Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-20 / 258. szám
2 uj Dunántúli napló 1991. szeptember 20., péntek Ülésezett Pécs véres közgyűlése Csordás lemondott Lezárult a szavazói, döntés született, hogy Bencsik István szobrászművész női torzója nem kerül a Lenin-szobor helyére. A terv megvalósítása mellett végig kardoskodó Csordás Gábor, a kulturális bizottság vezetője nem tudta elfogadni a közgyűlés döntését és azonnal bejelentette lemondását. így indokolt: - Egész életemben azért harcoltam, hogy politikai fórumok ne döntsenek művészeti, esztétikai kérdésekben. Nem kívánok egy olyan közgyűlés képviseletében kulturális ügyekben eljárni, amely a cenzor szerepét kívánja betölteni. Reagálásként dr. Schmidt Gábor, az MDF-frakció vezetője kifejtette, nem vonják kétségbe a szobor művészeti értékeit, más környezetben szívesen látnák a szobrot, a lemondást pedig tudomásul veszik. Galbács András kisgazdapárti képviselő hozzátette, ők nem művészeti értékek ellen vannak, hanem a nagykorú polgárok véleményét képviselik. bott tennivalók közül egyet sem valósított meg. A határozathozatal előtt Csordás Gábor javaslatára zárt ülést rendeltek el, amelynek befejeztével további egy órán át zajlott a vita. Az volt az eldöntendő kérdés, vezetői alkalmatlanság jogcímen mond- ják-e ki az azonnali hatályú felmondást, vagy folytatódjon a fegyelmi vizsgálat. Végül azt szavazták meg a képviselők — egy ellenszavazattal és hét tartózkodás mellett —, hogy a pénzügyi revízió megállapításai alapján Müller István fegyelmi vétséget követett el, ezért o jogi és ügyrendi bizottság folytassa a fegyelmi eljárást, ami terjedjen ki az 1991 júliusát megelőző időszakra is, és fordítson külön figyelmet a személyi kifizetések visszamenőleges vizsgálatára, abban a tekintetben, hogy az összegek a ténylegesen elvégzett munkával arányosak voltak-e? (Folytatói az 7. oldalról) vételét o Pécsi Nemzeti Színház nyitása alkalmából rendezendő ünnepségen, a színház felújításának tervezésében és kivitelezésében részt vevőknek adandó jutalmakról való döntést. A közgyűlés a pénzjutalmakat elvetette, csupán a Városháza-emlékérem odaítélését tartotta indokoltnak. Vita Ki tud róla? Mármint a Lenin-szobor talapzatának hollétéről. Az új szoborelhelyezés során kialakult polémiában felvetődött, hol van a komoly anyagi értéket képviselő márványtömb. A város- gondnokság jelenlévő képviselője is csak annyit tudott, hogy a szobrot ők vitték el, a talapzat azonban előttük is ismeretlen helyen van. ök már ,,nyomoznak", mert náluk leltárban van a posztamens. Szóval: ki tud róla? a Kossuth Lajos utcáról Meglepetés a tüzérlaktanya ügyében Ugyancsak nagy vitát váltott ki pontosan a színház elkészültével kapcsolatban az, hogy o közlekedési és kommunális bizottság felvetette: a Kossuth Lajos utca díszburkolatának elkészülte után szükséges az utca forgalom előli teljes lezárása. Voltak, akik a kereskedőknek bizonyos könnyítést adtak volna, voltak, akik a teljes járműforgalom kitiltását és ennek igen szigorú betartatását indítványozták. Végül ők győztek, a közgyűlés ezt szavazta meg, azzal a kitétellel, hogy pontosan kidolgozzák ennek mikéntjét. Fegyelmi eljárás Müller István ellen Az eredetileg bevitt napirendek közül elsőnek a városi televízió állásából felfüggesztett vezetője, Müller István ellen indított fegyelmi eljárás került terítékre. Popp Béla, o jogi és ügyrendi bizottság elnöke számolt be a lefolytatott vizsgálatról, amely igazolta az elkövetett etikoi vétséget, a pénzügyi revízió pedig több hiányosságot állapított meg, emellett a kulturális bizottság által feladatul szaAz egyik képviselő kérte o pécsi tüzérlaktanya sorsának újbóli tárgyalását. Kérése ösz- szecsengett Mikes Éva alpolgármesternő bejelentésével. Az alpolgármesternő felolvasott egy levelet, amelyben értesítik az önkormányzatot, hogy a Honvédelmi Minisztérium a laktanyát átadta a Belügyminisztériumnak rendőrségi célokra. A levél felolvasása után elindult a vádaskodásoktól sem mentes vita arról, kit terhel a felelősség amiatt, hogy a laktanya állapota tovább pusztult, hogy a város közgyűlése egy év alatt sem tudta eldönteni, mit is akar vele kezdeni. Voltak, akik ennek egyenes következményeként értékelték a HM döntését. Mikes Éva alpolgármesternő felhívta a figyelmet, hogy a tulajdon- és kezelőjogot illetően teljesen tisztázatlan jogi helyzetben nem lehetett érdemi döntést hozni. Kevesebb pénz a magasházra Úgy látszik, több pécsi aller- gikus épület témájával foglalkoztak a különböző minisztériumokban. A Pénzügyminiszitérium úgy döntött ugyanis, hogy mivel a pécsi magasház hibájának kijavítására eredetileg biztosított 250 milliós keret felhasználási határideje lejár, módositani kívánja az összeget. Erről dr. Farkas Károly, a Polgármesteri Hivatal jegyzője számolt be, akit ez ügyben szerdán o minisztériumba hiv- tak. Azt a javaslatot terjesztették elő, hogy a továbbiakban csak 125 milliót biztosítónak, a hiányzó összeget az ön- kormányzat vegye fel hitelként. Ezt a közgyűlés nem fogadta el, arra az állásfoglalásra jutottak, hogy ragaszkodni kell a PM eredeti ígéretéhez, hiszen ellenkező esetben az önkormányzat csődbe jutna, ráadásul akkor, amikor e hibáért egy volt állami vállalat a felelős. Ezt követően a közgyűlés még nyolc napirendi pontot tárgyalt meg. Köztük például a városi címer és zászló használatáról alkottak rendeletet. Döntöttek a magyarürögi völgy közművesítésének előkészítéséről és arról, hogy a lakók milyen százalékos arányban kötelesek hozzájárulni. Rendkívül sürgető volt már a lakáselosztási névjegyzék irányelveiről meghozott döntés. A közgyűlés alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett az ön- kormányzat vagyonáról szóló törvény egy-két tételét illetően. Végezetül a Pécs Közbiztonságáért Alapítvány létesítéséről vitáztak a képviselők. Mivel több pontjával nem értettek egyet, ezért a jogi és ügyrendi bizottsághoz utalták átértékelés és átdolgozás céliából. Ezzel a polgármester, mivel az ülés már az esti órákba húzódott, a további napirendi pontokat elnapolta, azzal, hogy egy hét Elnapolva Bizottsági ülések maradtak el, vagy éppen a közgyűlés volt határozatképtelen néhányszor, mert a képviselők nem vettek részt az üléseken. Ezért kívánták módosítani a képviselők és bizottsági tagok költségtérítéséről és tiszteletdíjáról szóló rendeletet. Aki egy meghatározott időszakban meghatározott számú ülésről hiányzik, egy adott ideig ne kapjon pénzt. Szabó Tamás (Fidesz) javaslatára a téma lekerült a napirendről. A képviselő így indokolta javaslatát: - A jogi és ügyrendi bizottság részletesen nem tárgyalta az előterjesztést, s előre látható volt, rengeteg módosítást kellett volna megfogalmazni a kiküldött anyagban. Nekem az a véleményem, a bizottsági munkában való részvételre a frakciók szorítsák rá képviselőiket, aki pedig nem vesz részt a közgyűlés ülésein, ne vegye fel a költségtérítést. Nekünk van egy képviselőnk, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud jelen lenni az üléseken, de ő nem is veszi fel a pénzt. múlva folytatólagos ülésen kerül sor a megtárgyalásukra. Sarok Zsuzsa, Grünwald Géza Elkeseredett harcok Horvátországban (Folytatás az 1. oldalról) a légierő bombázta a repülőteret. Gospicon a horvát erők kezére jutott a laktanya, Si- benikben pedig nagy harc van a szembenálló felek között. A tengerparti várost gyűrűbe fogták a néphadsereg alakulatai. B. Walkó György, az Mi/ tudósítója jelenti: A jugoszláv kormány üléséről csütörtök este kiadott közlemény megerősíti, hogy o kormány a fegyverszünet aláíróinak felelősségét hangoztatta az Ígéretek megszegése miatt és követelte, hogy adjanak számot erről, beleértve o lemondást is. A zágrábi és ljubljanai hírek azt emelték ki, hogy Ante Markovié miniszterelnök főként Veljko Kadijevic nemzetvédelmi miniszter felelősségét emelte ki, feltehetőleg azért, mert a kormány tagjairól joga van ítéletet formálnia. A kormányfő 48 órás határidőt szabott arra, hogy Kadíjevic benyújtsa lemondását. Ezt azonban a kormány üléséről kiadott közlemény nem tartalmazza, csak a nemhivatalos értesülésekből derül ki Markovié ultimátuma. Az MTI tudósítójának megbízható forrásból szerzett értesülései szerint előreláthatólag pénteken nagyköveti szinten összeül az Észak-Atlanti Tanács, hogy megvitassa egy nyugat-európai békeerő Jugoszláviába küldésének a szövetséget érintő vonatkozásait. A NATO-országok nagyköveteinek összehívására az amerikai NATO-küldöttség tett javaslatot azt követően, hogy több nyugat-európai ország javasolta egy európai békeerő kiküldését a Nyugat-Európai Unió (WEU) keretében.-le Belgrádban erős katonai mozgás figyelhető meg, több helyen gyülekeznek a mozgósított katonák és a katonai célokra berendelt járművek. Banja Lukában szintén mozgósították a tartalékosokat, a helyi hadtest több alakulatát és a területvédelem egységeit. Újvidéken újabb tüntetés volt a szociáldemokraták szervezésében a háború ellen. A megmozduláshoz csatlakoztak a Temerinből ideérkezett szülők és feleségek, akik bevonultatott hozzátartozóikat féltik. Macedóniában megszakadt a parlament ülése, mert a katonafiatalok szülei bevonultak az ülésterembe, s követelték, hogy a képviselők azonnal lépjenek fel a behi- vottak visszarendelése érdekében. A szülők éhségsztrájkkal fenyegetőznek. Szerdán megpróbáltak eljutni autóbuszokkal a mozgósított alakulatokhoz. de csak Trebinjéig jutottak. NAGYVILÁGBAN MOSZKVA: Nicholas Brady (b) amerikai pénzügyminiszter szeptember 19-én tárgyalásokat folytatott Mihail Gorbacsov szovjet államfővel Moszkvában. MTI telefotó V MOSZKVA: A teljes tqlp- raálláshoz legalább 10-15 év szükséges — jelentette ki Mi hail Gorbacsov az Izvesztyijának adott irrtecjúban, A szovjet elnök azonban hozzátette: az ezt megalapozó döntéseket haladéktalanul, legkésőbb 1-2 éven belül meg kell hozni. V WASHINGTON: Kössön az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehszlovákiával - javasolta szerdán Richard Lu- gar szenátor. A befolyásos politikus, aki legutóbb néhány hónapja járt Budapesten, egyúttal élesen bírálta az EK, elsősorban a franciák álláspontját, amellyel akadályozzák a három új demokrácia közeledését az EK-hoz, áruik bejutását a Közös Piacra. V LONDON-: A Szovjetunió búzaimportja - az 1997. júliustól 7 992. júniusig terjedő időszakban - 79 millió tonna körüli lesz, az augusztusban becsültnél 3 millió tonnával több — véli jelentésében a Nemzetközi Búzatanács. BERN: Nem szerepelnek többé libamáj-fogások a svájci érdekeltségű Mövenpiak nemzetközi éttermi lánc étlapjain, s a Migros áruházi hálózat sem árusítja többé a „foie gras”-t, miután az egyik svájci magazin megrázd riportot közölt a magyarországi és franciaországi gépi libatömésről — jelentette a DPA német hírügynökség. Elcsendesült a magyar-jugoszláv határ Az elmúlt 24 órábon csendes volt a magyor-^jugoszláv határ, mindössze 12 jugoszláv állampolgár, köztük egy fegyvertelen katona kért ideiglenes menedéket a határőröktől — mondta Krisán Attila szóvivő csütörtökön reggel. A személyforgalom valamennyi határállomáson zavarfalon, o kamionosokaak viszont 60 és 240 perc közötti várakozásra kell számitaniok. * Hatvankét jugoszláviai menekült hazatért Mint ismeretes, az utóbbi hónapokban, a háborús cselekmények miatt jugoszláv állampolgárok kerestek menedéket Magyarországon. Egy csoportjuk — a szeptember 17- én reggel hazánk területére lépett 75 különféle nemzetiségű jugoszláv állampolgár közül 62 — csütörfö*ön visszatért hazájába - tájékoztatta az MTI munkatársát Herman János, a Külügyminisztérium szóvivője. Az ügy előzményeként rámutatott, hogy a 75 jugoszláv állampolgár mindegyike a Szövetségi Néphadseregben szolgált, s azzal az indoklással jött át hazánk területére, hogy a határ túloldalán életveszélyben voltak. Még ugyanazon a napon - tehát 17-én délután közölték a menekülttábor vezetőjével, hogy adott alkalommal vissza kívánnak térni Jugoszláviába, s egyidejűleg kérték, hogy beszélhessenek a jugoszláv nagykövetséggel. A budapesti jugoszláv konzullal, és katonai attaséval folytatott beszélgetést követően a személy közül 62-en szeptember 19- én írásban kérték, hogy visszatérhessenek Jugoszláviába. Több, mint húsz haraüást szenvedett el a doberman áldozata * IS Havonta 8-10 kutyaharapásos sérült kerül kórházba A támadó ebet továbbra is szájkosár nélkül sétáltatják Észrevételek, bejelentések lavináját indította el tegnapi „Kutya marcangolt meg egy kisgyereket" című írásunk. Délelőtti 10-046-os telefon- panaszügyeletünkre több mint húsz hívás futott be. Buzády György, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola biztonságszervezési önálló, osztályának vezetője közölte, hogy o dobermanját és német juhászát szabadon, vagyis póráz és szájkosár nélkül sétáltató kutyás gazda tegnap is ugyanott járt állataival, ahol a tragikus gyermekbaleset történt. — Horváth Noémi kutyáin most sem volt póráz és szájkosár. Tavasz óta teszi ezt, a főiskola területére is bejár eközben és fittyet hány figyelmeztetéseinkre. Ma feljelentettük a rendőrségen. A Hermán Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület Baranya Megyei Szervezetétől az ügyvezető titkár, Karlóczy Győző .jelentkezett, aki elmondta, hogy április óta a szervezet legalább félszáz telefonos bejelentést kapott, hogy egy hölgy (a már említett Horváth Noémi) a Műszaki Főiskola környékén szabálytalanul járkáltatja kutyáit, amelyek harapósak. — Legutoljára négy tanú irt egy bejelentő levelet és ekkor 2500 forintos bírságot szabtunk ki, ami ellen fellebbezett a gazda a Köztársasági Megbízotti Hivatalnál, ahonnan azt a választ kapta, hogy o bírság összegét megemelték 3000 forintra, amit ha nem fizet be, akko> harminc napi elzárásra is Ítélhetik. A mi szervezetünk azt javasolja,- Egyébként részt veszek egy új városi ebrendelet elkészítésében, ennek kapcsán azt hangsúlyozom, hogy a szigorú rendeletet következetesen tartassa be az önkormányzat. A 11 éves kisfiú a pécsi Gyermek- kórházban fekszik, ahol az ügyeletes orvosok közölték, hogy nagy kiterjedésű az összeharapdált testrész, hisz az áldozat több mint 20 harapást szenvedett el, köztük négy súlyosat. A sebek kezelése sikerült, legalább 10 napig lesz benn a fiú. A kórházban havonta 8-10 kutya- harapásos sérültet ápolnak, akiket főként farkaskutya harapott meg. Az orvosok szerint egyre több a kutya- harapás. Csuti J. ♦ hogy a szerdai gyermektragédia után karanténba kerüljön a doberman. A Pécsi Közterületfelügyelet ügyeletén megtudtuk, hogy a járőr 500 forint helyszíni bírságot szabhat ki o póráz, nyakörv, szájkosár nélküli kutya gazdájára. De nem nagyon bírságolnak, mert kevesen vannak a járőrözők, ők iV inkább a belváros rendjére ügyelnek, ami teljesen leköti erejüket. A Pécsi Zöld most alakult Állatvédő Szervezetének vezetője. Pintér Sándor azt emtitétte, hogy 1986-tól van érvényben, az azóta sem módosított tanácsi rendelet, hogy igen is büntetni keli azokat az embereket, akik szájkosár, póráz nélkül viszik az utcára kutyájukat. Ismét egy új típus nálunk! MITSUBISHI BEMUTATÓ “Hl 1991. szeptember 21-én 8 órától 13 óráig a Pécsi Autójavító Kisszövetkezet telephelyén MITSUBISHI személy- és haszongépjármű bemutatót tartunk. A MITSUBISHI gépkocsik teljes típusválasztéka megvásárolható vagy kedvező feltételekkel lízingelhető. Egy típus, amely a vevőkért van. Három év vagy 100.000 km garancia. Korrózió ellen 8 év garancia. Címünk: Pécsi Autójavító Kisszövetkezet MITSUBISHI Baranya megyei képviselet Pécs, Diósi út 49. Telefon: 27-575, 32-422 Fax: 11-871 (7066)