Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-13 / 221. szám
1991. augusztus 13., kedd aj Dunántúli napló 5 is jut energia, nemrég falugondnokot is felvettek. Két kis utcának nincs még szilárd burkolata, az egyik kövezése már idén sorra kerül. Üj hullaház készül, hozzákezdtek a temetőrendezéshez is. Gondot okoz a falunak, hogy gyakorta tolvajok látogatták a gázcseretelepet, ezt most egy védett helyre, a zárt áfész- udvarra telepítik át. Más falvakban is nagy hiány, Meződön is probléma a telefon. Mindössze egy ikerállomás működik, minél előbb szeretnének hozzájutni három újabb fővonalhoz. A munkanélküliség Meződöt sem kerülte el. A 168 lakosból 15-en munkanélküliek. Elgondolkodtató ez a 8—9 százalékos arány ilyen kis településnél. Az önkormányzat azon fáradozik, hogy mielőbb biztos munkahelyhez segítse valamennyi lakóját. Tröszt É. Lesz ivóvize Meződnek Meződön a lakóházakhoz kötik be a vízvezetéket Fotó: Kóródi ■Gábor Ez egy életképes falu - mondja dr. Kóbor Gyula, a 168-as lélekszámú Meződ polgármestere. A mini település lakói elégedettek, „nagyok sosem leszünk, de jól megvagyunk" — mondják. Optimizmusukat valószínűleg az is táplálja, hogy várhatóan még e hónapban minden családhoz eljut a vezetékes ivóvíz. Néhány házbon már eddig is a falból jött a viz, de a szivattyús kutak vízhozama lecsökkent, egyes portáknál el is apadt. A legtöbb családnak kocsival kellett hazautaztatnia a vizet a városból szinte naponta. A főkutat a tanács még 1987-ben fúratta. Tavaly októberben készült el a hydroglo- bus (víztorony), a tisztítómű munkáival idén őszre végeznek. A 90 százalékos készült- ségű vezetékhálózat próbaüzemelését pedig néhány héten belül megkezdik. Mindennek pedig nem csak a majd mindenütt csapból folyó egészséges, tiszta ivóvíz a pozitívuma. Míg más falvakban 30— 40 000 forintot kell az aknákért fizetni, a meződieknek eddig mindössze 2500 forintjába került. A beruházás családonként 45 000 forint lenne 10 év alatt. Tavaly az évi 4500 forintnyi befizetés felét, idén az egész összeget az önkormányzat vállalta át. A 18 milliós beruházás egyharmadát még a tanács biztosította, másik harmadát az állami vízügyi alapból fedezték. A visszamaradó részt az önkormányzat állja. Az önállóság, „önkormányzóság" nagyot lendített a település életén — vallják a falubeliek. A költségvetés jelentős részét szociálpolitikai jellegű támogatósok teszik ki. Minden 3. életévét betöltött gyerek, fiatalkorú után évi 5000 forint illeti a családot. A 70 éven felülieknek házigondozó visz ki minden nap meleg ételt, illetve a családban élő idősek havi 1000 forint kiegészítést kapnak. Az önkormányzat fedezi oz általános iskolások nyaraltatását is, sót ösztöndíjas szerződést is kötöttek egy meződi fiatalemberrel, aki a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatója. Közgyógyellátási igazolványt kapnak azok, akiknek havi 400 forint felett kell gyógyszerre költeniük. Az ingyenes szemétszállítás pedig komoly összeget takarít meg évente a családok háztartásának. Mindezek felett a falukép alakítására, rendbehozásóra Dairy Queen gyorsétterem Pécsett (Folytatás oz 1. oldalról) működnek a nem fővárosi egységeik. Magyarországon először Pécsett mutatkoznak be. A világon 6200-nál több helyen, ebből Európában Olaszországban és Magyarországon vonnak jelen. 92-re egész Európát be szeretnék hálózni. A Dairy Queen annak köszönheti hírnevét, hogy ételei tejből készülnek, nem konzerv, hanem természetes, friss alapanyagokat használnak. Több specialitásuk is van, néhány példa közülük: Quenn csirke, Blizzard fagylaltkrém, melyet a vendég előtt készítenek el, s kívánság szerint Ízesítik különböző gyümöl- csőkkel vagy csokoládéval, sajtos. karamellás pattogatott kukorica, és eredeti narancsléhez banán, ananász vagy eperpép keverésével nyert ital. Jelszavuk: tisztaság, udvariasság, minőség. Nagyon fontosnak tartják, hogy a minőség a világon mindenütt egyforma legyen. Araikat előzetes magyarországi tájékozódás után úgy állapították meg, hogy ők sem legyenek drágábbak, mint az országunkban működő külföldi éttermek. íme néhány példa: hamburger 65, hot-dog 61, Blizzard 69, Orange Julius koktél 60, kukorica saláto 48, Queen csirke 119, eszpresszó kávé 25, sör 62, tea 19, fagylaltkelyhek 59 forintba kérülnek. Nemcsak a fiatalokat várják, hanem a családosokat is. Külön gyermekrezidencia található számukra. Fontosnak tartják az elesettek, a béke és a kultúra segítését. Ezt bizonyítja, hogy támogatják A Béke Gyermekei Alapítvány augusztus 5-től 19-ig tartó pécsi rendezvénysorozatát. ízléses berendezés. sok-sok virág, kellemes zene, piros sapkás, fehér inges személyzet, és sok-sok finomság várja Pécsett a Dairy Queen-ben a vendégeket. K. Jentetics A. A sétánynál már látszanak a lépcsőfokok, a gyerekek szívesen játszanak az apadó vízben If issza vonulóban Az előzetesen vártnál lényegesen lassabban, de megindult az apadás a Duna déli szakaszán. Hétfőn déltől visszaállította a Vízügyi Igazgatóság a II. fokozatról az I. fokú árvízvédelmi készültséget Mohácsnál, ugyanis 848 centire ment le a víz. Tóth József, a helyi védelmi központ vezetője arról tájékoztatott, hogy a készültséget ellátó stábot 15 fővel csökkentették. s a figyelőszolgálatot 750 centis vízmagasságig 17 ember látja el. Számításaik szerint szerdára várható, hogy valamennyien elhagyhatják a gátőrházban berendezett bázisukat, visszatér a folyó a medrébe. A Révhajózási Vállalat a rendkívüli vízállást kihasználva a 120 tonna teherbírású — egyszerre 36 személykocsi befogadására képes — Sziget nevű kompját a Sokoc-révbe horgo- nyoztatta le és a műhely szakemberei hozzáláttak a hídszerkezetének a nagyjavításához. A felújítással egyúttal az őszi betakarítási munkák idején megnövekvő szállítási idényre készülnek föl. A munkálatokkal a hét végére készülnek el - ismertette Tófalvi József igazgató. A 60 tonnás Csata kompot hétfőn délután Dunaszekcsőröl visszahozták Mohácsra, ott a forgalmat a helyi 40 tonnás is elbírja. A vízállás-előrejelzést figyelembe véve az igazgató úgy ítéli meg, hogy csütörtöktől Mohácson is megindulhatnak a komppal. A sétányt hétfőn még végig víz borította, a szigeti oldalon az országúton majdnem a töltésig csak csónakkal lehetett közlekedni. Ezt többen meg is tették, annak ellenére, hogy a Matróz csárda átmenetileg bezárt és tulajdonképpen nem volt miért kievezni a megszokottnál most erősebb sodrású Dunára. B. M. A Mohácsi szigetre továbbra is a csónak az átkelöeszköz Läufer László felvételei Pótkeret a húsakcíóhoz Háromezer tonnás pótkeretet biztosít a Földművelésügyi Minisztérium az e hónap 7-én kezdődött húsakcióhoz. Ez 120 millió forinttal terheli meg az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, valamint az agrárpiaci rendtartás költségvetését. E döntés azon az államtitkári egyeztető tárgyaláson született, amelyet hétfőn tartottak a húsakcióban résztvevő húsipari vállalatok, a Húsipari Egyesülés, valamint a Húscéh vezetőinek részvételével a Földművelésügyi Minisztériumban. Nagy István, az FM kereskedelmi főosztályának osztályvezetője az MTI munkatársának elmondta: az akció az eredeti terveknek megfelelően augusztus 17-ig tart. A 3 ezer tonna többlet már valószínűleg elegendő lesz az akció zökkenőmentes lebonyolításához. Az a 8 ezer tonna hús, amelyet így végül is az akció ideje alatt értékesíteni fognak, az ország mintegy 2 havi fogyasztásának felel meg. A vállalati vezetők elmondták, hogy az ellátásban elsősorban a fővárosban vannak gondok, míg vidéken kiegyensúlyozottabb a helyzet. Arra is lehetőséget kaptak a húsipari cégek, hogy fagyasztott, zsirnéíküli húst is forgalomba hozzanak. Erről az osztályvezető elmondta, hogy ez az áru egyenértékű a friss hússal, ám csak úgy tárolható tovább, ha a lakosság még fagyott állapotban teszi a hűtőszekrényekbe. A szakemberek véleménye szerint a pótkerettel együtt már várhatóan elegendő lesz a hús mennyisége az akció befejezéséig. Búzaexport - hitelért, olajért és vodkáért Előrehaladott tárgyalások folynak Moszkvában 500 ezer tonna magyar búza exportjáról, s várhatóan még a héten megszületik a szerződés is — közölte hétfőn a távirati iroda kérdésére az NGKM illetékese. Tímár László főosztályvezető elmondta, hogy az ExporthJeb szovjet külkereskedelmi vállalat 18 hónapos hitelre kívánja a gabonát megvásárolni. Mint ismert, a magyar kormány ösz- szesen 1,3 millió tonna búza szovjet exportjának megfinanszírozására adott állami garanciát. Szintén küszöbön áll a megállapodás a Tatár Autonóm Köztársasággal, amely 250 ezer tonna búzát akar venni, s ezért kőolajjal fizet. Ezen kívül Ukrajnában is élénk az érdeklődés a magyar búza iránt, amelyet a vodkagyártás alapanyagának kívánnak felhasználni, s cserébe vodkát szállítanának Magyarországra. Nemcsak a Szovjetunió kíván magyar búzát vásárolni, hanem a többi között Albánia, Egyiptom és Irán is - mondták a Földművelésügyi Minisztériumban. Még ezen a héten hazánkba érkezik egy iráni delegáció, amely első lépcsőben 200—300 ezer tonna gabonát kíván importálni. Ausztriai buszbaleset Befejeződött az azonosítás Befejeződött az ausztriai magyar buszszerencsétlenség áldozatainak azonosítása — közölte hétfőn délután Grazban a stájer tartományi csendőrség parancsnoksága. A Magyarországról a helyszínre utazott hozzátartozók segítségével meg tudták állapítani a 43 utos — 15 halott és 28 sebesült — közül azoknak az elhunytaknak és sebesülteknek személyazonosságát is. akiknek kiléte eddig különféle okok — az okmányok hiánya, a sérültek egy részének eszméletlensége és a megkérdezhető részük nyilatkozatainak bizonytalansága — miatt az első napokban felderíthetetlen volt. Az áldozatok névsorát - a legközvetlenebb hozzátartozók hozzájárulásának megszerzésével — a magyar külügyminisztérium teszi közzé. A bécsi magyar nagykövetség hétfő esti közlése szerint továbbra is a helyszín közelében levő kórházak intenzív osztályain ápolják a katasztrófa öt súlyos sebesültjét, akik közül még mindig ketten vannak életveszélyesnek ítélhető állapotban. az aradas