Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-09 / 186. szám
1991. július 9., kedd üj Dunántúli napló A Kisgazda Párt egységes marad Nagy Ferenc József fogadóóráján öt nappal a Kisgazdapárt nagyválasztmánya után, a siklósi polgármesteri hivatal nagytermében tartotta szokásos képviselői fogadóóráját Nagy Ferenc József) tárcanélküli miniszter. A kisgazdapárti politikust zömében a középkorú és az. annál idősebb választópolgárok keresték fej ügyes-bajos dolgaikkal. A kérdésre, hogy megtörtént-e visszahívása a miniszterségből, amit pártjának új elnöke, dr. Torgyán József kilátásba helyezett, nemmel válaszolt. Elmondta, hogy a visszahívás esetleges megtörténte után sem módosul a választópolgárok képviselete, akik pedig általában mint minisztert, pártelnököt keresték meg panaszaikkal. Antall József számít a munkájára, épp a kormánybéli kötelességek miatt csúszott egy napot a fogadóórája. Mint elmondta, az észrevételek, kérések majdnem minden tárcát érintenek, közülük nem emelhető ki egyik sem. Egy idősebb úr érvelését hallgatva, Nagy Ferenc József sajnálattal állapította meg: maga sem gondolta volna, hogy a választások óta eltelt tizennégy hónap nem mutat fel lényeges változást, s hogy késik az ígéretek valóra váltósa. A Kisgazdapárt politikájáról szólva, nem vállalkozott az új elnök jellemzésére. Elmondta, a párt egységes marad, nem következik be a sokak által .gondolt szakadás. — tá — HÍREK- Munkanélküliek. Lassan de emelkedik Siklóson a munkanélküliek száma. Jelenleg mintegy 600 olyan személyt tartanak nyilván, akinek nincsen állandó munkahelye.- Állagmegóvás. Siklóson folyik a ^/áros görögkeleti szerb templomának felújítása. A Műemlékvédelmi Felügyelőség szakemberei első lépcsőben a torony megmentését tűzték ki célul.- Istókovics-kiállitás. Jelenleg 'berendezés alatt van, s várhatóan július közepén nyitják meg Istókovics Kálmán festőművész kiállítását a siklósi vár kiállítótermében. A kiállítás a Siklósról elszármazott művész életművének mintegy keresztmetszetét fogja nyújtani. Siklós régbáj rendőrkapitánya „Jól ismerem a helyi viszonyokat, és engem is ismernek itt...” A siklósiak többségének nem kell bemutatni dr. Schmidt Henriket, a városi rendőrkapitányság vezetőjét, aki 1979 óta rendőr, és szolgálatát is itt, jelenlegi munkahelyén kezdte meg. Kapitánnyá először tavaly áprilisban nevezték ki, idén pedig a kapitányi pályázatok idején megerősítette helyét ezen a poszton. A 39 éves rendőr őrnagy két gyermek édesapja, felesége pedagógus. Mocskán született, a városba 1974-ben költözött be. Vagyis nem „idegenlégiósként” kezdte meg rendőri munkáját Siklóson és térségében. — Jól ismerem a helyi viszonyokat, s engem is ismernek itt. Talán emiatt is lehet, hogy újbóli kinevezésemmel egyetértettek a hajdani siklósi járásban lévő önkormányzatok.- Milyennek tekinthető bűnügyi szempontból ez a térség?- A bűnügyi helyzetet én igen rossznak értékelem. Már szinte minden napra jut egykét betörés üzletek, boltok, gázcseretelepek sérelmére, de egyre több a lakásbetörés, a pince- és autófeltörés is. Az ebből adódó feladatokkal itt, Siklóson egy fiatal, tapasztalatlan rendőri állománynak kell megküzdenie. Biztató mindenesetre, hogy az utóbbi egykét hónapban javult munkánk eredményessége. — Harkány nemzetközi híre nagy vonzerőt jelent a bűnözők számára is . . .- Ez kétségtelen, bár a tavalyi keményebb fellépésünk eredményeképpen idén valamelyest jobb a helyzet. A viszonylag önállóan dolgozó harkányi csoportunk is igyekszik a turisták közül kiszűrni és mielőbb kiutasíttatrű azokat a külföldieket, akik bűnügyi szempontból állandó gondot jelentenek. — És a hazai, ezen belül a helyi bűnözők?- Őket két csoportba tudnám sorolni. Az egyikben azok a r.endszeres bűnelkövetők vannak, akiknek az ellenőrzési, korlátozási lehetőségeink (például a REF) törvényi visz- szafogása óta nagyban megnőtt a szabadságuk, s akik ennek következtében sokkal könnyebben folytathatják büntetlenül megszokott életmódjukat. — A másik csoport?- Azok a zömmel helybeli bűnelkövetők, akik napi megélhetési gondjaik miatt követnek el vagyon elleni bűncselekményeket, például lopásokat. Sok a munkanélküli a térségben, hisz az ország egyik legszegényebb vidéke ez. A munkanélküliek táborában pedig ' a cigány lakosság képviseli a legnagyobb arányt. — Milyennek látják a régi- új kapitányt munkatársai, vagy azok a helybéli polgárok, akikkel kapcsolatba kerül?- Szerintem még mindig nyugodtnak tartanak, bár az utóbbi időben esetenként már a változás jeleit figyelem meg magamon. De hát, emberek ■ vagyunk, és úgy érzem, a gyűrődést én sem bírhatom a végletekig. Munkatársaimmal szemben azt a követelményt állítom, hogy mindenki legalább annyit teljesítsen a tudásához képest, amennyit én. Egyébként toleránsnak tartom magam. Az embereken igyekszem segíteni, mindenki akkor jöhet hozzám a gondjával, amikor akar. Nálam nincs olyan, hogy fogadóóra.- Alapvető szakmai elképzelései?- A térségben több rendőri csoport kialakítását, létrehozását tervezem. Elvem, hogy lehetőleg minden rendőr a maga lakókörnyezetében dolgozzon. A bűnözés elszaporodását, megerősödését így saját bőrükön is tapasztalhatják, és ennél jobban szerintem semmi sem motiválhatja őket a munkára. A közelmúltban szerzett ausztriai tapasztalataim is ezt erősítették meg. Ott már 30-40 éve ezt a rendszert alkalmazzák. Balog Nándor A közelmúltban tartott nyilvános órával (melyen a szülők is részt vehettek) befejeződött a Harkányi Művelődési Házban 3—11 j$ves gyermekek számára szervezett balettoktatás első féléve. Dómján Mária, a Pécsi Balett művésznője heti egy alkalommal találkozott a picikkel, akiket három korcsoportban tanított, a balett alaplépéseitől kezdve az oktatást. Amint azt ottjártunkkor tapasztaltuk, a 3-4 év közöttiek „fegyelmezése’1 nem a legkönnyebb feladat. Egy-egy jól eltalált hasonlattal, a mozdulatok szemléltetését elősegítő szóval, kifejezéssel azonban az esetek többségében sikerült. A „gólyaláb, tavirózsa,4 az óriás, a vasalódeszka” a gyakorlatok szövegében mind-mind egy-egy mozdulatot jelentenek a csöppségek számára. A tanfolyamok ösz- szel újra indulnak, a balettcsoportokba új jelentkezőket is várnak. Fotó: Balog N. Dr, Schmidt Heti fik Végre elkészül? A siklósi Malkocs bej dzsámit egyelőre csak kívülről nézhetik a turisták Malkocs bej dzsámija átadás előtt A siklósi városközpontban lassan végéhez közeledik Malkocs bej dzsámijának felújítása. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség vezetői a múlt héten a polgármesteri hivatalban jártak, hogy anyagi támogatást kérjenek a dzsámi körüli terület rendbetételéhez, parkosításához. A felújítást végző szakemberek jelenleg a nyílászárókat helyezik be. A kivitelezőket sürgeti az idő, ugyanis a török állam a 70-es években (!) elkezdett munkálatok befejeztéhez kötötte azt azvígéretét, miszerint a felújított dzsámit török néprajzi anyaggal rendezik be. Ezt később állandó kiállítás keretében tekinthetnék meg az érdeklődők. A Malkocs.bej dzsámi teljes megszépülte őszre várható, s az ekkortól önkormányzati működtetésű műemlék épület várhatóan jövő tavasztól nyitja meg kapuját a látogatók előtt. Fotó: Bolog N. Lapszemlénk A helyi lapok hamarosan utcára kerülő számaiból ajánljuk a következő írásokat. Siklós és Siklósvidék: — Emlékek a régi siklósi piacról — Bemutatjuk a Hollós patikát — Interjú Nagy Ferenc Józseffel — Sokszemközt Orbán Viktorral. Harkányi Hírek: — „Meg vagyunk mi füröd- ve" (tudósítások, vélemények és riportok a fürdővel kapcsolatos változásokról) — Fókuszban az egészség (körkép a harkányiak egészség- ügyi helyzetéről) — Elértük az elérbetőt. . . (az NB lll-ba jutott a harkányi asztalitenisz-csapat) — Elsőosztályú szállók építését tervezzük. A Kék Angyal Megbízható, praktikus víztisztító egészségügyi intézményeknek, háztartásoknak A siklósi Zierhut Elektronik Kft. jött, látott és győzött a Pécsi Ipari Vásáron. A Magyar- országon csak általuk forgalmazott Water Angel (Vízangyal) fantázianevű víztisztító berendezésükkel elnyerték a Baranya Megyei Közgyűlés kü- löndíját, ami ebben, a számos településen fertőzött, nitrátos vizű megyében érthető. A háztartásoknak, a vendéglátóiparnak, az iparosoknak, egészségügyi intézményeknek, óvodáknak és iskoláknak egyaránt ajánlható elektronikus ivóvíztisztító berendezést, a megállás nélküli ivóvízellenőrző „védőangyalt" már a Föld 44 országában alkalmazzák. Pécsi sikere után reméljük, hogy hazai elterjesztését nem fogja megakadályozni a magánszemélyek számára talán magasnak tűnő ára. Mint a forgalmazó kft. ügyvezető igazgatójától, Varga Zoltántól megtudtuk, a vásár ideje alatt 43 000 forint helyett 38 000-ért kínálják az emblémájának színe miatt Kék Angyalnak is nevezett berendelést. Mivel környezetvédelmi ügyről van szó, remélik, hogy a 43 000 forintot a későbbiekben sikerül letornázni jó néhány ezer forinttal. Kérni fogják, hogy minimális vámmal hozhassák be Magyarországra a német berendezést, s hogy a Water Angel a null forgalmiadós termékek csoportjába kerüljön. A műszaki megoldás lényegéről a Zierhut Elektronik Kft. kiállítási standján Peter Jákobbal, a víztisztító német szellemi atyjával beszélgettünk. Megmutatta, hogyan kell a könnyen kezelhető készüléket a hálózati feszültségre és a csővezetékre csatlakoztatni. A víztisztítás két eljárással, először egy mechanikus, aktív szenes szűréssel, majd az elektronikusan ellenőrzött ultraibolya fényű sterilizálóval történik. A vízügyi kutatások erőfeszítései ellenére világszerte megkérdőjelezhető a háztartásokban használt ivóvíz minősége. Azok a települések, ahol ihatatlan és szennyezett az ivóvíz, lassan a vízcsapból folyó vízben sem bízhatnak. Palackos és zacskós vízzel próbálják a fertőzést elkerülni, ám ezeknél is fennáll az utócsírázás veszélye. A Kék Angyal megoldást jelenthet ezekre a gondokra. B. N. Varga Zoltán és Peter Jacob a falra szerelt Kék Angyal és a vásári különdíj előtt N