Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)

1991-11-27 / 325. szám

1991. november 27., szerda aj Dunántúli napló 3 Kevesebb borravalót adnánk? Ha az orvos, ügyvéd tényleg csak ennyit kapna Érdekes jelentést mutatott fel egy, a közelmúltban készült tanulmány, amely a borravalóból és hálapénzből származó jö­vedelmek alakulását elemzi a személyi jövedelemadó beveze­tése óta eltelt három évben. 1988-ban 827. 1989-ben 768, 1990-ben viszont már csak 633 millió forint borravalóból szár­mazó jövedelmet vallottak be az adózó állampolgárok. Ha­sonló tendencia mutatkozott a borravalós jövedelmet bevallók számának alakulásában is. Az szja bevezetésének első évé­ben még 68 406-an, a rá kö­vetkező évben 63 150-en és 1990-ben már csak 52 842-en nyilatkoztak úgy az adóható­ságnak, hogy borravalóból, il­letve hálapénzből is szárma­zott jövedelmük. Mixerek és kutasok az élen A bevallások szerint a leg­több borravalóból és hála­pénzből eredő mellékes jöve­delemhez a benzlnkútkezelők, a mixerek és az italkimérők jutottak. Az első hely 1988- ban a benzinkútkezelőké volt évi 33 ezer forinttal, 1989-ben ezt a helyet már a mixerek vették át, igaz, alacsonyabb — 20 ezer forintnyi bevallott éves borravalóval. 1990-ben szintén e két foglalkozás ve­zette a rangsort, a mixerek 28, a benzinkútkezelők 20 ezer forintos borravalót ismertek el ebben az évben. Érdekes, hogy az orvosok és az ügyvédek, akiknek a köz­vélemény felfogása szerint je­lentős jövedelmük származik hálapénzből, a fent említet­teknél lényegesen alacsonyabb ilyen eredetű jövedelmet val­lottak be. Amíg a benzinkút- kez^lők például 1988-ban át­lagosan évi 33 ezer forint bor­ravalóról adtak számot, addig az orvosok adóbevallásai csu­pán évi 15 ezer forint hála­pénzről tanúskodtak. Az ügy­védek még az orvosoknál is kevesebb hálapénzt vallottak be, a három év átlagában 8—10 ezer forintot. Szintén viszonylag alacsony volt egyes köztudottan borra­valós szakmákban dolgozók önbevallása a mellékesről. A három évben a taxisok álta­lában 9 ezer forintot ismertek el, a fodrászok és a kozmeti­kusok 5 ezret, a pincérek-fel- szolgálók pedig átlagosan 19 ezret. A borravalót és hála­pénzt bevallók között — lét­számuk szerint — az első he­lyen az orvosok, a másodikon a taxisok, a harmadikon a fodrászok és a pincérek osz­toznak. Köddé vált a pénz? A borravalóból származó jö­vedelmek bevallásálból alapve­tően csökkenő tendencia fi­gyelhető meg, mind a beval­lók számát, mind a bevallott összeget véve figyelembe. A kérdést vizsgáló szakemberek ennek okáról nem tudtak egy­séges véleményre jutni. Egye­sek szerint a csökkenés fő oka az életkörülmények romlá­sa, pontosabban az, hogy romló anyagi körülményei mi­att a lakosság egyre kevesebb borravalót és hálapénzt tud fi­zetni. A másik vélemény azonban inkább abban látja a beval­lott borravalós jövedelmek csökkenésének okát, hogy romlott az adózók bevallási fegyelme. A három év alatt az emberek egyre jobban ta­pasztalták azt, hogy ezek az úgynevezett láthatatlan jöve­delmek tényleg láthatatlanok. Az adóhivatal ezeket a jöve­delmeket se feltárni, se bebi­zonyítani nem tudja és arra is képtelen, hogy nagyságukat megbecsülje. Ez a tapasztalat többeket is arra indíthatott, hogy kevesebb ilyen forrásból származó jövedelmet valljon be. Az igazság valószínűleg az, hogy a két említett ok együttesen érte el ezt az adó­hatóság szempontjából igen 'negatív eredményt. ('MTI-Press) Környezetvédelmi program A Mezőszél Utcai Általános Iskola környezetvédelmi prog­ramja keretében ma tanácsko­zást tartanak a tantestület és a JiPTE Biológiai Tanszékének oktatói. Mivel a természet megőrzé­se világszerte probléma, a környezetoktatás tudatára akar­ja ébreszteni a tanárokat, ta­nulókat arra a felelősségre, amellyel a természetes környe­zetünknek tartozunk, amelyben élürfk és dolgozunk. Előadást tart dr. Békefi Irén, egyetemi adjunktus. Közművelődési konferencia Mohácson A pénz diktál, vagy a pénznek diktálnak? Lassacskán eladják, átala­kítják a művelődési házakat Magyarországon. Tegnap há­romnapos megyei konferencia kezdődött Mohácson az ötve­nes években kialakított intéz­ményrendszer sorsáról. Tény az, hogy a 3400 hazai kultúr- ház közül ma 2300 tölti be eredendő hivatását, hacsak a statisztika nem szépíti meg a valóságot. A tegnap délelőtt megkez­dett polémiát Bokor Béla, a Baranya Megyei Művelődési Közpo nt .igazgatója nyitotta meg a volt párfház ma 'többcé­lúan használt épületében. Az alapkérdés, hogy ez az intéz­ménytípus a piacnak enged­ve, szolgáltasson, vagy az ér­tékek megőrzését tekintse hi­vatásának, nem csak szakál­lassá vált mára, de eléggé akadémikus is. A valóság azonban kényszerítőbb erejű, a politikai közöny pedig dia­dalmasabb a kultúra körül fel- bolydult vitáknál. Dr. Wéber János, az MDF országos el­nökségének tagja, valamint a szabaddemokratákat képviselő dr. Antalné Úz Éva, a pécsi önkormányzat kulturális bizott­ságának elnöke egyaránt párt­ja véleményét igyekezett tol­mácsolni. Dr. Wéber szerint az állam helyébe majd a polgári gondoskodás lép, az amatőr és profi ellentéte — egy téte­lezett ellentmondás? - is fel­oldódik (?). Elmondta, tavaly a kudar­cot még ráfoghatták a lekö­szönő Rabár Ferencre, de a jövő évi költségvetés szerke­zetén, a mértéken felüli elvo­nások újraosztásának logiká­ján változtatni a Kupa-prog­ram sem tudott. A liberális elvek szerint viszont meg kell találni a középutat az állami mecenatúra és a piac közt — mondta dr. Antalné Üz Éva —, mindenekelőtt egy korrekt támogatási rend kidolgozásá­val, anélkül, hogy a fenntartó az intézmények szabadságát korlátozná. Amatőr és profi társadalmi funkciójában is más és más, a különbségü­ket adó értékeket őrizni kell. A deklarációk azonban keve­sek — vélte Kert László —, so­rolva a nyugati példákat az állami felelősségvállalásra. Zsikó János a bizalmatlanság­ra panaszkodott, hiányolva azt a fajta gondolkodást, amely a kultúrát a mindennapi élet szerves lélegzeteként fogja fel. Páll Lajos kijelentette, a pártoknak kultúrpolitikájuk nincs, illetve ami van, az sok helyütt csak a meglévő rend­szer lerombolásában, ellenér­zések megfogalmazásában me­rül ki. A kultúra piacosítása pedig ismét csak művelődés­ellenes következményekkel, sú­lyos adókkal jár együtt. A program szerint tegnap délután dr. Poór Ferenc, a veszprémi Personalvideo veze­tője tartott előadást a szemé­lyiségfejlesztő videotréningről, majd dr. Koltai Dénes egyete­mi docens a népművelők kép­zéséről. A kiadott programtól eltérően ma elsőként dr. Sik­lói Tamás, a gazdasági ka­mara titkára előadására ke­rül sor, délben Czuczor József, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ osztályvezetője, 15 órától dr. Csefkó Ferenc, az MTA Regionális Kutató Köz­pont ügyvezető igazgatója és dr. Szűcs József, a megyei 'közgyűlés elnöke tart előadást. A nap a megyei népművelők kibővített ülésével fejeződik be, majd a csütörtöki záró­napon dr. Kovács József mi­nisztériumi osztályvezetőt és Nádor Rudolfnét, a megyei ok­tatási, kulturális és sportbi­zottság elnökét hallgatják meg a résztvevők. B. R. Kamatoznak a kárpótlási jegyek 'Noha még nem kezdődött meg a kárpótlási jegyek kibo­csátása, az értékpapírok már a tönvény hatályba lépése, 1991. augusztus 10. óta kama­toznak. így november 1-jén a kár­pótlási jegyek értéke 103,7 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy az 1000 forintos címlet megnövelt értéke 1037, az $000 forintosé 5185, a 10 ezer forintosé pedig 10 370 forint. A kárpótlási jegyek három évig kamatoznak a mindenko­ri jegybanki alapkaimat 75 százalékával, aimi jelenleg 16,5 százalék. KépenyS előtt A piros dropóri'óvail bevont szószékeiket végre felváltottak a színtelenek. A Ikékelk, a sár­gák, a marci pán rózsaszínek. Csdknem teljes a rendszervál­tás. Csak o nyoimógoím.b Villog némelyiken nékivötösödve, kü­lönösen, ha ököllel a bábjára sújtanak. Aki nagyot tud súj­tani, az imost előnyben van a többiekkel szemben. lÉs van, alki (jó előre, még a .kérdés feladása előtt sújt, mert jól tudja, hogy kockáztatni keli. Ez a ikookázai kora. Sújt a fog­orvos, a tanár, a népművelő, sújt a 'hitelekkel bajlódó kis­vállalkozó, sújt a mezőgazdász — szabad a tér, szabad a pá­lya hazánk értelmisége előtt. A csomagküldő szolgálat dí­jai, különösen a több sta- firung lepedő hihetetlen szel­lemi energ iáikat mozgósít amikor a döbbent csendben válaszolni kell arra, melyik or­szág fővárosa Budapest — spéciéi ezt még A/merikába>n sem tudják —, ős hogy mennyi kétszer kettő, mi az oika an­nak, hogy néha öt. A verseny­zők mem magyar sujtásban sújtaínák, de azért magyon ta- 1 karos és magyaros az egész. Legalább ékkora élmény a játékosák közt népszerű Tele Varieté, ohol a Ikérdések ere­dendően alkalmazkodnak a felsőoktatásbam tanulók szel­lemi szintjéhez. A leendő mun- Ikainéllklüli diplomásaikat jó elő­re megkíméli a gondolkodás stresszétől, és az a csapat, omely egy árnyalattail keve- sébb marhaságot mond, nem­eseik a győzelem ízét ismerheti meg, de fájdü lomdíjként egy autómárkában vagy egyéb rek­lámfogásban részeíü1!. iNem hi- hetem többé, hogy kis orszá­gunk szegény. Ezen a héten végire megmér­kőztek az ideális család férfi képviselői, a magyar apák is. Ha én egyszer ideális férj, ligazli magyar apa lehetnék! Gyengéden kelteném fel az asszonyomat reggelit készíte- riék inéki, lesném az alkalmat, mikor viihetem táncba, éjszaka titkon egy nagy koucsulkibabán gyakorolnám a pelenlkázást, az újságpapírt is összeszorított foggal gyűjteném hétről hétre, hogy viilogára dörgöljem vele Ihol esővel, hal szemmel vert ablakainkat. De még csak mu­togatással! isem tudom .meg­értetni magam egy idegen or­szágban. Pedig áhogy a ne­mes vetélkedőn láthattuk, ezt az igazán kézenfékvő, takaré­kos megoldást diktálják a nemzeti hagyományok is. A tör­ténelem és feleségünk balján a sors. Nálunk erre futja. A kényeszeredett 'tapsban is érez­hető volt a gyanú, lelhet, hogy nem vagyunk jó magyar apák. A „Krimiben tudás” után mindenesetre egy újabb gya- nalkodós .játékunk Ss van: a „Bűvös kocka". Itt a rendőr­ségire kell gyanakodni, arra, hogy mi van a rendőnszolba falán, s hogy Miss IPolicaj együtt dkor-e .hálni a szemér­mes néger őrmesterrel. Kitűnő alkalmat ad az újabb 'játék­ra a Hét váratlan béjelentése is. Falvak pályázatát várják, hogy (karácsonykor megvendé- geltessék magúkat. Kérdés, há­nyadik falu lesz ez, ahol a televízió már .jáirt? Hány tű levél lesz a kará­csonyfán? Bóka Róbert December végéig várhatóan elegendő lesz Főleg a kisjövedelműek keresik fel Pécsett, a Rákóczi úton az egykori Tűzoltóság udvarán lévő kedvezményes áru piacot Fotó: Läufer László Baranyai segélymérleg A fogyasztási cikkek, ener­giaárak, üzemanyagok árainak emelkedése, így sok ember fi­zetőképességének csökkenése nyomán különösen megnőtt a szerepe és a feladata idén a szociális szervezeteknek, miként a segélyek folyósítására hiva­tott intézményeknek is. 1991 vége közeledtén Baranya me­gye városainak önkormányza­tainál érdeklődtünk, hogyan si­került gazdálkodni a segély­keretekből, marad-e pénz de­cemberre? Siklóson, Mohácson, Sziget­váron, Komlón és Pécsett is rengeteg, a tavalyinál jóval több segélykérelem érkezett az önkormányzatokhoz. A rend­szeres szociális segélyt - 70 éves korig havi 5000, időseb­beknek 5300 forint —, a hoz­zátartozóikat „főállásban” ápolók díjait, a mozgáskorlá­tozottak üzemanyag-hozzájáru­lását, a rendszeres nevelési segélyeket, a kiskorúak és idősek szociális étkeztetésének térítéseit sikerült időben folyó­sítani valamennyi városban. Méltányossági alapon szép számmal jutottak közgyógyel- látási igazolványhoz, a lakás­építésre, -vásárlásra felvett OTP-kölcsönök kamatának 1500 forintos emelkedését pedig bi­zonyos mértékig valamennyi önkormányzat átvállalta. A legtöbb városban idén már osztottak vásárlási, élelmiszer­utalványokat, tejjegyet is. Szigetváron december vé­géig 700 000 forint maradt rendkívüli szociális segélyekre. Azok kapják, akik képtelenek tüzelőt vásárolni, alacsony jö­vedelmükből a közüzemi díjak - víz, villany, gáz - számláira sem futja, valamint akik olyan létfenntartási gondolkkal küsz­ködnek, hogy már élelemre, ruhára sincs pénzük. Az önkor­mányzat gyámügyi hivatala év eleién aliq 1 milliót tervezett a kiskorúak rendkívüli segé­lyezésére, ám szeptember kö­zepén 3 715 000 forintnyi pót­kerethez jutottak. Ebből fize­tik a térítési díjakat, a bejáró tanulók bérleteit, és az első osztályosok tankönyveit is. Az év végéig még 261 000 forint áll rendelkezésre, amelyből az étkezéstérítési díjak mellett a rendkívüli segélyeket folyósít­ják — élelmiszerre, tüzelőre, temetésre, ruhára. Siklóson 7 millió forint ma­radt a visszamaradó 30—40 napra, ebből körülbelül 3 mil­lió jut a felnőttek és a fiata­lok rendkívüli eseti segélyezé­sére. Siklóson főleg a tüzelő­vásárlás és a vízdíjszámla kifi­zetése okoz gondot az embe­reknek. A segélykérők szociá­lis körülményeinek felmérése alapján a közüzemi díjak kifi­zetésére és élelmiszervásárlás­hoz adnak támogatást. Az időskorúaknak pedig még ka­rácsony előtt szeretnének ki­utalni némi pénzösszeget. Mohácson idén már csak tü­zelővásárláshoz lehet segélyt felvenni — a kérelmek benyúj­tásának határideje december elseje —, erre 2,7 millió forin­tot különített el az önkor­mányzat. Komlón még közel egymil­lió forint maradt a rendkívüli szociális segélyekre, a polgár- mesteri hivatal szociális mun­katársai jól tudják, kik a leg­rászorultabbak az ünnepek kö­zeledtével. Az önkormányzat idén csaknem 400 gyerek men­zai térítési díját fizeti, az ál­talános iskolásoknak 1 millió forint értékben vásároltak tan­könyveket. A rászoruló gyere­keket még egy kellemes meg­lepetés éri karácsony előtt: többen is ünnepi ajándékcso­magot kapnak a gyermekin­tézményektől. Pécsett csak rendkívüli spó­rolással sikerült elérni, hogy ne fogyjon ki a keret az év végéig. Nagyon sokan létfenn­tartási, megélhetési gondok miatt keresték fel a polgár- mesteri hivatal családvédelmi és egészségügyi osztályát, de krízishelyzet alakult ki azért is, mert sokszor késett a nyug­díj, a munkanélküli-segély az ismert folyósítási problémák miatt. Mégis meglehetősen kis összegű eseti segélyeket tud­tak csak kiutalni a rászoru­lóknak, ám a kényszerű szűk­markúságot most a magasabb értékű decemberi eseti segé­lyekkel kompenzálja az önkor­mányzat. Erre az év végéig 8 millió forint maradt, amelyből kiegészítő segélyeket is kiutal­nak. Néhány napja 100—500 forint értékű élelmiszervásárlá­si utalványokat is adnak a rá­szorulóknak, amelyekkel a szo­ciális Tulipán-hálózat boltjai­ban és a Templomi Segítő Szolgálat kertvárosi boltjában kedvezményesen lehet vásá­rolni. Október közepén az ön- kormányzat 8,5 millió forint pályázati pénzt kapott a kis­korúak segélyezésére, így de­cember 31-ig még 6 millió maradt, ami várhatóan ele­gendő lesz a rendkívüli neve­lési segélykérelmek kielégí­téséhez. B. M.-G. G.—Tröszt É. Magyar sujtás

Next

/
Oldalképek
Tartalom