Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-11 / 69. szám
Nem ment a baranyaiaknak Mohácsi Új Barázda Tsz SE-Paksi Atomerőmű 0-0 Mohács, 1000 néző. V.: Veres. Mohács: Antal - Újvári (Zámbó a 68. p.), Katona, Kiss Gy., Reith — Nagy E., Hrotkó, Kovács L. - Becker, Simon, Jelena (Martina a 35. p.). Edző: Weiszbarth József. Paks: Hujber — Erdélyi. Szabó (Blatt, a 8. p.), Graclza, Lauer — Mikolics, Bozai, Nagy L., Orosz - Kádár, Szendrei (Kákonyi a 73. p.). Edző: Pusztai László. Álmosan kezdtek a csapatok, a 13. percig gyakorlatilag semmi nem történt a pályán, (leszámítva azt, hogy a 8. percben sérülés miatt egy vendégjátékost le kellett cserélni), akkor azonban Kovács L. átadása után Becker szerezhetett volna a hazaiak számára vezetést, de 3 méterről leadott lövését Hujber bravúrral védte. A 33. percben újra Becker volt az egyik főszereplő, de beadása után Simon óriási helyzetben Hujber kezébe fejelt. Mohácsi támadásokkal kezdődött a második félidő és az 51. percben Reith beívelése után Kovács L. jó fejesét kellett a vendégek kapusának védenie. Negyed órával később a Paks veszélyeztetett, Kádár ugratta ki Szendreit, aki a balösszekötő helyén tört kapura, de Katona jó érzékkel lépett lövése elé, így a mohácsiak egy szöglettel megúszták a dolgot. A 69. percben Hrotkó, a 75. percben pedig a másik oldalon Kádár lövése okozott izgalmakat. A mérkőzés utolsó helyzetét a----------------------- * ---------------------p aksiak hagyták ki a 91. percben. Mindenki jobb idénynyitóra számított .Az első félidőben még csak-csak csipkedték magukat a csapatok és a második játékrészben azonban -, hiába próbálta kapuja elé szorítani az ellenfelet a hazai gárda —, semmi köszönet nem volt. Weiszbarth József: - Küzdelmes mérkőzésen, az első félidőben kihagytuk helyzeteinket, s ez alapján igazságos a döntetlen. Pusztai László: - Nagyon örülünk az egy pontnak, igazi ajándék volt, de a játékot gyorsan el kell felejteni. Pauska Zsolt Sztojkovics (jobbra) kezét már elhagyta a labda, ami útban van a kosár felé Szundi György felvétele Szekszórd, 1000 néző. V.: Szabó. Szekszárd: Mausz — Fodor. Pető, Varga, Nagyfalusi — Farsang, Kasza, Máté (Kvandok, 77. perc) — Horváth Cs., Jelusics (Bóka, 81. perc), Horváth P. Edző: Teszler Vendel. Komló: Tábit — Lajos, Vukmann, Tigyi, Andreidesz — Katona, Schusz- ter (Szatmári, a 45. p.), Toma, Dömény (Hohmann, a 64. p.) - Stemler, Pálcsa. Edző: Kresz László. Az első 20 perc tapogatózás után különösebb játékfolyamatosság nem volt. Enyhe komlói fölényt jelzett a három szögletrúgás, a második 20 percben jött fel a hazai csapat. A 39. perc Vukmann és Horváth Cs. kakaskodása után mindkettő sárga lapot kapott. Az első hazai támadás a 41. percben mindjárt gólt is hozott. Horváth Cs. bal oldali beadását Jelusics 10 méterről kapásból a kapu bal sarkába vágta (1-0). A 43. percben Stemler jobboldali beadását, a védők fölött átszálló labdát Pálcsa 4 méterről kapuba fejelte (1-1). A 61. percben Horváth Cs. indításával Nagyfalusi betört a 16-oson belülre, és ott Lajos felvágta (1t-es). A liest Horváth Cs. értékesítette (2-1). A 63. percben Andreidesz 25 méteres szabadrúgását védte Mausz, szögletre ütötte, Szatmári szögletét Pálcsa 5 méterről fejelte Mausz kezébe. A 89. percben Horváth Cs. indítását Bóka a védők közül kilépve 15 méterről a kapu felső sarkába vágta (3-1). A küzdelmet jobban akaró és kevesebbet hibázó csapat érdeme elsősorban a győzelem. Teszler Vendel: - Nagyon örülök az idénynyitó győzelemnek, a siker értékét növeli, hogy 10 éve nem szereztünk 4 pontot Komlótól. Kresz László: - Mindaddig hiába csinálunk meg mindent a mezőnyben, amíg a védőharmadban döntő hibákat kö- vétünk el. Az eredmény csak ez lehet. Takács Ede Az NB II. további eredményei: BKV Előre-Sabaria 0-0, Zalaegerszegi TE—BMTE-Törley 2-0 (2-0), Dunaferr—Sopron 0-0, III. kér. TTVE-Nagykani- zsai Olajbányász 1-0 (0-0), Oroszlány-Ajka 1-0 (1-0), Ha- ladás-Dorog 1-0 (0-0). A Nyugati csoport állása: 1. Haladás VSE 16 10 4 2 34-16 24 2. Zalaegerszeg 16 9 5 2 32-13 23 3. III. kér. 16 8 5 3 11- 7 21 4. Dunaferr 16 6 7 3 26-18 19 5. Oroszlány 16 6 6 4 12-10 18 6. Paksi A. 16 5 6 5 18-17 16 7. BKV Előre 16 6 4 6 16-16 16 8. Szekszárd 16 5 6 5 16-19 16 9. Mohács 16 4 7 5 9-11 15 10. Dorog 16 5 4 7 15-16 14 11. Sopron 16 4 6 6 18-22 14 12. N.-kanizsa 16 2 9 5 17-22 13 13. Ajka Hung. 16 4 5 7 12-17 13 14. Sabaria-T. 16 4 5 7 11-19 13 15. BMTE-Törley 16 4 3 9 16-33 11 16. Komló 16 4 2 10 19-26 10 Izgalom izgalom hátán PVSK—MTK-VM 75-72 (35-40). NB I., nőik. Pécs városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Varga J., Major Gy. PVSK: Halász (7), Sztojkovics (26), Horváth (14), Veres (3), Vi- lutyte (15). Cs.: Sajini (6), Budai (—), Ábralhám E. (4). Edző: Vertetics Istvóm. A szív diadala volt a PVSK győzelme. A vasutasoik ugyanis 10 pontos hátrányt dolgoztak le o második félidőben, mivel a 33. peröben 62-52-re még az MTK-iVM vezetett. A PVSK innen, mór vert helyzetből tópászkodott fel: 68-68nál érte utol az ellenfelet. Izgalmasan alakúk az utolsó két perc. 44 másodperccel a vége előtt, 70-70-es állásnál Halász éladott egy labdát, ebből a vendégek kosarat dolbta'k, ókkor veszni látszott minden. Húsz mp-cél a lefújás előtt Horváth triplájával (ez volt a hazaiak egyetlen hármas kosara a meccsen, LabdarflsA NB III. Igazán nem panaszkodhatnak a tavaszi első fordulóra a vendégcsapatok. A pálya- választók közül ugyanis csak a listavezető Paksi SE és az ugyancsak felfelé törő Rákóczi tudott nyerni, a többi pályán pontot, illetve pontokat szereztek a vendégek. A PVSK (mivel a Dombóvári Vasas visszalépett) ezen fordulóiban nem szaporíthatta a pontjai számát. Siklósi Tenkes SE-Kisdorog 1-1 (1-1). Siklós, 300 néző. V.: dr. Csagó. Siklós: Pál — Mim, Kovács, Keresztes, Gellen — Wéinert, Kiss, Demhardt (Bor- dáes), Szriimácz - Lajtmann, Szóbó. Edző: Lovász János. Kisdorog: Szőcs - Papp, Debreceni, Páii, Komáromi — András, Vecsei, Takács, Oros — Béke, Vörös. Edző: Vábró József. Az első negyedóráiban a Kisdorog letómádó taktikája meglepte a hazai csapatot, ezután a hazai csapat nehezen egyenlített. A második félidőiben a meddő hazai fölény ellenére a fegyelmezetten játszó Kisdorog megérdemelten vitte el az egyik bajnoki pontot Siklósról. G.: Szrimácz, ill. Vörös. A vendégcsapatok jó nyitánya Paksi SE-Bóly 3-1 (3-0). Paks, 900 néző. V.: Miskei. Paks: Gráf — Bregavics, Sashegyi, Horváth J., Fábián — Lacza, Márkus. Szabó, Horváth P. — Bérezési (Mácsik), Porga. Edző: Laki Zoltán. Boly: Puch — Kása, Fitt, Ma- csi, Virágh — Kirchner (Göller), Szomor, Bíró - Schwert- féger, Papp, Varga. Edző: Tol- lósi István. Az első félidőben o hazaiak leiskolázták a vendégeket, szünet után a biztos vezetés tudatában kiengedtek. A 8. percben Miskei játékvezető lerándult, és így az utolsó 10 percben Pápai partjelző vezette tovább a mérkőzést. G.: Bérezési (2), Porga, ifi. Szomor. Kaposvári Epitök-Máza- szászvári Bányász 3-0 (2-0.. Mázas zás z vár, 100 néző. V.: László. Kaposvári Építők: Fe- rencz — Hofekker, Samu, Papp, Györkő — Horváth Z„ Krisztián, Balázs - Kiss, Varga, Wéber (Vido). Edző: Lan- dek László. Mázaszászvár: Göriföl — Kollár, Maglódi, Sztoics, Róth — Studer, Ambrus, Orsós, Csaboth - Román, Lakatos (Balogh). Edző: Kollár Sándor. Megérdemelt vendéggyőzelem, a szétesően játszó hazaiak ellen. G.: Horváth (11-esből), Kiss, Wéber. Csurgó-Somberek 0-0. Csurgó, 300 néző. V.: Szekrény. Csurgó: Bel óvári — Pintér, C. Kovács, Kovács, Béke (Horváth Z.), — Bódis, Hanusz, Horváth, Szalai — Tóth (Kon- cer), Lituper. Edző: Deme Imre. Somberek: Gergely — Hehl, Bendes, Óbert, Illés - Rabló nszky. Szeicz, Dárdai (Auth), Jakab - Cserniik (Tábori), Csi- bi. Ecjző: Dárdai Pál. A két jól felkészített csapat találkozóján csak a mezőnyben jeleskedtek a csapatok. Többnyire két 16-os között folyt a játék, mindkét csapat rúgott egy kapufát. A 70. percben 10 főre fogyatkoztak a vendégek, Szeicz kiállítása után. A játék képe alapján az eredmény igazságos. Marcali-Boglárlelle 3-1 (1-1). Fonyódfiget, 300 néző. V.: Polecsák. Marcali: Igricz — Hajdú II., Héder, Hajdú I., Borbély, Ferencz — Czuczka (Mészáros), Szántó — Palacs- kó, Lakos, Fenusz. Edző: Béres Ferenc. Boglárlelle: Mó- lics — Brettner, Pordavi, Pa- csoi, Sümegi — Hoilósi, György (Pusztai), Magyar — Kenéz, Koraknoi, Juhász, Becsei. Edző: Kenéz István. A végig fölényben játszó Marcali rászolgált a győzelemre. G.: Hajdú I. (11-esből), Hajdú II., Lakos, ill. Koráknál. Szombaton játszották: Kaposvári Rákóczi—Kaposvári Honvéd 1-0 (0-0), MÁV NTE- Barcs 1-1 (1-0). Az NB III. állása: 1. Paksi SE 15 10 2 3 32-13 22 2. Rákóczi FC 15 8 3 4 21-14 19 3. Bátyi SE 15 8 2 5 28-20.18 .4. Siklós 15 6 6 3 18-12 18 5. PVSK 14 6 5 3 T8- 9 17 6. K. Honvéd 15 6 5 4 18-15 17 7. MÁV NTE 15 5 6 4 21-16.16 8. Somberek 15 6 4 5 24-23 16 9. Barcs 15 3 9 3 14-15 15 10. Marcali 15 5 3 7 20-20 13 11. M.-szászvár 15 5 2 8 15-20 12 12. Csurgó 15 4 4 7 11-24 12 13. K. Építők 15 4 3 8 11-26 11 14. Boglárlelle 15 4 1 10 12-23 9 15. Kisdorog 15 3 3 9 18-31 9 16. D. Vasas visszalépett Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630,'Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesftőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 O) Dunántúli napló de az a legjobbkor jött) 73-72 volt a PVSK javára. Már csak 7 mp volt hátra, amikor Major Gy. játékvezető Suhojdá- nál látott támadó szabálytalanságot, és a labdát a pécsieknek adta. Hevesen reklamáltak az MTK-VM vezetői és játékosai, de az ítéletet nem tudták megmásíttatni. Horváth 5 nrvp-cel a vége előtt dobhatott két büntetőt, egyiket sem hibázta el, így nyert a csapata. A vasutasok a sírból hozták vissza a két pontot. Példamutató lelkesedésüknek köszönhetik a sikert, amiért méltán ünnepelte őket a közönségük. A lefújás után Kiflik László volt szövetségi kapitány, az MTK-VM edzője megfenyegette Major Gy. játékvezetőt, hogy feljelenti őt, amiért elcsalta a meccset. Az MTK-VM legjobb dobói: Könmendy (20), Bókái (19) és Nagy (17) voltók. Vertetics István: — Minden játékosomat dicséret illeti. A győzelmünkben nagy szerepe van a lányok lelkesedésének és a szünet utáni jó védekezésének. * PVSK—Falco SE 107-57 (59-21). NB I. férfiak. Pécs városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Szamos, Szabados. PVSK: Venalovas (29), Búzás (15), Cziegler (11), Hoffmann (4), Grigas (25). Cs.: Szamosi (4), Füzy (6), Vorasdi (2), Dull (2), Vitán (9). Edző: Rab Gyula. jMég buszon vannak a szombathelyiek" — hallatszott egy nézői vélemény, ami annak szól, hogy tíz perc alatt 24-5-re elhúztak a pécsiek. Nem talált maqára később sem a Falco SE az első félidőben, játékosai csak lézengtek a pályán. A PVSK akkor szerzett kosarat, amikor akart. Az, hogy a vendégek 20 perc alatt csak 22 pontot dobtak, sokat elárul a játékukról. A vasutasok felszabadultan, felelősség nélkül kosaraztak, olyanokat is elmertek vállalni, amiket csak edzéseken tennének. Még a cserejátékosaik is bátran vállalkoztak. A Falco már minden mindegy alapon elkezdett triplákat dobni, de sokat ez sem segített. Pedig a szünet utón a hazaiak már a közönségnek játszottak, ami gyakori könnyelműsködést szült. Edzőmeccs volt ez a PVSK számára, annyira nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A pécsiek megalázó vereséget mértek a szombathelyiekre. A Falco SE legjobb dobói Kalmár és Molnár (11-11), valamint Dunai (10) voltak. Rab Gyula: - Felszabadultan, könnyedén játszottak a Hűk. Reméljük, Szombathelyen hasonló jó lesz a lolytatás. Horváth László Férfi kézilabda NB I. Elektromos-Komlói Bányász 27-20 (12-8) Komló, 1100 néző. V.: Bergmann, Sziklai. Elektromos: Bakos - Horváth I. (3), Györffy (-), Horváth A. (5), Pribék (7), Győri (4), Fekete (1). Csere: Nagy (kapus), Varjú (1). Lakatos (2), Kertész (4). Edző: Komáromi” Ákos. Komló: Sevcov — Ambrusits (1), Nyeretyin (6), Takács (—), Papp (4), Papp L (7), Burán (1). Csere: Kulcsár (kapus), Juhász (1), Soós (-). Edző: Kiss Szilárd. öt perc alatt bebizonyosodott, ami a meccs előtt is ismert volt: jobban képzettek o fővárosiak. A válogatott beállás. Pribék jóvoltából 3-0-ra elhúztak, - de Papp G. méltó partnere volt és két góljával 3-2-re felhozta a Komlót. * A 10. percben, 3-3-nál Ambrusits már a második ziccert dobta Bakos lábának, és rögtön utána Nyeretyin labdáját is védte a sokszoros válogatott kapus. Szerencsére Sevcov is remekelt, így nem tudott elhúzni az Elektromos, sőt, a hangorkánban Papp L. négy egymásutáni góljával a 15. percben a Bányász vezetett 6-4-re. Sorozatos komlói hibák és 8 perces hazai gólszünet kellett ahhoz, hogy a Tromos kerüljön előnybe. Mindkét csapat remekül védekezett, ennek jeleként az átlövők ólig jutottak lövési lehetőséghez. A görcsösen bizonyítani akaró Keszthelyi a 25. percben már ötödször célzott rosszul, •gy jogosan került a kispadro. Másfél perc alatt dobott három gólt a fővárosi csapat a félidő lefújása előtt, így a nagy harc után számukra is meglepő arányban négy góllal vezettek az első harminc perc elteltével. Győri pillanataival folytatódott a második félidő, az átlövő háromszor volt eredményes, így hiába küzdöttek a hazaiak, nem csökkent a különbség, sőt, a másik fővárosi átlövő, Horváth A. góljaival a 45. percben már 19-13 lett az eredmény. Még egyszer fellángolt a Bányász 4 gólra csökkentve a hátrányt, de az 54. percben Keszthelyit ellenfele visszahúzásáért kizárták, s ezt követően az Elektromosnak már nem kellett erőlködnie. Az első játékrésznek voltak olyan pillanatai, amikor reálisnak látszottak a Komló pontszerzési vágyai. Kétgólos előnyüknél azonban háromszor egymás után is ziccert hibáztak az ekkor zavartnak látszó bajnokesélyessel szemben, akik biztosan fordítottak, és a második játékrészben már esélytelen volt a lényegesen jobb játékerőt képviselő ellenfelével szemben a Komló. G. G. Több sportadás a képernyőn Örömhír a sportot kodvelő tv- nézőknek: a Magyar Televízióban nő a sportadások műsorideje. Az eddigi, naponkénti 25 perces TeleSport marad, csak májustól nem 18 órakor, hanem 18.15-kor kezdődik. Lesz sporthíradó az ugyancsak májustól induló reggeli hírmagazinban is. A hétfő esti TeleSport áprilistól 90 perc helyett csak 1 óra lesz, és májustól nem »ste fél 10-kor, hanem 8-kor kezdődik a Tv2-n. Ugyancsak a Tv2-n adják vasárnap esténként, a körülbelül 1 órás sportösszefoglalót, benne az NB l-es labdarúgómérkőzések rövid tudósításaival, (minden meccsre 4 perc jut). Ami a Tvl-et illeti, 19.55-kor ösz- szefoglalót sugároznak a nap legfontosabb sporteseményeiről. TOTO 1. FTC-UTE 1-0 1 2. Rába ETO-Siófok 0-0 X 3. Bochum—Hamburg 0-1 2 4. VfB StuttgartBayern München 0-3 2 5. Düsseldorf-Frankfurt 1-0 1 6. Essen-Freiburg 3-0 1 7. Havelse-Schalke 04 1-2 2 8. OsnabrückStuttgarter Kickers 2-3 2 9. Fiorenti na—Napoli 0-0 X 10. Internazionale—Juventus 2-0 1 11. Sampdoria—Milan 2-0 1 12. Avellino-Messina 2-0 1 13. Reggina-Ascoli 0-0 X 14. Videoton-W.—PMSC 0-0 X Szekszárdi Dézsa-Komlói Bányász 3-1 (1-1)