Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-12 / 70. szám

Benzináremelés vagy szerződés? A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításával kapcsolatos elképzelésekről tartott sajtótájékoztatót az AB Rt. A javas­latok a kormány elé kerülnek majd, és ott születik a döntés is. (Tudósítás a 3. oldalon) Lech Walesa levele Antall Józsefhez A Miniszterelnöki Sajtóiroda MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Antall József miniszter- elnök hétfőn hivatalában fo­gadta Maciéi Kozminskit, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetét, aki átadta Lech Walesa elnöknek a magyar kormányfőhöz intézett levelét. A levélben Walesa elnök, kö­szönetét mondva a Visegrádi találkozó sikeres megszervezé­séért, hangsúlyozza, hogy bár a hármas együttműködés nem zárt regionális szervezet, jelen­leg nem lenne célszerű más résztvevők bevonása. Ez nem zárja ki azt, hoqy egyes konk­rét együttműködési kérdések­ben ne vehessen részt más é'deklödő állam is. A lengyel elnök egyebek mellett kifejti azt is: szükségesnek tartja meghatározni a KGST orszá­gok közötti gazdasági együtt­működés lehetőségeit a szer­vezet megszűnését követő idő­szakra. Antall József és Maciéi Koz- minski a találkozó alkalmából szót váltott n kétoldalú együtt­működés néhány aktuális kér­déséről is. Egyeztető kerék­asztal Meszesért Pécs meszesi lakóterülete felhalmozott gondjainak meg­oldására lakóterületi egyeztető kerekasztal-megljeszélést tart ma, március 12-én 17 órai kez­dettel a Korvin Ottó utcai József Attila Művelődési Házban a Külvárosi Művelődési Egyesület. Az összejövetel nem politikai jellegű, de a rendezők min­denekelőtt pártok, szervezetek elkötelezettséqi joggal megbí­zott képviselőit várják a ren­dezvényre. Ma utasszámlálás! Utasszámlálást tart ma Pé­csett az 1-es helyijáraton és a 101-es gyorsjáraton a Pan­non Volán egész nap, 4.20 és 20.30 között, annak érdeké­ben, hogy felmérje, mennyire indokolt a JPTE TK Felsőokta­tási Dolgozók Szakszervezete által elindított, több száz alá­írással támogatott követelése: indítson a Pannon Volán köz­vetlen buszjáratot a Kertváros és az egyetemi városrész kö­zött. Az utasszámlálásban a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola három osztá­lya vesz részt, akik erre a nap­ra tanítási szünetet kaptak. KÖZÉLETI NAPILAP OÍ Dunántúli napló II. évfolyam, 70. szám 1991. március 12., kedd Ara: 7,90 Ft I -s # Törvény még nincs a helyi önkormányzatok feladatköréről A megyei közgyűlés elfogadta a pénzügyi tervet Döntés a népi ülnökökről a bíróságokon Új cég: Pécsi Fuvarozó és Szolgáltató Vállalat séről, hogy a .korábbi megyei tanács tevékenységével össze­függésben is maradtak meg­kezdett és be nem fejezett fel­újítások, beruházások, és más, a költségvetést jelentősen be­folyásolható tényezők. Nem csoda tehát, hogy a kialakult hasznos és rendkívül (Folytatás a 2. oldalon) Az Országgyűlés megkezdte a koncessziós törvény tárgyalását Szinte valamennyi kérdésben egyhangúlag döntöttek a me­gyei közgyűlés tegnapi tanács­kozásának résztvevői. Elfogad­ták — hosszabb vita és kiegé­szítések után — a testület és intézményei ez évi pénzügyi tervét, majd a népi ülnökök, személyéről is döntöttek, egyéb kérdésekben történt fontos állásfoglalások mellett. Ismét számos napirend előt­ti felszólalással kezdődött meg hétfő délután 3 óra után né­hány perccel az Országgyűlés plenáris ülése. Az elnöklő Szabad György elsőként önmagának adta meg a szót. Bejelentette: számos jelzést kapott a Parlamenten kívül elhangzott, az alkotmá­nyos intézményeket ért bírá­latokról. Ezzel kapcsolatosan emlékeztette képviselőtársait arra, hogy törvényhozói köte­lességük során legfontosabb teendőjük közéletünk alkot­mányos működésének biztosí­tása, valamint az, hogy a tör­vény és az alkotmány szabta útról egyetlen lépésre se tér­jenek le. Napirend előtt kért szót Gál Zoltán. A szocialista párt frakcióvezetője a Tárgyán Jó- zsel képviselő szombati nagy­gyűlésén elhangzottakat úgy minősítette, hogy Torgyán be­szédében az eddigi legszél­sőségesebb támadást intézte az alkotmány ellen. Ezért a szocialista frakció nevében a leghatározottabban visszauta­sította a kisgazda honatya szavait. Remélte, hogy a kor­mánykoalíció sem osztja Tor­gyán álláspontját. (Folytatás a 3. oldalon) Német—brit csúcs Néniét—brit csúcstalál­kozót tartottak hétfőn Bonnban, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter pedig francia kollégájá­val, Roland Dumas-val is tanácskozott a német kormány székhelyén. Thatcher és a korábbi német kancellárok hűvös kapcsolattartásának végét jelzi, hogy Major egy hó­napon belül másodszor látogatott el Bonnba, rendszeresek közöttük a telefonbeszélgetések, el­jutottak egymás kereszt­néven szólításáig. John Major Kohlon kí­vül találkozott a német államfővel, Richard von Weizsöckerrel is. Dr. Ernyes Mihály megyei rendőrfőkapitány Beiktatták hivatalába dr. Ernyes Mihályt Baranya új rendőrfőkapitánya A közrend és közbiztonság meg­szilárdítását ígéri az új főkapitány Soron kívüli áliománygyűlé- sen hirdették ki tegnap Pé­csett, hogy március 16-tól dr. Ernyes Mihály ezredes lett Baranya megye rendőrfőkapi­tánya. A főkapitányság épüle­tében tartott megyei beiktatási programon részt vett és felszó­lalt a kinevezéssel megbízott dr. Szabó Győző, az Országos Rendőr-főkapitányság vezető­je is. A belügyminiszter és az or­szágos rendőrfőkapitány által aláirt parancsban szerepel, hogy'dr. Ernyes Mihály kineve­zése ötéves időtartamra szól. Ugyanebből a dokumentumból megtudhattuk azt is, hogy dr. Lusztig Péter, korábbi me­gyei rendőrfőkapitányt nyug­állományba helyezték, 24 éves belügyi szolgálat utón. Érde­mei elismeréseként jutalomban is részesítették. (Dr. Lusztig Péter betegsége miatt nem vett részt a tegnapi rendezvé­nyen.) (Folytatás az 5. oldalon) Kuvaiti olajfüstfelhők Fekete eső Baranyában? Kuvaitban az irakiak több száz olajkutat robbantottak fel. Az égő kutak felett óriási füstfelhő alakult ki, ami az angol műholdas meteorológiai megfigyelések szerint közeledik a Szovjetunió és Dél-Európa felé, számítások szerint Romá­nia légterét is elérheti az em­beri szervezetre veszélyes szennyező felhőzet. Megkér­deztük Dragovácz Márkot, a pogányi meteorológiai főállo­más helyettes vezetőjét, hull­hat-e Baranyában fekete eső, miként az Törökországban megtörtént. A meteorológus elmondta, megyénkben az év döntő részében az uralkodó széljárás északi, északnyugati irányú. Ritkább a déli széljá­rás, ami elhozhatná a szeny- nyező felhőket, de ennek igen csekély a valószínűsége, hisz menet közben sokféle lég­áramlat módosítja a sodródó olajf üstfel hőt, aminek a szeny- nyezettségét jelentősen mérsék­lik az esőzések is. Cs. J. Szakközépiskolai képzés indul Sellyén A seliyei Mezőgazdasógi Szakmunkásképző és Munkás- továbbképző Intézet a követke­ző tanévtől bővíti szakmavá­lasztékát. A Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozó iskolá­ban ősszel gazdaasszonyképzés indul, majd 1992/93-as tanév­től a mezőgazdasági gépjavító- karbantartó szakközépiskolai képzést szeretnék bevezetni. Tapazdi Sándor iskolaigazgató elmondta azt is, hogy az Új Dunántúli Naplóban március 6-án „Gimnáziumot az Ormán­ságnak” című cikkben megje­lent, félreórthetően neki tulaj­donítható újságírói következte­téssel szemben az iskola a mezőgazdasági tárca irányítá­sa alatt sem élvez pénzügyi előjogokat, hanem az általá­nosan érvényes pénzügyi nor­matívák szerint működik. Már a nyitásra készülődnek a pécsi vidámparkban Nyit a vidámpark! Nagyon kedvező napra esik idén március 15. Há­romnapos ünnep lesz, iskola­szünet, munkaszünet. Dr. Fii- löp István, a Mecseki Kul- túrpark igazgatója szerint ilyenkor törődni kell az em­berek szórakoztatásával. A dolgozók tegnap óta takarítanak a vidámparkban, ami több évtizede most elő­ször már március idusán ki­nyitja kapuit. Ha az idő is engedi, pénteken fél 11-től vasárnap estig élvezhetik a gyerekek a korai „vidámpar­kozást”. Bár a végleges nyi­tást csak március 30-ra ter­vezik, 23-24-én ismét sza­bad lesz az út a felújított dodzsemek és egyéb játékok felé. Újdonság sajnos a szű­kös anyagi helyzet miatt nem lesz, hacsak az nem számit annak, hogy nem emelked­nek a vidámpark árai — fel­nőtteknek 8, gyerekeknek 5 forint. A szülők választhat­nak: vagy vesznek egy gom­bóc fagyit, vagy elviszik a ki­csiket a vidámparkba. P. V. Fotó: Szundi György A legnagyobb feladat két­ségtelenül a pénzügyi terv el­fogadása volt. A megannyi baranyai településről érkező küldöttnek szembe kellett néz­nie ugyanis azzal, hogy: min­denekelőtt nincs végleges ha­táskör megállapítva semelyik önkormányzatnak, a helyi ön- kormányzatok többsége még nem döntött saját költségveté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom