Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-14 / 282. szám
a aj Dunántúli napló 1991. október 14., hétfő Hostessképzés Budapesten ügyvezető igazgatók, menedzserek, üzletkötők és minden sikerorientált személy nélkülözhetetlen partnere a hostess. Budapesten a Sophia Hostess Service tanfolyamot indított a Testnevelési Főiskolán és o Villányi úti Oktatási Központban. A négy szemeszterből álló képzés során a hallgatók elsajátítják az üzleti élet nélkülözhetetlen tudnivalóit, melyben szerepel a háziasszonyi teendők elsajátítása, üzletemberek szabadidős programjának megszervezése, valamint fogadások és kiállítások intézése. A negyedik szemeszter végén diplomával igazolják a tanfolyam elvégzését. A hallgatók a tanfolyam során öltözködéskultúrával is megismerkednek, rögtönzött divatbemutató segítségével MTI Fotó Postaládába dobott levelek, ellenőrizhetetlen hirdetések A külföldi munkavállalás buktatói Egyre másra jelennek meg az újságokban hirdetések, amelyek nagy jövedelmeket I ígérnek, könnyű és gyors munkával. Amerikai cég üvegtárgyak készítéséhez keres bedolgozókat, mások gyöngyöt tűzetnének, párnát varratnának. Akad olyan külföldi cég is, amelyik magyarországi ügynökeivel leveleket küld ismeretlen embereknek. A feladó helyér a cég bélyegzője, a bélyeg és a pecsét viszont magyar. Vannak, akik eldobálják ezeket a leveleket, mások, akiknek szükségük lenne munkára és pénzre válaszolnak, és elküldik a megadott címre. A legtöbb esetben keserűen veszik tudomásul, hogy ismét becsapták őket, mert vagy nem érkezik újabb levél, vagy elfogadhatatlanok a feltételek. Komlón többen is találtak az elmúlt hetekben levélszekrényükben ausztriai cég által feladott leveleket, önálló kereskedői munkára kerestek benne vállalkozó embereket.- Nagyon kellene a munka, mert a feleségem és én is hamarosan munka nélkül maradunk - mondja feldúltan egy idős férfi, aki szintén kopott egy ilyen levelet. — Két kicsi gyerekünk van, egy nagy- nehezen megszerzett lakásunk, amit fenn kell tartanunk és meg is kell élnünk. Először tetszett a levél tartalma, mert önálló munkát ajánlottak benne. El is küldtem az önéletrajzomat a megadott címre. Hamarosan megérkezett a válasz. Egy találkozóra hívtak Pécsre a Szakszervezetek Házába. Bár soha ne mentem volna el! Mennyit terveztem és gondolkodtam addig a napig. összeszedtem, hogy mit lenne érdemes Magyarországon forgalmazni, mert komolyan vettem a levélben leírtakat. Már a termékbemutató után világossá vált számomra, hogy házaló ügynököket keresnek, olyan termékek eladásához, amelyek drágák, sok mindent tudnak, és annyira kevés kell belőlük egy évben, hogy csak ritkán vásárolják. Húszezer forintos forgalmat kellene ahhoz csinálnom havonta, hogy a létminimumomat megkeressem. Ehhez persze hozzátartozik, hogy kezdésként egy ötezer forintos bemutató készletet is meg kell venni. Elegáns osztrák urak tartották a tájékoztatót. Bemutatták a termékeket, és ismertették a munka lényegét. Mindent elmondtak, még azt is, hogy mennyiért válthatom ki a vállalkozói engedélyemet, hogy erkölcsi bizonyítványt kell beszereznem. Az összegyűlt csaknem negyven ember, egyetlen kérdésére sem válaszoltak, mindig arra hivatkoztak, forduljunk ahhoz, aki a levelet küldte, azt pedig senki nem ismerte. Nagyon megalázódnak éreztem magam, amikor kijöttem a teremből. A házalás is munka, de erkölcstelen, hogy a levélben teljesen mást ígértek, nem írták meg nyíltan, hogy mire keresnek embereket. Abban önálló munkát ígértek, tőkebefektetés nélkül. Az a két fiatal kőműves sem járt jobban, aki egy biztosnak látszó külföldi munka miatt felmondta az állását. Már minden papírt beszereztek, készen álltak az útra, amikor jött a hír. Nem kapta meg az építési engedélyt a’ német vállalkozó, nincs szüksége vendégmunkásokra. Azóta a két fiatal munka nélkül van, állást keres. A külföldi munkavállalás ennél sokkal járhatóbb és biztosabb útja, ha az Országos Munkaügyi Központon keresztül keresnek azok munkát, akik szeretnének külföldön dolgozni. Ott megfelelő tájékoztatást és leellenőrzött címeket kapnak. Azok, akik a hirdetésekből választanak, kénytelenek maguk leellenőrizni, hogy azok valóban létező vállalkozások-e és nekik kell be szerezniük a munkavállalói engedélyüket. 1989. január 3-ón irta alá a magyar és a német kormány azt a megállapodást, amelynek értelmében magyar szakemberek dolgozhatnak Németország területén. Az elmúlt néhány évben ennek az egyezménynek az értelmében 5000- ren nagyobb cégeknél, 1000- ren kis- és középvállalatoknál — elsősorban iparosoknál és kézműveseknél — valamint az építőiparban, 1993 végéig 4000 szakmunkás dolgozhat Németországban, egyházamban legfeljebb 18 hónapig. — A pécsi főkonzulátus nem foglalkozik sem munkaközvetítéssel, sem munkakereséssel — tájékoztat Elisabeth Angermeier, aki a vízumügyeket intézi. — Tulajdonképpen a pótlólagos ellenőrzést végezzük el. Akik Németországban az Országos Munkaügyi Központon keresztül vállalnak munkát, azoknak behozzák a konzulátushoz az érvényes munkavállalói engedélyüket, az útlevelüket és két fényképet. Itt kitöltenek egy kérvényt, amit továbbítunk Kölnbe, ahol ismét leellenőrzik, hogy valóban létezik-e a cég és alkalmazhat-e külföldi vendégmunkásokat. Két-három napon — legkésőbb egy héten belül - megérkezik a válasz, és akkor kiadjuk a vízumokat. Németországban működik egy úgynevezett Munkaközvetítő Hivatal, amelyik minden általa kiközvetített munkalehetőséget leellenőriz. Ez kiterjed arra is, hogy az, aki állást kínál valóban megteheti-e, adottak-e a feltételek ahhoz, hogy külföldi vendégmunkást alkalmazzon. Minden magyar állampolgárnak tudnia kell azon ban, hogy magyarok csak az egyezményben meghatározott feltételek mellett vállalhatnak munkát Németországban. Szabad munkaerőpiac a két állam között nincs, mert Magyarország nem tagja a Közös Piacnak. Ha valaki mégis újság- hirdetések alapján akar kint dolgozni, annak számolnia kell azzal is, hogy becsaphatják. A munkanélküliséget egyre többen kihasználják. Sorra jelennek meg fantom hirdetések. Védekezni ellenük szinte lehetetlen Szálai Kornélia Aremeles Helyett Rendszerváltás a távfűtésben Az Állami Számvevőszék közelmúltban végzett vizsgálata — amelynek során a távfűtés és melegvíz-szolgáltatás támogatási és gazdálkodási rendszerét vette szemügyre — egy már beharangozott újabb áremelés elfogadhatatlanságát és indokolatlanságát mutatta ki. (Ennek nyomán egyelőre el is hallgattak a tarifaemelést szorgalmazó hangok.) Tapasztalatai alapján a Számvevő- szék jó néhány konkrét, a gazdálkodás lazaságainak mielőbbi felszámolását célzó javaslattal, ajánlással fordult az illetékes főhatóságokhoz és parlamenti testülethez. Nagy József osztályvezető-főtanácsos a Számvevőszék indítványairól elmondta munkatársunknak: — Egyértelmű, hogy a jelenlegi árak a hagyományos, rendkívül rossz hatékonyságú távhőellátási rendszerben sokáig nem tarthatók. De nem az újabb emelés módozatain kell gondolkodni, hanem azon, hogy késedelem nélkül, még az idén el kell kezdeni a „rendszerváltást". Következtetéseink és ajánlásaink gyakorlati érvényesítésével minimum 30—40 százalékos energiamegtakarítás érhető el, ami természetesen fölöslegessé teszi az áremelést. — Szerintünk például az egyik alapkövetelmény, hogy az átalánydíjról át kell térni a távfűtés lakásonkénti szabályozására és mérésére! Méghozzá így, egyszerre mindkettőre, mert csak akkor van értelme A technikai-pénzügyi feltételeket az illetékeseknek haladéktalanul ki kell dolgozniuk, mérlegelve a lakosoknak nyújtandó kamatmentes kölcsönök, a mérőberendezések beszerzésének lehetőségeit. Mai árakon 10—20 000 forintba kerül lakásonként ez a megoldás — ám, ha a magas, s várhatóan egyre emelkedő fűtési díjakat vesszük alapul, ez a költséq 3—6 év alatt megtérül. A melegvíz-fogyasztás mérése jóval egyszerűbb - csupán mérőórákat kell szerelni a lakásokba. — Ugyanakkor, a szolgáltató vállalatokat érdekeltté kell tenni a takarékos, gazdaságos működésben. E törekvés jegyében javasoljuk például, hogy a vállalatok kerüljenek önkormányzati tulajdonba. íigy véljük, az árhatósági jogkört szintén az önkormányzatokhoz kellene utalni. Ez is, az is visszaszorítaná a pazarló, hanyag gazdálkodást. — Az ésszerűsítés, az elszámolási és egyéb visszásságok megszüntetése szintén jelentős megtakarításokat tesz lehetővé. Jászberényben például meglehetősen rossz hatásfokú olajkazánokat üzemeltetnek - miközben a városon gázvezeték húzódik át. Kézenfekvő, hogy mielőbb át kellene állni gázfűtésre, s belátható időn belül megtérülnének az átállás költségei. A borsodi Hő- szolgáltató Vállalatnál vizsgálatunk azt tárta föl, hogy 3 év alatt csaknem 160 millió többletbevételre tettek szert egyszerűen azzal, hogy a hatásági árnál drágábban számolták el szolgáltatásaikat Hozzáteszem: elgondolkoztató, hogy a tarifák folyamatos emelkedésével párhuzamosan általában nő a hőszolgáltatók nyeresége is. Am ezt gyakran nem a fejlesztésre fordítják,’ a fővárosi távfűtők például „üzemviteli" célokra, 100 Ford kocsi vásárlására kötöttek szerződést, a borsodi távhő- szolgáltatók egy 9 helyiség bői és 16 ágú pincerendszerből álló ingatlanra lízing- szerződést. — Mindezért azonban nem egyedül a vállalatok felelősek, hiszen egy rossz rendszernek csak a láncszemei. Senki nem bírálta felül áraikat, nem számoltatta el őket az állami árkiegészítés felhasználásáról, viszont .a mint minden más vállalat — nyereségérdekeltségben dolgoztak. Működésük megnyugtató keretei csak radikális átalakítással, rendszerváltással teremthetők meg. Jelentésünket és o megoldást segítő ajánlásainkat ezért megküldtük az ipari, a pénzügyi, a belügyi tárcának és a parlament terv- és költségvetési bizottságának is. Azzal a reménnyel, hogy a mérlegelést cselekvés követi. Domi Zsuzsa Ferenczy—Europress Szálkák SZEGÉNYEDÜNK (1) Piroska nénit huszonegy- néhány éve ismerem. Ö már akkor ki tudja hány éve volt hirlapkézbesítő Pécsett, amikor (anyagiak miatt) mel- lékálósban magam is vagy három hónapig hordtam ki az Uránvóros egy járásában reggelente a lapokat az előfizetőknek, és hó vége felé jártam a nem épp és nem mindig hálás díjbeszedő kőrútomat. Most az egyik fia az én volt járásomban kézbesít, míg Piroska reggelente az én levélszekrényembe gyömöszöli be oz általam előfizetett lapokat Bokatöréssel itthon lábadozók, és bevallom, igen jólesett, hogy meglátogattak. Óhatatlanul szóba jött: mennyi oz előfizető? „Egyre kevesebb" — mondják. Gyors leltárt készítünk, ők fejből mondják a különféle lapok előfizetéseit o járásunkban, én meg a volt körzetem laponkénti kézbesítendő példányait igyekszem visszaidézni. Hadd ne mondjak lapneveket, nehogy a reklám- avagy a pánikkeltés hírébe essek. „Még tíz éve 350 volt, most 220 van, abból meg 150 volt, most 70, amabból volt 80, most 19 ...” - így sorolják végig o napi-, heti- és havilapok egyre apadó példányszámait, Szegényedésünk okán fogynak a lapok. El . . . SZEGÉNYEDÜNK (2.) A cipőboltban alig lézeng nézelődő, talán vevőjelölt. A pénztáros hölgy - közeledvén a zárás - számolni kezdi a bevételt. Van ideje, nem igen háborgatják. Kényelmesen elfér bal kezében az a néhány ezres, ötszázas, százas. Mivel régi ismerősöm, megengedhetem a kérdést: „Ez csak a délutáni bevétel?" Rám néz, jobb kezével legyint. „Annak még csak-csak megtenné . . . De ez az egész napi ... És az is egyre kevesebb . . Alkalmi cigarettastand, bő séges kínálattal, az árus régi ismerősöm. Nem veti szét a jó kedv. Hiába kínál alá a bolti áraknak (maradjon az ő titka, hogy honnan és milyen áron szerzi be az árut), hiába is nő egyre a vevőköre, amikor tőle néhány méterre ugyancsak alkalmi cigarettaárus pokollá ki a portékáit. „Most mit csináljak?" — kérdi tőlem. - Tönkreteszi a bejáratott üzletemet. Most, aki onnan • jön — mutat jobbra - az elsőként belé botlik és nála vásárol. így tönkremegyek. Nem irigylem. Azt meg hiába is mondanám neki vigaszképpen, hogy a szegényedésünk is kitermelheti a piaci konkurenciát. SZEGÉNYEDÜNK (3.) Sajnálom a bérházakban szenvedő ebeket és egyre kevésbé irigylem azokat. akik talán épp kutyaszere- tetből nem hajlandók panelban, vagy többszintes tégla- (és egyéb) házban ebet tartani. Tudom, a kutya hűséges társ, jóbarót, meg minden. Azt is tudom, hogy a kutya eleve nem viseli a bezártságot, s ezen csak valamelyest enyhít, ha a gondos gazda napjában egyszer, netán többször is leviszi az ebét sétáltatni. Sokkolt a legutóbbi pécsi gyerektragédia. Már csak azért is mert nekem is vannak gyerekeim, akik ráadásul szeretik a kutyát, macskát, s mind nehezebben törődnek bele, hogy nekik nem veszek. Pedig nem. És mégis félek, féltem őket. A kutyás kisebbségtől és az ebeiktől. Ritkán látni úgy kutyát parkokban, és egyebütt szaladgálni, ugrabugrálni, hancúrozni, hogy a nyakán póráz, a száján szájkosár lenne. „Szegénykém, nem tűri” — közölte velem egy gazda sajnálkozva. Nekünk bezzeg tűrnünk kell az örökös rettegést, a kutyapiszkot a gyerekeinkért, a gyerekeink egyre zsugorodó, és egyébként se veszélytelen játszóterein. Egy biztos, egyik gyerekem se fog soha megharapni egyetlen kutyát. A fordítottjára nem mernék esküdni. Tehát joggal félek, félünk. S már biztonságérzetünkben is egyre csak szegényedünk . . . Kutyául érezzük magunkat, hátha egy véreb még ránk is vicsorít . . . Murányi László / 4