Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-21 / 78. szám
■EB9R3EEXQ9BHEE8dJ£39HN íwfrMv I niniwiníniiii Júliusban: Pécsi Ipari Vásár Új helyszínen, az Apáczai Csere János Nevelési Központ az idei Pécsi Ipari Vásár, amelyre már csaknem száz hazai komplexumában, 5000 négyzetméter iedett és szükség sze- cég jelentette be részvételi szándékát. (Tudósításunk a 9. rint több tízezer négyzetméternyi nyitott területen kap helyet oldalon) Göncz Árpád hazaérkezett Belgiumból Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke szerdán hazaérkezett Belgiumból, ahol - Václav Havel csehszlovák államfő, Doina Cornea, a román demokratikus ellenzék vezető személyisége, Bronislaw Geremek, a lengyel átalakulás egyik vezéregyénisége és Alek- szej lablokov, a Greenpeace szovjet szervezetének elnöke társaságában — a brüsszeli egyetem díszdoktorává avatták. Jeszenszky Géza Dél-Koreába látogat Amerikai látogatását befejezve hétfőn Jeszenszky Géza külügyminiszter hivatalos látogatásra Dél-Koreába utazik - jelentették be szerdán a Külügyminisztériumban. Jeszenszky Géza útja része annak a kapcsolatépítésnek, amely Göncz Árpád köztársasági elnök novemberi látogatásával vette kezdetét. Budapesten tanácskozik az autóklubok világszervezete A Magyar Autóklub szervezésében Budapesten tartja ez évi plenáris ülését az Autó- és Touring Klubok Világszervezete (AIT). A rendezvény megnyitása alkalmából Siklós Csaba közlekedési miniszter szerdán az Autóklub székházában tartott előadást. Az 1898-ban alakult genfi székhelyű világszervezet jelenleg 84 orszáq, 122 autó- és touring klubját tömöríti, melyek együttesen 80 millió autós érdekeit képviselik. Húsvéti vásár Mohácson Mohács főterén szerdától március végéig — a karácsonyihoz hasonló — húsvéti vásárt rendeznek. A helyi polgármesteri hivatallal 19 magánkereskedő kötött szerződést. A különböző ruházati cikkeket, játékokbt, ajándék- tárgyakat kínáló kereskedők között egy zöldséges és egy büfékocsi is helyet kapott. KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúli napló II. évfolyam, 78. szám 1991. március 21., csütörtök Ara: 7,90 Ft Törvény az egyes nyugíjak felülvizsgálatáról és a tisztiorvosi szolgálatról Döntések napja a Parlamentben Határozat a társadalmi szervezetek támogatásáról Szabad György házetnök az Országgyűlés szerdai munkanapjának kezdetén bejelentette: a képviselők határozatot hoznak az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról és nyugdíjkiegészi- tések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozattervezet ügyében; szavaznak az országos népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló törvényjavaslatról, továbbá a társadalmi szervezetek idei támogatásáról. Napirend előtt Medgyasszay rött megalakult ideiglenes László (MDF) Szigeti Attilá- Nemzeti Tanács elnökéről em- ról, az 1956 októberében Győ- lékezett meg; az 1957 májusában letartóztatott, majd kivégzett politikust — aki 34 évig jeltelen sírban pihent -, most helyezik méltó tisztelet- adással örök nyugalomra szülővárosában, Kapuváron. A T. Ház eztán úgy döntött. hogy részletes vitára bocsátja a koncessziós törvény tervezetét, majd megkezdő(Folytatás a 3. oldalon) Ma ülést tart a kormány Napirendjén az egyházi ingatlanok rendezése, a gyógyszer- támogatás, valamint az érdekegyeztetés mechanizmusa A kormány csütörtöki ülésén többek között foglalkozik a külkereskedelem devizahatóságii ellenőrzésének továbbfejlesztésével, az- egyházi Ingatlanok sorsával, a gyógyszerek fogyasztói árának társadalom- biztosítási támogatásával, valamiint az érdekegyeztetési fórumok működésével. Szó lesz a kormányülésen az egyházi ingatlanok sorsáról is. Mint ismeretes, a kormány az egyházi tulajdon ügyében kivételes álláspontot képvisel. Minden más esetben csupán a privatizációval, Illetve a kárpótlással ért egyet, az egyházi tulajdonnál viszont — mivel ezek az ingatlanok többségében közérdekű, a társadalom szempontjából igen fontos célokat szolgálnak - indokoltnak tartja a reprivatizációt. A testület csütörtökön várhatóan dönt arról, hogy miként történjék az igénybejelentés, a kérelmek elbírálása. Nemzeti egészségmegőrző és rákellenes program Tovább romlott a bányák biztonsági helyzete A bányászat általános biztonsági helyzete az elmúlt évben romlott. A halálos balesetek száma ugyan nem emelkedett, de a balesetek gyakorisága jelentős mértékben nőtt, — erről tájékoztatták Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi minisztert, aki szerdán felkereste az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőséget. A pezsgő palackozása szünetel, de az előkészítőben az üvegek tisztításánál igazi nagyüzem van már... Fotó:' Läufer László Pezsdülő pezsgőexport A Pannonvinnél áll a termelés - de már nem sokáig A rádió keddi híradása szerint hamarosan megoldódhatnak a hazai pezsgőgyárak forgalmazási gondjai. Ezt egy a Szovjetunióval megkötendő szerződés biztosítaná, miszerint a szovjet fél 130 millió dollár értékben vásárolna pezsgőt és bort Magyarországtól. Megkérdeztük, hogyan érintené ez a szerződés a Porwonvin Rt.-t, amely tavaly 3 millió .palack pezsgőt szállított a Szovjetunióba. Halmai János vezérigazgató elmondta, hogy erre az évre semmilyen szerződést nem kötöttek imég a Szovjetunióval, ami máris fennakadást 'okozott ö nagyrészt keleti piacra épülő termelésiben. A meglévő kapacitás ellenére az idei év első három havi pezsgő előállítása minimális. Pontos információjuk még nincs a szerződésről, de nagyon várják a döntést. A pécsi pezsgőgyárban január óta szinte áll a termelés. A 131 fős dolgozói létszám foglalkoztatását egyéb feladatok ellátásával megoldották ugyan, de Kertvéllesy László- né igazgatónő szerint ez a jövő hónaptól már nem tartható. A Földművelésügyi Minisztériumból kapott hír azonban megnyugtathatja a dolgozókat és o vezetést egyaránt. Szabó György mezőgazdasági osztályvezető-helyettes elmondta, hogy a szerződés megköttetett, magánjogi formában. Ez a korábbi államközi szerződések szintjén ad elvi lehetőséget a szállításra. Várhatóan április elsején választja ki az igényelt termékeket a szovjet fél, ez utón indulhatnak be az első szállításaik. Szabó György tájékoztatása szerint a szerződés országosan körülbelül 700 ezer- hektoliter minőségi palackos bor és 22 ezer hektoliter pezsgő exportálását jelenti. P. V. AZ ON ÜZLETE ERDEKEBEN... Jótanácsok vállalkozóknak a 7—8—9—10. oldalakon Berendezték a dömörkapui új szállodát Pécsett a MÁV beruházásába megszépült, bővült az egykori turistaszálló Dömörkapu- nál. Megtörtént o három szállodai egység belső berendezése. Hamarosan kezdődik a próbaüzem. Az első vendégeket nyár elején fogadják. Nemzeti egészségmegőrző és rákellenes programot dolgozott ki a Magyar Rák Liga ps a Rákellenes Laser Alapítvány. Az egészségügyi kezdeményezés megvalósítására létrehozzák a Nemzeti Egészségmegőrző és Rákellenes Központot. Ez a bejelentés hangzott el a két szervezet tudományos ülését követő sajtótájékoztatón, a SOTE bőrklinikán, szerdán. Legfontosabbnak tartják a hazai egészségkultúra emelését, vagyis azt, hogy minden egyes ember életmódjában, munkastílusában törekedjen az egészség megőrzésére, a rák megelőzésére, A nemzeti rákellenes terve-, zet második pontja a gyógyítással foglalkozik. Eszerint: Magyarországon is létre kívánják hozni — a korai daganatos betegségek felismerésére - az országos, egységes, komplex szűrővizsgálati rendszert. Ugyancsak szeretnék elérni azt, hogy a rákbetegek testi-lelki kezelése, gondozása a lehető legmagasabb szinten történjen. Olcsóbban veszik, olcsóbban adják A Möbiusz csökkenti árait Az utóbbi egy hétiben több árcsökkentésre is elszánta magát a Möbiusz Húsipari Vállalat. Elhatározásuk bizonyára örömet oikoz a fogyasztóknak, akik bíznak abban, hogy a termelői árcsökkentés a fogyasztói áraikban is megjelenik, ellenben újabb pofán a sertéshizlalóknak, aíkiktől az eddigieknél kilónként néhány forinttal olcsóbban veszik át a (hízott sertéseket. Brun József, a Möbiusz Húsipari Vállalat vezérigazgatója szerdán a Baranya Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének székhazában tartott tájékoztatót a húspiaci (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap este Pécsett, a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében rendezték meg az „Éneklő Ifjúság" hangversenysorozat döntőjét. Képünkön a pécsi Babits Mihály Gimnázium leánykara énekel. (Tudósítás a 2. oldalon) Fotó: Läufer László