Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-14 / 342. szám
10 üj Dunántúlt napló 1991. december 14., szombat Pécsi diák - bécsi utcanév „Pécs a tudományok magvai- nak terjesztésére különösen alkalmas” - olvashatjuk Orbán pápa levelében 1367-ből. Évszázadokig általában tiszteletben tartották ezt a tényt, ismerték Pécs nagyjait. Az elmúlt évtizedek egyik nagy bűne az is, hogy igyekezett kitörölni az emlékezetből a történelmet, a történelem nagyjait, azok nevét, akik itt Pécsett, vagy a Pécsett kapott alapokra építve terjesztették és fejlesztették a tudományokat. Jó érzés mostanában hallani, hogy az Orvostudományi Egyetemen már szervezetten szá- montartják a régi idők nagyjait, és néha még a Tudományegyetem is megemlékezik elfelejtésre ítélt tudósairól. Azokról, akik maguk voltak a magyar tudománynak a nagyjai, illetve akiknek tanítványai vitték tovább a Pécsett megalapozott tudást. Vajon tudják-e Pécsett, hogy pl. Habsburg Ottó a magyar közjogi ismereteit - amelyet a megnyilvánulásai illetve tudományos munkái alapján ugyancsak alaposan ismer -, pécsi professzortól - Molnár Kálmántól kapta? Molnár Kálmánt - aki a pécsi egyetemet képviselte 1944. decemberében a debreceni nemzetgyűlésen - 1945-ben a budapesti egyetem meghívta (!) professzorának, majd neve és munkássága feledésre ítéltetett. Húsz éve Török Béla professzor mutatott rá arra, hogy az első sikeres szervátültetést a bécsi egyetemen dr. Emerich Ullmann végezte. Nevét ma Bécsben utcanév örökíti meg. Emerich Ullmann nem más, mint Ullmann Imre, a pécsi ciszterci gimnázium diákja, akinek a nevét a gimnázium 300 éves jubileumán készített emléktáblán megörökítettük. Most Schneider Imre professzor közvetítésével kerültünk kapcsolatba Kari Holubar professzorral, a bécsi egyetem orvostörténeti intézetének igazgatójával, aki E. Midenaval, a paduai egyetem szemészeti klinikája kutatójával együtt a Wiener klinische Wochenschrift f. évi 103/16. számában angol nyelven tanulmányt írt Anton (von) Rosas születésének kétszáz éves évfordulója alkalmából. Anton (von) Rosas Rósáss Ferenc megyei komisszarius fiaként született Pécsett, 1791. december 23-án. (Helytelen az Akadémia által kiadott Magyar Életrajzi Lexikon adata.) Gimnáziumi tanulmányait a jezsuita rend megszüntetése miatt államivá (királyivá) vált gimnáziumban végezte. Ezt az iskolát veszi át 1814-ben a ciszterci rend, vagyis ez a mai Nagy Lajos Gimnázium. 1806-ban a pesti egyetemen kezdi egyetemi tanulmányait, majd Bécsben szerez 1814-ben orvosdoktori majd szemészi oklevelet. 1816-ban sebészdiplomát kap, Beer professzor mellett szemészettel kezd foglalkozni, és ezen a téren igen hamar kiváló eredményeket ér el. 1819-ben meghívást kap a paduai egyetemre, ahol saját költségén megszervezi a szemészeti osztályt. 1821-ben elnyeri a bécsi egyetem szemészeti tanszékét. Klinikáját saját jövedelméből hatalmas könyvtárral és felszerelésekkel látja el. Tudományos munkássága elismeréseként több természettudományi-orvosi társulat választotta tagjává: az erlangeni, a he- idelbergi, a breslaui. 1855. május 31-én halt meg Bécsben. Külön kutatást érdemelne, hogy - szokatlan módon - 1836-ban osztrák nemességért folyamodik, amit meg is kap egy, az orvostudományra utaló címeres levéllel. Ez azért szokatlan, mert a család magyar nemességgel bír, Baranya megye nemesei közt szerepel. Magyar nemes pedig - épp a reformkorban - nem kért osztrák nemességet. Esetleg emberi hiúság (a „von” megtisztelő szó, vagy az, hogy magyar nemesi címere nem volt) az oka ennek? Érdekes lenne megtudni. Bécsben utcanév hirdeti nevét. És ebben az utcában van egy reálgimnázium. Talán hasznos lenne, hogy Rózsás Antonius, a pécsi királyi gimnázium eminens tanulója, iskolája felvenné a kapcsolatot a Ro- sas-Gassenben levő iskolával. Cím: Bundesrealgymnasium (BRG) Wien, XII. Rosas-Gasse 1-3. A-1120 Dr. Rajczi Péter Baranyai barangolások Marócsa A faragott, festett fabábuk - készítőjük Havasi János mondja bábuknak - a kukorica- góré keskenyebb felén, egy deszkán sorakoznak. Szépek, nagyon szépek ezek a kalapos, bajuszos figurák, akár a naiv paraszti képzőművészet szoborkiállításán is megállnák helyüket.- Á, azt azért nem hiszem - igy szerényen a szálfaegynes tartású öregember -, nem is azért csinálom, csak tudja, szeretek formázni. Nézze csak, az ott Petőfi akar lenni! Ráismer, ugye? Az Ormánság szívében Ma- rócsán vagyunk, egy olyan faluban, amelyre azt hiszem túlzás nélkül lehet mondani, isten háta mögötti hely. E megállapítással egyetért János bácsi is, aki pedig 32 esztendeje él ebben a kis községben feleségével. A gyerekek, a két fiú elköltözött. családot alapítottak, de hétvégeken hazajárnak, s hozzák az unokákat.-Én a tsz-ben dolgoztam, onnan mentem nyugdíjba, de a gyerekek ipart tanultak, az ipar elvitte őket. Rendes szakmájuk van, megtalálták a helyüket az életben, mi lehet nagyobb boldogsága egy szülőnek. Mi meg csak elvagyunk az asszonnyal ebben a házban. Közben kijön a konyhából Havasi bácsi felesége, majd megjelenik újsággal a kezében egy fiatalasszony, Pál Ervinné. Beszélgetünk mindenről; a szemközt lévő iskoláról, amit nemrég újítottak fel, de mivel nincs tanító, gyerekzsivaly sem tölti be az osztálytermeket, a kisdiákok továbbra is Sellyére járnak; a falu népességéről, többen vannak a cigányok, de a „békés egymás mellett élés" nem csak szlogen; a földek visszaadásáról - ki fogja megművelni? -; a kisgazdapárti botrányokról, szóval mindenről, ami manapság az embereket foglalkoztatja.- Milyen az élet Marócsán?-Eddig nagyon el voltunk zárva a világtól - válaszol Pálné de most látszik valami fejlődés. Van Marócsának kisbusza, a falugondnok vezeti, igy ha például sürgősen orvoshoz kell vinni a gyereket, akkor nem gond, építik a járdát... De az biztos, hátrányban vannak azok, akik ilyen kisfaluban élnek. Mi is szerettünk volna már eladni a nagy házunkat és Sellyére költözködni! 750 000 forintot kértünk, volt is érdeklődő, csak pénz nem. így maradtunk és várunk. A kopottas református templom - a helybéliek úgy tudják, adományból jövőre felújítják - mellett Marócsa község II. világháborús emlékművének talpazatán virágok,koszorúk vannak, fentebb 12 név, magyarok, cigányok. Az áldozatokra etnikai hovatartozás nélkül emléNehéz a takarmányt haza szállítani a sáros utakon. A szerző felvételei Betonjárda épül a falu főutcáján. keznek, de vajon az élők mit mondnak? Nincsenek hátrányban a cigányok? Biztos, hogy nincsenek - állítja Tóth József né. aki magyar cigánynak vallja magát. - Amióta itt lakok, s annak már hét éve - az emberem megszökött egy asszonnyal -, semmilyen problémám nem volt. Az én uram magyar, de nem ritka a vegyesházasság. De sem én, sem a gyerekeim nem beszéljük a cigány nyelvet. A csöppnyi ház, még csöpp- nyibb konyhájában társalgunk, közben duruzsol a mosógép, szavakat igyekszik formálni a kétéves unoka Benjámin, miközben anyja csitítgatja.- A lányomék Kákicson laknak, eljöttek meglátogatni - mondja, majd szinte átmenet nélkül folytatja. - Tudja, megtört az élet, szép házunk volt Viszlón, sokat dolgoztunk, s most látja ennyink van. Igaz, segítettük a gyerekeket.. . Három jelölt közül választotta a nép polgármesternek Kiss Józsefet. Az azóta eltelt időben - már ahogy ez lenni szokott - vannak, akik elégedetlenek a működésével, s akadnak, akik nem. Például halottam, ő üldözte el a tanítót...- Ha ez igy lett volna, akkor nem lakik nálam, nem eszik nálam három hétig teljesen díjmentesen. Naponta csak két óra előkészítőt tartott a gyerekeknek - egyébként csak érettségije volt -, mondtam, vezessen valamilyen naplófélét, de nem tette. Végülis elment...- S mi van az iskolával?- Különféle támogatásokból, a saját erőnkből több mint kétmillió forintért felújítottuk - amerikai diákok is segítettek -, de még néhány dolog visszavan. S hát most tanítónk sincs - szomorú egy eset! Látszik a polgármesteren, valami bántja, s hogy magát is vigasztalj, sorolja mennyi mindent köszönhet neki a falu.-Van már kisbuszunk, salakos utat csináltattam a temetőig, építik a járdát, most 400 folyóméterre futja, közkút készült, nyilvános telefont szereltek fel... Ugye nem kevés? S higgye el, ezt a polgármesterséget nem a pénzért csinálom! Marócsán úgy 60 ház van, melyekben 152-en laknak. A legszegényebbek közé tartozik Kapuvári Rudolf, akivel a falu szélén találkoztam.- 5200 forintból élünk a feleségemmel, jó hogy nem döglünk meg!- Dolgozik?-Nem, nem dolgozhatok - válaszol majd felrántja agyonmosott, de tiszta ingét, egy forradást mutatván -, érszűkülettel vagyok leszázalékolva. A borostás arcú, kisnövésü cigányember folyvást panaszkodik, a háza felé mutat, mondja, nézzem meg, nincs bekötve a villany.- Azt mondta a polgármester, ha rászánom egyhavi nyugdíjamat, ő beköti. De kedves uram, mondja meg miből élünk akkor, miből? Pedig engem nem ismernek a kocsmában! Úgy látom, ebben az új világban a szegény ember még szegényebb lesz. Nincs igazam? Roszprim Nándor Nem mai történet? Élt egykoron Rómában egy korán árvaságra jutott fiatalember, Caius Március. Okosságát a bölcsektől tanultaknak, bátorságát fiatalságának köszönhette. Azokban az időkben mindennél többre tartották a harc közben tanúsított vitézséget, s mert Róma ebben az időben állandó harcban állt ellenségeivel, Caius Márciusnak igencsak volt alkalma bizonyítani vitézségét, mindenkinél különb harci erényeit. Egyik római győzelemmel végződött ütközet után a vezér Márciust a legnagyobb elismeréssel tüntette ki, tölgyfalombbal koszorúzta homlokát. Caius azonban még vitézebb tettekre vágyott. A minduntalan vívott háborúkban dicsőséget dicsőségre halmozott. Haditetteinek hírét már egész Róma ismerte. Ebben az időben a rómaiaknak azonban nemcsak külső ellenségeikkel kellett megküzde- niök, de ádáz harc folyt a gazdag patríciusok és a szegény plebejusok között is. A szegények helyzete egyre romlott, míg a gazdagok vagyona nőt- tön-nőtt. Az elégedetlen, felháborodott plebejusok elárasztották Róma utcáit. Az ellenség rögtön kihasználta a helyzetet és Róma ellen vonult. A patríciusok ekkor kétségbeesetten szólították fegyverbe a szegény plebejusokat, akik azonban nem mentek a hívó szóra. A városban pánik tört ki. Róma elvesztette fegyveres erejének jelentős részét. Ékkor a patríciusok úgy döntöttek, hogy engednek a szegények jogos követeléseinek. A plebejusok hittek a patríciusoknak és könnyűszerrel szétverték az ellenséget. Caius Március az ellenséget üldözőbe vette és Coriolinál végképp megsemmisítette. Ettől kezdve Caius dicsőséges hadjárata jutalmául a Coriolanus nevet kapta. A háború befejeztével azonban az elhangzott ígéretek ellenére a szegény nép sorsa semmivel sem fordult jobbra, mint annakelőtte volt. De mert Coriolanus híre és hatalma egyre nőtt, őt kívánták consullá választani a patríciusok. A szenátusban azonban szép számmal voltak képviselve a plebejusok is, az ő képviselőik voltak a néptribunusok. Coriolanus azonban a consullá választáson csúfos vereséget szenvedett, mert a néptribunusok - nem felejtve a be nem váltott ígéreteket - ellene szavaztak. Röviddel ezután gabonaszállítmány érkezett Rómába. A rómaiak abban reménykedtek, hogy ezzel a város megmenekül az éhínségtől és megszűnik a belső viszálykodás. Coriolanus azonban kihasználva tekintélyét, a néptribunusok egykori vonakodása és ellenkezése miatt megakadályozta, hogy a gabonából ők is kaphassanak. A népharag ekkor elüldözte Corio- lanust, akinek száműzetésbe kellett vonulnia. Ekkortájt a rómaiak legnagyobb ellenségei a volscusok voltak. Vezérük Attius Tullus legalább olyan dicsőségben fü- rödhetett övéi körében, mint Coriolanus egykoron Rómában. Tullust kereste fel a száműzött Coriolanus és elkeseredett dühében, mert elüldözték Rómából, felajánlotta kardját, harci tapasztalatait, és hősiességét Tullusnak. Tullus elfogadta Coriolanus ajánlatát és csapatai fővezérévé nevezte ki. Coriolanus ekkor sorozatban vette be a Róma körüli városokat és jogos félelmet keltve a rómaiakban, gyors ütemben közeledett Róma falai felé. Coriolanus az elfoglalt városokat kiszolgáltatta a harcoló katonák kényének-kedvének, s ez Rómát mégj óbban megfélemlítette. A harci sikerek következtében Coriolanus tekintélye lassan elhalványította Tullus hadvezérét. A volscusok vezére ezért elhatározta, hogy végez Coriolanussal. Követelte tőle, hogy adja vissza fővezért megbízatását és adjon számot árulásáról. Amikor ugyanis Coriolanus már Róma bevétele előtt állott, felkereste őt anyja, felesége és gyermekei és a rómaiak nevében kérték őt, vonuljon el Róma alól és ne indítson támadást egykori hazája ellen. Coriolanus, aki rajongásig szerette anyját, teljesítette annak kéré- dést. Tullus felkérésére Coriolanus kijelentette, visszaadja megbízatását, ha a népgyűlés megerősíti Tullus akaratát. A kijelölt napon Coriolanus meg is jelent a gyülekezet előtt, ahol szörnyű zajongással fpgadták, s jóllehet beszélni kívánt, nem engedték szóhoz jutni. Ami ezután történt, az már a tragédiák sorába tartozik. De mert akkoriban még az ellenfelet is kellő végtisztesség illette meg, Coriolanust hősként temették el, sírját az ellenségtől zsákmányolt fegyverekkel díszítették. A volscusok állama azonban hamarosan megérezte, mit jelentett nekik Coriolanus elvesztése. Egyik, az aequusokkal vívott csatájukban, amely súlyos vérontássá fajult, megsemmisítő vereséget szenvedtek. Hadseregük színe-virága a harcmezőn maradt, maga Tullus is elesett. így kénytelen voltak a legmegalázóbb feltételekkel békét kötni, meghódoltak a már-már leigázott rómaiaknak és kötelezték magukat azok mindén parancsának teljesítésére. Nem mai történet! Bokrétás András
