Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-26 / 83. szám
uj Dunántúli napló 1991. március 26., kedd Erdőirtás Kisvaszar és Alsómocsolád között Fotó: Proksza László A fák élete hosszú Nyitottabb erdőgazdálkodás Fiatal ember nyerte el pályázatával a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezér- igazgatói székét: Káldy Józsel fnindössze 38 éves. A cégnél 13 éve dolgozik, Árpád-tetőn kezdte, majd a központban dolgozott, 1982-től ü műszaki erdészet vezetője volt, s innen került alig pár hónapja a MEFAG élére. Annak a MEFAG-nak az éjére, amelyet — stílszerűen szólva — az ág is húz. Számos gorrdiúk-bajuk van, közülük csak néhányat.^ Nem nevezhető a lakossághoz fűződő kapcsolata zavartalbnrrak, elsősorban a feleslegesnek, túlzónak vélt fakitermelés, a tarvágásokat követő, szemet szúróan csúnya, kopasz foltok miatt. Átmeneti *koTban dolgozik a cég: ígaz- gatóvá-ltás, nehezem megszülető, ám a gazdaság munkáját alapvetően befolyásoló törvényékre való hosszú várakozás. Új gazdasági-gazdálkodási elképzelések realizálása úgy, hogy közben biztonságot sugallja na'k a MEFAG-alkalmazottaknak. S miközben előre tekintenék, hátulról — egyelőre — Visszahúzza őket az, amit ma kinnlevőségnek nevezünk: jelenleg 260 millió forinttal tartoznak a cégnek. Mindezeket csokorba gyűjtve — és persze a nem említetteket is — Káldy József három alapvető feladatot fogalmaz ímeg, amelyeket a MEFAG új vezérkarának gyorsan meg kell oldania: nyugodt környezetet biztosítani dolgozóiknak, megteremteni a vállalat pénzügyi stabilitását, csak nagyon átgondolt kiadásokat vállalni, illetve csökkenteni a meglévő készleteiket. Ez utóbbival kapcsolatban: részben 'nehezen eladható termékekről van szó, p racionalizálás tehát nem lesz könnyű. Ráadásul, kifejezett célként fogalmazta meg a vezérigazgató: csakis fizetőképes partnerekkel teremtenek üzleti kapcsolatot, annak érdekében, hogy a pénzűik forgási sebességét megnövelhes- Sék. lEzzel együtt a MEFAG 1991- re kétmilliárd forint termelési értéket tűzött célul. Ebből csaknem 700 millió forint az export: prtmér faanyag, fűrészáru, papírfa, farostfa Ausztriába, Olaszországba, Németországba. Messze eljut(hat) tehát a baranyai fa — nézzük a hátterét. Káldy József állítja: már csak azért Is kénytelenek visz- szoutasitani az „erdőirtás" sokszor hallott vádját, mert szigorú kontroli alatt dolgoznak. ’Az erdőrendezőség, az erdőfelügyelőség tudta nélkül egy fa sem dőlhet ki. Ezért például csak ott végezhetnek tarvágást, ahol ezt az üzemterv kötelező jelleggel előírja. Azt azortban hozzáteszi a vezérigazgató: szívesebben csinálják az úgynevezett felújító vágásokat, még akkor is, ha ez költségesebb. Ezzel kapcsolatban említi a komlóiak tiltakozó levelét, akik a várost ölelő zöldtüdőt féltik a fűrészektől : a következőkben minden egyes vágást előre megbeszélnek a település vezetőivel, fórumon számolnak be a munkájukról. Egyáltalában: elhatározott céljuk, hogy munkájukat - természetesen az erdőművelésre vonatkozóan — az erdőket és élővilágukat féltők előtt teljesen nyitottá teszik. Mindez — tehát a partneribb kapcsolatokra törékvés — nemcsak kifelé, de szakmán belül Is elhatározott szándék: az erdőrendezőség, az erdőfélügye- lőség, a vadásztársaságok, de a bartkok felé is. Az új stílusú munkához — bár Káldy József hozzáteszi: nem lesz szembetűnően más jellegű az erdő- gazdálkodás mint volt eddig -, az alappillérek az erdőiben vannak. Ezt külön is hangsúlyozza a vezérigazgató, értve ez alatt azt is, hogy az erdőért többet kell tenniük, akiket pedig - a vállalkozóktól -, b bükkösökbe, tölgyesekbe engednék, szigorú ellenőrzés mellett minőségi munkát követelnék. Van persze lemaradása a cégnek az erdőművelés területén, túl a természeti okokon, a vadkárokon is. Ennek fefmé- tése most folyik, hogy a pótlás tempóját meg tudják határozni. A fák élete azonban hosszú. Az emberé rövidebb. A jövő generációja tudja majd mondani: jól, vagy hiányosan dolgoznak a ma erdőgazdái. Káldy József mindenesetre leszögezi : amennyit kivágnak, annyi fát ültetni is fognak. Ez önmagában komoly feladat — és komoly ígéret. Mészáros A. Könyutarsors Baranyában Húszmillió füstbe megy? Könyvnek, új autónak, bőr- cipőnek először illata van. Szaga csak később lesz. Az utóbbi kettőt most tán hagyjuk, de hogy könyvtárügyben valami bűzlik, az biztosnak látszik. Baranyában a könyvtárosok nem kongatnak vészharangot. Csak a tényeket sorolják, azt mesélik, ami egyik-másik kis faluban a könyvtár körül történik. A tét nemcsak a szakembergárda jövője, hanem főként és elsősorban a megye kistelepülésein lévő könyvtárak sorsa. Félő, hogy a bizonytalan helyzetben széthullni készülő állományok elveszhetnek mostani használóik számára. Hozzávetőleg húszmillió forint mehet füstbe, Nia nem figyelünk oda időben. Mik a gondok hát könyvtárügyben? Mi lesz a hálózatot működtető központokkal, mi lesz az onnan leszakadni, önállósodni akaró községekkel, mi történik az állománnyal, lesz-e hozzáértő, aki majd tudja, miképpen kell egy katalógust elkészíteni? Csak néhány kérdés a sokból. A — különösen kiskönyvtárakat - fenyegető veszélyek sokasodnak. „A lavina elindult." Több hálózatot működtető könyvtár közös tapasztalata, hogy az általuk ellátott községek egy része nem akarja a továbbiakban a könyvtár szolgáltatásait igénybe venni, gyakran azért, mert a helyi önkormányzatok nem tudják, vagy nem kívánják még azt a fejenkénti és évenkénti tizenöt-húsz forintot sem kifizetni, ami a szolgáltatásért járna. A helyzet azért is bonyolult, mert az önkormányzatok kötelező feladatairól szóló törvény késik, s így, mire kiderül, hogy a könyvtárhasználat biztosítása kötelességük lesz, a könyvhöz jutás addigi lendszere már szétzilálódik. Azokon a helyeken, ahol a rendszerváltás után is a régi stábnak szavaztak az emberek bizalmat, zökkenőmen- tesebb a könyvtárosok dolga. A másik neuralgikus pont a kis könyvtárak önállósodása, és az ezzel együtt járó vagyoni megosztás kérdése. A nagy elszakadási lázban a könyvállomány széthullik, elveszik, van olyan esetről is tudomásunk, amikor a lakók egyszerűen széthordták a köteteket. Az eredmény az lehet, hogy egy-egy nagyobb, hozzáértő szakember vezetésével működő lerakatból sok kis könyvhalom lesz, mely még csak gyűjteménynek sem nevezhető, sem a válogatás, sem a feldolgozás, sem a bővítés szempontjából. Nem kellene elsietni a dolgot, ugyanis van arra lehetőség, hogy az önkormányzatok szövetkezzenek bizonyos célokra, például arra is, hogy az állampolgárok számára lehetővé tegyék a könyvtári ellátást. Van mád arra, hogy fiókkönyvtáruk legyen, hogy mozgókönyvtár menjen hozzájuk, hogy szakember segítse őket, ha bármire szükségük van. A szakemberekről szólva: fenyeget az a veszély is, hogy - különösen a kisebb községekben - a szakma elveszik. Nem ritka, hogy a régi könyvtárosok leváltásában személyes indokok játszanak közre, régi veszekedések most robbannak ki, gyakran anyagi okokra hivatkozva kerül utcára az addigi képesített könyvtáros, hogy aztán valami módon mégis jusson rá, hogy a helyére felvegyenek mást. Az aztán gyors- tclDolón elvégez egy alapfokú tanfolyamot, hogy valami fogalma mégis legyen arról, amit csinál. Van olyan kis falu, ahol az új könyvtáros nem szeret olvasni, és a könyvek egy részét is sürgősen eladná, mert úgy véli, túl sok van belőlük... A sok elszomorító — és mert gyakran igen szubjektív, ezért ellenőrizhetetlen — történet mellett üdítő hallani arról: van olyan polgármester is a megyében,\ aki éppen most akar szakalkalmazottat telepíteni a könyvtárba, felsőfokú képesítéssel. A hálózatot működtető nagyobb könyvtárak léte kevésbé bizonytalan, de tény, hogy csökkentik a dolgozói létszámot ott is, a beszerzésre fordítható pénz nevetségesen kevés, a megyében például egy évben 0,8-0,9 új könyvet kaphat egy olvasó ... Ahol nincs költségvetés, az eddigiekhez újabb bizonytalanság csapódik, a Megyei Könyvtár például „lóg a levegőben”. ’ A munka ezért nem áll meg. Azok, akik tudják, hogy egy könyvtár nem csupán néhány bekötött papírlap egymás mellé téve, dolgoznak tovább. A szakmaszeretet, a tudás, az összefogás még hajtja őket. Messziről talán nem is látszik, hogy gondok vannak, de Baranya könyvtárainak sorsa egyáltalában nincs megoldva. A fohász egyelőre azért szól: legalább a meglévő könyvtárak maradhassanak meg, az önkormányzatok nem hagyjálf tönkremenni őket. Elhanyagolásuk következményei valószínűleg hosszabb távon lennének csak érzékelhetők. De hogy ezt a kínos számvetést elkerüljük, a magunk eszközeivel szeretnénk segíteni, jó és rossz példák bemutatásával. így hát a könyvtárügyre e lap hasábjain még visszatérünk. Hodnik Ildikó „Nádas minden szirup és blöff nélküli szerző** Puskás Tamás a Találkozásban Nagy kihívás, remek teljesítmény volt a pécsi színház életében Nádas Péter: Találkozás című darabjának 1989- es bemutatója. A helyi és az országos kritika egyaránt elismerően nyilatkozott az előadásról, melyet április 2-án este hét órai kezdettel láthatnak újra a pécsi Harmadik Színházban (Ságvári Művelődési Ház). Április 6-án pedig részt vesz az előadás a Tatabányán megrendezésre kerülő Szabad Színházak Fesztiválján. A Vincze János rendezte kétszemélyes darab női szereplője Sebők Klára, az asszony múltját felidéző Fiatalembert pedig Puskás Tamás - mint vendég - alakítja. Éppen a próbára érkezik Budapestről Puskás Tamás, amikor sikerül elérnem. Hogy tud így dolgozni? — Színészként nagyon jól, egyáltalán ‘ nem zavar. De egészen más a helyzet rendezőként. Amikor néhány hónappal ezelőtt rendeztem a Pécsi Nemzeti Színházban Szép Ernő: Vőlegény című darabját, akkor kellett rádöbbennem, hogy a vendégrendező' műfaj számomra nem létezik. Ugyanis a sok más ok mellett a legfontosabb, hogy u rendező állandóan jelen legyen, ezt így nem lehet megvalósítani. — Pécsett először színészként, majd rendezőként mutatkozott be. — Ez • körülbelül ugyanígy néz ki a pályám folyamán is. Először színészként, majd rendezőként végeztem a főiskolán. A Katona József Színházba szerződtem, ahol egy nagy bukás után sokat unatkoztam, majd a rendező szak elvégzése után a Madáchba kerültem, azóta is ott dolgozom. Most egy számomra eleddig teljesen idegen, de nagyon izgalmas feladatra készülök a Madáchban: második szerep- osztásban én énekelem Krisztus szerepét a Mária evangéliuma című rockoperában. És itt van ez a pécsi előadás. Olyan volt ez a darab számomra, mikor megismertem és felkértek, hogy játsszam el, mint ahogy az ember csak kevés nőbe szeret bele ... Teljesen magával ragadott. Azt gondolom, hogy az emberek többségében némi tévképzet él a színházzal kapcsolatban. Nem tudom elfogadni, hogy a színház azért van csupán, hogy szórakoztasson. Valahogy a színház helye a kupleráj és a templom között van. Nádas drámái a lehető legtávolabb állnak a szórakoztatástól, ezért talán a templomhoz állnak közelebb. Egyszerűen arról van szó. hogy ha az, ember bármiben, így a színháznézésben is igazán élményhez akar jutni, energiát, figyelmet kell befektetni, úgy, ahogy például elnyerjük valakinek a szerete- tét — tenni kell érte. Nádas igazi, minden blöff és szirup nélküli szerző. Többet kellene játszani a művelt, talán ez inspirálná további darabok megírására. Z. M.
