Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-21 / 78. szám

üj Dunäntüii napló 1991. március 21., csütörtök A Möbiusz csökkenti árait (Folytatás az 1. oldalról) helyzetről, az árcsökkentések okáról. Ezt követően lapunk­nak foglalta össze lépéseik lé­nyegét. — Március 15-től érvénye­sítjük a felvásárlási árválto­zást, mely szeriint o kisterme­lőktől az élőminősitéssel át­vett, maximum 130 kilós súlyú sertéseket a 64 forintos védő­áron tudják csak megvásárol­ni. (Ez alá természetesen már nem fogunk menni.) A nagy­üzemektől pedig az eddigi 70 -71 forint kilártkénti ár he­lyett 68-70 forintért tudják — o minőség ‘ függvényében — felvásárolni a hízósertéseket. Erre a lépésre azért kénysze­rültünk, mert tovább csökkent oz exportár. A vezérigazgató a rossz hír mellett némi vigasszal is tu­dott szolgálni o kistermelők­nek. Mint mondotta, az utób­bi időben 14 000 kistermelői hízósertés halmozódott fel a felvásárlásra várva. A tegnapi megbeszélésen arra az egyez­ségre jutották o nagyüzemek képviselőivel, hogy néhány hé­tig lassítják o termelőszövet­kezetektől való- átvételt, hogy a következő hetekben utolér­hesse magát o vállalat o kis­termelői felvásárlásokkal. A tenyésztők és a húsipari vállalat vezetői egyaránt lé­péseket várnak o kereskede­lemtől. Kérik, hogy az árcsök­kentések mértéke jelenjen meg a fogyasztói átokban, hogy a kereskedő cégek a termelői árcsökkentéssel együttjáró fel - vásárlási árcsökkentést ne az árrésük növelésére akarják fel­használni. A Möbiusz ugyanis átlago­san 15—27 százalékkal csök­kentette a termelői árakat 18- tál, és ennek alakján fogyasz­tói árajánlatokat tett a keres­kedelmi vállalatok felé. így például a párizsi kilója 106 forintba, az olasz felvágotté 142Jbe, a lecsókolbászé 96-ba, a disznósajté 64-be, o kolozs­vári szalonnáé 130-ba, o zsír- szalonnáé 32-be, a kartonos zsír 30 forintba, a poharas 46-ba kerülne, ha o kereske­delmi vállalatók elfogadják az árajánlatokat. Balog N. Viva la musica Az „Éneklő Ifjúság” középiskolai kórusainak minősítő hangversenye Változatos program, színvo­nalas előadásmód. Röviden ez jellemezte az „Éneklő Ifjúság" középiskolai kórusainak minő­sítő hangversenyét szerdán es­te, a Nagy Lajos Gimnázium­ban. Tillai Aurél és Dobók Pál karnagyok - a zsűri tagjai és a publikum előtt tíz pécsi és baranyai középiskolás kórus mutatkozott be a Pécs-Bara- nyai Kórusszövetség első ren­dezvényén. Bronz fokozatot kapott: a Babits Mihály Gimnázium és Szákközépislkóla Leánykára és a Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Postás Leány­kára, mindkét kórust Papné Betlehem Márta vezényelte. Ezüst fokozatot 'kapott: a Nagy Lajos Gimnázium Eérfi Vokálegyüttese, Ivasivka Má­tyás vezényletével, a imáháosi Kisfaludy Károly Gimnázium Leánykara, Pusztainé Jaksity Katalin vezényletével és a Ja­nus Pannonius Gimnázium Ve- gyeskara, Vajda Ildikó vezény­letévéi. Arany fokozatot ka­pott a Nagy Lajos Gimnázium Vegyeskara, Ivasivka Mátyás vezényletével, a Janus P. Gim­názium Leánykára, Vajda Ildi­kó vezényletével, a Leőwey Klára Gimnázium VegyeSkara és Leánykára dr. Szabó Sza­bolcs vezényletével, valamint a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Férfikórusa, Nagy Ernő vezényletével. Féntéken délelőtt 10 órakor folytatódik az „Éneklő Ifjúság” rendezvénysorozata, az ének­zene tagozatos általános is­kolák és a Kodály Gimnázium bemutatkozásával. Jövő ked­den délután két órától a Szi­várvány Gyerméklházban pedig az általános iskolák minősítő hangversenyére kerül sor. Z. M.---------------*---------------­- Faültetés közösen. Pécsett, a Lánc utcában egy 100 alá- irásos beadványban kérték a lakók, hogy az önkormány­zat ültessen fáikat a súlyos porszennyeződés mérséklése végett. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat megkezdte o telepítést, az ültetésben a lakók is részt vesznek, akik a gödröket ássák. AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! MOHÁCS ÉS VIDÉKE Húsvéti bevásárláshoz- „GARANCIA” biztosítással - kölcsönt nyújtunk pécsi hitelképes ügyfeleink részére ! A hitel összege maximum 100.000 Ft Lejárata: 12 hó Címünk: Pécs, Citrom u. 5. sz. (isse) Mindent meg kell tenni az állampolgárért Megyei közigazgatasi kamara alakult A közigazgatási munka szak­szerűségének, színvonalának, valamint törvényességének, emberségességének és racio­nalitásának elősegítése érde­kében a múlt évben megala­kult Magyar Közigazgatási Ka­marának tegnop létrejött a Baranya megyei tagozata, mintegy száz taggal. A közigazgatási kamara céljoi között többek között szerepel a törvénytervezetek véleményezése, törvényalkotás kezdeményezése mellett a köz- szolgálat újszerű, állampolgár központú elrendezése, etikájá­nak kialakítása és védelme. Nagy súlyt kívánnak fektetni a továbbképzésre is, mivel eddig ez kimerült a polgármester és jegyző képzésben. A tanfolya- mök, fórumok szervezésén kí­vül szakmai pályázatokat is hirdetnek, amelyek közül a gyakorlatban jól hasznositba- tóa'kat eljuttatják majd a leg­kisebb önkormányzatoknak is. A kamara fő profilja a szerte­ágazó önkormányzati érdekvé­delmek közötti koordináció. — Milyen haszna származhat a közigazgatási kamara tevé­kenységéből az állampolgár­nak? - kérdeztük dr. Kiss Lászlót, a kamara országos alelnökét, a JPTE Állam- és Jogtudományi Karának docen­sét.- Alapjaiban van veszélyez­tetve a magyar önkormányzati rendszer. Teljes a bizonytalan­ság, rengeteg a megoldatlan probléma, így például az anyagiak, a tulajdonjog és a gazdálkodás területén. Az ön­kormányzatok akkora szorítás­ban vannak, hogy egyelőre kénytelenek magukkal foglal­kozni. Ezeken a nehézségeken kívánunk segíteni, hogy az ál­lampolgárral törődhessenek az önkormányzatok. A megyei tagozat elnökévé dr. Kurucsai Csabát, a megyei közgyűlés alelnökét, titkárává pedig László Józselné doktort, a megyei közgyűlés jogi és szervezési osztályának a veze­tőjét választotta. Sz. J. Erdélyi népi anekdota­gyűjtemény A „Székelyek, góbék, mó- cok" című erdélyi népi anek­dotagyűjtemény legérdekesebb, leghangulatosabb történetei­vel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Magyar—Román Baráti Társaság ülésén már­cius 22-én (pénteken) 16 óra 30 perckor a Lenau-házban. A Pécsett élő Csernavölgyi An­tal szerzői délutánján első íz­ben hallhatja a közönség azt a 45 perces hangfelvételt, amelyen neves előadóművé­szek olvassák fel, illetve játsz- szák el a kötetben szereplő egyes epizódokat. A szerző a helyszínen dedikálja a köny­vét. A rendezvényen minden érdeklődőt szívesen lót a ba­ráti társaság. Agrárinformációs rendszer Ma, 21-én 10 órakor a Ma­gyar Agrárkamara keretében létrehozott agrárinformációs és piacszabályozó rendszerét mu­tatja be Pécsett, a Köztár­saság tér 2. szám alatt lévő székház III. emeleti tanács­termében a Baranya Megyei Mezőgazdasági Kamara. A gyakorlati bemutatóval egybe­kötött rendezvényre várnak minden érdeklődőt, többek kö­zött az önkormányzatok kép­viselőit és a magántermelő­ket is. Vagyonvédelmi egyesület Romonyán A településen a helyi lakók és a pécsi kiskerttulajdonosok bűnmegelőzési és vagyonvé­delmi egyesületet szerveztek, amibe eddig 61 -en léptek be. így igyekeznek megelőzni a betöréseket, tolvajlásokat. Bush—Walesa találkozó Az amerikai kormány 70 százalékkal csökkenti a len­gyel tartozásokat - jelentette be George Bush amerikai el­nök szerdán, fogadva Lech Walesát. A lengyel államfő hi­vatalos látogatást tesz' Wa­shingtonban, s az elnök mel­lett találkozik James Baker külügy-, valamint Richard Che­ney védelmi miniszterrel is. Lengyelországnak 2,9 mil­liárd dolláros adóssága van az amerikai kormánynál, a 70-es években szállított élel­miszerért. ♦ Szlovákiai „kétnyelvűség" Ladislav Pittner szlovák bel­ügyminiszter közölte: utasítás­ban figyelmeztette a járási hi­vatalokat a hivatalt megjelölő táblák, a pecsétnyomók, va­lamint a települések és tele­pülésrészek elnevezéséről tá­jékoztató táblák „helyes el­készítési módjára". E helyes elkészítési mód a belügymi­niszter szerint az, hogy csak egy nyelven, szlovákul szabad feltüntetni a hivatalos elne­vezéseket. Pittner a tavaly ok­tóberben elfogadott szlovák nyelvtörvény előírásaira hivat­kozik. ♦-<?- WASHINGTON: A szovjet fél máljusi csúcstalálkozót ja­vasolt az amerikaiaknak James Baker külügyminiszter múlt he­ti moszkvai látogatásán, de nem kapott határozott választ ajánlatára — mondta kedden egy amerikai kormánytisztvise­lő a brit Reuter hírügynökség tudósítójának. A nevének el­hallgatását kérő nyilatkozó szerint az amerikai válasz mindössze ennyi volt: „Majd meglátjuk".-G- BERLIN: Példa nélküli lépésre szánta el magát a keletnémet polgárjogi mozgal­mak lüggetlen újságja, a Ber­linben megjelenő Die Andere. Szerdán megjelent számában a hetilap megkezdte a leloszla­tott keletnémet állambiztonsá­gi szervezet (Stasi) volt mun­katársai, besúgói, tiszteletbeli alkalmazottai névsorának köz­lését.-a- MOSZKVA: A szovjet parlament szerdán elfogadta a miniszteri kabinetről szóló tör­vényt, s ezzel újabb lépést tett az új államhatalmi szer­kezet kialakítása leié. A tör­vény értelmében - a koráb­ban minisztertanácsként ismert - testület az ország végrehaj­tó-ügyvezető szerve, amely köz­vetlenül az elnöknek van alá­rendelve. automata esernyők nőknek, férfiaknak CSAK225 Ft női harisnyanadrág (lépésbetétes,1 -4 méretben) CSAK 55 Ft (rS CSAK PÁR NAPIG MStt) KONZUM PÉCS,KOSSUTH TÉR , , , holnapi hirdetésünk u]abb meglepetést tartogat! Az egészséges étkezés nem csak pénz kérdése Tanfolyam szakácsnőknek Az Egyesített Egészségneve­lési Intézet egészségnevelési csoportja kétnapos tanfolya- mot szervezett a szakácsnők és élelmezésvezetők részére. Tegnap délután a résztvevők a Tüzér utcai Mozgalmi Ház­ban dr. Morava Endre előadá­sát hallgatták meg a gyerme­kek korszerű táplálkozásáról, majd a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát képviselője ismertet­te a szója alkalmazásának le­hetőségeit. A gyakorlati be­mutató résztvevői megkapják olcsó és egészséges ételek re­ceptjeit. Megismerkednek a szója elkészítésének fortélyai­val, azzal, hogy milyen meny- nyiségben adható és milyen hatásai vannak az emberi szer­vezetre. — A város összes intézmé­nyébe küldtünk meghívót - tá­jékoztat Péterlia Éva, a tan­folyam szervezője. - A tapasz- talatairtk azt mutatják, hogy nagy gondot jelent a gyerme­kek étkeztetése és főleg az egészséges étrend kialakítása. A meglevő lehetőségek jobb felihasználására szeretnénk fel­hívni a figyelmet. Például ar­ra, hogy kevesebb zsírt hasz­náljanak, ne habarják és rántsák az ételeket, hanem párolják. Bemutatunk néhány korszerű konyhatechnikai eljá­rást is: a grillezést, konyhasón való sütést. A korszerű táplálkozás a mai gazdasági helyzetben sok ember számára elérhetetlen. Azonban tény, ha most nem teszünk érte semmit, annak ké­sőbb nagyon súlyos következ­ményei lesznek. Egy ma szüle­tett gyermék várható élettarta­ma 64 év, aminek oka a hely­telen táplálkozás is, nemcsak a környezeti ártalmak. A leg­több családban szokássá vált az esti közös meleg vacsora. amire legtöbbször tésztát főz­nek.- A gyerekek nem esznek főzeléket - mondja Görög Lászlóné, a Radnóti Leánykol­légium élelmezésvezetője. — A kollégiumban pedig olyan éte­leket kell főznünk, amit sze­retnék, mert különben minden megy a moslékba. Szívesen adnánk zöldféléket, de télen és kora tavasszal megfizethe­tetlen a friss saláta vagy a retek. Sz. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom