Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)

1991-10-15 / 283. szám

e uj Dunántúlt napló 1991. október IS., kedd Konkoly-Thege Madár: T épett lobogó Utcanevet a hazaszeretet vértanúinak! „Egyetlen nemzet sem köteles fel­áldozni magát szövetségesének ol­tárán." Bismarck Nyugodt napnak indult 1944. október 15. Azt, hogy éppen vasárnap van, nem vettük ész­re. A fronton nem sok jelen­tősége volt az ünnepnek. Ke­vés hírt kaptunk a magasabb szinten folyó politikáról, hiszen még a hadműveletek taktikai részéről is alig tudtunk vala­mit. Átvergődtünk a szolnoki hídon. A bal parton, Szajol körül maradt még valami híd­fő, azt támogatjuk tarack­jainkkal. Problémánk elég szűk körű volt: túlélni a mát és a holnapot, a holnapután le­hetőségeiről majd holnap fo­gunk gondolkodni. Villámcsapásként ért minket a rádióból hangzó drámai köz­vetítés, Horthy kormányzó proklamációja. Döbbenten hall­gattuk: „Egy nemzet, amely az őseitől örökölt földet utó­védharcok színterévé változtat­ja egy már amúgy is elveszí­tett háborúban, rabszolgaszel­lemétől vezetve és idegen ér­dekek védelmében, elveszti a világ közvéleményének becsü­lését’’. Felébredtünk a naiv cser­készálomból, hallhattuk mind­azt, amit csak sejtettünk, ami­től féltünk, amit nem mertünk bevallani magunknak. Azt hit­tük, hogy ha megtesszük kö­telességünket, végrehajtjuk a parancsot, a többi alig tarto­zik miránk. Szétfoszlott min­den. A megnagyobbodott ha­za, visszatért városok, terüle­tek újra elvesznek. Hiába volt minden véráldozat, sok bátor önfeláldozás, hősi halál. A há­ború kis darabjai, a térkép­csíkok, amelyeket végigjártunk, a védekezés és visszavonulás, néha a menekülés most állot­tak össze azzá, ami volt, re­ménytelen utóvédharccá. A legfőbb hadúr helyettünk mondta ki a szót. Nem lehe­tett könnyű mindent feladni, kimondani mások helyett is a végső szót, az utolsó paran­csot. Tapasztalhattuk: ......ahe­lyett, hogy a beígért katonai segítséget nyújtották volna”, „önző viselkedést, fölényes ma­gatartást, hogy ágyútöltelék­nek tekintettek minket, néha kimondták: „Cigány banda!’’. „Végül is megfosztották a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, a szabadságtól és a függetlenségtől.” Ezt ott még jobban tudhatták és érezhet­ték, ahol a német utasításo­kat kényszerültek végrehajtani. „A csapatok híven esküjük­höz, továbbra is kötelesek en­gedelmeskedni parancsnokaik­nak." — És a parancsnokok kiknek engedelmeskednek? Ezt még nem láttuk tisztán. Híre jött, hogy nagyobb egységek átáll­tak, illetve megadták magu­kat. Ez rést jelentett a fron­ton, és lehetőséget, hogy más csapatokat hátba támadhas­son az ellenség. Nem könnyű elfogadni, hogy eddigi fegy­vertársunkat hátba támadjuk, még ha torkunkat szorongatta is. A parancsnokok felelőssége súlyos, de az egyén döntése sem könnyű. Hallottuk, hogy a németek gyorsan cseleked­tek az új helyzetben. Állító­lag lefegyvereztek egyes csa­patokat, és agyonlőttek egy honvédet, mert vonakodott le­adni a fegyverét. Azt is mond­ták, hogy a magyar gyalog­ságot németek közé vegyítve kényszerítik tovább harcolni. Nem volt szó a beszédben árulásról, hogy forduljunk a németek ellen: .....minden b ecsületes magyart arra ké­rek, hogy kövessen ezen az áldozatokat kívánó úton”. Ho­gyan és merre vezet az út? Fegyverletétel? Kiknek, ho­gyan? Gyerekkoromban láttam a „Magyar szabadságharc" c. könyvben a világosi fegyver- letételt. Nagy halomban a fegyverek, egy huszár a tér­dén töri össze á kardját, a másik lovát lövi főbe. Furcsá­nak találtam, hogy egész had­sereg adja meg magát, ép katonák teljes fegyverzettel. Ép ágyúinkat leadni? Hogyan? Nehézlövegekkel nem lehet csak átgyalogolni. Végig sem gondolhattuk, már keresték Beregffyt, és jött az új fel­szólítás, folytatjuk a harco*. Mindez számunkra a rádió távoli hangján zajlott le. Szolnok felől nem hallatszott harci zaj, .'mégis „sündisznó­állásbán” éreztük magunkat. Nem tehettünk mást, vártunk. (Részlet a „Tépett lobogó" című, készülő könyvből.) A PGTV bízik a jövőben 150 millió Ft-os megrendelés az Expótól Számítógép is segíti a térképészek munkáját. Fotó: Szundi György A Pécsi Geodéziai és Térképé­szeti Vállalat az elmúlt 3 év alatt 800 főről 400-ra csökkentet­te dolgozóinak a létszámát. Idén két kft.-ét is alapított. Utóbbiak minimális nyereséggel üzemelnek, míg a vállalat azért küzd, hogy a következő évet ne kezdje vesz­teséggel. Nem könnyű a nagyválla­latok helyzete az utóbbi idő­ben. Az elmúlt egy-ikét évben a gyakran változó gazdasági szabályzókhoz kellett alkal­mazkodniuk, 'mostanában pe­dig a társasági átalakulás a legfőbb gondjuk. Ugyanakkor jelentősen megváltoztak a piaci feltételek is — nőtt a kínálat o magánvállalkozók színre lépésével. Ezt az utat járta végig a PGTV is, a gazdaságos mű­ködés feltételeit keresve. Te­lephelyein — Szombathelytől Hódmezővásárhelyig az egész Dél-Magyarorsrág hozzájuk tartozik - 1988 végén 800 ember dolgozott. Ekkor, mint minden nagyvállalatnál, náluk is komoly méreteket öltött az úgynevezett vállalaton belüli munkanélküliség. Vagyis az olacsony bérűek — rehabilitál­tak, adminisztrátorok — töme­ges, de tulajdonképpen fiktív foglalkoztatása tette csak le­hetővé a produktív és az irá­nyító munkát végzők maga­sabb bérezését. Ennek a gaz­dasági szabályzónak a meg­változásával — áttérés a tö- megbér rendszerre — 100 fő­vel csökkentették az összlét- számot. Ebben az időben leállították a inagy beruházásokat is, így jelentősen csökkent az állami megrendelásu munka. Koráb­ban volt idő, amikor ezek je­lentették az elvégzendő fel­adatok 70 százalékát! De megjelentek a piacon a kis­vállalkozók is, s ezzel újabb vállalásoktól esték el. Ezért átszervezésekre, összevonások­ra került sor, . így tavaly 100 fővel tovább apadt a létszám, s ez már műszaki beosztásúa- kat is érintett. Idén létrehoz­tak egy kis és egy közepes méretű kft.-t, zömmel vállala­ti tulajdonnal. A háromne­gyedéves tapasztalatok azt mutatják, hogy hasonló nye­reséget érnek el, mint az anyavállalat tavaly, azaz 3-4 százalékot. A PGTV állományában dol­gozók jelenleg nem érik el a 400 főt. Ennek ellenére azért küzdenek, hogy év végére „nullszaldósok" legyenek. Nem a muiokamegrendelések hiá­nyából adódik ez, hanem az árak és költségek alakulásá­ból. A geodégiai tevékenység ugyanis nagyon létszámigé­nyes, égy a költségek 70 «zá- zaléka a bérekből áll. Az árak viszont nyomottak, mert túlkí­nálat van a piacon. Tovább tetézi a gondokat, hogy a cég Légszeszgyár utcai iroda­háza IMS-technológiávai ké­szült, s habár csak 5 éves, mégis a második legrosszabb állapotúnak bizonyult a Ma­gasház után. A szakértői vé­leményezés és az átalakítás a tavalyi nyereséggel azonos összeget emésztett fel. A Bá­zis pillanatnyi helyzete miatt azt viszont nem tudni, hogy mikor és mennyi kártérítésre számíthatnak. A jövőt illetően az eredmé­nyesség a célkitűzés, amit to­vábbi átszervezésekkel és a pénzügyi stratégia átalakításá­val kívánnak elérni. Az át­szervezés a veszteséges üze­mek megszüntetését. jelenti, egyszerűsítést és ésszerűsítést, valamint az egységek csak­nem teljes önállóságának biz­tosítását. A kényszerprivatizá­ciót természetesen nem vár­ják meg, de a privatizációt nem is akarják elkapkodni. Erre a nullszaldós évzárás amúgy sem nyújtana ígéretes kilátásokat. Pontosan a munkamegren­delések alakulása az, ami op­timizmusra ad okot a nyere­séges működést illetően. Az állami megrendelések közül továbbra is élnek a katasz­teri felmérések. Ez a birtokvi­szonyok változásai miatt ál­landó munkát jelent. Több­milliós megbízást eredményez­het a Kárpótlási törvény vég­rehajtásával együtt járó terü­letkitűzési munka is. Pár éven belül befejeződik viszont az országos topográfiai felmérés és a vízszintes alappanthálózat- sűrítés. Ezek helyett új válla­lások szükségesek. A legígé­retesebb a közműfelmérés. A városokban a munka befeje­ződött, most a községek kö­vetkeznének, de nem dőlt még el, hogy ki fizeti ezt a tevékenységet. Az is biztató, hogy várha­tóan ismét beindulnak a nagyberuházások. A PGTV a budapesti Geodéziai Vállalat­tal és a Kartográfiai Vállalat­tól együtt 150 millió Ft-os munkaszerződést kötött az Ex­po programirodájával, mely­ből 25 millió forint értékűt már elvégeztek. Igen jelentős megrendelést eredményezhet a Déli Autó­pálya megépítésének jóváha­gyása. Ugyanis 10 megyén menne keresztül, melyből a PGTV-nek 7-ben működik ki- rendeltsége. Ezért a megvaló­sításon fáradozó kft.-ben üz­letrészt vásárolt. A gyöngyös- oroszi hőerőmű rekonstrukció­jának geodéziai munkáira pe­dig a paksiak ajánlása alap­ján kapott megbízást a vál­lalat. Mészáros E. Konvertálható stabilitás?-» Az elmúlt napokban partner reink Washingtontól Brüsszelen át Budapestig a korábbinál is gyakrabban emlegették Ma­gyarországgal kapcsolatban a stabilitást és a megbízhatósá­got. Részben elismerésként, részben igényként, ki-ki más hangsúllyal. Miért fontos, hogy ezt meg­halljuk? Egyrészt, mert Európá­nak ebben a térségében sokfe­lé nagyon is bizonytalanok a politikai körülmények, s ezt az összehasonlítást mostanáig vi­tathatatlanul jól álljuk. Más­részt viszont érzékelhetően sza­porodnak nálunk is a stabilitást fenyegető jelek, pártcsatározá­sok, a lakosságot nyugtalanító tervek, felszólítások; mintha gyanítható céltudatossággal emlegetnének különböző körök „forró őszt”, s hirdetnek ne­hezen kézben tartható kétes értékű akciókat dátumokhoz és eseményekhez kötve. Nem olaj mindez külön-külön is, hogy egyetlen gyulaszál lellobbantsa valahol a tüzet? S ha tűz van? Alikor sem sta­bilitás itthon, sem pedig meg­bírható partneri viszony azok­kal, akiktől azt reméfjük, hogy közreműködnek az orsrág fel­lendítésében. Sevardnadze írta- persze a Szovjetunióról szólva- Nyugaton bestsellerkönyvé­ben, hogy „a stabilitás konver­tálható": nem utolsó sorban a megbízhatóságra alapozott bi« zalommá. A nemzetközi biza­lom pedig szilárd aranyfedeze­te lehet a konvertibilis forint­nak. Csak a példa kedvéért mondom. Kocsis Tamás Ferenczy - EUROPRESS Minden nemzet büszke azon fiaira, akik hősiességükkel pél­dát mutattak a bátorságról, népük függetlenségének, orszá­guk szabadságának kivívásá­ról, megtartásáról. Ennek az emberi bátorságnak szép pél­dáját őrzi az a római monda, amely szerint egy római ifjú, Mucius Ssaevola a Rómát ostromló etruszk ellenséges tá­borba lapokodott, hogy ott Porsena királyt megölje. Terve azonban nem sikerült, mert a király helyett tévedésből an­nak írnokát ölte meg. Kihall­gatása alkalmával kijelentette, hogy ő meghal ugyan, de még 300 olyan fiatal harcos van, aki a király élete ellen eskü­dött össze. Hogy kijelentését igazolja, az előtte lángoló tűzbe dugta jobb karját, és arcizomróndulás nélkül tűrte karja elégését. Porsena a ret­tenthetetlen bátorságáért sza­badon engedte a római har­cost, és rövidesen elvonult Ró­ma falai alól. De nem csak a római törté­nelem lapjain találkozunk a hazaszeretetnek, a hősiesség­nek megkapó példáival, a magyar nép történelme is mél­tán lehet büszke a török elle­ni csatában hősi halált halt Balassi Bálint költőre, a szi­getvári csata vértanújára, Zrí­nyi Miklósra, a hazáját meg­védő Hunyadi Jánosra, Eger, Drégely kapitányaira, a kuruc kor dicsőséges csatáinak ve­zéreire és a 48-as szabadság- harc vértanú tábornokaira. Tisztelettel és ájtatos imád­sággal ejthetjük csak ki ezek­nek a nevét, de megkülönböz­tetett alázattal és lelkesedés­sel beszélhetünk a forradalom mártírjairól, akik nem parancs­ra cselekedtek, hanem szívük­nek a magyar honért való lel­kesedésével áldoztak fel csa­ládot, feleséget, gyereket, nem egyszer anyagi jólétet. A Rákóczi-szabadságharc után ha csak időlegesen is, az 1848—49-es törvények hoz­ták meg a magyaroknak a teljes, az igazi függetlensé­get. Sajnos, csak időlegesen, mert 1849. augusztus 13-án Viláqosnál, a szőllősi mezőn le kellett tennünk a fegyvert. Ezt diktálta a józan ész, a további oktalan vérontás el­kerülése. A hazafiak tömeges megsemmisítését ugyan a fegyverletétellel elkerültük, de a kegyetlen megtorlás bekö­vetkezett: 1849. október 6-án 13 fegyverét önként letett, a további harctól elállt katonai vezetőnket végezték ki, kiknek nevét ma már nem valószínű, hogy sokan hibátlanul el tud­ják mondani. A Pécsi Városszépítő és Vá­rosvédő Egyesület ezeknek az aradi hősöknek kívánt emlé­ket állítani, amikor az utca­név-változtatásra tett javasla­ta alkalmával egy csokkorban olyan helyen szeretett volna számukra utcanevet biztosítani, ahol ez a városrészünk lényeT gében még most van kiala­kulóban. Ez a hely a Megyeri Kertváros délnyugati sarka, ahol összeépül Mólom község­gel. Ebben az épülő lakóne­gyedben nincsenek főutcák, nincsenek sugárutak, csag rö­vidke mellékutcák, ahol aradi vértanúink nevei csendesen húzódhattak volna meg. Magyarországon fővárosun­kat kivéve, sajnos, sehol sincs olyan város, ahol az 1848-as szabadságharcunk valamennyi vezéréről utca lenne elnevez­ve, s főleg nincs olyan hely­ség, ahol egy csokorban le­hetne nevüket megtalálni. Va­lahogy ez a városrészünk ne­vében, utcáinak elnevezésével emlékhelye lehetne a dicső­séggel, reményekkel indult, hőn óhajtott szabadságnak, melyet végül is az akkori Európa két leghatalmasabb országa kö­zös erővel tudott csak leverni. A Pécs temetőföldjében nyug­vó hat negyvennyolcas sza­badságharcos szelleme nem csak kegyelet- és tiszteleg adásra kötelez, de a 48-as eszmék továbbvitelére, állandó figyelemkeltésére is. Nem elég­séges, hogy néhanapján áldó imádság mellett mondjuk el szent neveiket, életeszméik, a zsarnokság elleni küzdelmük, a szabadságért és független­ségért folyt véráldozatuk csak akkor lehet eleven, lüktető példa, ha városunkban nem csak három, de valamennyi tizenhárom aradi vértanú dicső emlékét örökítjük meg utca­névtáblával. És ha az önkormányzat a pécsi hazaszerető polgárok ezen kérésének eleget tesz. akkor Széchenyivel, a legna­gyobb magyarral mondhatjuk: „minden becsületes szívnek legszentebb a hon, az igazi érdemnek halála nincs!" Dr. Marton István, a Városszépítő Egyesület elnöke Javasolt utcanév-változtatás: Ko­vács A. - Lahner György; Gyenis László - Nagysándor József; Port János — Pöltenberg Ernő; Till József - Knézich Károly; Végh József - Vécsey Károly; Veres János - Lei- ningen Károly; Hrubi Rezső — Aulich Lajos; Krivanek Róbert - Dessewffy Arisztid; Pintér István — Schweidel József; Szoboszlai — Tö­rök Ignác. Van már Pécsett utcájuk; Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Damjanich János. Kérdőjelek Igen? Nem? Ritkán kerül szembe a ma­gyar diplomácia és a politi­kai vezetés olyan kényes di­lemmával, mint amilyen a Szlo­véniából kivonandó jugoszláv csapatok esetleges magyaror­szági átvonulásának ügye. Annyi bizonyos, hogy a kérdés­ben nem a HM illetékese, s a kormány is csak azt vitatja meg, hogy a parlament elé terjeszti-e a problémát, hiszen idegen csapatok * hazánk terü­letére lépéséhez — akár fegy­vertelenül is — mindenképpen a törvényhozás -J^pzzájárulása szükséges. Lehetnek-e előnyei egy igenlő válasznak? Bizonyára, elvégre elősegíti a Szlovének biztonságát, a kerülő útvonal kedvező lehet a szorongatott Horvátországnak, s nem elkép­zelhetetlen, hogy ez a gesztus még a vajdasági magyaroknak is jól jönne. Am mi a helyzet a hátrá­nyokkal? Mi kerül a mérleg másik serpenyőjébe? Egy par­lamenti belegyezés — bár a jelenlegi párt-erőviszonyok és a kérdés rendkívüli összetett­sége miatt e» meglehetősen kétséges - veszélyesen eltávo- lítana minket az eddigi hirde­tett „nem belekeveredni” alap­elvtől, s • ki tudja, akad-e olyan előny, amely ezzel a te­hertétellel szembeállítható. A-kérdés valójában, hogy ebben a helyzetben lehetsé­ges-e »egyáltalán jó döntés? Aligha. De ha elkerülhetetlen az állásfoglalás, annak indo­kait érteniök kell az emberek­nek, s szüksége? hogy magunk mögött tudjuk Európát. Min­denesetre tény, hogy egy ha­sonló belgrádi kérést Olaszor­szág a napokban elutasított. . Szegő Gábor Ferenczy — EUROPRESS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom