azonban nem az anyós - konfliktusokkal kezdődik. Kisgyermekkorunkban szüléinkre úgy tekintünk, mint mindenható és biztonságot adó személyekre. „Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz”. Serdülő korunkban azonban egy- szercsak elkezd felbomlani e kapcsolat. Kiderül, hogy szüléinkkel nem tudunk mindenben egyetérteni, sőt számos kérdésben kifejezetten más véleményen vagyunk. Kinek lesz igaza? Dönt a szülői tekintély, avagy elérhetjük talán először az életünkben azt, hogy az ad nekünk igazat, akinek eddig mindig mi adtunk igazat? Ez az első generációs vita az életünkben, és anélkül, hogy tudatosulna bennünk, olyan modell lesz életünk további időszakában, ami meghatározza későbbi viszonyunkat a szüléinkkel. De ugyanez igaz fordítva is. S mit mondhatunk egymásnak? Ugyanazt nézzük, de nem ugyanazt látjuk. „Hiszen ki gépen száll fölé, annak térkép e táj”, s ugyanakkor „nekem szülőhazán itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa.”. Ugyanarról beszélünk és mégis másról. Nem értjük már meg egymást, és ezért dühösek leszünk. De a gyermekek számára is idegen, ahogyan az édesanya mindig biztosan simogató keze most reszketőn önti a pohárba és egyre gyakrabban melléje a tejet, és annyira nem érti az új gáztűzhely kezelő gombjait, hogy meg sem tudja melegíteni a vacsorát, mire hazaérünk. Ez is bosszantó. Az anyós pedig szeretné lányának tekinteni menyét, aki ugyan „elrabolta” tőle fiát, sőt ágyba is bújik vele. Ez talán még megbocsájtható, de az, hogy a menye másképp főzi a húslevest, és az, hogy fiának ez ízlik jobban, már kibírhatatlan. Mindezek kapcsán aztán egyre több a meg-nem-értés, egyre több a vita, hogy kinek is van igaza. Holott mindenkinek igaza van. Ha az öregek arról beszélnek, hogy „bezzeg a mi időnkben...”, akkor gyökereinkről, családunk, és saját létünk múltjáról van szó. Ha a fiatalok arról szólnak, hogy „bezzeg most”, akkor jelenünkről. Pedig hogy alakul a jövő? Úgy, ahogyan József Attila írta: „Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. (Enyém a múlt és övék a jelen.) Verset írunk - ők fogják ceruzámat) s én érzem őket és emlékezem.” Dr.Kóczán György Az Országház nem kaszinó . . . Nyugdíjastalálkozót rendezett a napokban az Anasco Baromfi- feldolgozó Rt. gazdasági és szakszervezeti vezetősége. Megvendégelték a 120 megjelent egykori dolgozót, mindannyiukat egy-egy pecsenyekacsával ajándékozták meg. Fotó: Szundi Gy.
