Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-23 / 170. szám
Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: ZABRADI MARIANNA Elhunyt Cserépfalvi Imre Életének 91. évében hosszú, súlyos betegség utón elhunyt Cserépfalvi Imre - tudatta az MTI-vel szombaton a Cserépfalvi Könyvkiadó. Cserépfalvi Imre temetéséről a család, a Cserépfalvi Alapítvány kuratóriuma, valamint a könyvkiadó később intézkedik. O A Tolnai Népújság fotó- riportere, Gottvald Károly, akinek alkotásaiból kiállítást rendeztek a Tamási Galériában. Az Allegro fekete-fehér fényben című tárlat június 26-án délután négy órakor nyit, és július 28-ig lesz látható a közönség számára. EE-05-07 Halálos baleset. Tegnap a Somogy megyei Mernye község belterületén, a 67-es úton Böjti Ferenc helybeli lakos, gyalogos körültekintés nélkül, figyelmetlenül akart átmenni az úttesten. Eközben az előzésben levő Horváth László 47 éves vállalkozó, kaposvári lakos által vezetett személygépkocsi a gyalogost előzés közben elütötte. Böjti Ferenc a baleset következtében, kórházba szállítás közben sérüléseibe belehalt. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Két könnyű sérüléssel járó baleset történt tegnap Baranya közútjain. A Kovácsszénája felé közelítő úton egy motoros és egy személygépkocsi ütközött. A baleset következtében egy könnyű sérülés történt. Pécsett, a Tolbuhin út 155. számú ház előtt ütközött két személygépkocsi, két személyt könnyű sérüléssel szállítottak kórházba a mentők. Időjárás Az Ibériai-félszigettől Délnyugat- és Közép-Európán át egészen a Kelet-Európai Síkságig magas légnyo- mású öv húzódik, nagy területen derült, száraz, napos időt okozva. Valószínű, hogy az elkövetkező időszakban a Kárpát-medencében tovább erősödik a nappali felmelegedés. Előrejelzés az ország területére hétfő estig: Túlnyomóan derült idő lesz. Legfeljebb délutántól a Dunántúlon lehet egy-egy zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül a déli szél. A hőmérséklet hajnalban 12—17, vasárnap kora délután 27—32 fok között alakul. * Szombat reggeli vízállások: Mohács 530 cm, áradó, vizhő 18,6 fok; örtilos 141 cm, apadó, 14,8 fok; Barcs 231 cm, apadó, 17,5 fok; Drávaszabolcs 362 cm, apadó, 15,9 fok. Cégalapítás, átalakítás, Információ, társasági szerződés, céginformáció, műszaki-gazdasági tanácsadás, partnerkeresés, import-export bonyolítás, Számitógépes könyvelés társaságoknak és egyéni vállalkozóknak, hitelkérelmek készítése, adó- és pénzügyi tanácsadás, ingatlanbecslés, SZTK elszámolás, adóbevallás. VDI1 rTTT^M:*! VDI1 kronikaI A pécsi Magyar-Finn Baráti Klub szervezésében ismét megtartották a Szent Iván-napi ünnepet tegnap Pécsett, az Égervölgyben. A Skandináviából, elsősorban Finnországból származó, népi hagyományokon alapuló ünnepen a máglyarakásnak és a tűznek van nagy szerepe. A máglyái tóparton rakják és a tüzet éjjelig is táplálják, a víz ős a tűz megszépítő ereje miatt a fiatalság szeretett ünnepe a Juhannuj, ahogy Északon nevezik. Sokan kisétáltak tegnap a jó időben az Égervölgyi tóhoz, az erdő hűsitő estéjében énekeltek, gitároztak a Szent Iván-napi ünneplők. Képünkön a máglyarakás kezdeti mozzanatai láthatók. Fotó: Kóródi Gábor * Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 25. heti lottónyeremények az illeték levonása után a következők: 5 találatos 4 darab volt, nyereményük egyenként 64 843 731 forint. 4 találatos 713 darab, akadt, egyenként 47523 forintot érnek. 3 találatos 33 500 darab volt, nyereményük egyenként 843 forint. 2 találatos 596 974 darab volt ezekre 57 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése folyamatban van. O „Nyúlj a szoknyám alá ...” címmel írt zenés komédiát Ungar Tamás pécsi újságíró. A darab két szereplője, Völgyi Melinda és Hodu József azt mutatják be, hogy egy táncosnő testileg és lelkileg miképp mesztelenedik le hét jelenetén át. A darabot június 23-án Szalántán, 24-én Szent- lőrincen, 25-én Királyegyházán, 27- én a pécsi Palatínusban, 28- án Szigetváron, 29-én pedig Oroszlón mutatják be. O Háromszéki műemlékek címmel kiállítás nyílt pénteken Siófokon, a Beszédes József Múzeumban. A kiállítás létrehozói: a sepsiszentgyörgyi Kö- peczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, az OMF Magyar Építészeti Múzeuma és a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. O A gyönki általános iskolában rendezik meg június 23. és 29. között a VI. Hegyháti Kupa nemzetközi pénzdíjas sakkversenyt. A verseny megnyitójára vasárnap délután három órakor kerül sor a gyönki általános iskolában. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a HERCEGNŐ KFT. AUTÓPIAC 1991. június 24-én 9 órakor megnyitja kapuit. Autók adás-vétele zárt és védett telephelyen. Az eladásra szánt autókat június 17-tól fogadjuk, naponta 8-16 óráig, Pécsett az EndreszGy. u. 2. sz alatt Felvilágosítás: személyesen és a kővetkező telefonszámok bármelykén: (72)15-469, 15-552, 144)13 (4234) Véradás a pápalátogatás alkalmából Augusztus 17-én délelőtt 10 órakor a Pécs-pogányi repülőtéren tart szentmisét II. János Pál pápa. Erre az alkalomra mintegy- 150 ezer zarándokot várnak. Az emberek egészség- ügyi ellátására a Vöröskereszt fokozott figyelemmel készül. Ezért kérnek minden egészséges, 18—60 év közötti magyar állampolgárt, hogy tekintet nélkül vallási hovatartozásukra, mielőbb jelentkezzenek véradásra, a Megyei Véradó Állomáson, Pécsett, a Dischka Győző utca 7. szám alatt. O A nagyatádi zeneiskola ad otthont annak a közel 40 fiatal muzsikusnak, akik június 24-től július 2Jig részt vesznek a vonószenei táborban. Az ország több pontjáról érkező vonósok között a pécsi zeneművészeti szakközépiskola hallgatói is szerepelnek.- A bonyhádi kertmozi újra üzemel. Heti három alkalommal - hétfőn, csütörtökön és vasárnap — este kilenckor, a szabadtéri mozi kedvelőié <j terep. Június 23., vasárnap. 18.00: Műsorismertetés. 18.03: Hí rek, időjárás. 18.12: Mese. 18.27 Filmelőzetes. 18.32: Horoszkóp. 18.37 Rockkalapács. 19.07: Reklám. 19.10 TS-sport. 19.25: Clip. 19.30: Nyitót száj. 20.30: Film: Abigél. 22.00 Reklám. 22.03: Kapcsoltam. 22.48 Clip. 22.50: Film: filmvígjáték Csendőr és a földönkívüliek. 24.00 Hírek. Időjárás. 24.07: Reklám. 24.10 Játék, plusz sztárvendég. 0.58: El- köszönés, műsorismertetés. Június 24., hétfő 19.00: Műsorismertetés. 19.03: Hírek, időjárás. 19.12: Mese. 19.27: Kozmetikai tanácsok. 19.30: Filmelőzetes. 19.32: Reklám. 19.35: Horoszkóp. 19.40: Helybéliek fóruma. 19.50: Film: Klán című sorozat. II. rész. 20.50: Aktuális. 21.00: Zene. 21.10: Reklám. 21.13: Clip. 21.15: A nap vendége. 21.25: Divat mindenkinek. 22.00: Popsiker. 22.27: Reklám. 22.30: Film. Az amerikai feleség. 24.00: Hírek. Időjárás. 24.07: Reklám. 24.10: Játék, plusz sztárvendég. — Centrum ajándék. 0.58: Elköszönés, műsorismertetés. Június 25., kedd 19.00: Műsorismertetés. 19.03: Magyar-német hírek. 19.10: Időjárás. 19.12: Mese. 19.27: Clip. 19.30: Filmelőzetes. 19.33: Horoszkóp. 19.38: Reklám. 19.40: Helybéliek fóruma. 19.50: Halász Judit műsora. 20.56: Reklám. 20.59: A nap vendége. 21.25: Játék. 22.00: Sió-top. 22.30: Film: akciófilm — Erőszakos rendőrök. 24.00: Hírek, időjárás stb. 24.07: Reklám. 24.10: Játék, plusz sztárvendég. Centrum ajándék. 0.58: Elköszönés, műsorismertetés. Június 26., szerda 19.00: Műsorismertetés. 19.03: Hírek, időjárás. 19.12: Mese. 19.27: Clip. 19.32: Horoszkóp. 19.37: Reklám. 19.40: Helybéliek fóruma. 19.50: Film: Istenek a fejükre estek. 21.13: Zene: 21.23: A nap vendége. 21.33: Sió-top. 21.47: Aktuális. 22.00: Agro Tv-műsor. 22.27: Reklám. 22.30: Film: Connan, a barbár. 24.00: Hírek. Időjárás. 24.07: Reklám. 24.10: Játék, plusz sztárvendég. Centrum ajándék. 0.55: Elköszönés, műsorismertetés. Június 27., csütörtök 19.00: Műsorismertetés. 19.03: Hírek, időjárás. 19.12: Mese. 19.27: Clip. 19.32: Horoszkóp. 19.37: Reklám. 19.40: Helybéliek fóruma. 19.50: Film: Titkos völgy. 3. rész. 21.05: Zene. 21.10: Reklám. 21.13: Clip-klub. 21.35: Sport (Sallai) 26'. 22.01: Játék. 22.27: Reklám. 22.30: Film: A legyőzhetetlen titkos láthatatlan. 24.00: Hírek, időjárás. 24.07: Reklám. 24.10: Játék, plusz sztárvendég. 0.58: Elköszönés, műsorismertetés. Június 28., péntek 18.00: Műsorismertetés. 18.03: Hírek. 18.10: Gyermekfilm: Titkos völgy. 19.25: Klip. 19.27: Filmelőzetes. 19.32: Horoszkóp. 19.37: Reklám. 19.40: Helybéliek fóruma. 19.50: B. Tóth műsor. 20.50: Aktuális riportok. 21.00: Reklám. 21.05: Clip. 20.10: Mit főzzünk? 21.15: Divat mindenkinek. 21.50: A nap vendége. 22.00: Clip-klub. 22.27: Reklám. 22.30: Film: horror. 24.00: Hírek. Időjárás. 24.07: Reklám. 24.10: Játék, plusz sztárvendég. 0.58: Elköszönés, műsorismertetés. Június 29., szombat 18.00: Műsorismertetés, műsorelőzetes montázs. 18.03: Hírek, időjárás. 18.12: Mese. 18.27: Filmelőzetes. 18.32: Horoszkóp. 18.37: Sorozat: Biblia 15'. 18.52: Clip-klub. 19.10: Reklám. 19.15: Helybéliek fóruma. 19.25: Clip. 19.27: Reklám. 19.30: Tóparti traccsparti. 20.25: Reklám. 20.30: Játék. 21.25: Reklám. 21.28: Rendőrök mesélik. 21.32: Siótop. 22.02: Aktuális riportok. 22.07: Reklám. 22.12: Humor-összeállítás, 15’ Alfonzóval. 22.27: Reklám. 22.30: Film: Bolero. Amerikai film (erotikus) 24.00: Hírek, időjárás-jelentés. 24.07: Reklám. 24.10: Játék, plusz sztárvendég: Móra Liza együttes. Centrum ajándék. 0.58: Elköszönés, műsorismertetés. AVDN a Balaton mellett! Az Új Vasárnapi Dunántúli Napló június 30-án először az idén Balatoni Magazinnal jelenik meg. Lapunk augusztus 25-ig a Balaton északi partján is kapható vasárnaponként a postai hírlapárusoknál — a pavilonokban és a mozgóárusoknál is. O A balatonlelleiek és az ott nyaralók bánatára sajnos az idei szezonra nem készült el a leilei állomásnál levő Csöpi presszó. Az üzletvezető ígérete szerint csak a jövő szezonban tudnak a vendégek szolgálatába állni. O Ecce homo. Kaposváron, a Latinca Sándor Művelődési Központban nyílik Péter János AFIAP-díjos fotóművész tárlata, június 24-én délután öt órakor. A kiállítást Somogyi Sándor, a Somogyi Hírlap újságírója nyitja meg. MAI MŰSOR FILM Uránia: Boszorkányok (f5, f7), Oké Néró (f9). Kossuth: Ez is Amerika (10, 12, 2, 4, o, 8) Apolló terem: 1/2 álom (f6). Pink Floyd — A fal (f8) Park: Táncőrület (5, 7) Park Kert: Táncőrület (9 — rossz idő eseten a teremben) Pécsi Autós Mozi, Vásártér: Mint a villám (21.30 órakor) Mohács Autós: A halál keresztútján (21.00 óra kor). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 10.00: Hírek (Kossuxh). 10.05: Zenés kívánságok a hallgatók kérésére. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhor- vát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora (közben hírek: 16.00—17.00—18.00 regionális, 16.30 német és szerbhorvát nyelvű). 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40 :Szerbhorvát nyelvű műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nyelvű hírek. 19.25: Esti zene, sport, információk. 20.00: ,,Gruss und Kuss” Radio Budapest zenés riport, üzenet és kívánság- műsora külföldi és hazai németek számára. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 6.42: Műsorismertetés. 6.45: Menedzser Magazin. 7.30: Kéménymesék. 7.55: ,,lgy szól az Úr!” A Biblia üzenete. 8.00: Vasárnapi turmix. Benne: kávé habbal. Zenebutik—Zenehíd. Cimbória. 11.00: Az erdész unokája. Szovjet bábfilm. 11.10: Álljunk meq egy szóra! 11.20: Képújság. 11.25: Férfi kézilabdatorna. Magyarország—Csehszlovákia mérkőzés. Közvetítés Ceglédről. 12.45: Vidám forqácsok. Esküvő akadályokkal. Összeállítás klasszikus burleszkekből. 13.00: A Financial Times heti üzleti híradója. 13.25: Képújság. 13.30: Drehscheibe Europe. 14.00: Csevegés. 14.20: Műsorajánlat. 14.30: Képes nóták kívánságműsora. 15.00: Az olaj titkos története. Francia dokumentumfii m-sorozat. 7. rész. 16.00: Bűvös hatos. Játék filmekkel és kockákkal. 16.40: örömhír. - A magyarországi református egyház műsora. 17.00: Walt Disney bemutatja. 18.45: örökségünk. Az alföldi pásztorkodás. 19.00: A HÉT. Benne: Híradó. 20.00: Telesport. 20.10: Marle. Amerikai film. 22.00: Nulladik típusú találkozások. Sci- fi magazin. 22.40: Umberto Giordano: Andrea Chenier. Operafilm (Feliratos!). 1.00: Képújság. TV?. 7.0C: Napra-forgó. Magazin. 9.05: Teadélelótt. 9.40: Észbontó. Ismeretterjesztő gyermekmagazin. 10.00: Kánon. Vallás és kultúra. 10.30: Egyszer volt, hol nem volt ... Az Élet. Francia rajzfilmsorozat. 11.30: Születésnap. 2 éves a Mai Nap. 13.30: Hírek — Műsorelőzetes — Időjárás. 13.40: SorSak. Munkavállalók magazinja. 14.40: Útkeresők. Vita műsor. 2. rész. 15.05: Három kívánság — sok meglepetés. 15.55: Filmmúzeum: Meseautó. Magyar film. 17.30: Mi történt a jövő héten? 17.40: Bánfyhunyadi passió. Magyar dakumentumfilm. 18.05: Delta. Tudományos híradó. 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Vívó-világbajnokság. Férfi párbajtőr csapatdöntő. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból. 19.55: Válogatás a Veszprémi Tévétalálkozó díjnyertes filmjeiből. Tévéjáték. 21.00: Ez történt a héten. 22.00: Telesport. 23.00 Frank és Jesse James. Egy legenda vége. Amerikai film. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 11.00: Jó reggelt! 12.00: A föld gyümöícsei. 13.00: Hírek — Dayk- tari (am. sor.) 13.55: Közművelődési műsor. 14.25: Vasárnap délután. 18.45: Repülő medvebocsok. 19.10: Tv-szerencsekerék. 19.30: Híradó I. 20.00: Drámai program. 21.45: Harminc a demokráciáért. 22.45: Híradó II. Zenei műsor. 0.05: Sportszemle. 0.35: YUTEL. 1.35: Hírek — Műsorzárás. 2. MŰSOR 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Esti műsor. 1.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 6.00: Egyveleg. 15.00: írva vagyon. 15.30: Turisztikai magazin. 16.00: Egyveleg. 17.30: A világ holnap. 18.00: üzleti hét. 18.30: Német nyelvű vallási magazin. 19.00: Dokumentumfilm. 19.30: Szovjetunió. 20.00: Sport. 21.00: Hírek. 21.10: A valóságtól távol (am. film). 23.00: Egyveleg. MUSIC TV 13.30: XPO. 14.00: Ray Cokes. 18.00: A nagy kép. 18.30: Rockhét. 19.00: Amerikai top 20. 21.00: 120 perc. 23.00: XPO. 23.30: Head- bangers Ball. 1.30: Kristiane Backer. 3.00: Éjszakai videók. RTL 6.00: Mr. T. 6.20: He Man. 6.45: Jetsonék. 7.10: Maci Laci. 7.35: Scooby Doo. 8.00: Gyermekműsor. 9.30: Rajzfilm. 9.35: Sztárpilóták (olasz sci-fi). 11.00: Tattingerék. (am. sor.) 11.50: Végtelen románc (am. sor.) 12.35: óriások (am. sor.) 13.00: Művészet és küldetés. 13.05: Dennis (am. rajzfilmsor.) 13.15: Az apám földönkívüli (am. sor.). 14.30: Bevetés Los Angelesben (am. krimisor.) 14.55: Kísértet- kastély (NSZK film). 16.20: Tiltott szerelem (színházi közvetítés). 17.45: Német country-zene. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: Zenés barangolás. 20.15: Forró rágógumi (izraeli-NSZK vígjáték). 21.50: Tévétükör - magazin. 22.30: Késői kiadás. 22.45: A modell és a zsaru, (om. krimisor.) 23.35: Rövidfii«*. 0.20: Vérfagyasztó éjszaka (am. horrorsorozat). 0.45: Szürkület, (am. sci-fi-sor.) 1.30: Alfred Hitchcock bemutatja. (am. krimisor.) 1.55: Műsorzárás. SAT1 7.05: Zapp. 7.30: Dino. 7.55: Drops. 8.20: Megbabonázva. 9.35: Privát program. 10.00: Izland állatvilága. 10.55: így láttuk. 11.00: Mindig, amikor boldog vagyok. 12.45: Bingo. 13.10: Hotel (am. sor.) 14.05: Újdonságok a moziban. 14.40: Autóbuszmegálló (am. western). 16.05: Vigyázat, kamera! 16.30: Drops — kvíz. 17.05: A lázadó (am. kalandfilm). 18.45: Híradó, időjárás. 18.50: Sport. 19.30: Szív küldi szívnek. 20.00: Monte Cristo grófja (anqol film). 21.45: Hírek. 22.00: Talkshow. 23.15: Nyomok a múltba, (francia—olasz krimi). 0.50: Műsorismertetés. SVÁJCI KILÓS RUHAVÁSÁR 3 MEV Központban (Pécs. 39 es dandár u az Olympiával szemben) június 24-25-én, (hétfő-kedd) 9-18-ig. vasamapi