Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-23 / 261. szám

1991. szeptember 23., hétfő uj Dunántúli napló 15 Labdarugó MB I. Garami megtalálta a fiatalító-elixírt Brockhauser kapus ezúttal sikeresen csípi el a labdát Bódog (elöl) és a felugró Braun elöl Fotó: Läufer László Már csak két együttes ma­radt veretlen az ötödik for­dulóban is, a tavalyi sikereit most is folytató Vác és a Fe­rencváros, a harmadikat Új- mecsekalján a PMSC sikere­sen fosztotta meg e dicső so­rozat folytatásától. Ez a győ­zelem annál is fontosabb volt, mert a múlt heti váci, majd az azt követő stuttgarti kisik­lás alaposan megtépázhatta a játékosok és vezetők önbizal­mát is a piros-feketéknél. Szombat este Garami Józsel vezető edző, akiről a kupave­reség után azt irtuk, hogy éve­ket öregedett, hatásos elixírt talált a visszafiatalodásra, ha egy győztes focimeccs ilyen jó hatással van a kedélyállapot­változásra, minden kedélybe­teg embernek kedvenc csa­pata góljairól szóló videofel­vételeket kellene vetíteni. Ezen a 90 percen egyéb­ként a labda mellett az érzel­mek is alaposan előtérbe ke­rültek, nem számoltam ugyan időben össze, de a mérkőzés túlságosan nagy hányada volt holtidő, amikor az egyre dur­vuló szabálytalanságok sérült­jeit kellett ápolni, vagy a vét­keseket rendre utasítani. Pon­tosabban ez utóbbit csak kel­lett volna, mert Stornier játék­vezető a kelleténél is jobban szabadjára engedte az indu­latokat, ami aztán ahhoz ve­zetett, hogy az események irá­nyítása szép lassan kifolyt a kezei közül. Az egyik sértett fél, Bódog, akit majd öt per­cig kellett ápolni, így véleke­dett erről o meccs után: — Még most is sajog az állam, akkorát kaptam. Eszenyi löl• ugrott mellettem, és úgy állón vágott a könyökével, hogy a földre rogytam. Nem értem, miért hagyta mindezt a biró, már sokkal korábban nagyobb szigort kellett volna tanúsí­tania. A meccs sztárja kétség kí­vül Mörtel volt, aki kísértetie­sen hasonló módon, mint a legutóbbi hazai meccsen, amint beállt, szinte azonnal két pontot érő találatot szer­zett, igaz, ezúttal is némi sze­rencsével, hiszen ismét a ka­pufáról pattant befelé a lab­da, de hát ez benne van a pakliban. A meccs után azt kérdeztük tőle, milyen érzés már másodjára a cserepadról beállva, győzelemhez segíteni a csapatot?- Nagyon örülök, hogy ilyen szerencsésen jöttek össze az eddigi meccseim, és egyálta­lán nem zavar, hogy a meccs elején a kispadon ülök. Ha minden mérkőzésen csak öt percet játszhatnék, de az alatt gólt sikerülne szereznem, az sokkal nagyobb öröm lenne, mint mondjuk 90 percet talá­lat nélkül végigfutni. Garami József egyébként úgy vélekedett Mörtellel kap csolatban, hogy ő egy kitűnő játékos, aki azonban a hosz- szú tavaszi-nyári kihagyás miatt nincs még megfelelő kondícióban ahhoz, hogy vé­gigjátssza a teljes mérkőzést, ezért igyekszik mindig akkor beállítani, amikor úgy véli, a legnagyobb szükség lehet rá a pályán. Igaz, ami igaz, ed­dig bejött vele kapcsolatban a mester elképzelése. Szűcs Zsolt « PMSC-UTE l-O (0-0) Újmecsekalja, 6000 néző V.: Stornier. PMSC: Bodnár (Bogyai a szünetben) - Kó nya, Balog, Braun, Bódog - lenei, Czérna, Palaczky Magyar (Mörtel a 65. perc­ben), Czéh, Belansky. Edző Garami József. UTE: Brock­hauser - Tomka, Szőnyi, Kas­par, Szabó — Miovecz, Vé- ber (Rubold a szünetben). Szlezák - Cigan, Eszenyi, Zsi- vótzky (Tóth a 66. percben). Edző: Kovács Ferenc. A 6. percben Czéh 18 mé­teres lövését hárította előre­vetődve Brockhauser. A 24. percben Czéh Jenei elé tálalt, aki 12 méterről gól­helyzetben a bal kapufa mel­lé lőtt. A 45. percben Cigan a bal oldalon, Bódog mellett közép­re ívelt, a helyzetet jól felis­merő Bodnár kivetődve men­tett az érkező Eszenyi elől. A 68. perc hozta a győztes gólt. Czéh indítását Palaczky vette át a bal oldalon, majd mesterien csavart középre, Mörtel pedig hat méterről elő­revetődve, a bal kapufa tö­vére fejelt, ahonnan a labda a hálóba pattant (1-0). GARAMI JÓZSEF: - Nagyon nagy küzdelemben megérde melten nyertünk, jó érzés volt, hogy a stuttgarti sikertelen szereplés után a közönség ilyen szeretettel fogadott ben nünket. KOVÁCS FERENC: - Ugyan­azon, egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. A második fél­idő elején eldurvult a játék, elsősorban a mi kárunkra. Úgy érzem, hogy a játékosaim megfélemlítésére törekedtek a hazaiak. Végül is az döntötte el a mérkőzés sorsát, hogy a hazaiak kapufájánál a labda befelé, míg a mi kapufánknál kifelé pattant a labda. •it További eredmények: Hala­dás VSE-Siófok 1-0 (0-0); Va­sas-Váci Izzó 1-1 (0-0); Videoton-Waltham — Tatabánya 2-2 (0-1); Győri Rába ETO— MTK-VM 1-0 (1-0); Kispest­Honvéd FC-Veszprém FC 2-0 (1-0); Zalaegerszegi TE—Fe­rencváros 0-4 (0-1); BVSC­MÁV Transsped-DVTK 2-1 (1-1). Az NB I. állása: 1. Váci Izzó 2. FTC 3. Kispest-H. FC 4. Haladás VSE 5. PMSC 6. Siófoki B. 7. BVSC MAVtr. 8. MTK-VM 9. Vasas UTE 11. Rába ETO 12. Veszprém FC 13. Tatabányai B. 14. Videoton-W. 15. Diósgyőri VTK 16. Zalaegerszeg 5 3 2 - 11- 4 1 5 2 3 - 8- 3 7 5 3 119-67 5 3 117-47 5 3 114-27 5 3 - 2 8- 5 6 5 2 2 1 5- 5 6 5 2 1 2 6- 4 5 5 2 1 2 7- 6 5 5 13 17-65 5 2 1 2 6- 6 5 5 2 - 3 3- 6 4 5 - 3 2 5- 9 3 5 - 3 2 3- 7 3 5 - 1 4 3-11 1 5 - 1 4 2-10 1 a 6. forduló 28—29.) párosító- Siófok—ZTE, Va- Izzó-BVSC- Veszprém-Vi- Tatabánya— 16 órakor), 19.00. Va­ll. 00, Következik (szeptember sa. Szombat: sas-PMSC, Váci MÁV Transsped, deoton-Waltham, Rába ETO (mind FTC—Kis pest-Honvéd sárnap: MTK-VM-UTE DVTK—Haladás 15.00. Magyar sport- diplomáciai siker A magyar búvárok vízben elért sikereit a parton is el­ismerik — Így lehetne össze­gezni a Nemzetközi Búvár Szövetség (Confederation Mon­diale des Activites Subaqua- ticues, CMAS) ötnapos kong­resszusát. Az egyiptomi Sharm El- Sheikben a világszervezet 79 tagországa közül 53 volt je­len közel 150 küldöttel. A magyar szövetség képviselői körül Vörös János főtitkárt a sportbizottság tagjává, míg dr. Pálfi Zoltán elnökségi ta­got a tudományos bizottság tagjává választották. Teke P. Gázmű-Dorogi Bányász 6-2. NB II. férfiak, Pécs. A me­zőnyből kimagasló Tubák ellen­felét több mint száz fával győzte le. Pécsi pontszerzők: Tubák 475, Kismihály 445, Kon- csecskó 442, Kovács 426. Csorna SE-Pécsi BTC 6-2. NB II. nők. Pécsi pontszerzők: En- gelsbachné 389, Horváthné 387 fa. PBTC-Oroszlán 6-2. NB II. nők. Pontszerzők: Engelsbachné 402, Rubinszki 400, Schmidt 380, Horváthné 372. Chinoin— Szentlőrinc 4-4. NB II., férfiak, Budapest. Szentlőrinci pont­szerzők: Sipos 429, Szőke 424, Kemsei 423, Tóth 409. Labdarügö IUB II. III. kér TTVE-Mohácsi Új Barázda Tsz SE 1-0 (0-0) Budapest, 400 néző. V.: Mol­nár I. J. III. Kér. TTVE: Zay - Földvári, Tóth Gy., Kovács, György (Tóth II. L., a szünet­ben) - Tóth I. L., Muraközi, Szajcz (Rúzsa, a szünetben) - Arky, Jankóv, Szabó. Edző: Eich László. Mohács: Antal - Kófiás, Rumszauer, Reit - Var­ga, Kása, Becker (Kovács Z., a 10. percben), Takács - Hrotkó, Martina, (Nagy, a 88. percben), Kovács L. Edző: Weiszbart Jó­zsef. Az 55. percben az egyébként jól játszó Reit egy gólvonal előtt guruló labdát a saját kapujába rúgott. (1-0). Ezzel az öngóllal dőlt el a mérkőzés sorsa. A játék színvonala csak a második játékrészben elégít­hette ki a közönség igényeit. Ekkor gyors iramú, érdekes és változatos küzdelem folyt a pályán, óm ia kapuk előtt rend­re elfogyott a tudomány. Jók: Arky, Jankov, Szabó, ill. Kófiás, Rumszauer, Kovács L. TOVÁBBI EREDMÉNYEK ESMTK-Sabaria-Tipo 1-0 (0-0), BKV Előre—Soproni LC 1- 1 (1-0), Szekszárdi Dózsa- Ajkai Bányász 1-2 (1-0), Doro­gi Bányász—Ganz Danubius 2- 0 (0-0), Oroszlányi Bányász­Paksi Atom 1-3 (0-3), Bajai FC—Nagykanizsai Olajbányász 1-0 (0-0), Dunaferr-Csepel 1-3 (1-3). A Nyugati-csoport állása: r. Csepel 2. Dorog 3. Paks 4. Sopron 5. ESMTK 6. III. kér. TTVE 7. Nagykanizsa 8. BKV Előre 9. Új Barázda Tsz 5 10. Sabaria-Tipo 5 11. Dunaferr 12. Baja 13. Ajka 14. Szekszárd 15. Oroszlány 16. Ganz Dán-8-2 -7-2 2 10- 4 1 6- 4 2 11-10 2 4-4 8- 5 5- 4 4- 3 4- 5 8-10 2- 4 5- 7 3- 7 3-10 3-10 Túra után bajnokság Vasárnap kora délelőtt ér­kezett haza az Egyesült Álla­mokat, Mexikót és Brazíliát magába foglaló körutazásáról a magyar felnőtt férfi vízilab­da-válogatott. A háromhetes túra eredményéről dr. Konrád János szövetségi kapitányt kérdezte az MTI munkatársa:- Az első kilenc napot Long Beachben, a junior vi­lágbajnokság . színhelyén töl­töttük, s kétszer mértük össze erőnket a házigazdák Világ Kupa-győztes együttesével - kezdte a kapitány. - Mint itthon is ismert, mindkétszer sikerült győznünk. Ezután kö­vetkezett Mexikó, ahol Mar- kovits Kálmán csapata ellen játszottunk edzőmérkőzéseket. Az utolsó állomás Brazília volt, ahol még nem járt magyar válogatott. A túróval az volt a célunk, hogy a feszített idő­szak, a januári világbajnokság, a Világ Kupa, a számos nem­zetközi torna, valamint az Európa-bajnokság után kötet­lenebb formában, ne tétmér­kőzéseken szerepeljenek a fiúk, s készüljenek fel a bajnokság­ra.- Mit vár az induló bajnok­ságtól? — Az biztos, hogy magas színvonalú lesz, mert vélemé­nyem szerint a magyar bajnok­ság a világ egyik legjobbja. Sűrített program vár a csapa­tokra, ugyanis az olimpia mi­att április közepéig be kell fejezni a pontvadászatot. A fő cél Barcelona. Megjegyzem, hogy az Európa-bajnokság ta­pasztalataiból okulva, amikor is a külföldön szereplő játé­kosok gyengén szerepeltek, meg kell oldani a válogatott zavartalan felkészülését. Az „idegenlégiósoknak" előbb kell bekapcsolódniuk a közös gyakorlásba, hogy újból „ösz- szerázódjon” az együttes - fe­jezte be dr. Konrád János. Forma—1 Patrese nyert Estorilban A vasárnap Estorilban meg­rendezett 11. portugál Nagydij Forma—1-es autós világbajnoki futamot az olasz Riccardo Pat­rese (Renault) nyerte 1:35:42.304 órával, ez volt az ötödik GP-győzelme. Az összetettben továbbra is a brazil Senna vezet, mögötte a brit Mansell, harmadikként pedig Patrese áll. A Portugál Nagydij végered­ménye: 1. Riccardo Patrese (olasz, Williams-Renault) 1:35:42.304 óra, (193.53 km/ó. átlag). 2. Ayrton Serma (brazil, McLaren -Honda) 20.941 mp hátrány, 3. Jean Alesi (francia, Ferrari) 53.554 mp. h., 4. Pierluigi Mar­tini (olasz, Minardi-Ferrari) 1:03.498 p. h., 5. Nelson Piquet (brazil, Benetton-Ford) 1:10.033 p. h., 6. Michael Schumacher (német, , Benetton-Ford) 1:16.582 p. h. A világbajnokság állása a Portugál Nagydij után: 1. Ayrton Senna 83 pont, 2. Nigel Mansell 59, 3. Riccardo Patrese 44, 4. Gerhard Berger (osztrák, McLaren-Honda) 31, 5. Nelson Piquet és Alain Prost (francia, Ferrari) 25-25. A konstruktőrök versenyének állása: 1. McLaren-Honda 114 pont, 2. Williams-Renault 103, 3. Fer­rari 43. Hirdetésfelvétel az Új DN lapokba a FEMA passage-l H)> Dunqntüli líaplo F+M Kft. Vevőszolgálali Iroda Nyitva: hétfő-péntek 9.00-18.00 Mészöly csapatot hirdetett A hét első felében Szovjet­unió—Magyarország váloga­tott labdarúgó tétmérkőzése­ket rendeznek Moszkvában. A fiatalok, akiík egyszerre képvi­selik az olimpiai és az után­pótlás együttest, kedden ját­szanak olimpiai és utánpót­lás EB-selejtezőt, a nagyok pedig szerdán EB-selejtezőn lépnek pályára. A szakvezetők, Mészöly Kál­mán szövetségi kapitány, illet­ve Novák Dezső, a fiatalok mestere vasárnapra hívták össze a kerettagokat. Este 6 órakor tartottak névsorolvasást, de nem sok örömben volt ré­szük. Az A-válogatott tagjai kö­zül Marozsán János nem egész­séges, de helyére a kapitány egyelőre nem hívott be sen­kit. Jóval nehezebb a dolga kollégájának, ugyanis ő sérü­lés miatt nem számíthat Braun Károlyra, Geress Zol­tánra és Pisont Istvánra. He­lyükön a tatabányai Lázár Szilvesztert, az újpesti Tóth Jó­nást és a kispesti Szabados Józsefet veszi figyelembe. Am Szabados sincs teljesen rend­ben, ha ő sem utazhat, ak­kor valószínűleg a váci Bán­földi Zoltán kerül a csapatba. Az idegenlégiósok közül a létszámellenőrzésig csak Lim- perger Zsolt futott be Spa> nyolországból, de jönnek a többiek is, a sort majd Szal­ma Józsel, Détári Lajos és Kiprich Józsel zárja, ők csak hétfő délután a Ferihegyi re­pülőtéren csatlakoznak tár­saikhoz. Mészöly Kálmán ezúttal nem titkolózott, már vasárnap este kezdő tizenegyet hirdetett. Az együttes így áll fel, ha nem jön közbe semmi: Petty - Disztl L. - Lipcsei, Limperger - Mónos, Kozma, Détári, Lőrincz, Szalma - Kip­rich, Kovács K. A kerettagok a vasárnap éjszakát a Hotel Stadionban töltötték, hétfőn délelőtt pe­dig a népligeti Épitők-pályán edzenek.- Nagyon nehéz meccs előtt állunk, hiszen a csoportgyőze­lemre, s ezzel a továbbjutás­ra pályázó szovjetek várha­tóan roppant erős csapattaf lépnek pályára. Szeretnénk tisztességgel helytállni, a dön­tetlen is nagy siker lenne — nyilatkozta Mészöly Kálmán. Olasz labdarúgó­bajnokság Az olasz labdarúgó-bajnok­ság A-osztályában a hét vé­gén a következő eredmények születtek: Ascoli-Lazio 1-4. Atalanta—Juventus 0-0, Foggia —Cagliari 3-1, Milan—Fioren- tina 1-1, Parma—Cremonese 1- 1, Roma—Genoa 0-0, Samp- doria—Internazionale 4-0, Tori­no—Napoli 0-0, Verona—Bari 2- 1. Az élcsoport: 1. Lazio 6, 2. Juventus 6, 3. Milan 6 pont. Széchenyi lovas emlékverseny Nagycenken Nagycenken rendezték meg a hét vé^én a Gráf Széchenyi István nemzetközi lovas emlék- versenyt, amely egyben az Alpok-Adria Kupáért, vala­mint a főiskolás bajnoki cí­mért is folyt. A háromnapos eseményen 10 ország száznál több lova, és mintegy 60 lo­vasa vett részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom