Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-08 / 246. szám

2 aj Dunántúli napló 1990. december 8., szombat Színházügyben: döntés márciusig (Folytatás az í. oldalról) — Mi ennek a lényege?- Egy olyan színházi átala­kítást javasol, amely számol azzal a sajnálatos ténnyel, hogy a legnagyobb jószándék mellett is költségvetési prob­lémák lesznek, nemcsak a szín­házban, hanem a többi vá­rosi kulturális intézményben is, és úgy számol, — én tökélete­sen egyetértek ezzel hogy a város színházi életét nem­csak a Pécji Nemzeti Színház jelenti, hanem ez három szín­ház ügye, és egyik problémá­ját sem lehet a másik rová­sára megoldani. Úgy kell gon­dolkodni, hogy lehetővé vál­jon a város színházi műhe­lyeinek megtartása, miközben a költségvetés lehetőségein belül maradjunk. — Mit szól a tervhez a Nem­zeti Színház igazgatója?- Lengyel György egy na­gyon hasznos és korrekt mű­vészi koncepciót ismertetett velünk, de az a kérdés, hogy ésszerű költségfelhasználásra volna szükség, az ő koncep­ciójából! szemlátomást nem szerepel. Ö - érthető módon, mert az eddigi gazdálkodási rendszer ezt támogatta — úgy fogja fel, hogy a színháznak ennyire van szüksége plusz­ban, és a forintokat a szín­háznak meg kell kapnia. Tud­nunk kell: nem lesz annyi.- Bagossy olyan megoldást javasolt, amely a tagozatok­nak biztosit költségvetési auto­nómiát. Azt mondja, hogy a színházat két részre kell osz­tani. Nem úgy, ahogy a plety­ka mondta: egy nagy és egy kis színházra, hanem üzem­igazgatóságra és egy művé­szeti részre. Előbbinek legyen meg egy saját költségvetése, és legyen a tagozatoknak is külön-külön költségvetésük. Előbbi biztosítsa a produk­ciókkal össze nem függő ösz- szes fenntartási költséget, az egyes tagozatok pedig kap­janak meg bizonyos produk­ciós költségvetést, amelyekből nekik gazdálkodniok kell. A hagyományos struktúrában két vitázó fél áll egymással szem­ben. A tanács, amelyik azt mondja, hogy a színház költ­ségvetésével baj van, ugyan­akkor semmi kompetenciája nincs arra, hogy belelásson, mi az, ami szükséges és mi az, ami nem: nem vitathatja a részleteket. A színháznak pe­dig az az érdeke, hogy min­den ráfordítását abszolút in­dokoltnak tüntessen fel. Ez lehetetlen állapot. A megoldás csak az lehet, hogy a döntés­hozók, a tagozatok vezetőit, akik tudják, milyen költségeket lehet lefaragni, olyan helyzet­be hozzuk, hogy saját társu­latuk érdekében az adott pénz­ből minél többet kihozzanak. Ez az elgondolás lényege. — Hogyan épülne fel szerve­zetileg az a színház?- Négy tagozatot képzel el a tervezet, mindegyiknek kü­lön művészeti vezetője lenne: opera, balett, egy nagyszín­házi és egy kisszínházi pró­zai tagozat. Plusz a Bóbita. Nem arról van szó, hogy egyi­ké az egyik épület, a másiké a másik, hanem a színháznál: a nagyszínházon, a kamarán kívül még volnának játszó­helyei: a stúdiók, az Anna utcai épület és talán a Ság- vári is. Ezek fölött diszponál a színház vezetése, megegyez­nek, ki hol játszik, höl próbál és mikor stb. A két prózai társulat létrehozása tehát nem az épületek elosztását jelenti. — Döntött a kulturális bizott­sági — Nem. Az elképzelésnek vannak gyenge pontjai, sok helyen pontosabb megfogal­mazást kíván. A jövő héten meghallgatjuk Vincze János­nak, a Harmadik Színház igazgatójának javaslatát is. Szakértőket is meghallgatunk, és újra leülünk a színház ve­zetőivel, mert nagyon fontos­nak tartom, hogy .a színház igazgatója is részt vegyen ebben a közös gondolkodás­ban. Egyelőre igen merev, el­utasító az álláspontja. De feltét­lenül számítok arra, hogy a jövőben partnerként vesz részt a munkában. — És a szinészek? — Szeretném előrebocsáta­ni: vagy kész lehetőséggel állunk ki, ennek az a követ­kezménye, hogy mindenki azt mondja, hogy minden el van döntve, nem lehet hozzászól­ni, vagy abban a pillanatban, amikor az elképzelések formá­lódni kezdenek, a nyilvános­ság elé lépünk vele. Ennek az a hátránya, hogy az. elképze­lésben sok a vitatható pont, sok a nyitott kérdés. Én még­is o második megoldást vá­lasztom, mert fontos, hogy nyilvánvaló legyen: itt nem valami puccsról vagy össze­esküvésről van szó, hanem kö­zös gondolkodásról. Muszáj megoldást találni, mert ágy nem mehet tovább, ahogy van - anyagi okokból. Ahogy én most a sajtónak nyilatkozom úgy a színészeknek is nagyon szívesen elmondok minden fel merült elképzelést. Termésbe tesen nem fogok ajánlkozni mert nem akarok beleavatkoz ni a színház belső ügyeibe de akár a szinészek, akár a Művészeti Tanács hív, megyek és válaszolok. — Mi lesz a Nyári Színházzal? — Vállalkozásként kell mű­ködniük a pé’csi nyári színházi programoknak, ez minden ta­gozat számára nyitott lenne. — Mikor lesz döntés? — A kulturális bizottság ki­alakítja a maga javaslatát, ezt az önkormányzati gyűlés elé terjeszti, és az vagy el­fogadja, vagy nem. Az egész­nek március elejéig el kell dőlnie, mert lehetetlen a szí­nészeket szerződtetés előtt bizonytalanságban hagyni. Amikor mi gondolkodni kezd­tünk ezen, nem sürgetett ben­nünket az idő, mert nem ke­rült nyilvánosságra. Amikor azonban megjelent az újság­ban, láttuk, kénytelenek va­gyunk gyorsan dönteni, mert nem lehet a bizonytalan álla­potot fenntartani. — Hallani olyan véleményeket, hogy ez az átszervezés SZDSZ-es puccs.- A kulturális bizottságban ketten vannak a kormánykoa­líció részéről, ketten az SZDSZ-től, egy-egy fideszps és MSZP-s tagunk van. Mivel én is hallottam ilyesmit, fel­tettem a kérdést, foglalkoz­zunk-e tovább a színház ügyé vei. Az igenben mindenki egyetértett. G. T. ORA A NAGYVILAGBAN Szociális kedvezmény lakásvásárláshoz (Folytatás az 1. oldalról) A kormányrendelet módosí­tását értelmezve ugyanakkor bizonyossá tette, hogy akik gyermekeik után korábban szociálpolitikai kedvezményt vettek igénybe,, azok újabb lakásépítés vagy -vásárlás esetén az időközben meg­emelkedett és a régebbi ösz- szeg különbözeiét megkaphat­ják. A rendelet szerint a jö­vőben a sorkatonai szolgála­tot teljesítő adósok is része­sülhetnek törlesztési kedvez­ményben. Az üresen álló csa­ládi házak értékesítésénél megszűnik viszont a helyi ön­kormányzat által kijelölt ve­vőket eddig megillető szociál­politikai kedvermény. Ugyan­csak megszűnik január 1-jétől az első lakáshoz jutó fiatal házasok - 150 ezer forintos ál­lami támogatása, részükre az önkormányzatok nyújtanak tá­mogatást. A költségvetés az e célra eddig rendelkezésre álló összeget az önkormány­zatok állami támogatósába beléptette. A tájékoztatón Ju­hász Judit, a Népjóléti Mi­nisztérium szóvivője közölte, hogy minisztere javaslatára a kormány elfogadta: szociál­politikai kedvezményt kaphat az a csalód is, amely lakása bővítésére vállalkozik. Vasárnap választ Lengyelország AZ EGYETLEN ESÉLYES WALESA Vasárnap választ elnököt Lengyelország, s az új állam­fő a felmérések adatai szerint csak Lech Walesa, a Szolida­ritás vezetője lehet. A lengyel közvéleménykutató intézet ál­tal megkérdezettek 73 száza­léka kíván rá szavazni, míg az ellenjelöltre, Stanislaw Ty- minskire csupán 16 százalék. E felmérés szerint egy hét alatt a felére olvadt Tyminski tábora. Ebben szerepe lehe­tett nemcsak a hitelét apasz­tó irreális javaslatainak és ritás tábora által alkalmazott nézeteinek, hanem a Szolida- megfélemlítő taktikának is.-<?- BUDAPEST: 26 000, 23 000, vagy 13 800 forint le­gyen az a nyugdijplalon, amely lelett jövőre már nem jár kiegészítés - többek között erről kezdődött vita az Érdek­egyeztető Tanács pénteki ülé­sén. A 13 800 lorintos összeg­gel különvéleményként csak a Munkástanácsok Országos Szövetsége értett egyet, a 26 000 forintot Palotás János a VOSZ elnöke javasolta. Hangsúlyozta továbbá: a nyugdijplalon bevezetését csak úgy tartja elképzelhetőnek, ha a nyugdíj-járulék fizetésé­nél is meghatároznak maximu­mot.-s- BONN: Németország ér­dekelt Jugoszlávia integritá­sának megőrzésében, mivel Európa stobilitása a földrész államainak stabilitásán alap­szik - jelentette ki csütörtö­kön Bonrtban Hans-Dietrich Genscher német külügyminisz­ter jugoszláv kollégájával, Bu- dimir Loncsarral folytatott tár­gyalásain. Loncsar, aki a né­met külügyminiszter meghívá­sára érkezett rövid munkalá­togatásra Bonnba, tájékoz­tatta vendéglátóját Jugoszlá­via belső helyzetéről, amelyet súlyosnak ítélt meg. Rablótámadás? Pécsvórad, Muskátli csárda, óriási felfordulás, az üzlet egyik zugában egy 17 éves fel­szolgáló fiú ül; hátrakötözött kezekkel, szeme alatt kék-zöld monoklival. A helyszínre ér­kező rendőröknek külföldiek ál­tal elkövetett roblőtámadásról beszél. Igen készséges — bár jól elbántak vele — segít a körözéshez támpontot adni. Rö­vid idő alatt elkészül a robot­kép, amit a Dunántúli Napló le is közöl. Telnek a hetek és a tettesek sehol. Azonban » — lakossági segédlettel — elfognak Pécsett két fiatal fiút, akik szintén- be­törésre specializálódtak. A nyomozás során előkerül egy kis kulcs, ami a vasútál­lomás egyik csomagmegőrzőjé­nek a nyitja. A krimikből ismert, nagy pén­zestáska | helyett vendéglátás címkével ellátott üvegek. A kér­déseket kérdéseit** követik, s nem hiába. A válaszok a pécsvá- radi Muskátli csárdába vezet­nek, ahol nem külföldiek kö­vették el a rablótámadást. A 17 éves felszolgáló fiú ugyan­is sokat vesztett kártyázásai so­rán. Tartozásának kiegyenlítése céljából megrendezte a rabló- támadást, melynek a két pécsi elkövető egyike is tagja volt. Az 50 000 Ft készpénz mellé néhány üveget, dohányárut is magukhoz vettek, hogy a törté­net hiteles legyen. Am a test­véri szeretet, még ilyen kör­nyezetben is megtalálható: a megkötözött fiatalember monok­liját a bátyjától kapta. Ante Markovics jugoszláv miniszterelnök vendéglátójával, Antall József miniszterelnökkel. MTI-telefotó Magyar—jugoszláv kormányfői tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke délután o Par­lamentben fogadta a jugo­szláv kormányfőt. A házelnök tájékoztatta a vendéget a magyar törvényhozás működé­séről. A házelnökkel folytatott eszmecsere után Göncz Ár­pád, a Magyar Köztársaság elnöke hivatalában fogadta Ante Markovicsot. Antall József és Ante Mar­kovics délután nemzetközi sajtókonferencián vonta meg a látogatás mérlegét a Par­lamentben. Ante Markovics a sajtótájé­koztató után a Magyarorszá­gon élő délszlávok 'képviselői­vel találkozott. Ante Markovics magyaror­szági munkalátogatásának be­fejeztével este., elutazott Bu­dapestről. Peking: Merénylet Mao szobra ellen? Hatalmas robbanás rázta meg pénteken Csengtunak, Sze- csuán kínai tartomány székhelyének a központi terét. Egy zsúfolt autóbusz éppen a Mao Ce-tung szobor előtt ha­ladt el, amikor a járműben feltételezhetően pokolgép robbant. Az autóbuszt szétvetette a detonáció, a környék épületeinek ablakai betörtek. A kínai hírközlő szervek nem tudósítottak a robbanásról, azonban a helyszínről származó értesülések szerint a robbanás számos halálos áldozatot és súlyos sebesültet is követelt. Mao szobra sértetlen maradt. Pulőuercsempeszek Két autóbusz utasai puló­vereket akartak nagy mennyi­ségben külföldre csempészni pénteken, a Vas megyei Rá- bafüzes határátkelőnél, a ma­gyar-osztrák határon. Dömötör István, Vas és Za­la megye vám- és pénzügy- őrségi parancsnoka az MTI munkatársának kérdésére ^ el­mondta, hogy az Ózd és Mis Tőkés László nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanezen a napon a hatalmon lévő Nemzeti Megmentési Front szenátusi frakcióvezetője — Vasilie Vacaru — állam- és nemzetellenes tevékenység vádjával bűnvádi eljá­rást követelt ellenem, és letartóz­tatásomat indítványozta. Ezt a kö­vetelést a román rádió minden órában megismételte, nyilvánvaló zavarkeltö szándékkal. Ezzel szinte egy időben a bukaresti Zik-Zok c. folyóirat 1990/39-es számában egy állítólagos, a Corriere della Será- nak adott interjúm fordítása jelent meg, amely szerint második for­radalmat szervezek, és meg aka­rom dönteni a jelenlegi hatalmat. Ezennel kijelentem, hogy semmi­nemű, hazánk jogrendjét és tör­vényeit sértő, állam- vagy nemzet- ellenes cselekedetet nem követtem el, mint ahogy a széles skálán mozgó ellenséges román lapok hasonló vádaskodása* is minden alapot nélkülöznek. A cáfolatokon túllépve, felhívom a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy Romániában hónapok óta egy átfogó, feltehe­tően a háttérből szervezett, durva sajtó- és hecckampány, likvidálási hajsza folyik ellenem, melyből egyes hivatalos személyek, szená­torok és képviselők is kiveszik a részüket. Az alig elkezdődött, majd fáj­dalmasan elakadt romániai forra­dalmi átalakulásokat egy lehetsé­ges, általános diverziókeltő provo­káció fenyegeti napjainkban, amelynek egyik legfőbb eszköze az etnikai zavarkeltés és uszítás. A békés társadalmi átalakulások, az országos összefogás és a nem­zetiségi megbékélés elkötelezett híveként ismételten és határozottan felemelem szavam a romboló, uszító, megosztó, destabilizáló, provokációs próbálkozások ellen, amelyek egyként veszélyeztetik a román nemzeti, demokratikus kibon­takozást és a társadalmi megbé­kélés sikerét. Állásfoglalásom egy- behangzik a román ellenzék álta­lános véleményével. Nyilatkozatom megtételére kész­tet az a — személyemet és csa­ládomat is sújtó — fenyegetettség, mely alig különbözik a múlt év ilyenkor megszenvedett állapotunk­tól, Ceausescu és a Securitate idején. Nagyváradi házunk falára időről időre kereszteket és egyéb jeleket festenek. kapunkat vasrudakkal ronqálták meg. A magyarellenes uszítás folytán előállott országos feszültségek önmagukban is fenye- getöek. Kérem a demokratikus országo­kat és erőket, az egyházakat, a hazai és nemzetközi közvéleményt, az emberjoqi és kisebbségvédő mozgalmak hathatós erkölcsi támo­gatását, nemcsak magam és csa­ládom, hanem minden veszélyez­tetett román állampolgár, a ma­gvar kisebbség, a romániai demok­rácia számára, Közép-Kelet-Európa békéiének, a nemzetiségek megbé­kélésének elősegítése és biztosítá­sa céljából. kolc környéki ‘lakosok több millió forint értékben szeret­ték volna kicsempészni a pu­lóvereket az országból, hogy azokat Olaszországban érté­kesítsék. Az ilyenfajta magyar kötöttáru eddig az NDK-s piacon volt kelendő. A két autóbusz utasai kö­zül péntek délutánig 38 sze­mély ellen indítottak eljárást. SZÓCSÉPLES HELYETT SZAKMAI FEJLESZTÉS (Folytatás az 1. oldalról) renc és Balázs János. A Me­zőgazdaság Fejlesztéséért el­nevezésű MAE-kitüntetést dr. Sántha Attila, Gáspár István és dr. Gazsó Imre vette át. L. Cs. K. Meghurcolták az ellenállókat A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nem tartozott a pártállam kedvelt szervezetei közé, működését korlátozták, visszaszorították, számos tagját meghurcolták - közölte Sárközi Sándor, a szervezet elnöke pénteki saj­tótájékoztatóján. A nyolcezer főt tömörítő MEASZ eredeti és megújuló történelmi célja a független és szabad, demok­ratikus Magyarország — hang­zott el. Sárközi Sándor elmondta: folyamatosan zajlik a koráb­ban jogtalanul kizárt szövet­ségi tagok visszavétele, s az elnökségbe is beválasztották Fekete Sándor írót és Kovács István altábornagyot. Ök 1956-ig már tagjai voltak e testületnek. A tájékoztatón az elnök arról is beszámolt, hogy a tagságot érintő, disz­kriminatívnak ítélt intézkedé­sek - erkölcsi és anyagi el­ismerések megvonása, kárpót­lási megkülönböztetések - miatt az elnökség levelet in­tézett az Országgyűléshez. A szövetség meggyőződése sze­rint az ország érdekeit szol­gálja, ha fellépnek az anti­fasiszta ellenállás értékeinek lebecsülése ellen. A MEASZ elszámolt vagyo­nával — adott számot anyagi ügyeikről az elnök. A szer­vezet kizárólag az állami tá­mogatásból tartja fenn ma­gát, semmilyen más 'bevételi forrásuk nincs, a dotációból azonban csak kis mértékben tudják támogatni idős, nehéz körülmények között élő tag­jaikat. Egri Gy. út Mohács d> •p o 3S AKCIÓ Az AUTÓSZIGET járműkereskedés által közvetített valamennyi gépkocsi részletre, akár előleg befizetése nélkül is megvásárolható Ha Önnek nincs elég pénze, nálunk akkor is még az idei kedvező árakon tud vásárolni Várjuk a hét minden napján a harkányi úti villanyrendőrnél! (57154) A Baranya Megyei t ZÖLDÉRT Vállalat FELVÉTELRE KERES utcai alkalmi déligyümölcs árusításra AGILIS MOZGÓÁRUSOKAT Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 66, kiskereskedelmi osztály ________________________________________________________ (5778)

Next

/
Oldalképek
Tartalom