Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-25 / 141. szám
8 uj Dunántúli napló 1991. május 25., szombat Á Jelenkor Kiadó újdonságaiból Makay Ida: Hamu, márvány Ideje lenne már abbahagyni Makay Idával kapcsolatban a folytonos Pilin- szkyzést. Nem olyan autori- ter személyiség ő, aki ne tudna szabadulni a „nagy árnytól”! Kiforrott, egyéni világot kiépítő költő, amit mi sem bizonyíthat jobban, minthogy a Jelenkor Kiadó immáron válogatott verseit jelentette meg. „Hamu, márvány" — milyen képzet keletkezhet az emberben, ha megpillantja Makay Ida könyvét a boltban? Két nagyon ellentétes és bizonyos értelemben szorosan összetartozó szavak. Hamu: lebegés, a súlytalanság maga. Márvány: egy tömb, mi mindennél súlyosabban nyom. Hamu: tűz, elhamvadás, vég. Márvány: síremlék, konokság, mégis-élet. Hamu és márvány: egymásba szürkülve, alig szétválaszthatom Ha fújok egyet, nem a márvány repül-e el? Ha fejem koppon, nem a hamuba verem-e bele? „Ahol az Isten hallgat, / s a holtak napja fölkel” -, ha a könyv kísérőszövegében a szerkesztő azt írja, hogy Makay lírája panteista, kiegészíthető ez azzal, hogy egyben újrateremtő is. Józan ésszel persze nem lehet kibújni a születés-virágzás-el- múlás kötöttségeiből, de akárhogy is van, a költő valahol a józan észen túl kezdődik. Egy olyan országban, ahol „Más időben” él, „Ahol más csillagrend szerint / merülnek el a percek, évek. / Ott, ahol más eget feszít fö- léd az ismeretlen Isten. / Ahol a fiává fogad, ahová vágyunk mind". S hogy miért vágyunk oda? Válasz talán kézenfekvő: mert itt soha meg nem valósulhat. Minden pillanatban kisiklik kezünk közüj. De pont itt lép be a költő, mikor ebbe belenyugodnánk. Nem! - kiáltja -, Nem lehet annyiban hagyni. „Remény•■■Mi telen-szép dac a földön, égen, mindig újuló embersorsunk mása: / az izzó kényszer, hogy felelni kell / minden miértre, bár — tudjuk — a válasz / belévesz új kérdések áramába." Nem véletlen a verseim sem: Lázadás. Adva vagyon tehát a legnehezebb feladat: emberi szavakkal kimondani valamit, hogy általuk örökké legyenek, vagy legalábbis oe hagyják a semmibe hullani azt, ami valaha volt. „Nincs kezdet, amely folytatás ne lenne" — áll ugyanebben a versben, s lassan derengeni kezd Makay építkezése: minden következik valamiből. Talán még azt is lehetne mondani: „Nincs kezdet, csak folytatás van". Figyeljünk csak: A hetedik szoba — szintén folytatása valaminek, hisz, hogy ideérjen, előzőleg már hat szobán át kellett mennie: vagy: Utolsó tárlat — megint, egy folyamatnak az egyik (utolsó?) állomása. Ez a mindig, mindenkor folytatódó, egymásba érő világ tehát csak úgy múlhat el, ha hagyjuk elmúlni. Makay Ida nem hagyja elveszni a világot, világát. És mindent megbecsül, amit ez a világ adhat. Nem épít ki hierarchiát, a dolgok egymás mellett léteznek: a Nap, egy kő- szirt, virágok, elmúlt szerelem, két portré. Kereső, nyílt szavakkal beszél. Nem motyog maga elé fejet ingatva, s porba se markol zokogva. Jár-kel, nézelődik. Sok-sok ismeretlent ismer meg az évek során, próbálja kitalálni ó nevüket. Ha nem megy, nevet ad nekik: „Ragyog a törékeny varázs. / Üzenet kering, surrog ágak / ereiben: csönd rejtjele. Aki figyeli, szívig hallja, mit titkos kódok mondanak. / S felel a csönd hivó szavára érctörzsű fák hűs hallgatása. / S az ércet túlélő szavak." Méhes Károly A Kondor-rejtély nyomában Sem életében, sem 1972- ben bekövetkezett halála óta nem sikerült megfejteni a Kondor-rejtélyt. öntörvényű pályájának felmérésével, munkásságának a magyar művészetben történő elhelyezésével adós még az utókor. Pedig könyvek, tanulmányok százai foglalkoznak vele, és időszaki egyéni meg gyűjteményes kiállítások során szembesülhetett műveivel rendre a közönség. Most egy újabb tárlattal tiszteleg előtte a hazai művészeti közélet. Abból az apropóból, hogy a művész most lenne hatvanéves. A Petőfi Irodalmi Múzeumban június 2-ig látogatható a Kondor Béla művei című kiállítás. Az pedig, hogy az irodalmi múzeum vállalkozott a bemutató megrendezésére, azért is indokolt, mert e múzeum tulajdonában igen sok Kondor-rajz van, a hagyaték egy- harmada. Illusztrációk irodalmi művekhez: Shakespeare Hamletiéhez, Tolsztoj Ivan lljics halálához, Thomas Mann A varázshegyéhez, Madách Az ember tragédiájához, Ramus, Diderot, Babits, Blake, Petőfi, József Attila és mások verseihez, prózájához. Kiállítottak rajzokat, amelyek mind ez ideig csak könyv- illusztrációként voltak közismertek, és olyan illusztrációkat, amelyeknek elveszett, elkallódott az eredetije. Kondor Béla nemcsak a vonalak, a színek, a szerkezetek, hanem a szavak mestere is. „Nem volt elég neki — írta versei elé Nagy László, a költő-barát -, hogy csodát művel a vásznon, s a grafika minden fajtájában. Egyetemes tehetsége nem hagyta békén . . . Sok, még ismeretlen művet hagyott maga után. Köztük a csokorra köthető mappában verseket és egyéb írásokat." Két önálló verseskötete jelent meg. Boldogságtöredék című rajzos versgyűjteménye még életében látott Babits: Óda a szépséghez (variáció) napvilágot, a lelet hagyni című kötet csak korai halála után. De írt művészportrékat, feltűnést keltő pamfleteket, művészi szinten fotózott, halála előtt fotókiállításra készült. Játszott orgonán, zongorán, harmóniumon. Épített hangszert, és mindenféle szerkezeteket, repü'lőgépvázakat, amelyek mind-mind megjelentek rajzain, vásznain is. Most kétszázötven Kondorrajz, -litográfia, -rézkarc, -ak- varell, -illusztráció idézi a főművek nélkül is teljességet érzékeltető kiállításon a Kondoréletművet. Orgonahangverseny a Bazilikában Mérsékelt érdeklődés mellett zajlott le május 20-án a Bazilikában a Filharmónia orgona-zongorabérletének legutóbbi hangversenye. A jelenlévők viszont aligha bánták meg, hogy időt szakítottak a zenehallgatásra, még ha nem is tudtak túllépni tanácstalanságukon a hangos tetszésnyilvánítás szükségességét illetően, oktalanul furcsa, felemás helyzetnek kitéve ezzel a közreműködőket. A program nagyobbik részét Koloss István orgonajátéka adta: műsorán Bach két korálelőjátéka és a h-moll prelúdium és fúga, három Liszt-mű - közülük a legjelentősebb a művész saját remek átiratában —, Frank Piece heroque-ja, valamint improvizáció szerepelt. A Bazilika újjáépítés alatt álló, ma még csak részben elkészült orgonája is tapasztalni engedte, hogy Koloss a telitett hangzásokat, a keveri színeket, a grandiózus megoldásokat általában előnyben részesíti a levegős, áttört, tiszta vonalrajzolatot eredményező zenélési módokkal szemben. E jobbára foltokban-szí- nekben gondolkodó muzsikus — határozott frazeálása ellenére —, sokmindennel adósunk maradt, amikor a Bach- zene polifon szövetét kellett elénk tárnia, számos esetlegességgel küzdött, amikor a fúga szilárd konstrukcióját és dinamikus folyamatait kellett volna összeegyeztetnie, ugyanakkor szinte minden mozzanatában meggyőző, minden lényegeset feltáró volt, amint a romantikus mesterek zenéjét szólaltatta meg. A legnagyobb elismerést a helyszínen lévő muzsikustársak által megadott témákra történt, fölényesen biztos rögtönzésével aratta, mellyel - beleszővén a közismert „Piros pünkösd napján ...” dallamot is, - aktuális kicsengést adott a hangversenynek. Az orgonaművek között két műsorblokkai lépett közönség elé a Janus Pannonius Tudományegyetem Várdai István vezette Női Kamarakórusa. Palestrina. Vic Nees, Peter Eben, Villa-Lobos egy-egy templomi műve után, a személyesen jelen lévő Mohay Miklós néhány éve komponált Cantus noctur- nus-át szófeltatta meg a hu- szon-egynéhány főiskolai hallgató. A kórus összetétele évről évre változik ugyan, a közönség — a karnagy határozott és igen következetes kórusépítő munkája nyomán - mégis ugyanazt az ízlésbeli és intonációs biztonságot, ugyanazt a koncentrált, külsőséges és álságos megoldásokat vigyázva elkerülő előadásmódot, ugyanazt a sallangtalan és áttetsző hangzást üdvözölheti, mint korábban. Különösen szépen érvényesült e nemes hangzáskép a Bazilika akusztikai — és szellemi — környezetében, mindannyiunkban felerősítve a belső rezonancia egyebekben nem túl gyakran életre hívott hangjait. Gönczy László Mezey Kal-alin ■ ■ Üzenetek távolról 1. Már nem jár át a szürke kis hídon, ami alatt csörömpölve patakba fúlt a hold. Néha mennyire terhemre volt, de most, hogy elment, sokkal többször hiányzik. 2. Hogy lelkem lelked megremegteté,- bár hosszú hullámokat futtatva ért el hozzád a gondolat - nem érdemem. Tiéd az érdem: érzékenyebb vagy a hárfahúrnál, ami messzi szellő- érintésről dalol. Kende Sándor w Édesapámmal kell beszélnem! Délelőtt 11 órakor Pisti be- somfordált a trafikba. A pult mögött kuporgó öregasszony söhase látta ezt a gyereket; emlékezne rá, az ilyen lurkó arcát nem lehet elfelejteni. Pisti éppen az orrával éri föl a pultot — a trafikos néni tehát csak a szemét meg a kobakját látja egyelőre. A gyerek gyorsan lehajtja a fejét, aztán megint fölkapja, és a mennyezet irányába tekinget. Később hátrább lép, és szilva-sötét nagy szemét riadtan forgatja, mintha csipkednék hátulról. — Tessék megengedni, hogy öt forintért telefonáljak! - szólal meg, s lányosán vékony a hangja.- Két forint a telefonálás! - figyelmezteti a néni. - Aztán kivel akarsz beszélni, kisfiam? — Édesapámmal kell beszélnem. — A számot tudod? — 72-84! — vágja rá, és megint az égnek pislog. — Jajaj, drágaságom — teszi a jóságos asszony a kezét az ugrifüles gyerkőc kobakjára. — Ilyen nincs is! — Azért csak tessék megengedni, mert ott dolgozik apukám. — Hol? — A gázgyárban. — Na, megkeressük szépen a telefonkönyvvben — már lapozgat is benne. - Itt van ni! A gyerek rácsap, olvassa a számot, s már kapja is a kagylót a füléhez. Közben a játékosan messzire röpült égbolt felé veti a szemét, és pörgeti a tárcsát összevissza. — így nem lesz jó — fogja meg a kezét a néni. — Inkább én. Jól van no, nem harapom le a füled. Szépen tárcsázunk, aztán te majd beszélsz. És Pisti máris beszél, pedig még nem is jelentkezik a szám:- Dévényi Lászlót kérem szépen! S azt addig ismétli, míg odaátról is megszólalnak. Hogy nem ismerik Dévényi Lászlót. Pisti pedig erősködik, hogy:- De ő az édesapám! Beszélnem kell vele! Dévényi László! Öt tessék ideküldeni! - lányos hangja most nem csivitel, hanem sírásán kiálto- zik: — Vele akarok beszélni! Egyszerűen leteszik amott, s Pisti a kattanástól behunyja a szemét.- Hát hol is dolgozik az édesapád? - kérdi az öregasszony, és lehajol hozzá. — A villanygyárban! — Gázgyárat mondtál. — Villany! — Jó, megnézzük. Megismétlődik az előbbi. Dévényi László nem dolgozik ott. A gyerek mégis vele akar beszélni. Követeli. És hidegen megszakad a vonal. Az öregasszony most már félretolja a készüléket. Aztán visszaerőlködik, rossz lábát szidva, a pult mögé, úgy kérdi: — De hát mit akarsz édesapádtól? — Hogy jöjjön haza. — Most? Biztosan dolgozik. — Igenis. A dohánygyárban. — Ejnye. Már meg a dohánygyárban? — De haza kell hívnom, tessék megérteni... Vastag asszony ront be, hatalmas asszonyság, nejlonköpenyben, szalmaszatyorral, nekitüzesedett lilás arccal, töltésűit frizurával. Szinte berobban az utcáról, és ezzel a lendülettel szélesen pofon találja a gyereket. — Csavargó kölyke! Egyet térülök, és rögtön eltűnik! Még jó, hogy nyitva az ajtó, legalább megtaláltam! Az öregasszony föltápászko- dik, a szemüvegét keresi, úgy próbál a fújtató szünetben egy-egy szót elcseppenteni: — Az .. . édesapját hívta csak... ne bántsa hát... Na, már tüzel is újból Pisti mamája, a szatyrát is a cementföldre csapja, és még egyet vág a fiú füle tövére. — Az apját? Még hogy az apját?!... Mondtam már ennek az értetlen kölyöknek, hogy meghalt! — Meghalt??? Istenem . . . A néni nem érti, hogyan lehet ezt így, ilyen élesen kiáltani. Állnak egymással szemben, elakadt mozdulattal. Nézi a gyerek anyját: milyen szakadozva csap föl belőle a levegő, még egyszer mondaná, hogy... de a szó nem ereszkedik el az ajkáról. A szeméhez nyúl, eldörzsöli jobbra és balra. .. . Kerten indulnak bevásárolni. A hentesnél ijesztően sokan állnak, mert holnap vasárnap. Dévényiné gyűrkőzik, nagy fejcsóválásokkal méltatlankodik, és „hallatlan” meg „no de ilyet" felfohászkodások közben szépen előrébb sodródik, észrevétlenül megelőzve a kevésbé élelmeseket. Ez a fondorlatos praktika any- nyira elfoglalja, hogy föl sem figyel, amint Pisti ellép mellőle. Szemben fodrászüzlet.- Tessék megengedni, hogy két forintért telefonáljak. Most már tudja, tegnap megtanulta, mennyi a telefon. A Centrum Áruházat hívja föl először. De ott nem dolgozik Dévényi László. Aztán a kokszmű következik. S akkor már fölfigyel a különös kis telefonálóra két fodrászsegéd is. Nincs vendégük, és a pénztárossal meg egy indulni készülő hölggyel körülveszik Pistit, aki ettől sem
