Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-13 / 190. szám
1991. július 13., szombat aj Dunántúli napló 11 Trabanttal az intézetbe Augusztusban Pécsre Jön a pápa i Tető a fejük fölött A Kalamász házaspár Trabanttal jött a találkozóra. Egy kilenc hónapos kisgyerekkel Dióspusztáról busszal, vagy Szigetvártól vonattal Pécsre utazni, nagyon körülményes lett volna. A Trabantot nem tekintik autónak, de arra a célra, amire nekik kell, kiválóan megfelel, s valahogy az autózást is el kell kezdeni. Mint ahogy el kellett kezdeni a saját, önálló családi életet, amire a feleség különösen vágyott. A húszéves Erika tizenhárom éven át állami nevelt gyermek volt. Igaz, a szerencsésebbek közé tartozott, hisz nevelőszülőknél élt. Pécsett, férfiruha-készitő szakmát tanult, igy ismerkedett meg a most 24 éves Róberttel, akivel tavaly összeházasodtak. A közös élet alapját Erika árvajáradéka és az intézet, úgynevezett életbeindítási támogatása jelentette. Ebből a pénzből vásároltak márciusban egy családi házat Dióspusztán. — Sokat segített nekünk az intézet, személy szerint Parragi Józsefné, — mondja Erika. — Megnézették hozzáértő 'emberekkel, utánajártak, hogy bővít- hető-e, mert nekünk ez a szándékunk. Erika jelenleg gyeden van, a somogyapáti termelőszövetkezet szarvasmarhatelepén dolgozott legutóbb — és szándékai szerint oda is megy vissza. A férje pedig — aki szakmáját tekintve hentes — jelenleg Két- újfaluban dolgozik. Ezért is kellett nekik a Trabant. — Nem sok az a pénz, amiből élünk, de igyekszünk kiegészíteni — mondja Erika. — Birkát, disznót, csirkét tartunk, van egy holdnyi kertünk. — Amiben tudnak, Róbert szülei segítenek, de gondolom, hogy a legtöbb fiatal házaspárnak sem könnyű ma boldogulni. Még akkor sem, ha mindkét oldalról támogatják őket a szülők. — Vár még valamit az intézettől?- Nem. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem lesz szükségem még a tanácsaikra sem. S nem azért, mert el akarom felejteni azt az időt, amit én állami gondozottként éltem, banem mert remélem, hogy továbbra is jó lesz a családi életem. Arra a találkozóra nagyon szívesen mentem, amit az egykori, azóta már gyermekes „gyerekeiknek" rendeztek. Engem mór útnak indítottak, és én ilyen találkozók formájában szeretném ápolni a kapcsolatot. * Valószínűleg ezt szeretné a húszéves Szuhay Anita is, aki egyedül neveli a másfél éves kislányát. Pontosabban a nevelőanyjával együtt, akit ő édesanyjaként szeret, hisz a szüleit nem ismerte. — Örökbe akartak fogadni a mamáék, csak ez valamilyen ok miatt meghiúsult — meséli Anita. — Ettől függetlenül másfél éves koromtól úgy neveltek, mint a saját gyermeküket, s mindent megkaptam tőlük, amit ők adhattak. A több aranygyűrű ezt csak alátámasztja. Az egyiket a ballagására kapta, a másikat a kislánya születése alkalmából. A másfél éves, babaarcú kislányt inkább nézzük, mint beszélünk róla. Annyit azért mégis, hogy amikor egyértel- műsödött a másállapota, a nevelőanyjával együtt mondtak igent a gyermekre. Már akkor úgy tűnt, hogy a fiatalember, akivel együtt járt, nem lélkese- dik egy gyermekért. Meg is szakadt a kapcsolatuk, . most folyik az apasági eljárás. — örülök, hogy így döntöttünk, bár sok gondunk van — folytatja Erika. — Tavaly meghalt a papa, most csupa nőből áll a család. Nálunk van ugyanis még két kislány, akiket a mama nevel. Sokat dolgozik, s a gyed lejártakor nekem is folytatnom kell. Élelmiszereladó szakmám van, korábban Bonyhádon dolgoztam, de most tartok a folytatástól, hisz rengeteg a munkanélküli. — Ha önálló életet kellene kezdenie, mi az, amit a magáénak mondhat? — Van egy saját szekrénysorom, két fotelem, ágyam, televízióm, íróasztalom, könyveim és a ruháim. — Még akkor vette, amikor dolgozott? — Igen, meg az intézettől kapott életbeindítási támogatásból. — Van valami kívánsága, amit nagyon szeretne, hogy teljesüljön? — Az, hogy egészséges, hosz- szú életű legyen a mama. Nekünk rajta kívül senkink sincs. T. É. Fotó: Szundi György Készülődnek az egyházközségek Karol Wojtila krakkói bíboros érsek üdvözli I. János Pál pápát Augusztus 17-ún Pécsett lesz a pápa. A pogányi repülőtér átépítését már megkezdték a néhány százezer ember befogadására, akik Dél-Dunán- lúlrál, Horvátországiból, 'Erdélyből és több nyugati országból itt gyülekeznek majd a pápai misére. Akik az iránt érdeklődnek, hogy a pécsi egyházközségek hogyan készülnék fel a nagy ünnepre, igen rövid választ kapnak a plébámiavezetőktől és az egyházközségek felelőseitől. Merjünk újból hitet tenni Minden szempontból lelki előkészítés történik. A vasárnapi igehirdetésben csaknem mindig szó esik arról, miben áll végeredményben a katolikus emberek ragaszkodása a Szentszékhez. A legtöbb (helyen háromnapos ájfatosságot tartanak, szorgalmazzák a szentségekhez való járul ást, az imádkozást a világegyházért, hazánkért, népünkért, ihángsúlyozzák, van az lön is arra, (hagy új politikai, társadalmi helyzetünkben ne feledkezzünk meg arról: a világ megreformálásában igen nagy szerepe van a felebaráti szeretetnek, az építő testvériségnek. Amilyen mértékben mi a másik ember felé tekintünk a kölcsönös megértésben és felemelésben, olyan mértékben leszünk rgszesei annak a kegyelemnek, amelynek hírnöke lesz nálunk II. János Pál pápa. E kegyelmi újjárendezésnek első feltétele: merjünk őszintén saját magunkhoz nyúlni és belső rendetlenségeinket felszámolni. Mennyi közöm'bös- ség, mennyi kiüresedés és elfáradás lett úrrá az elmúlt években a magyar emberek lelkében! Ha a pápa jön és szemtől szembe áll velünk, merjünk újból hitet tenni: Istenben bízó, benne reménykedő, földi emberi boldogságot, civilizációt és kultúrát építeni kívánó emberek kívánunk 'lenni. Fel fognak törni bennünk hitéletünk szép emlékei, amikor az Isteni Gondviselésben bízva, gyermekeink jövőjéért a felelősséget vállalva' »mertünk kiállni a család szépségéért. Amikor megkereszteltek bennünket, az egyház tagjai lettünk, és e tagságunkat szeretnénk a jövőben nemcsak megvallom, hanem eszerint élni is. Mindezekről beszélnek ma a pécsi templomokban. Ezek az igék visszhangra találnak soksok emberben és bizonyára úgy lesz, mint ahogy volt Au sztriá ba n, N é m eto rszá gba n, Lengyelországban és másutt: a más irányt keresők, a mélyebb lelkiség után vágyódok százai fognak felsorakozni. az ügyben Pécs környéke is felkészül. Várják a vendégeket külföldről - németeket, Ihorvátokat -, akiket régi rokoni szálak is lidekötnek. E napok jó alkalmat fognak szolgáltatni ahhoz, hogy a kapcsolatokat felújítsák, új találkozásokkal további egybetqrtozásokat szentesítsenek. Sok család örül annak, hogy befogadhat itthoni vagy külföldi vendéget. Az eddigi tapasztalatok alapján áz ilyen találkozások a családok szálainak összetűzésében igen hasznosak tudnak- lenni. A családoknak ilyen kapcsolata különösen a fiatalok számára jelenthet gazdagodást, amikor éppen a fiatalok később egymást látogatva, országokat, más területeket, népeket ismerhetnek meg. Közel ezer segítőre volna szükségünk a tömegek mozgatására és elrendezésére, eddig közel hatszázan jelentkeztek. A tanulóifjúságot még jobban igénybe kell vennünk. Fjem is ártana, ha hazai és külföldi vendégek egyaránt láthatnák a magyar cserkészfiúk és -lányok felvonulását. Biztosra vehető, hogy a pápa látogatása után hazánkban jobban, mélységesebben megindul a párbeszéd, amely ösz- szeköti az embereket ugyanabban az ügyben, ez pedig az egyház és a társadalom újjáépítésének ügye. Amit a Szentatyának mint csokrot kívánunk átadni, az a közös ének, amit már most gyakorolunk a pécsi égyház- megyében. Fontos, hogy az ének áhítat legyen, egyöntetű, őszinte, mély, szívből jöjjön és jól hangozzék. A püspökség magyar, német és horvát nyelven kiadta az énekeket. Lengyelországból érkezik A Szentatya hozzánk, Magyarországra augusztus 16-án Lengyelországból érkezik, ahol idei második látogatása alkalmával együtt kíván imádkozni áz egész Európából egybegyűlt fiatalokkal. A francia- országi, taizéi protestáns férfi szerzetesközösség hívta egybe a közel 50-60 ezer fiút és leányt közös hitvallásra. Magyarországon, éppen Pécsett négy évvel ezelőtt rendezték meg e napot, az akkori vasfüggönyön túli legnagyobb vallásos egyházi találkozót, amelyen 15 ezren vettek részt. Felemelő gondolat valósul meg a pápa mostani gesztusában: az egyház feje a szabad Lengyelországból jön el hozzánk, magával hozva annak a kétezer lengyel fiúnak és leánynak megsokszoroso- dott üdvözletét, akik nálunk jártak négy évvel ezelőtt. Lassan kezdenek kirajzolódni a pogányi pápai mise adatai: 30-40 püspök, több mint ezer pap és- 150-200 ezer hívő lesz jelen. • Cserháti József püspök milyen nagy 'szerepe áldozathozatalnak. Kü- buzdítonaik bennünket Együtt ugyanabban > Ez év tavaszán, egy párizsi tévériport során bátorkodtam megkérdezni a Saint Denis-i külváros piaci árusát:- Monsieur, mi a véleménye a Szentatyáról? — Uram, nyolcvanban — amikor itt járt nálunk — legalább kétszáz méter távolságban voltam tőle. így hát közelről nem ismerem. Ez a kissé frivolnak tűnő, de őszinte válasz azt is jelzi; szinte lehetetlen feladat emberközelbe hozni Szent Péter római helytartóját, több mint félmilliárdnyi katolikus fejét. Én is csak távolról ismerem őt. Nem úgy mint nagy elődjét, XXIII. Jánost. Akivel — hála az isteni szerencsének — még velencei pátriárka korában beszélhettem is. Majd — ezt a nagyapásan közvetlen és mégis nagy egyházi újítót, a II. Vatikáni Zsinat kovácsát láthattam viszont 1962-ben, egy pápai audiencián.. Ki ez a papa? De már akkor felfigyelt a Zsinat egy fiatal, negyven körüli, markáns arcú krakkói érsekre, akinek nagy szerepe volt a házasságról szóló, az Egyház számára bonyolult, sőt kényes zsinati állásfoglalás kidolgozásában (Természetesen nem a papi nősülés eshetőségéről volt szó). A véletlen úgy hozta másfél évtizeddel később, hogy 1980 tavaszán, a párizsi Pare des Princes ifjúsági nagygyűlésen jelen lehettem, amikor egy fiatalember a következő kérdést intézte II. János Pálhoz: — Az Egyház álláspontja szexuális jellegű kérdésekben elég hajlíthatatlan. Szentatya, nem fél attól, hogy a fiatalok egyre jobban eltávolodnak az Egyháztól? A pápa így felelt: — Azt kérdezitek tőlem tehát, hogy melyek azok az alapelvek, amelyeket az Egyház a nemi erkölcs terén tanít. Látván, milyen nehéz . ezen elvek szerint élni, attól tartok, hogy a fiatalság emiatt elfordul az Egyháztól. E téren az Egyház csak az igazi, hiteles hitvestársi szeretethez, vagyis a felelős szeretethez fűződő követelményeket támasztja. Azt igényli, amit a személy méltósága és az alapvető társadalmi rend megkövetel. Nem tagadom, hogy ezek igényes követelmények« De éppen ez a probléma lényege. Hogy tudniillik az ember. csupán abban a mértékben valósítja meg önmagát, amennyire képes önmagával szemben követelményeket támasztani. Az ellenkező esetben .szomorúan távozik', ahogyan az Evangéliumban olvashatjuk. A szabadosság az embert nem boldogítja. A fogyasztói társadalom sem teszi boldoggá az embert. Soha nem. 'is tette. A • öt évvel ezután a krakkói pálosok kolostorában, az egyházak szociális feladataival foglalkozó nemzetközi konferencián ugyancsak a véletlen, ültette mellém a krakkói egyetem gyóntatóját, Páter Potoc- kijt. — Elég jól futballozott, kitűnően úszott, Katit egyik legmélyebb ismerőjeként és nagy tisztelőiéként is . ragaszkodott keményen elveihez és úgy tudott beszélni a diákok nyelvén, I I I I I I II ÍVJ I 111 I I kásként lett volna a német megszállás alatt az egyetem titkos szeminaristája — mesélte a páter. ötvenes évekbeli egyetemi gyóntatóelődjéről beszélt, akinek» neve Karol Wojr tila, azaz húsz évvel később II. János Pál. . E néhány közvetetten személyes benyomás után itt az ideje bemutatni azt a férfit, aki ez év augusztusában hazánk vendége lesz. Mint felekezethez nem tartozó hívő ember — mégha nem is hiszek a pápai csalhatatlan- ság kánonjogi tételében — szeretném a következő írásokban azzaf is megtisztelni a Szentatyát, hogy igyekszem tárgyilagos lenni benyomásaimmal, tehát vele magával is. (Folyt, köv.) Róbert László
