Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-27 / 325. szám
2 üj Dunántúli napló 1991. november 27., szerda Meghosszabbították a szövetkezetek átalakulási tilalmát NAGYUILAGBAN HORVÁTORSZÁG: A jugoszláv hadsereg katonái aknákat keresnek a lerombolt Vukovár romjai között november 26-án. MTI telefotó Jönnek-e a kéksisakosok? (Folytatás az 1. oldalról) tott ki. Azzal imiiiroden felszólaló egyetértett, hogy újra egységes szervezeti rendbe fogják össze az országos jelentőségű levéltári anyag 1970-iben kettészakadt kezelési struktúráját. A nézeteltérések középpontjaiban az a írendellkezés álilt, amely áMamii tulajdonná nyilvánítja és a kultuszminiszter kezelésébe utalja az MDF, illetve az MSZMP iratanyagát. Varga János (MDF) ezt indokolva hangsúlyozta: az MDP és az MSZMP áMaimipérli imi- valtából következően kezdettől az államat illeti meg a pártok iratanyaga. Gál Zoltán (MSZP) ezzel szemben leszögezte: pártja jogos tulajdonosa az érintett iratanyagnak, ezért közönséges államosításról van szó, ami ütközik az alkotmány előírásaival. 'Gál szeriint félő, thogy a kormányzat politikai Ibom'borobbaotgatásra kívánja felihasználinii a pártaröh'ívumot. Az interpellációk és a kérdésék elhangzása után a plenum folytatta a társada l om- biztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok indoklásának meghallgatását, Omelynék során nyilvánvalóvá vált, hagy az ellenzéki képviselőik nem értenek egyet az önkormányzatiság elveinek csorbításával, illetve a kormányzati és politikai befolyás intézményesítésével. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990-es évi törvény értelmezéséről kidolgozott elvi álláspont megtárgyalása azért vált szükségessé, mert az alkotmányügyi bizottság — a házbizottság megkeresésére — álláspontot alakított ki, abban az ügyben, jiogy verbális cselékedetek eisetén megilleti-e a képviselőket a mentellmii jog. Rágalmazás vagy becsületsértés esetén nincs menteim! joguk a képviselőknek, mert ebben az esetben a szólásszabadságuk másak személyiségi jogait érinti. Ha az országgyűlésen ilyen típusú mentelmi ügybein érkezik meg'keresés, akkor a bizottság határozati javaslatát minden egyes esetben a plé- numnak érdemiben el keil bírálnia. A T. Ház az elvi állás- foglafást szavazatával megerősítette. Ezután mentelmi ügyekben döntött az Országgyűlés: Haraszti Miklós (SZDSZ) és Tor- gyán József (FKGP) mentelmi jogát a T. Ház több mint kétharmada felfüggesztette, amíg Dörnbach Alajos (SZDSZ) ügyében ezt nem tartotta indokoltnak. A T. Ház folytatta és lezárta az általános vitát a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosításával kapcsolatos törvényjavaslatról. Közben azonban — mivel kétségesnek látszott, hogy az esti órákra határozatképes marad-e a Ház — több törvényjavaslatról is szavaztak a képviselők. A honatyák egy törvény- módosítással november végétől december végéig tolták ki a határidőt a szövetkezetek átalakulásának tilalmára. Az Országgyűlés elfogadta az Európa Tanács alapszabályának kihirdetéséről, illetve az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló általános megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatokat. A törvény a kihirdetés alapján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1990. november 6-tól kell alkalmazni. Jeszenszky Géza külügyminiszter akkor helyezte letétbe az Európa Tanács főtitkáránál a Magyar Köztársaság csatlakozási okiratát. Hét óra után ipár perccel az elnöklő Dornbadh Alajos - megállapítván, hogy a T. Ház nem határozatképes és így nem szavazhat a foglalkoztatással kapcsolatos törvényjavaslat általános vitájának lezárásáról — az Országgyűlés keddi ülését berekesztette. Kényszerű döntések Képviselő-testületi ülés Szigetváron Nehéz helyzetben volt tegnapi ülésén a szigetvári képviselő-testület, mert néhány kérdésben úgy tűnt, nem tudják eldönteni a városatyák, hogy melyik ujjúkat harapják meg. Többször volt a testület előtt a Baukomplex iKft. felvonulási területről való kiköltözése és a felvonulási épületek iskolai célra történő átalakításának témája. Több hónapos egyeztetés, megbeszélés és a közeli megállapodás vált semmivé azzal, hogy a tűzoltóság és a tisztiorvosi szolgála1 szakvéleménye szerint nem lehet a felvonulási épületet oktatási intézménnyé átalakítani. Hasonló helyzetbe került a testület a szociális intézmény vezetőiének kinevezésével kapcsolatban is. Az egy hónappal ezelőtti ülésen a három pályázó közül elutasították az egyetlen megfelelőt, mert nem tudtak megegyezni a fizetésről. A pályázat második fordulójában az egészségügyi és szociális bizottság a két pályázó közül egyiket sem javasolta a testületnek kinevezésre, ennek ellenére — a szociális otthon létrehozásának közelgő határideie miatt — a mozsgói szakosított szociális otthon je- lenleai igazgatóhelyettesének pályázatát fogadták el. Az eladásra meghirdetett 148 önkormányzati lakásból mindössze 58-at kívánnak megvenni a bentlakók, illetve 80 család a határidő lejártáig nem nyilatkozott vételi szándékáról. H. Zs. „Az év autója ’92” Az új Volkswagen Golf Az új Golf megállíthatatlan: közvetlenül a piaci bevezetése után más különböző kitüntetések mellett „Az év autója ’92" címet is elnyerte. Egy 60 tagú autós szakújságírókból álló nemzetközi zsűri az erős konkurencia ellenére nyilvánvaló előnnyel neki ítélte az első helyet. A választékot további 16 új, különböző kategóriájú gépkocsi jelentette, összesen 276 pontot adtak a zsűritagok az új Golfnak, amely nemcsak a legbiztonságosabb és leginkább környezetbarát autónak számít a saját kategóriájában, Hanem ráadásul hathengeres kivitelével a kompakt kocsik között teljesen új komfort- kateaóriát képvisel. A második helvet a szakúisáqírók az Opel Astrának ítélték (231 ponttal), míg a bronzérmet a Citroen ZX kapta (213 ponttal). A díiátadásra előre láthatólag 1992. ianuár 14-én kerül sor Madridban. Az „Év autója” cím az új Golf-koncepció helyességét bizonyítja. Kiemelkedő passzív biztonsága mellett, amely a világszerte érvényes valamennyi biztonsági követelményt kielégíti, továbbá elismerten környezetbarát kialakításával sokat nyújt a vevőnek a pénzéért. A motor, a futómű, és a felszereltség — ahogyan a szaksajtó első tesztjei egyértelműen mutatják — azt bizonyítják, hogy g,harmadik generáció Golfja következetes folytatása az elődök sikereinek: a Golf továbbra is hagyományokat teremt. (Folytatás az 1. oldalról) kovac horvát faluban lelőttek öt idős asszonyt és leszúrtak egy 65 éves férfit. Egy másik esetben a horvátországi Ká- rolyvárosban a szövetségi hadsereg 13 tartalékosa megadta magát a horvát rendőrségnek, és fegyvereiket is leadták. Ezután mindnyájukat lelőtték. Felemás helyzet alakult ki Horvátországban a 14. tűzszünet harmadik napjára: a A határőrség hétfőn este feloldotta a kamionforgalom korlátozására pénteken hozott intézkedéseket, mert a röszkei és a tompái határátkelő nem bírta a jelentősen megnövekedett forgalmat — mondta kedden az MTI érdeklődésére Zubek János határőrségi szóvivő. Hozzátette: az említett két átkelőhelyen már 30 órás várakozás alakult ki, s ezért kényszerült a korlátozások enyhítésére a határőrség. Az autóbuszok azonban továbbra sem vehetik igénybe kifelé a drávaszabolcsi, a barcsi, az udvari és a hercegszántói határállomást. * A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kifogására, amely szerint egy hét alatt immár negyedik alkalommal akadályozta meg a határőrség autóbuszaik kilépését, hogy kimentsék az ostromlott Eszékről Most éppen „tojáshelyzet'' van. Felszökött a nélkülözhetetlen termék ára, s ha igaz is, hogy ebben oz időszakban nem igen tojnak a tyúkok, azért az árnövekedés miatt az egyszerű polgárok a termelők és értékesítők trükkjeire is gyanakszanak. Valószínűleg nem ok nélkül, hiszen a Földművelésügyi Minisztériumban dr. Raskó György államtitkár sem vélekedett másként a Falutévé kamerája előtt.- A 9-10 forintos, vagy e fölötti ár egyértelműen spekuláció eredménye — szögezte le az államtitkár.- On art is említette, hogy esetleg az ezportot is leállítják . . .- Leállítjuk az exportot, de az fegyvernyugvást Kelet-Szlavóniában a hadsereg sorozatosan megszegi, állandóan lövik Eszéket, a szlavón székvárost, s nincs jele annak, hogy a politikai vezetés és a hadsereg vezetői befolyást tudnának gyakorolni a szélsőséges szerb fegyveresekre. Ugyanakkor Nyugat-Szlavóniában már csak szórványos harcok vannak, megkezdődött a fogolycsere, s a csapatkivonás Zágrábból és Sibenikből. a lakosságot, Zubek János rámutatott: nem érti a szeretetszolgálat felháborodását, hiszen számtalan határátkelőhelyen, így például Letenyénél, Bajánsenyénél, Rédicsnél, Tompánál és Részkénéi is akadálytalanul kimehetnének a buszok. Visszafelé pedig bármelyik határállomást igénybe vehetnék. A szóvivő azt is közölte, hogy kedd reggel hat autóbusz érkezett hazánkba eszéki gyerekekkel. * 685 menekült érkezett kedden a kora délutáni órákig Magyarországra Jugoszláviából. Kétszázan Csehszlovákiába indultak tovább, a többiek ideiglenes védelmet kértek a magyar határőrségtől. A határőrség szóvivője elmondta, hogy hamarosan újabb menekülttáborokat kell megnyitni, feltehetően Pécsett és Kaposvárott. export jelentősége nem elég nagy a tojáspiacon ahhoz, hogy ezzel nagy árletörést lehetne elérni. Lévén, hogy 1-2 százaléka az összes tojástermelésünknek az, amit külföldön értékesítünk, másrészt pedig jelen pillanatban 7-7,2 centnél magasabb árat nem lehet elérni az exportban, ez pedig átszámítva nem több öt, öt és lél forintnál. Importból lehet olcsóbb tojást piacra dobni. Elsősorban Szlovákiából, ahonnan már több telefont ikaptam személyesen is a szállítóktól. Megígérték: hozzák az árujukat, mihelyt zöld utat kapnak tőlünk. Ha jövő héten nem normalizálódik a helyzet a tojáspiacon, ezt az importengedélyt ki fogom adni. Élelmiszercsomagok a menekülteknek A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a jugoszláviai szerb, horvát és magyar menekülteket befogadó magyar családok segítségére siet. Terhüket enyhítendő, éleimiszercsoma- gokat kíván juttatni a befogadott személyeknek. Ezért a szolaálat kéri az önkormányzatokat, hogy egy héten belül ismertessék a területükön tartózkodó menekültek jegyzékét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjával, a 1125 Budapest XII., Szarvas Gábor utca 52. szám címen. Léprement ufo-hívek A hollandiai Hardenberg rendőrségét már hosszabb ideje bosszantotta, hogy lehallgatják rádióadásait. Vasárnap este aztán teljes komolysággal „közölték a hírt”, hogy a város iparnegyedében ufó ért földet. A csel bevált: nem kevesebb, mint 150 „lehallgató” jelent meg a megadott helyen. A remélt „zöld emberkék" h^lvett azonban vigyor- gó rendőrök fogadták őket. Rendőrtisztviselők szerint az ufo-cselnek komoly oka volt: a rendőrségi rádióadásokat lehallqatók gyakran akadályozzák munkájában a rendőrséget és a tűzoltóságot. Európa-díj Nádas Péter magyar írónak ítélte oda a zsűri az osztrák állami Európa-díjat. Az európai irodalom egy-egy kiemelkedő alkotójának évről évre adományozott, 250 ezer schilling pénzjutalommal együtt járó díjjal Nádas Péter regény- és drámaírói tevékenységét méltányolta — egyhangúlag — a zsűri. LAPZÁRTA Egészen estig tartó munkája volt kedden az MLSZ fegyelmi bizottságának. A hosszúra nyúlt tanácskozás azzal magyarázható, hogy több, nem csak kiállított játékos ügyével kellett foglalkozni. A bizottság elsőként Nyilasi Tibor ügyét tűzte napirendre, miután a fellebbviteli bizottság visszaadta a „fegyelminek" újratárgyalásra. Az indok az volt, hogy nem kellően megalapozottan vizsgálták ki az ügyet. (Emlékezetes: Nyilasi és Bodnár József gyúró az MTK-VM elleni bajnoki találkozón engedély nélkül berohant a pályára.) Döntést nem hoztak, a tárgyalást elnapolták, egyrészt, hogy meghallgassák Bolla Pétert, az MTK-VM edzőjét, másrészt a videofelvételek újbóli, alapos tanulmányozása végett. A fegyelmi bizottság jövő kedden ül ismét össze. A legutóbbi fordulóban kiállított Józsa Miklós (Tatabánya), Hámori Ferenc (MTK-VM), Gáspár József és Viktor Gracsov (mindkettő BVSC- MAVTRANSSPED) egyaránt írásbeli figyelmeztetést kapott. Brünyi Bélát, az MTK-VM szakosztályvezetőjét, aki a Vác elleni találkozó szünetében megsértette Vad István partjelzőt, 6 hónapra eltiltották minden mérkőzés látogatásától, de ezt 8 hónapi próbaidőre felfüggesztették. A közelmúltban a Siófokra 20 ezei forintos pénzbüntetést róttak ki c rendezési előírások be nem tartásé miatt. Akkor a Ba la ton-part iák nem jelentek meg a fegyelmi bizottság előtt, mert az idézést késve kapták meg, így távollétükben született a döntés. A bizottság újból tárgyalta a siófokiak ügyét, eltekintett c pénzbüntetéstől, de írásbeli figyelmeztetésben részesítette a klubot, A Vasas is hasonló intésben részesült, rendezési hiányosság miatt. A PROFIK NYOMTATÓJA! COMPUPRINT az MFI hivatalos dealere. 7633 Pécs.Varsány u.10. Tel.: 72/32-144, fax:27-655 MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Dunántúli Napló című napilapot .........................példányban, és kérem az a lábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:................................................................ Címe (város, község, kerület)......................................... ( utca, tér, Itp.)............................................................................. (irányítószám)............................................................................ Az előfizetés díja: egy hónapra: 245 Ft; negyedévre: 735 Ft. félévre: 1470 Ft; egy évre: 2940 Ft. aláírás A megrendelő lapot tárgyhó 15-ig borítékban bélyeg nélkül a helyi Postahivatalok címére kérjük feladni. Hat autóbusz érkezett eszéki gyerekekkel Feloldották a kamion- forgalom korlátozását Tojás — Szlovákiából?