Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-26 / 25. szám
IO aj Dunántúli napló 1991. január 26., szombat Még többen lesznek, akik nem fizetnek? Esznek-e a gyerekek? Még nem tudják, hogy mennyivel emelik a normát Nem mintha nem kellene erről is beszélni, de hol vagyunk már csak attól a problémától, hogy mit esznek a gyerekek? Hogy menynyi zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket, húst, hogy nem túlfűszerezet, vastag rántással összefogott ebédet kapnak-e a napköziben? Az elmúlt néhány hónapban már érzékelhető volt valami abból a jelenségből, ami nagy valószínűséggel ezután fog felerősödni: vannak, akiket már nem fizetnek be a napközibe, vannak éhes gyerekek. Két pécsi iskola - az Ágoston téri és a Kertváros utcai napközijében megfordulva hasonlóak a tapasztalatok. A pedagógusok szélsőségekről beszélnek. Olyan végletekről, amelyek az öltözködéstől kezdve az iskolai felszerelés minőségén át, a napi költőpénzben is megjelennek. Van olyan kisqyerek, aki mindennap egy Bonbo- nettivel jön iskolába, s van olyan, aki azt lesi, hogy hányán nem kérnek tejet, és négy-öt pohárral is megiszik. Elveheti-e a pedaqógus az elől a qyerek elől a fél tányérnyi ételt, aki szinte leste, hogy a másik mikor hagyja abba az evést, hogy lecsaphasson a maradékra? S ehhez már csak kommentár nélküli adalék, hogy egyre több kenyér fogy. Van, amikor már az is kevés. A két végletet jelentők száma ugyan nem sok, s köztük van a többség, a ma még átlagos ellátottságé gyerekek sokasága. De kérdés, hogy meddig? Az elmúlt évi áremelések után már voltak, akik nem fizették be a napközit, a menzát. Vagyis akadtak szülők, akik ezen a költségen próbálták behozni egyéb kiadásaikat. Hogy valóban ez az összeg-e az, amit a családi költségvetés már tényleg nem bír el, vagy ,,majd eszel fiam, ha hazajössz" felkiáltással intézték el a dolgot, azt nem lelhet tudni. Ám ettől még tény, hogy a gyerekek egy része éhes. Az iskolákban tudják, hogy ki, milyen körülmények között él, és eddig kaptak is pénzt a legrászorultabbak étkeztetésének támogatására. Vannak, akiknek teljes téritést, vannak akiknek csak kiegészítést fizetnek. Hoqy ez a iövőben miként alakul, hányán, milyen mértékű támogatásban részesülhetnek, arra ma még senki sem tud pontos választ adni. Egy biztos, a január közepén bejelentett energia- és élelmiszerárak nyilván megemelik az intézmények működési költségeit, emelkedni fog a mostani 35 forintos iskolai élelmiszer-nyersanyagnorma is. Dr. Fodor Imrének, a Me- csekvidéki Vendéglátó Vállalat - az egyik legnagyobb gyermekétkeztető — igazgatójának véleménye szerint 14 forintos emelés szükséges a jelenlegi ellátás szinten tartásához. A gyártóktól, termelőktől közvetlenül és nagy tételben vásárló, önálló savanyítóüzemmel is rendelkező vállalat pont ezért tudta olcsóbban előállítani az ebédet, ám most attól tartanak, hogy a szállítási költségek megemelkedése mór új helyzetet teremt. A sajátkonyhás intézményekben pedig a kisebb tételekben, sokszor kiskereskedelmi áron vásárlás, a dolgozók bérköltsége okoz gondokat. Kétségtelen, hogy a saját konyhák ügyes gazdálkodása, a helyben főzés jobb ízeket, esetenként még repetát is jelent, de az intézmények egy részének konyhái főzésre nem, csak meleaitésre alkalmasok. Az átalakítás nediq nemcsak pénz, hanem hely kérdése is. A szülőket azonban leginkább az foglalkoztatja, hogy mennyiért és milyen ebédet kopnak a gyerekek. Vannak, akik arra is gondolnak, hoqy az elfogyasztott mennyiség arányában - egy alsótagozatos kisqyerek, legalábbis a nagyszámok törvénye szerint, kevesebbet eszik, mint eqy nyolcadikos — fizethessék az ellátását, s hogy ezt mindenütt rendszeresítsék. De, hoqy ezt miként lehetne meavalósitani, és milyen úiabb nyitott kérdéseket, eléaedetlenséaet szülne, erre szintén nincs válasz. Az eddigi információk szerint sok múlhat az önkormányzatok döntésén. Ám a települések nagyrészének még nincs éves költségvetése, igy az egyes intézmények sem tudják, hogy mennyi pénzzel gazdálkodhatnak. Az egyik alapkérdés most az, hogy mikortól és mennyivel emelkedik az étkezési nyersanyagnorma, mennyi lesz a különbséa a norma és eqy ebéd tényleqes előállítási költséqe között, s hogy ki fogja ezt fizetni? T. É. Ebédelnek a napközisek a pécsi Táncsics Mihály úti iskola étkezdéjében Fotó: Läufer László Rendszeres bizonytalansággal mennek tönkre egyetlen példányú irataink, dokumentumaink A Megyei Levéltár Induljunk ki a kályhától ez esetben. Még akkor is ezt tegyük, ha tudjuk, a kályha csak akkor fűt, akkor teljesíti küldetését, ha melegít. A levéltár szó magyar találmány, és gyakorlatilag annyi köze van csupán a levelekhez, mint a pénzespostásnak a nyugdíj összegének megállapításához. Emlékszem, általános iskolás koromban fogós-ravasz kérdést tett fel tanárunk. Arra volt kiváncsi, tudjuk-e hol érdeklődhetünk, ha megyénk, városunk, községünk, utcánk történetéről akarunk bővebbet megtudni. Bevallom, nem tudtuk. Történelemtanárunk pedig úgy nézett ránk, olyan hangsúllyal mondta, hogy a Levéltárban, mint amilyen tekintettel kezdő postás nézhet egy láda nélküli kapura. És most itt állunk és fázunk. Persze, hogy fázunk. Tél van. Röpködnek a mínuszok és arra vállalkozunk, hogy egyetlen Ladával öten kimenjünk és megnézzük, hol működnek a Baranya Megyei Levéltár raktárai. És ennek kapcsán hol nem működik maga az intézmény. Szorongunk az autóban dr. Szita Lászlóval, a levéltár vezetőjével, Márti Attilo és Odor Imre levéltárosokkal és ábrándozunk. Színes tintával irt papirokra gondolunk, hiszen ezeket fogjuk látni majd Ist- ván-aknán és Hosszúhetény- ben. Megpróbáljuk elképzelni magunkban, mennyi is lehet 9 és fél kilométernyi iratmennyiség széltében és hosszában. Boldog emberekről is merengünk, akiknek szüksége van a levéltári iratokra. És közben megy az autó. Bizonytalanságainkat boldog viccpoénok szakítják szerteszét, és örülünk, hogy van, amiért nem kell bánkódnunk. István akna csendes, elzúgtok bányászai. Viszont megmaradtak az épületek. Ezek egyikébe megyünk, jókat nevetünk kínunkban, hogy^felol- vasóterem, meg lámpakamra. És lám, a lámpakamra tartalmaz most jó néhány felbecsülhetetlen értékű iratot. Általunk elképzelt saját fagyhalálunkból, mint kutatónak az ,,aha-élmény" egy mondat olvaszt fel, Márfi Attiláé: „Tudja, egyszerű az egész, vettünk tíz kiló szöget, voltak lécek, nem szégyelltük a cipe- kedést, úgyhogy idehordtuk a pécsi anyag jelentős részét. A rekonstrukció a megyei levéltárban megkezdődött ugyan, de nem fejeződött be, így ez volt az egyetlen megoldás. . ." Megyünk is be a terembe. Nem lepődöm meg, mert tudom, nem lesz világítás itt. Nem lepődöm meg, mert ebben az eldugott lámpakamrában nincs víz és fűtés sem. Baranya történetének jelentős része vacog itt iratokon. Papírokon, amelyek talán maguk sem tudják, hogy elhasználódnak, használhatatlanná válhatnak, mint mondjuk az 1969-es levéltári törvény. Több, mint húszéves a levéltári*-törvény. Azóta rengeteg kiegészítés született, jó néhány módosítás történt, igy hát jobb, ha nem idézünk belőle egy mondatot sem, mondja iközben dr. Szita László, aki hosszú évek óta igazgatója a levéltárnak, és közben a módosításokról szóló papírhalmazzal legyezi magát, hátha valamivel melegebb lesz. Katonás rendben sorakoznak itt az iratok. Ki van ugyan Írva, hogy délelőtt félfogadás, de ki jön ide, hogy megnézze azt, amire kíváncsi? Többe kerülne a leves, mint a hús. Ki jön ide, hogy megnézze, hogy milyen rendszeres bizonytalansággal mennek tönkre múltunk tükreként is felfogható és egyetlen példányú irataink, dokumentumaink. A falukrónikák, az évenként, évtizedenként változatos elnevezésekkel jelentkező helyhatósági és pártszervek iratai, az anyakönyvek és sok más. . , Rázárjuk az ajtót az évi többszázezerért bérelt Istvánoknál létesítményre, és Hosz- szúhetény felé vesszük az irányt. Az úton van idő beszélni arról, hogy negyven évi helyi önkormányzati, tanácsi anyagok nincsenek a levéltár birtokában, a helyszíneken találhatók ezek a soha vissza nem térő tényeket rejtő porosodó Uratok. Van idő szólni arról, hogy többmillió forint kellene a pécsi épülettömb rekonstrukciójára. Van idő elmélkedni azon, hogy a hat éve megnyitott pécsi, Rét utcai tömb is dugig tele van iratokkal, hiszen az országban elsők között megkötött letéti szerződés alapján itt rendezik a részint méq mindent elfedő műanyagzsákokban található pártdokumentumokat. Az eltelt harminc- valahány év éledező bizonyi- tékait. A legtöbb idő pedig eay másik, egy sokadik, ám talán legfontosabb meditációra jut. Nincs összefüggés aközött, hogy mekkora egy megye és mekkora a levéltári anyaga, mint ahogy semmit sem jelent a levéltári iratok nagysága és a törődés közötti összefüggés. A baranyai az egyik legnagyobb levéltár az országban, mostani elhelyezése, az iratok mostani tárolása pedig a legmostohább talán az egész országban. Pedig. . . A pediggel kezdődő mondatoknak általában akkor van értelmük, ha hosszúak. Esetünkben nem a mondat lesz hosszú, hanem egy rekonstrukció folyamata. A folyamat egyik része ez a hosszúheté- ,nyi régi iskola, ahol a régi tanácsi iratok zöme található. Megsárgult iratok vannak itt dobozolva. Még jó, hogy megcsinálták annak idején a raktárjegyzéket, mert most már a kutya sem tudná megállapítani, melyik dobozban mi van. Lekoptak a mostoha körülmények között o feliratok a tasa- kokról, és száguldozunk csupán, hogy felfedezzünk egyen- egyen eredeti Írást, mert bizonyítani kell, ilyen volt a többin is. Ezerötszáz méter hosz- szú iratról van szó, csak itt a hosszúhetényi, ki tudja, meddig tartó albérletben, ahol az iratok őrzője arra büszke, hogy irodáiéban meleq van. Megnézzük a hőmérőt, és plusz 6 fokot mutat. Vissza Pécs felé adatokról beszélgetünk. Csak ebben az évben több, mint kétszázan kértek már szolgáltatást a menyei levéltár . pécsi, Kossuth Lajos utcai központjában. A levéltári szolqáltatások többsé- ae díjtalan, családfa-kutatásért és néhány más speciális kérés teljesítéséért kérhetnek csak pénzt. Bevételük nem túl nagy tehát. örvendetes uqyanakkor, hogy az utóbbi években gyakorlatilag meqszűnt a kutatás titkossága. Mindenki megnézheti az iratokat, ha írásbeli nyilatkozatot tesz arra, hogy nem sérti az élők személyiségi jogait. A levéltárban szinte minden megtalálható, ami Baranyával és a megyeszékhely történetével összefügg, és az eltelt körülbelül kétszáz esztendőben keletkezett. Illetve nem is. Valószínűleg az említett levéltári törvénnyel is összefügghet, hogy a helyi tanácsok iratainak zöme helyben maradt. Archiválásra érettek ugyan, másrészt a raktárhelyzet miatt amúgysem kerülhettek volna be megfelelő körülmények között a levéltárba. A helyszínen megtekinthetők, csakúgy, mint a legkülönbözőbb fegyveres testületek adatai is. Nyugaton ez egy picit másként van. Valamennyi európai nyelvben, szinte mindenhol, ahol archív vagy ennek megfelelő és a régire utaló szó a levéltár. Arrafelé nem is történhet meg, hogy olyan küldemény érkezzen a levéltár részére, melynek címzése mellett ez áll: valahol a posta mellett. Rövid, mozaikos utunkat a Kossuth Lajos utcai központi épületben zárjuk. Megtekintjük a novemberben abbahagyott rekonstrukció jelenlegi állását. Belépve az udvaron található épület egyik, több mint tíz méter magas, hideg, üres és rendkívül nagynak tűnő termébe, úgy érezzük magunkat, talán felesleges is tovább menni. Aztán azért látjuk, hogy a majdan dexionpolcokkal ellátandó részek befejezéséhez rengeteg idő, munka, no és pénz kell. Gondolom, aki tisztában van azzal, mit is jelent egy levéltár, különösebben kár lenne magyarázni a támogatás mielőbbi fontosságát, a megkezdett pécsi rekonstrukció mielőbbi befejezését. Néha talán érdemes közhelyekkel érvelni: Ennyire becsüljük múltunkat? Ennyire törődünk azokkal o gyökerekkel, amelyek kitéphe- tetlenül benne vannak jövőnk- ben is? Ennyire. . . Ennyire talán ne! A Baranya Megyei Levéltár dokumentumaira nemcsak a kutatóknak van szüksége, igénylik az itt őrzendő okmányokat magánemberek is jócskán, főként ezekben a privatizációs, reprivatizációs időkben. Most, hogy írok, érzem az ósdi iratok jellegzetes illatát. Érzem kapaszkodásukat a jelenbe, látom a bámuló iratok sorsát, figyelem az idős nénit, aki bemegy a kapun és kéri, nézzék már meg, legyenek szívesek, hogy mekkora volt az én birtokom annak idején. És arra gondolok, hogy a szemekből kicsorduló könnyek mikor száradhatnak ki, és azt kérdem, kinél van a zsebkendő, hoqy leqalóbb letörölje a könnyeket. A könnyeket, amelyek nemzeti kincseinkre, a ré- qi iratokra hullnak. Sósak. És kimarnak. Bozsik László A levéltár Rét utcai részlegében a legnagyobb termet is betöltik az egykori pártarchivum rendezés alatt lévő anyagai Fotó: Läufer László Értelmetlen évek Az épülő ház a keszüi főúton, a Petőfi utcában Ezek azok a napok, amikor új családi költségvetések készülnek. Most már az új árak, a megnövekedett kiadások függvényében. Vannak, akiknél változatlanok, másoknál csökkentek, s természetesen akadnak olyanok is, akiknél növekedtek a bevétel cimszó alatti tételek. Az biztos, hogy a kiadásoké mindenkinél nőtt. Húzzák maguk után az árak, a felvett kölcsönök kamatai. Sokan már évek óta szigorú beosztással, minden megfogható munka fölvóllalásával igyekeztek lépést tartani, valamit teremteni. Közülük csak egy Tóth Ferenc és családja Keszüben . . . Karácsonyra kétmázsás hízót vágtak. Ez is olyan cumis malac volt, amit jobb házaknál elásnak, ha sokat mala- cozott a göbe és nem fér mindegyik az anyjához. Nekik adták, mert tud iák róluk, hogy nekik számít. Éjszaka is képesek kétóránként etetni cu-
