Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1991-02-06 / 36. szám

u uj Dunántúli napló 1991. február 6., szerdc FEBRUAR SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából DOROTTYA, DÓRA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.05 — nyugszik 16.52 órakor A Hold kél 0.38 — nyugszik 9.43 órakor Olvasószolgálat Hírok, tudósítások, osomónyok közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9—11 óráig panaszügyekben fogad, a 10-053-as számon hívható: DR. DUNAI IMRÉNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 éráig a 10-053-as számon: REZES ZSUZSA Ápolási igazgató választás A Népjóléti Minisztérium rendelkezése szerint a pgcsi Egyesített Egészségügyi Intéz­ményekben megválasztották az ápolási igazgatókat. A válasz­tás titkos volt. 324-en adták le szavazatukat, ebből 308 lett érvényes. Az érvényes szavaza­tok alapján két pályázó közül 172-136 aránnyal Varga Lász- lónét, az intézet eddigi vezető asszisztensét választották meg ápolási igazgatónak. ♦- Vasútmodell terepasztalok építéséről tart előadást Hor­váth Tamás szakkörvezető feb­ruár 9-én, szombaton 15 óra­kor Pécsett, a Szivárvány Gyer­mekházban. A rendezvényen felnőtt érdeklődőket is szíve­sen látnak.- A TIB közgyűlése. A Tör­ténelmi Igazságtétel Bizottsá­ga Baranya megyei szerveze­te Pécsett, a Helyőrségi Klub­ban február 8-án 15 órakor megyei vezetőségválasztó köz­gyűlést tart, amelyre a belép­ni szándékozókat is várják a megye területéről. Előrejelzés az ország területére szerda estig: folytatódik a hideg, téli idő. Gyakorta lesz borult az ég, sokfelé várható havazás, hó­zápor. A keleti, északkeleti szél országszerte megerősödik, később időnként viharos lesz. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet általá­ban —10, —15 fok között, a havas tájakon —20 fok közelében, a leg­magasabb nappali hőmérséklet szerdán —2, —7 fok között alakul. * Kedd reggeli vízállások: Mohács 204 cm, apadó, vizhö 0,4, örtilos —40 cm, áradó, vizhö 0,6, Barcs —31 cm, áradó, vizhö 1,0, Dráva- szabolcs 25 cm, apadó, vizhö 1,1 fok. Rendelet a nyári időszámítás bevezetéséről Az ipari és kereskedelmi, valamint a közlekedési, hírköz­lési és vízügyi miniszter együt­tes rendelete szerint 1991-Ben a nyári időszámítás március 31-én (vasárnap) három órá­tól szeptember 29-én (vasár­nap) három óráig tart. Már­cius 31-én hajnali két órakor az órákat három órára, szep­tember 29-én pedig három órakor két órára kell igazítani. Tegnapi számunkban néhány adat tévesen jelent meg. A Kertváros Lakásfenntartó Szövetkezet 75 la­kásba szerelt fel vízórát kísérleti jelleggel a Sarohin tábornok út 36—44. szám alatt. A vízdijat a vizmű az általa beszerelt főmérő alapján számlázza le, de ezeknél o lépcsőházaknól az egyedileg fel­szerelt órák mért adatai szerint fizetnek a lakók. A lakásszövetke­zet a fenntartása alá tartozó többi lakásba, az itt szerzett tapasztala­tok alapján kezdeményezi a későb­biekben az egyedi vízórák besze­relését. — Közmeghallgatás költség- vetési ügyben. A komlói ön- kormányzat február 7-én 17 órakor a helyi Színház- és Hangversenyteremben köz­meghallgatást, régi nevén la­kossági fórumot tart a város idei költségvetési tervéről. Je­len lesz a képviselőtestület mind a 27 tagja. A költség- vetésre idén csaknem 650 mil­lió forintot irányoznak elő, ebből 90 milliót szeretnének költeni a szociális intézmények fenntartására, segélyek kiosz­tására. Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férj, édesapa, testvér, após, nagyapa, dédapa és kolléga, DR. TÓTH GÉZA gyémántdiplomás vegyészmérnök, egyetemi magántanár, a kémiai tudományok doktora 1990. decem­ber 29-én, dolgos életének 84., boldog házasságának 57. évében türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Tudását, szorgalmát egész életén át a Pécsi Bőrgyárnak áldozta, mely földi maradványainak elhelye­zéséről gondoskodik. Drága halottunk hamvait a római katolikus egyház szertartása szerint 1991. február 8-án 14 órakor bú­csúztatjuk és kísérjük végső nyug­helyére a pécsi központi temető­ben. A temetés előtt a Szent Mi­hály-temetőkápolnában 13.30 órai kezdettel gyászmisét tartunk. Nyugodjék békében! Emlékét ke­gyelettel megőrizzük. Pécsi Bőrgyár Gyászoló család- Fehér Angyal. Nagyon sok, főként nyugdíjas olvasónk telefonon vagy levélben kérte segítségünket, hogy megtudja a Fehér Angyal Bt. címét, ahol a Béres-csepp kísérletet folytatják. Ezért most olvasó­ink kérésének ezúton teszünk eleget. Cím: Fehér Angyal, Pécs, Petőfi utca 27. Telefon: 27-116.- Savanyúságok Németor­szágból. A németországi Vö­röskereszt savanyúságokat kül­dött a pécsi testvérszervezeté­nek azzal a céllal, hogy ná­lunk a termékeket kedvezmé­nyes áron kínálják. A vásár február 6-án 9 órakor kezdő­dik Pécsett, a Széchenyi tér 18-ban, ahol emellett 40—50 százalékkal olcsóbban árusí­tanak hótaposó csizmákat, ha­risnyanadrágokat. A kedvez­ményes vásár hétköznap na­ponta 9—16 óráig tart. — Nyílt túra. Hosszúhetényi úticéllal nyílt túrát szerveznek a baranyai bakancsos turis­ták február 10-én 16 kilomé­teres távon. Találkozás Pé­csett, az autóbuszpályaudva­ron, a 11 -es kocsiállásnál 6.45 órakor. Túravezetők: Anchau Annamária és Mé­száros Timea. — A mecseki szénbányászat a „Ráadás”-ban. A Kossuth Rádió mai, 18.30 órakor kez­dődő Ráadás című műsorá­ban a mecseki szénbányászat helyzetét vitatják meg a részt­vevők, így a bánya vezetői, a pártok képviselői, a Meg­újulási Program szerkesztői. Az utóbbiak szeretnék, ha a kom­lói bányaüzemben nem szűn­ne meg a munka.- Fáznak Orfűn. A telepü­lésen szénhiány miatt nem tudnak fűteni a polgásmes- teri hivatalban, az orvosi ren­delőben, az iskolában, vala­mint a vendéglőben. ♦ Rendőrségi közlemények ELFOGÁSOK: Egy megszűrt férfi kért segítsé­get a gázmű portáján. A hely­színre érkező mentők a 23 éves fiotalembert kórházba szállították, ahol megállapították, az okozott sérülés súlyos. A rendőrök az is­meretlennek vélt elkövetőt rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették. A súlyos testi sérülést okozó férfi a kihallgatás során elismerte, hogy ő szúrta meg a fiát családi veszekedés közben. A felderítő alosztály nyomozói hétfőn délelőtt elfogták azt a 32 éves pécsi férfit, aki ellen súlyos testi sértés bűntette miatt adtak ki elfogatóparancsot. Ugyanebben az időben fogták el és vették őrizet­be azt a 35 éves nőt, aki ellen lopás elkövetésének olapos gyanú­ja miatt adtak ki országos körözést. Az I. sz. rendőrállomás a beje­lentést követően elfogta azt a 30 éves férfit, aki hétfőn délután az Eötvös utcai parkolóban egy gép­kocsiból bördzsekit tulajdonított el. A Siklósi Rendőrkapitányság nyo­mozói is fürgék voltak hétfőn. A bejelentést követő pár órán belül elfogták és őrizetbe vették azt a 24 éves, foglalkozás nélküli oldi lakost, aki Siklóson egy ház folyo­sójáról 10 000 Ft értékű kályhát lopott. A himesházi körzeti megbízott tetten ért két pécsi lakost, akik Geresdlakon egy házba jogtalanul behatoltok, és onnan aranyéksze­reket próbn'tak meg eltulajdonítani. Hiába sikerült egy 43 éves, fog­lalkozás né’küli, almáskeresztúri la­kosnak a velényi szőlőhegy egyik pincéjébe betörni, és onnan 30 liter bort ellopni, a Szigetvári Rendőrkapitányság járőrei rövid időn belül elfogták. Egészségügyi szolgálat Mindennnapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sziget­vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napo­kon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Pécs város lakossága részére fel­nőtt belgyógyászat: Megyei Kór­ház III. sz. Belgyógyászata. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Ideg­sebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Fel­nőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gégeklinika. Szemészeti bete­gek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. (bejárat a Bajnok u. felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógy­szertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS—ÉLET-telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Minden szerdán 17—19 óra kö­zött nyugdíjas-telefonszolgálat a 41-907-es telefonon, jogi, egészség- ügyi, szociálpolitikai információk. Rendezvények Ingyenes jogi tanácsadással szol­gálnak ma 16.30-tól 18.30-ig Pé­csett, a Déryné a. 1-ben, a Pécsi Ifjúságért Egyesület szervezésében. Tanácsadásra várja a nyugdíja­sokat a Pécsi Nyugdíjasok Egyesü­lete ma 14—16 óráig a Geisler Eta u. 154>en. Lakossági bűnmegelőzési és va­gyonvédelmi tanácsadásra várják az érdeklődőket ma 17—19 óráig Pé­csett, a Krisztina tér 5-ben. Az MDF szociális tanácsadást nyújt ma 16—18 óráig a komlói pártirodájában. Telefon: 83-015. Szigetváron a Tinódi Művelődési Központ ma különbuszt indít a Pé­csi Nemzeti Színház szerelmi báj­ital című előadására. A Munkáspárt (MSZMP) kertváro­si alapszervezete ingyenes jogi ta­nácsadást szervez ma 18—19 óráig Pécsett, a Németh László utcai mozgalmi házban. A Pécsi Szülők Iskolája új tan­folyamának első előodására ma 17 órakor kerül sor a POTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Édesanyák úti tantermében. Pécsett, a DOZSO-ban február 7- én 18 órakor dianetikai személyi­ségfejlesztő előadás kezdődik. A speciális személyiségfejlesztő mód­szert Nagy András ismerteti. Február 7-én 17 órakor Mohá­cson, a Bartók Béla Művelődési Központ mozi-emeleti kamaratermé­ben megnyílik Kovács László és Simonkovits Béla fazekasok tárlata. Nadrág cimmel tartja német nyelvű előadását a szekszárdi ,,Deutsche Bühne" Színpad Boly­ban, a bólyi művelődési házban február 6-án 19 órakor. Közérdekű Áramszünet lesz 1991. február 12- én 8—12 óráig Komlón, a Hegyhát u. 2-től 10-ig, 1-től 5-ig; a Körtvé- lyes u. 13-tól 25-ig, 12-től 26-ig, valamint a Cserma u. 5-töl 9-ig és a 4. házszámok által határolt területen. (547) Áramszünet lesz 1991. február 12- én 12—15 óráig Komlón, a Nagy­szántó u. 1-től 5-ig, 2-től 8-ig, valamint a Körtvélyes u. 9-től 11-ig és 8-tól 10-ig házszámok között. (547) A Bóbita Bábszínház egyéni és csoportos előjegyzést vesz fel a február 10-i, 17­. 24-i Boszorkányos szülinap című elő­adásaira. Az előadások kezdé­si időpontja de. 10 óra. Belé­pöjegy 30 Ft. Tel.: 10-301 (626) Az ,,Üj Élet" Mgtsz értesíti ked­ves vevőit, hogy a reménypusztai boltja február 7—8-án zárva tart. (587) Fitness-klub minden korosztálynak, Pécs, Megye u. 24. Nyitva: 15—21 óráig. (70608) Közieméit vek Az Amatőr Költők és írók Szövet­sége újabb dél-dunántúli találkozót szervez február 9-én 14 órától Pé­csett, a Várfconyi Nándor Könyv­tárban. Bárki jöhet a rendezvény­re, tehát nemcsak AKlSZ-tagok. Ér­deklődés Benkő Erzsébet szervező titkárnál a 31-766-os telefonon. 8 napos, dohányzásról leszoktató tanfolyamot indít a Baranya Me­gyei Egészségvédelmi Intézet feb­ruár 14-től Pécsett, a Berek utca 9-ben. Érdeklődés Porvay Józsefnél, a 33-807-es telefonon. Veszélyes gázpalackokat loptak el Az Országos Rend őr-főkapitányság sajtóirodája az alábbi közlemény közzétételét kérte az MTI-től: isme­retlen tettes február 5-re virradóra feltörte a MÁV leányvári vasútállo­máson lévő gáztárolót, és abból 6 db gázpalackot tulajdonított el. A gázpalack 93 cm magos, az alsó élétől számított 55 cm ma­gasságban 8 cm széles piros esik látható. A gázpalack felső részén az alábbi felirat látható: Propán Bután Tigáz próbanyomás 22 ATT anyag: 37 CNs, űrtartalom 53,1, súly 23 kg. A palack ránézésre azonosnak tűnik a háztartásokban használatos 23 kg-os gázpalackkal. Tekintettel arra, hogy a gázpa­lack csak propán gázzal van tölt­ve, így az felszerelve a háztartá­sokban használatos tüzelöeszközök- re, azonnal robban.- Új szemétszállítási szer­ződéseket köt Villányban a Siklósi Városgazdálkodási Vál­lalat. A villányi önkormányzat kéri a lakosságot, fogadják bizalommal a megbízólevelet felmutató munkatársat.- Veszélyes lékek. Pécsett, a 2-es malomvölgyi tavon 12 léket nyitottak, hogy a víz alatti élet ne kerüljön ve­szélybe. A lékeket karókkal, nagy rudakkal körbehatárol­ták, hogy ne essenek bele a korcsolyázók, de sok jelző ru­dat máris eltulajdonítottak, így most nem látni a lékek szélét, ami veszélyezteti a kor­csolyázókat.- Zöld területet kínál bér­munkába a komlói önkor­mányzat a város területén 51 hektáron. Körtvélyesben, Kö- könyösben, az arborétumban, valamint Kenderföldön, olyan emberekre volna szükség, akik értenek egyebek között a sö­vényápoláshoz, a cserjegon­dozáshoz, kaszáláshoz, tisztí­táshoz. Érdeklődés a 81-150-es telefonon Feuerstahler Teréz főkertésznél.- Megalakult az Erdélyiek Komlói Klubja február 4-én késő este a helyi Városi Mű­velődési Központban Hom- poth Zoltán komlói vállalkozó kezdeményezésére: aki maga is székely menekült. Az alapí­tók húszán vannak és ezen­túl kéthetente, legközelebb február 18-án 18 órakor jön­nek össze az otthont adó mű­velődési intézményben. Vár­ják az újabb tagok jelentke­zését is a 81-409-es telefonon.- Nincs Satl és MTV-prog­ram Pécsett, a Szigeti város­részben, miután a magasház­ban működő műsorszóró köz­pontban meghibásodott a két műsor programközpontja, amit Pécsett nem tudnak ki­javítani. A helyreállítás a fő­városban történik, a két mű­sort várhatóan a hét végétől lehet ismét fogni városunk­ban. Deutsch Tamás Siklóson és Sásdon Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője találkozóra várja a polgá­rokat február 7-én 17 órá­tól a siklósi művelődési házba, majd 19.30-tól a sásdi könyvtárba. Önkormányzati képviselői fogadóóra Dr. Bors Erika fogadóórái tart február 6-án 17 órakor Pécsett, a Városháza második emeleti tárgyalótermében, a 91. sz. helyiségben. Jelen lesz­nek a Nagyárpádi és a Sik­lósi városrész panelos épüle­teinek közös képviselői is. De Blasio Antonio fogadóórára várja az érdeklődőket február 11-én 18 órakor Pécsett, az í>06. sz. Szakmunkásképző In­tézetben. ♦ Forrástól a torkolatig - filmsorozat a Tiszáról Forróstól a torkolatig cím­mel filmet forgatott a Magyar Televízió stábja a Tiszáról és vidékéről. A 12 részes, egyen­ként 45 perces film vágása, zenei anyaga kész, s Bellon Tibor, a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum igazgatója, a forgatás néprajzi szakértője összeállította a film kísérő szö­vegét is. A sorozat a forrásvidéktől a torkolatig mutatja be a folyót, annak romantikus vidékeit, a Tisza völgyében élő emberek mindennapjait, a honos szak­mákat és gazdálkodási szoká­sokat. A filmek felelevenítik a Tisza mente népi hagyomá­nyait, a foglalkozási szokáso­kat a nádvágástól a kaska- kötésig, az ártéri állattartástól a halászatig, a gyümölcster­mesztéstől a méhészkedésig. A kamerával Írott kis tiszai néprajzot a közeljövőben mu­tatja be a televízió. Szünetel a magyar-kubai kereskedelem Fél éve szünetel a magyar —kubai kereskedelem, mivel az elmúlt esztendőben esedékes, mintegy 90—100 ezer tonna ku­bai cukorból még egyetlen gramm sem érkezett meg ha­zánkba, s így Havanna Ma­gyarországgal szembeni tarto­zása egy év alatt 100-ról 160 millió rubelre nőtt. Czibula János, a Nemzetkö­zi Gazdasági Kapcsolatok Mi­nisztériumának főosztályveze­tője az MTI érdeklődésére el­mondta: az elmúlt év augusz­tusa óta, amikor is világossá vált, hogy Kuba nem kíván cukrot exportálni, a magyar vállalatok csak szabad devizá­ért szállíthatnak árut Kubába. Ez idő alatt mindössze egy üz­let jött létre: az Ikarus adott el 4,8 millió márkáért busz­alkatrészeket Havannának. Az utóbbi időben kubai ké­résre kétszer is el kellett ha­lasztani a kereskedelmi tár­gyalásokat, így továbbra sincs megállapodás arról: Havanna miként törleszti tetemes adós­ságát, illetve milyen elszámo­lási formát követ a két ország a szabad devizás kereskede­lemre való áttérést követően. Az NGKM illetékese hang­súlyozta: mpgyar részről meg­értik, hogy Kuba súlyos gaz­dasági nehézségekkel küzd, de hazánk sincs olyan helyzetben, hogy lemondjon a 160 millió rubeles, közel 5 milliárd forint értékű követeléséről. Szüntelenül csengett a készülék a tegnapi, a felsőoktatással kapcsolatos telefonos fórumun­kon. Szakértők válaszoltak az egyetemre, főiskolára jelentkezés tudnivalóiról. A fontosabb vá­laszokat lapunk holnapi számában részletesen közöljük. Képünkön balról jobbra: Bozsik László, az Új Dunántúli Napló képviseletében, Kiss Lászlóné, a JPTE Állam- és Jogtudományi Kar dékáni hivatalának vezetője, Hetesi Mária, a JPTE Közgazdaságtudományi Kar dékáni hiva­talának vezetője, Heilmann József, a JPTE Tanárképző Kar tanulmányi osztályának vezetője, Czuczor József, a megyei munkaügyi központ osztályvezetője, Radics Gyula, a PMMF főigaz­gatói hivatalának vezetője, dr. Buda József, a POTE főisoklai képzéséért felelős igazgató-he­lyettese, dr. Kutas László, a POTE tanulmányi osztályának vezetője, Bedő Zsuzsa, a megyei munkaügyi központ pályaválasztási szakértője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom