Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)
1990-12-13 / 251. szám
1990. december 13., csütörtök uj Dunántúli napló 0 OLUHSOI tf ELEMEM VEK A nyugdíj két fél közötti szerződés Miért a riadalom a pécsi Nagy Lajosban? Adassák meg a lehetőség! „A fedezel megvan” A Pécsi Nyugdíjas Egyesület november 26-i közgyűlése felhívással fordult Pécs és Baranya összes nyugdíjasához, ihogy legyenek tagjai, és támogassák küzdelmüket a nyugdíjasok gyors és látványos elszegényedése ellen. A pécsi nyugdíjasok száma 50 ezer. Baranyában 120 ezer .nyugdíjas van, ha ők egységesen kérik-kövctelik a sok igazságtalanság megszüntetését, ami éri ezt a korosztályt, pzt sem a Parlament, sem a kormány, sem a helyhatóság nem hagyhatja figyelmen kívül és nem odázhatja el a megoldást a bizonytalan jövőbe. „Nekünk nyugdíjasoknak sajnos nincs jövőnk, nekünk csak jelenünk van — írják. — Többségünk becsülettel végig dolgozta a 35—42 évet, fizettük a társadalombiztosítási járulékot a keresetünk arányában. Ma mégis a nyugdíjakat kegy- nek-adománynak tekintik egye- isek. Teqyék helyére már azt az illetékesek, mert a nyugdíj Vét fél közötti szerződés, és Via az eayik fél 35-42 évig becsülettel befizette a járulékot, akkor nyuadiias kor elérése utón a másik fél is köteles e kötelezettségének ugyanúgy maradéktalanul eleget tenni. A fedezet megvan erre, hiszen közel 5 millió aktív dolgozó keresetének 53 százaléka a bevétel, és csak kb. 2,5 millió nyugdii a kiadás. Ha ebből ma 1991. io- nuór 1-jéve! nem tudja a jogos nyugdíjemelést eszközölni, minden ígéret hamis és illúzió”. 1 Az egyesület vezetősége felhívja a nyugdíjasok figyelmét arra, hogy a nyugdíjasok jelentős részének klubtagsága vagy egyesületi tagsága biztosíték arra, hogy a nyuqdi- fas egyesület érdekükben kellő hatással tud fellépni, ezért kérik a nyugdíjasokat minél többen vegyenek részt az egyesület munkájában. Címük: Pécsi Nyugdíjas Egyesület 7625 Pécs, Geister Eta utca 15. Minden hétfőn 15— 17 óra között vezetőségi ülést tartanak. Minden szerdán 14— 16 óra között egy vezetőségi tag fogadja a megjelenő nyugdíjast. Minden csütörtökön 14—16 óra között ioase- gélv szolgálati fogadóórákat tartanak. Magánemberként fűzök néhány megjegyzést Bóka Ró- berfnek az Új Dunántúli Napló december 8-i számában Riadalom után a pécsi Nagy La jósban címmel megjelent Írásához, sem a Ciszterci Rend. sem a Nagy Lajos Gimnázium vezetősége vagy tantestülete nem kért az alábbiak publikálására. Úgy vélem azonban, hogy ciszter-diák mivoltom és az, hogy 34. éve vagyok az intézet tanára, följogosít néhány gondolatom közzétételére. Igazságot kell szolgáltatni! Bármilyen módon foglaljon valaki állást a Nagy Lajos Gimnázium jövőjét illetően, tudomásul kell vennie, hogy a jelenleg egyházi fenntartással működő magyar (nemcsak katolikus!) középiskoláik Kecskemét város vonalától északra helyezkednek el. Magyarország jó egyharmada egyházi iskola nélkül maradt. Ha valahol, akkor elsősorban a Dél-Du- nántúlon, illetve Dél-Alföldön indokolt az eqyházi oktatási intézmények újjáélesztése. A pécsi Nagy Laios Gimnázium épülete rendeltetésének jelle- ae - beleértve a kollégiumét is — nem változott meg az államosítás óta. tehát maradt oktatási intézmény. Ez ielen- tős mennyiségű komplikációt kizár. . . A közvélemény je’entös többséae nem vitotia azt a tényt, hogy az egyházi iskolák 1948-ban történt ál'amos*tása törvénytelen volt! Ebből következik, hogy a most születő, demokratikus Maayarorszáa- nak történelmi igazságot kell szolgáltatnia. E folyamat keretében — ahol a föltételek adottak —, vissza kell adnia elsősorban azokat a tanintézeteket, melyek évszázadok során a magyar szellemi élet legjavát készítették elő a nemzetszolgálatra. A oécsi Nagy Lajos Gimnázium 1814- től 1948-ig a Ciszterci Rend irányításával, kiváló szerzetestanárokkal a legjelesebb magyar iskolák egyikévé vált. Ennek nem mond ellent Bóka Róbert megállapítása, hogy az államosított gimnázium tanárai is „tettek valamit” az intézet rangjának megőrzéséért. Való igaz, hogy — főleg az 1960-as évek óta — a Nagy Lajost országos tanulmányi versenyek, egyetemi-főiskolai felvételik bizonyságaként a tíz legeredményesebben tevékenykedő magyar tanintézet közé sorolják. Érthetetlen az aggodalom az iskola „vissza-eqyháziasí- tás" utáni rangját illetően. A tervek szerint a Nagy Lajos ún. országos beiskolázású intézet lenne, hasonlóan a többi katolikus gimnáziumhoz. Nincs itt hely arra, hogy fölsorol iám; a meghagyott nyolc katolikus gimnáziumban, de ehhez hozzósorolom a protestáns és zsidó felekezetek iskoláit is, hányszoros a túljelentkezés és ezek diákjai milyen, csekély számukat jóval meghaladó arányban kerülnek be a felsőoktatási intézményekbe. Nos, ugyanez várható a leendő Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium esetében is. S hogy egy egyházi fenntartású iskolába jelentkező tanulótól lefkészi ajánlást, hittanbizonyítványt kérnek: a legtermészetesebb dolognak vélem. Ez a gyakorlat a többi, határainkon inneni és túli vallásfelekezeti tanintézetben is. Indokolatlan félelem Mint „belső ember" tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a Naqy Lajos Gimnázium tanári karában helyeslői és ellenzői egyaránt vannak a változásoknak. A 2 X 2 = 4 valósága nem attól lesz érvényes, hogy hányán fogadják el avagy hányán vetik el. Az iskolák államosítását egy brutális ázsiai diktatúra erőszakolta ki: ennek megszűntével mindenképpen érvényt kell szerezni az igazságnak! Ugyancsak indokolatlan az a lélelem, miszerint a bekövetkező változások kérdésessé teszik az itt tanító pedagógusok egziszenciáját. Hát kivel és kikkel óhajt a Ciszterci Rend oktatni? A hittanárt kivéve (bár számos helyen a 'hitoktatást is világi pedagógusok végzik) velünk, ún. „ci- vil”-tanárokkal. Legkevesebb tíz esztendő fog eltelni, amíg a Rend által fenntartott iskolákban megjelennek az első szerzetestanárok. Hogy lesznek, akik mégsem kívánnak egyházi irányítású intézményben tevékenykedni; nos, eddig is volt példa arra, hogy pedagógusok — főleg egy-egy igazgatóválasztás után — más tanintézetbe kérték áthelyezésüket. Teljes mértékben egyet tudok érteni Bóka Róbert ama megállapításával, hogy a Rend és az iskola „termékeny hónapokon van túl". Mind a most nyugállományba vonult J" Kelenfi Elemér, mind a jelenlegi igazgató, Póla József megfontoltsággal, előrelátással építi, erősíti a gimnáziumot és a Rendet összekötő szólókat. Itt elsősorban nem a kialakított hittanteremre, bibliatörténeti előadás- sorozatra, a szépen terebélyesedő hitoktatásra utalok, hanem arra az okos toleranciára, tudatosan vállalt felelősségre, mely mindkettejük ez irányú ténykedését jellemezte. Igazságtalon lennék, ha hasonló tónusban nem méltatnám a kollégium igazgatójának, Wágner Lászlónak rendkívül pozitív gesztusait. Miért ódzkodnak? „Riadalom, méltatlankodás, megdöbbenés, elhamarkodott bei e I e ntés, vall á s - i deo I óg ia i alapon történő elkülönítés, állásféltés” — ezek a kifejezések tarkítják az Új Dunántúli Naoló írását. Nézzünk körül kissé tüzetesebben ifjúsáqunk házatáján; szeretet nélkül felnőtt vagy növekvő, ideálokat nem ismerő, durva beszédű, csavargó, csövező, arrogáns, aaresszív, de sajnos ezen túlmenően 'kábítószeres, bűnbandákba tömörülő, néhány forintért még gyilkolni is képes fiatalok, felnőttek hosszú sora nőtt fel az elmúlt 45 év alatt. Tudjuk, hogy e jelenségek nemzetközi méretűek is. Tehát nem lehet mindent a szocialistának mondott iskola nyakába varrni. De adassák meg a lehetősége annak, hogy iskoláink, intézményeink, ifjúsági szervezeteink szülessenek ezek kivédésére, egy emelkedette'bb, keresztény erkölcsi rendszer életre váltásának, népszerűsítésének elősegítésére. Miért ódzkodnak, féltve a lelkiismereti szabadságot egyesek ilyen irányulású tanintézetek alapításától, újjáélesztésétől? A keresztény iskolák az elmúlt évszázadok során és napjainkban is bizonyítottak, bizonyítanak országhatárokon innen és túl. Hagyjuk, hogy a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma 134 termékeny évvel a háta mögött újra bizonyíthasson! Ivasivka Mátyás Radioaktív szennyeződés a környezőiből A megengedhetőnél nem magasabb Az Új Dunántúli Napló december '5-i számának „A szerkesztőség postájából" rovatában két olvasói levél is foglalkozik a MÉV környezet- szennyező hatásának kérdéseivel. Ennek kapcsán szükségesnek tartjuk az olvasók tájékoztatását arról, hogy a Baranya Megyei Köjál Su- góregészségügyi Laboratóriuma több, mint 20 éve végez környezetradiológiai vizsgálatokat. Ezen vizsgálatok megindításának alapvető célja az volt, hogy o MÉV saját dozimetriai ellenőrző rendszerének legyen független hatósági kontrollja. Nagyszámú vizsgálati eredménnyel rendelkezünk. Nincs tudomásunk olyan mérési eredményekről, melyekből arra következtethetnénk, hogy a lakosságot a környezetből a megengedhetőnél magasabb sugárterhelés érné. A vizsgálatok eredményei “szerint a MÉV környezetében előforduló közüzemi ivóvizek urán- és rodiumtartalma nem különbözik az egyéb területekről származó ivóvizek urán- és radiumtartalmától. A bányaüzemek környezetében lévő felszíni vizekbe jutó radioaktív szennyeződés rövid szakasz után felhígul, a vízfolyások mentén lévő kutakban hem mutatható ki. Talajvizsgálati eredményeinkből megállapítható, hogy Kővágószőlős község és az Ércdúsító Özem közötti ércszállító útvonalon mérhető aktivitás, kb. tízszerese a biztosan „inaktiv" területekének. Az egyéb közforgalmú területek aktivitása megegyezik a normál „háttér"-értékkel. Lakossági igény kapcsán leerült sor Pellérd térségében növény- és talajminták vizsgálatára a MÉV zagytározóinak közelsége miatt. A vizsgálati eredmények értékelése szerint nem találtunk különbséget az „inaktiv” területekről származó és a pellérdi minták értékei között, vagyis megfeleltek azok a normál háttérszinteknek. Ezen vizsgálatfajtákon kívül Pellérd községben folytatunk csapadékminta gyűjtést, melynek radioaktivitását mérjük. Környezetradiológiai vizsgálatainkat a jövőben bővíteni kívánjuk. Ehhez azonban műszerezettségünk fejlesztésére van szükség. Mivel a költséges műszereket beszerezni nem tudjuk, több ízben jeleztük a Baranya Megyei Tanácsnak ilyen célú anyagi igényeinket, de támogatást nem kaptunk. Csak korszerű műszerekkel végzett, részletes vizsgálatok alapján lehet megállapítani, hogy a MÉV környezetében milyen a sugárexpozició, fenyegethet-e valakit sugárveszély és a társadalom rendelkezésére álló szerény anyagi összegeket milyen probléma megoldására kell fordítani. Dr. Somfai Magdolna, a Baranya Megyei Köjál sugáregészségügyi osztályának vezetője Isten tenyerén Nagy érdeklődéssel olvastam az Új Dunántúli Napló december elsejei számában Bokrétás András: Póktonálon című okkutató írását. Egy kereső lélek vergődését véltem felismerni, a tépelődő, olykor tévelygő eszmefuttatásban. „Tanokra esküszünk. Sejtjeinkkel együtt tanokat táplál belénk az Élet, teóriákat, hitet, ideológiákat. Hol ennek, hol annak adjuk oda magunkat. A valóság szörnyű súlya alatt prostituóló- dunk. Mert megmaradni egy tézis, egy ige, egy remény mellett nem tudunk..." — Írja egyebek között a szerző. Nekem, hála Istennek ilyen gondjaim nincsenek. Ezért szeretnék önnek és a hasonló gondokkal küszkö- döknek segíteni. Szeretném meggyőzni a kételkedőket, hogy nem „pókfonálon" függnek a dolgok, hiszen annak teherbírása, szinte a nullával egyenlő. Ilyen kétkedés csak azokban ver gyökeret, akik nem találják meg az eligazodáshoz szükséges „kapaszkodót". Krisztus példabeszédekkel tanította az embereket. Némi tanulságul, megpróbálom bemutatni hányatott életem néhány epizódját. A legszegényebb parasztcsaládok egyikébe születtem, ahol mindenből kevés volt, csupán gyerekből volt sok. No, ez így nem pontos, mert volt még, amiből nem volt hiány: ez pedig az Istenbe vetett hit. Jó szüleim mélyen vallásosak voltak, és a legreménytelenebb helyzetben is az isteni Gondviselésre bízták magukat és családjukat. A család és az iskola eredményes nevelése után, a KÁLÓT részesített áldásos továbbképzésben. A háborús években négy és fél évet töltöttem katonaruhában. Mégis, volt olyan remek őrangyalom, aki elrendezte, hogy fegyvert csak céllövészet alkalmából a lőtéren kellett elsütnöm. Tudtommal senkinek, egy percnyi kellemetlenséget nem okoztam. Hadifogságba önként kerültünk, hogy ne kelljen a nyugati fronton harcolni. Miskolcon mindössze két hónapig voltunk fogolytáborban, és 1945 májusában már a családom körében voltam. Lehet, hogy ez rövidségi rekord? Az 1945-ös évben élveztük a felszabadultság boldogságát. De 1946-ban már — egy gyűlésen elmondott beszédem miatt - népbírósági eljárást indítottak ellenem. Fél év múlva megszüntetnék. 1946 májusában — amikor a tomboló infláció miatt a havi fizetés tán egy doboz gyufát sem ért —, sokak elképedésére házasságot kötöttem. Hogy miből élünk meg? Majd az Isten kirendeli. Nem pókfonálra bíztuk magunkat; nem is csalódtunk. 1947-ben - mint klerikális beóllitottságú reakcióst -, állásomból elbocsátottak. Két éven át a munkanélküliek kenyerét ettük — családommal együtt. 1949-ben „választottam" az egy lehetőség között: eljöttem Komlóra bányásznak. Akkor átmenetileg én is úgy véltem, hogy pókfonálon csüng az életem. Hiszen ott kellett hagynom családomat, rokonaimat, barátaimat. Csak évek múltán világosodott meg, hogy Isten bölcs döntése mitől óvott meg. Egész baráti körömet elhurcolták: kettőt halálra ítéltek, egyiket 'ki is végezték, a többit 5-6 évre ítélték. Pedig egyikük sem volt nálam „bűnö- sebb". És ha nem jövök el?. . . A bányában öt esetben voltam közvetlen életveszélyben. Valaki mindig megóvott. Feletteseim rájöttek, hogy nemcsak a bónyószszerszá- mokkal tudok bánni, de a betűket és számokat Is ismerem. Ha ott volt szükségük a munkámra, íróasztalhoz ültettek. Lehet, hogy így menekültem meg a szilikózis ártalmaitól. . . A derékfájás azonban mindinkább kínozott, a leleten ez állt: discus hernia. A kezelőorvosom két ízben ge- riincműtétet javasolt, de nem járultam hozzá. 1971- ben leszázalékoltak és nyugdíjaztak. A főorvos úr tanácsolta, keressek valami köny- nyű, jövő-menő munkát. Jó esetben még betokosodhat a sérves porckorong és panaszmentesen élhetek. Akkor vállaltam el a kántorságot, és a panaszaim valóban megszűntek. Kórházban is csak látogatni jártam. A nyolcadik )( felé haladva — hála Istennek —, jó egészségben élek, sokat dolgozom; kerti és szellemi munkát felváltva végzek. . . „Hol ennek, hol annak adiuk oda magunkat. . ." — íria. Jóapám erre oktatott: tanuli mea tájékozódni a vilóaban, s ahová leteszed a „garast", tarts is ki annál. Ezen intelmének köszönhetem, hogy ellenszenves volt számomra a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus eqyaránt. Még a munkanélküliség „szörnyű súlya alatt” sem tudtam „prostituálódrvi" (anyagi előnyökért eladni elvi meggyőződésemet). „Egy tézis, egy ige" mellett megmaradva, 43 évet vártam a demokrácia elérikeréséne. Szentül hittem abban, hoav a joa és az iqazság végül is győzedelmeskedni fog, és nem maradunk „homokban mászó kukac. . .". Persze, mindez magánügynek tűnhet, de állítom, hoay több annál. Emberi számítás szerint már régen porladnom kellene valahol. De aki megszívleli a Biblia tanítását: „Keressétek először as Isten országát és az Ő igazságát, és én a többit megadom nektek" - nem marad támasz nélkül. A megpróbáltatásokból nekem is bőven kijutott, nehogy elbízzam magam; hiszen az ember nem lehet önmegváltó. Én is megtévedtem volna itt vagy ott, ha Isten nem húzza hátra a falakat, melyeknek fejjel nekimentem volna. Vagyont nem gyűjtöttem, életem eredménye, gyermekeim és unokáim sora, (4+10) és a túlvilági élet reménye. Egy időben' divatos volt a munkamódszer-átadás. Én az életmód, a nálam bevált látásmód elfogadását ajánlom minden embertársamnak. Mert meggyőződéssel vallom: sokkal megnyugtatóbb érzés Isten tenyerén lenni, mint „pókfonálon" függeni. Ónozó Lajos
