Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-31 / 208. szám

8 üj Dunántúli napló 1991. július 31., szerda Történetek hírességek­ről Horst Toppért, akit a tévénézők milliói Derrick (őfelügyelőnek ismernek, ma a franciák kedvence. A „La Cinq" magán tévé- társaság az idén 74 epizó­dot vetít az általa felderí­tett esetekről, jövőre pedig további 130-at ígér a né­zőknek. Derrick, aki szá­mukra a német Maigret, azért szimpatikus, mert az eszét használja és nem ránt állandóan fegyvert, mint a száguldozó ameri­kai krimihősök. A főfelü­gyelő a maga csöndes, szimpatikus viselkedésével népszerűbb, mint a gyűrött kabátú Colombo vagy a kopasz Kojak. * Az augusztus 2-i Vörös­keresztes bál nagy ese­mény Monaco életében. Rainer herceg szeretné, ha legidősebb gyermeke, a férjét gyászoló Caroline újból komolyan venné az udvarban rá háruló fela­datokat. Számít rá, hogy a bálon vállalja az első ud­varhölgy szerepét. Ha nem teszi, megvonja tőle a bő­kezű támogatást, — fenye­getőzött az apa. Caroline hogyan dönt, még nem is­mert. Mindenesetre húga, Stephanie már készül az első udvarhölgy szerepére és áradozik Rainer herceg­ről: „szivem az apámé" — nyilatkozta tőle szokatlan lelkesedéssel. * Az énekes sztár, Amanda Lear (44) újra visszatért régi férjéhez, a nálánál három évvel fiatalabb Phi­lippe Malagnachoz. „Be­láttam, hogy Alain az egyetlen férfi, .aki engem igazán szeretett" - vallot­ta be. Alain valóban sokat tett érte. Őrangyalként mindig akkor bukkant föl, amikor nagy baj történt: baleset után, betegség kö­zepette, karrierválságban. A régi-új pár Saint Re- my-en-Provence-ba vonult vissza, ahol Amanda ké­szül zenei visszatérésére is. * Hollywood hírek szerint legnagyobb nöcsábásza, az 55 éves Warren Beatty, apa lesz. Mint szóvivője közölte, a „kismama" Anette Bening, 33 éves színésznő, a férfi élettársa. Mindketten boldogok, bár esküvőről ennek ellenére sem szól a fáma. Anette Bening tavaly vált el, mert előző házas­sága gyermektelen maradt. Öt az idén egyébként a „The Grifters” című film­ben nyújtott alakításáért Oscar-dijra jelölték. * Samantha Fox, akiről korábban Angliában ren­geteg aktfotó készült, ké sőbb pedig nyolcmillió le­meze kelt el Amerikában, új terveket sző. A most 25 éves, sok mindent átélt Samantha arról álmodik, hogy felhagy eddigi élet­módjával. Nem elég neki a szex, háziasszony és anya akar lenni. Azt sze­retné, hogy 30 éves korá­ban már több gyerek sza­ladgáljon körülötte. Most megfelelő férjet keres. Mindenki hivatkozik valamire Búcsú egy ösztöndíjtól Lapunkban már irtunk arról, hogy annak idején a Baranya Megyei Tanács művelődési osztálya szerződést kötött első éves főiskolai, egyetemi hallgatókkal, melynek értelmében a tanács anyagilag támogatja őket tanulmányaik idején, ennek fejében a hallgató vállalja, hogy a tanács által kijelölt faluban fog tanári munkát folytatni. A dolog roppant egyszerűen hangzik, s azt vélhetnénk, ezzel az „üzlettel" mindenki jól jár: a hall­gató pénzhez jut abban a 3-4 évben, míg tanul, s az apró falvak sem maradnak oktató nélkül. Hogy mindebből nem sok valósult meg, annak elég sok oka van. Gyermekekről van szó... Az 1991. június 30-án Gödöllőn tartott szabadság napja ün­nepségen ünnepélyes keretek között bejelentették a Tessedik Sámuel „Hogy a gyermekek megszülessenek és felnőjenek" Ala­pítványt. Az alábbiakban közöljük Roszik Gábor evangélikus lel­kész, országgyűlési képviselő akkor elmondott beszédét. Á falvak elnép­telenedőben Lehet azzal kezdeni — mert ez a legegyszerűbb —, hogy minden megbolydult ebben az országban, semmi sincs úgy, ahogy három-négy évvel ez­előtt. A megyei tanács meg­szűnt, az új önkormányzatokat jobbról-balról szorongatják égetőbbnél égetőbb kiadások, pénz semmi, a falvak elnép­telenedőben, összevont osztá­lyokban folyik a tanítás, a de­mográfiai hullám elhagyta az alsó tagozatot, kevesebb ta­nárra van szükség. Egy szó mint száz, az önkormányzat nem tudja teljesíteni az im­már végzett hallgatókkal szembeni szerződésbeli köte­lességét, illetve, hogy legalább saját szemében ne tűnjön ki­dobott pénznek az évekig fo­lyósított ösztöndíj, abba is be­leegyezik, hogy a hallgatók oda menjenek tanítani, ahova akarnak, csak tanítsanak, mégse menjenek el butikba eladónak. Szerettem volna megtudni, hogy maguk a hallgatók ho­gyan élték meg ezt a végül is az ő bőrükre menő herce­hurcát. Első két próbálkozó som nem járt sikerrel, kivá­lasztott riportalanyaim valami­ért még nem akarták kijátszani utolsó kártyáikat. Találgathat­nék, vajon miért: mégis re­ménykednek még valami lehe­tőségben; beigazolódna a ta­nácsi emberek félelme, és el akarják „bliccelni” a tanítást? Ezt nem tudhatom. „Az üres falut bejártam" Nagyobb szerencsém volt a szigetvári Vadkerti Judittal és Misnics Anitával, akik idén végeztek a Kaposvári Tanító­képző Főiskolán. — Még a gimnázium ne­gyedik osztályában - kezdi a történetet a legelején Vadker­ti Judit - szólt az igazgató, hogy lehet jelentkezni az ösz­töndíjra. Megpályáztam, mert tudtam, hogy Szigetváron már akkor is be voltak töltve a ta­nítói állások, és gondoltam, így nem kell izgulnom, hol fogok majd dolgozni. Havonta kaptuk az ösztöndíjat, 700 fo­rintról indult, de kétszer volt emelés, a végén már 1300- 1500 forintot kaptunk. Félévkor mindig kellett jelentkezni, be­diktálni a tanulmányi átlagot. A gondok tavaly augusztusban kezdődtek, mikor behívattak valamennyiünket, és közölték, hogy valószínűleg nem tudnak állást biztosítani, neki is áll­hatunk keresni valamit, hogy legyen, mire végzünk. Új ösz­töndíjasokat egyébként már nem is vettek fel. Igaz, az órájuk jutó pénzt szétosztot­ták köztünk. De így is egy frászban telt el az utolsó év. Szigetvár környékén az ösz- szes létező falut bejártam, de nemcsak rám nem volt szük­ség, hanem állítólag már ott levő tanárokat is el kell kül­deniük, mert nincs elég gye­rek. Régen az iskolaigazgatók a tanácsnak mindig jelezték igényeiket, de mára már ez is megszűnt, ebben sem kap­tunk segítséget. Végül is új­sághirdetés alapján találtam magamnak helyet Királyegy­házán, de ott is csak nap­közisként, pedig sokkal job­ban szerettem volna valóban tanítani. Arra sincs ígéretünk a mostani önkormányzattól, hogyha később valahol ürese­dés lenne, azt felénk kiköz­vetítenék, hogy legalább, ha megkésve is, teljesítsék, amit vállaltak. Sokkal jobb helyzetben Misnics Anita sem volt, aki a következőket mondja: — Igazság szerint ennek az ösztöndíjnak a valódi értelme az állás lett volna, nem is annyira a pénz, mert ennyi pénzt az is kapott, aki simán csak jó átlagot produkált. így tekintve, azt mondhatom, hogy ebben a formában az ösztön­díj nem nyújtott semmit, csak izgalmakat okozott az utolsó évben. Például tudomásomra jutott, hogy Somogyviszlón, Szentdénesen is van tanítói hely, de az önkormányzati mű­velődési osztály erről nem szólt, nem segített. Mikor ma­gam odamentem az iskolák­ba, elküldték azzal, hogy na­gyobb gyakorlattal rendelkező kollégát keresnek. A csertői nevelőotthonban sikerült dél­utáni foglalkoztató munkát ta­lálnom, és még szerencsém, hogy szívesen csinálok effélét, különben nem tudom, mi lett volna. Mégis elszomorító! Eddig a két szomorkás han­gú történet. Sajnos, nem ad­hatunk hálát, hogy a dolgok imigyen elrendeződtek. Ugyan­is ezzel még korántsem teljes a kép. Hisz az ügyet valóban bonyolítják még olyan esetek, melyekben a végzett hallga­tónak esze ágában sincs el­fogadni a számára fölajánlott •helyet, igyekszik kibújni a kötelezettség alól. Sőt, har­madik szereplőnek beléphet az iskola is, mely egyszer már biztosra jelezte, hogy kész fogadni az ifjú tanárt, és mi­kor odakerült a sor, visszalé­pett. Természetesen mindenki hi­vatkozik valamire, és rendsze­rint jó okuk van, hogy miért tesznek így vagy úgy. Minden­ki kényszerhelyzetben van, mindenkit szorít valahol a ci­pő. Mégis elszomorítónak tar­tom, hogy egy alapvetően okos kezdeményezés megint nem úgy fejeződött be, ahogy befejeződhetett volna. M. K. Ünneplő Gyülekezet, kedves Honfitársaim I ünnepi istentiszteletünkhöz csatlakozva ünnepi bejelen­tést szeretnék tenni. A mai naphoz kapcsolódva, annak jelentőségére alapozva létrehoztuk a Tessedik Sámuel „Hogy a gyermekek megszü­lessenek és felnőjenek" Ala­pítványt. Ezt az alapítványt a remény­ség, a jövőbe vetett hit, az egymás iránti bizalom, a gyer­mekek és az élet szeretete hozta tétre. A mai nap, midőn 465 éves többnyire keserves és szen­vedésekkel és megpróbáltatá­sokkal teli múltra és időszak­ra teszünk pontot, eljött az ideje annak, hogy új korszak kezdődjék népünk életében. A valóságos szabadság napja a mai, ami bennünket új re­ménységgel, hittel tölt el. Az a legfőbb üzenete 1991. június 30-nak, hogy megvan az okunk arra, hogy higgyünk a jövőben. Hogy érdemes él­ni, érdemes gyermekeket vi­lágra hozni, őket felnevelni, velük csalódban élni! Tudom, hogy ma még nem könnyű, tudom, hogy sok a gond és nehéz az élet. De azt is tudom, hogy egy olyan folyamatnak a részesei va­gyunk, mely egy esztendővel ezelőtt az első szabad válasz­tásokkal kezdődött, és jót ígér, és meghozza a gyümölcsét. Fordulóponthoz érkeztünk el ma: lezárjuk a múltat, nem hagyjuk, hogy a múlt keser­vei és szenvedései határozzák most már meg a magyar nép egész jövőjét. A mai nap csodálatos alkalom arra, hogy levessük a múlt nyomasztó ter­heit és kimondjuk: a magyar nép szerencsés, bizakodó, az Istentől megáldott nép! Véget kell vetnünk annak a félelmetes és szomorú tenden­ciának is, hogy nemzetünk évek óta fogy és évről évre kisebb lesz. Nem viselhetjük el tovább, hogy évente 45 ezer emberrel kevesebb él eb­ben az országban. A Tessedik Sámuel Alapít­vány első és legfontosabb célkitűzése éfjpen az, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik erejükön felül is vállal­nak gyermekeket. „Hogy a gyermekek megszülessenek és felnőjenek I" Kedves Honfitársaim! Ami­kor gyermekekről szólok, azt is el kell mondanom, hogy a gyermekeknek családban kell felnőniök. Sokan vannak ma ebben az országban, akik vá­lásra gondolnak, mert nehez az életük, mert nem tudnak megbocsátani, újat kezdeni. Ma béküljenek ki egymással, adjanak még egy lehetőséget egymásnak és a gyermekek­nek, hogy szülőkkel és család­ban éljenek. Mint hivő és Isten gondvi­selő szeretetét sokszor megta­pasztaló ember, mondhatom, hogy elsősorban mindig lehet építeni a mindig utat mutató Jézus Krisztusra, aki által min­dig van megoldás. De számít­hatunk egymásra is, hiszen ma egyre több a segítő és bizakodó ember, reménykedő ember. Ilyen segítséget sze­retne nyújtani a jövőben mi­nél több embernek a Tessedik Sámuel Alapítvány. Kérem önöket, támogassák azt, az életért, az élet megbecsülésé­ért, a gyermekért! Amikor gyermekekről van szó, mindig eszembe jut, amit Jézus Krisztus mondott — s ezzel fejezem be —: „Enged­jétek hozzám jönni a gyerme­keket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten Orszá­ga . . .!" * A kuratórium tagjai: Tőkés László református püspök, dr. Sur­ján László népjóléti miniszter, Deme Zoltán evangélikus lelkész, ogy.-i képviselő, dr. Gémesi György orvos, polgármester, Six Edit szociális szolgálatvezető, Bényi László vállalkozó, Roszik Gábor ev. lelkész, ogy.-i képviselő, az alapítvány alapítója. Az alapítvány vagyonát a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. kezeli, számlaszáma: MKB Rt. 203-29794. A nyelvoktatásnak nem kell reklám, hanem ■ « Munka nélkül, nyelvtudás A pályázatok korát éljük. Pályázatok dagálya lepi el a Baranya Megyei Munkaügyi Központot is, ahol a JPTE To­vábbképző Központjának mun­kanélküliek nyelvoktatására beadott pályázata csak egy a sok közül. Nem is lenne sze­rencsés külön írni róla, tájé­koztattak, mert így, közzé téve — a reklám révén — jogtalan előnyt fog élvezni abban a pá­lyázatok közt dúló versenyben, amely a munkaügyi központot természetesen pénzért ostro­molja. A központ ugyanis konkrétan meghirdetett témák­ra és tanfolyamokra keresett vállalkozókat, ezekre kért pá­lyázati ajánlatokat. Szeptem­ber, október hónapban 19 féle átképző tanfolyamot indíta­nak, egy-egy tanfolyami forma megvalósítására, lebonyolítá­sára átlagosan 4—8 pályázó is jelentkezik. Van hót választék és esély is arra, hogy a kft.-k, tanmű­hellyel rendelkező vállalatok, oktatási intézmények közül a legjobb feltételekkel rendelke­zők nyerjenek támogatást. Legfőbb szempont természete­sen a szakmailag garantált minőség és az olcsóság, a slá­gerek közé a középfokú mar­keting, a bankügyintézői, az idegenforgalmi panziós és a különböző, idegennyelvi kép­zések tartoznak. Hogy azért a kép elég kusza legyen, ami a szétosztandó pénzeket illeti, az Országos Képzési Tanács, a Munkaügyi Minisztérium Munkaerőpiaci Bizottsága és föltehetően más szervek, cégek is Írnak ki pályázatokat egy­mást átfedő témakörökben, s ugyanígy - a pályázók sem restek több ,,hirdetőnél" je­lentkezni. Ami a szakmai képzéssel párosuló nyelvoktatást, de az egyéb képzési formákat is il­leti, a pályázat tartalmától függ, hogy a pályázat kiírói mekkora költségeket vállalnak fel. Azok a munkanélküli pá­lyakezdők, akik csak nyelvet tanulnak, általában csak 50 százalékos kedvezményt kap­nak. De nem illeti nagyobb kedvezmény azokat a külföldi munkavállalásra várakozó ács­kőműves fiatalokat sem, akik szeptembertől közel három hónapos, napi 5—6 órában megtartott német nyelvi tanfo­lyamon vehetnek részt, hogy alapfokú szaknyelvi fogalmak­kal és a „konyhanyelvvel" megismerkedjenek. Alapfokú nyelvvizsgához kell eljutniuk azoknak az idegennyelvi gyors és gépíróknak, akiknek a kép­zése ugyancsak szeptembertől indul, s ahová 16—18 éves lá­nyokat - többek közt közgaz­dasági szakközépiskolát vég­zetteket, azon belül igazgatás­ügyvitel szakosokat és általá­ban érettségizetteket várnak. Persze, a pénznek, .és a vár­hatóan augusztustól roham­szerűen jelentkező igénynek találkoznia kellene. Az érett­ségizett munkanélküliek növe­kedő száma azt jelenti, hogy a szellemében és a jövőtuda­tát tekintve is a leg fogéko­nyabb korosztály képviselői ke­rülnek egyre nagyobb szám­esély kell nélkül ban az utcára ezekben az években. * A munkaügyi osztály termé­szetesen számol; a hozzávető­leg 7500 baranyai munkanél­küli a nyomon alig követhető „iskolán kívüli” fiatallal együtt minden valószinűség szerint a 10 ezer főt is jóval meghalad ta. Nyolcadikosok közül csak 70-en kértek segítséget az idén, a közel félszáz most érettségizett, „munka és iskola nélküli" fiatalból több mint háromszázan jelentkeztek a különböző tanfolyamokra, kö­zülük hozzávetőleg százan ta­nulhatnak nyelveket, s akkor még nem soroltuk a szakmun­kásokat vagy az álláskereső szakközépiskolásokat. A pénz ugyanis — bármilyen kedvez­mény illesse is a munkanél­külieket — az idegennyelvi ok­tatás különböző formáinak is határokat szab. Különösen, ha a pályázati rendszer és a támogatások pénzügyi logikája körül sincs minden rendben. Bóka Róbert Bukás lesz? Három szuperprodukciót indított útjára ezen a nyá­ron a hollywoodi filmipar, ám ezúttal kevésbé bíznak az anyagi sikerben a pro­ducerek, mint a korábbi években. A jelek szerint a közönség nem méltá­nyolja eléggé a mind va­dabb látványosságokat és technikai ötleteket, hiába a nagy nevek, a nézők egyre inkább csak fanya­lognak a kimódolt sztori­kon. Mint a Der Spiegel be­számol róla, az idei sze­zon három nagyágyúja: a Terminátor 2., a Robin Hood és Hudson Howk című film, bár meglehe­tősen eltérő helyszíneken, korokban és történetbe ágyazva, de ugyanarról szól, amiről az elmúlt né­hány év igazi sikerei: az emberiség megmentésé­ről, a jó és a rossz har­cáról. Azaz ettől még na­gyon sikeresek is lehetné­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom