Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-01 / 239. szám

2 uj Dunántúli napló 1990. december 1., szombat Színházról is - nyilvánosan Nem várt visszhangot kel­teit az az interjú, amely la­punk hétfői számában je­lent meg, s amelyben az egyik nyilatkozó - a Pécsi Nyári Színház igazgatója — előadta javaslatát: a Pécsi Nemzeti Színházból és Ka­maraszínházából (amely je­lenleg egy intézmény és tech­nikailag, műszakilag is kö­zös üzemre tervezték), kei különböző profilú társulatot hozzon létre az önkormány­zat. A visszhang azért volt váratlan, mert azt hihet­nénk, manapság, a növekvő létbizonytalanság idején — leszámítva az érdekeltek szűk rétegét - nem egy színházi vita az, amiért az emberek telefont ragadnak vagy levelet Írnak. A pé­csiek azonban, úgy látszik, szeretik a színházukat, és érdekli őket, mi lesz a sor­sa: mit játszanak majd ne­kik, kik és hogyan. Erre az érdeklődésre lehet építeni: a jövő majd eldönti, mi­lyen szilárd alap a pécsiek színházszeretete — hány tár­sulatot tart el, ás eltart-e egyáltalán. Ne vesztegessünk szót azokra a feltételezésekre, amelyek személyes érdeke­ket véltek felfedezni a fen­ti ötlet megszületésében, mint ahogy arra a kifogásra se, hogy „a sajtónak" nem kellett volna bolygatni ezt az ügyet, pláne, idő előtt, az önkormányzat döntése előtt. Úgy vélem, évi 100— 110 ezer színházlátogató igényeinek kielégítése min­denképpen közügy — a ter- vezgetések minden fázisá­ban. Az észrevételek egy része az aggodalmat fogalmazta meg: súlyos milliókat fordít a város százéves színházá­nak helyreállítására, s még mielőtt kiderülhetne, mit tud a két színház együtt, átszer­vezés veszi el ennek lehe­tőségét. Az anyagi és szel­lemi befektetések pazarlá­sára példa ez, mondja az egyik olvasó, míg a másik egyenesen a napjainkban divatos átszervezési mánia megnyilvánulásaként értékeli a tervet. „Művészetbarát" jeligéjű levélírónk szerint a pécsi színházi élet gerincét továbbra is a hivatásos Nemzetinek és a Kamará­nak kell adnia: a Nyári Színház, az Egyetemi Szin- pad, a Harmadik Színház pedig mint hivatásosokat foglalkoztató, de lényegé­ben amatőr társulat, elégít­sék ki a speciál^ közönség- igényeket — ezt a feladatot eddig is jól ellátták. Az elemzők olykor igen nyersen ' fogalmazták meg véleményüket. Szükségünk van-e egyáltalán „az ország mostani helyzetében" több színházra, kérdezte egy in­gerült telefonáló. Válaszunk: a rendszeres színházba já­róknak igen is szükségük van, és nincsenek ök olyan kevesen. Persze, a kérdés ma másutt is így fogalma­zódik meg: amikor az or­szág ilyen súlyos gazdasági nehézségekkel küzd, nem luxus-e ennyit fordítani a kultúrára. Gorombábban: kórház vagy színház, ivó­víz vagy színház, iskola vagy színház. Nehéz meggyőző érveket hozni az utóbbi mellett annak számára, akit az előző hiányok szorítanak, de emlékezzünk arra, hogy tíz évvel ezelőtt kezdte el mondogatni az akkori po­litikai vezetés: először á gazdasággal kell foglalkoz­ni, aztán majd jöhet a kul­túra. Meg lehet nézni, mára hova jutott - ez is, az is. Ismét elhangzott a javas­lat, amelytől némelyek a megváltást várják: egy toll­vonással megszüntetni a Nyári Színházat, Magam is­mét szeretnék kiállni a Nyá­ri Színház (most már Pécsi Kisszinház) megmaradása mellett. Egy korábbi mély­pont után az elmúlt két év­ben visszaszerezte közönsé­gét, a nyári uborkaszezon­ban változatos programot ad, évközben az Egyetemi Színpadot működteti és sok más szolgáltatást is nyújt; gyakorlott szervezői appará­tusáról és művészi produk­cióiról kár lenne lemondani. Akárcsak arról a presztízs­ről, amelyet különleges és színvonalas produkcióival teremtett a Harmadik Szín­ház - amatőr létére hiva­tásos körökben és az igé­nyes nézők előtt. Végül ne hallgassuk el: a Nemzeti Színház társula­tában is vannak tagok, akik támogatnák a Nemzeti és a Kamara szétválását, két hivatásos együttes versenyé­től várva a pécsi színházi élet további élénkülését. Látnivaló: ahogy a ko­rábbi tanács nem kerülhet­te meg a nehéz döntést színházügyben: honnan ve­gye a pénzt és mennyit, úgy a mostani önkormányzatnak is szembe , kell néznie szük­ségletekkel és előítéletekkel, mégpedig nehezebb körül­mények között. Biztosak va­gyunk benne: a döntésho­zókat a város művészeti ha­gyományainak tisztelete, a szinhózi kultúra szeretete is vezeti majd, nemcsak a gaz­dasági kényszer. Terveikről — épület, pénz, műsorpoli tika, személyek - pedig rendszeresen és időben tá­jékoztatják a közvéleményt. Egy évvel ezelőtt a Napló „Egy új kultúrpolitika felé?" című interjúsorozatában éppen a mai pécsi önkor­mányzati kulturális bizott­ságának elnöke fejtette ki, hogy egy demokratikus köz­életben a testületi dönté­sek a nyilvánosság által ellenőrzöttek, s hogy a szel­lemi értékek megméretésé­nek piaca a nyilvánosság: mindez egyik fontos bizto­sítéka a helyes döntéseknek, így legyen. Mert ahogyan Pécsnek nincs szüksége ki­csinyes színházi pletykákra, úgy országos botrány sem hiányzik neki. G. T. Elintézhetné, elnök úr... NAGYVILÁGBAN Moszkva: Élelmiszert tartalmazó segélyszállítmányt rakodnak ki a Seremetyevo-2 repülőtéren nov. 29-én. A rossz szovjet ellátás javítására német közadakozásból szervezett segélyakció első szállítmányát a szovjetunióbeli németek kivándorlását intéző német Olympia-Reisen cég küldte. A 37,5 tonna súlyú, lisztet, narancsot, margarint és darát tartalmazó csomaqokat a qyer- mekintézmények között osztják szét. MTI TELEFOTO (Folytatás az 1. oldalról) dani az új munkahelyek meg­teremtését, magunknak kell-e megbirkóznunk a várható fog­lalkoztatási gondokkal?- Elintézhetné a köztársasá­gi elnök úr, hogy három évig tartson a gyed és a kismamák fizetésük 100 százalékát kap­ják! - fogalmaz egy magát megnevezni nem kívánó fiatal- asszony. \- Nekem több kérdésem is lenne — sorolja Harnóczy Csabáné, a komlói Színház- és Hangversenyterem vezetője. - Mindenekelőtt megkérdezném: ön szerint elnök úr a nemzeti jövedelem 1,69 százaléka ele­gendő-e a tudomány, a kultú­ra támogatására? Aztán azt is megtudakolnám, hogy mint Író, aki különösen érzékeny a problémákra, hogyan éli meg a kisemberek gondjait? Med­dig fokozhatok még az anyagi terhek? (Folytatás az 1. oldalról. maradását, azt, hogy szoro­sabbra fűzhesse kapcsolatait anyaországaikkal. Kovács Lajos Péter, a Mi­niszterelnöki Hivatal főosztály- vezetője Antall Józsel minisz­terelnök üdvözletét tolmácsol­ta a konferenciának. A Magyarországi Németek Szövetsége, a Németországba A közbiztonság a témája a televízió Pécsi Körzeti Stúdiója december 3-i műsorának a Tv 2-es programján 20-21 óráig. A közvetítés helyszíne a Bara­nya Megyei Rendőr-főkapitány­ság. Az adás során - a ka­posvári és szekszárdi rendőr­kapitányságon keresztül — élő» közvetlen telefon összeköttetés lesz Somogy és Tolna megye nézőivel is. A műsor vendégei: dr. Köri­nek László, a Belügyminiszté­rium helyettes államtitkára, Szabados Péter, Kaposvár pol­gármestere és Szíjártó István, a Szekszárdi Rendőrkapitány­ság bűnmegelőzési alosztályá­nak vezetője. A műsor házigazdái: dr. Lusztig Péter ezredes, a Bora“ nya Megyei Rendőr-főkapitány­— Én nem is annyira kér­dezni, mint inkább kérni sze­retnék Göncz Árpádtól — fo­galmaz Mérei Józsel könyvtár- igazgató. • — Kérem az elnök urat, folytassa azt az utat, amit' megkezdett, segítsen ki­vezetni ezt a mai magyar tár­sadalmat a gödörből.- Az utóbbi időben egyre inkább azt tapasztalojn, hogy mindenütt nagy a bizonytalan­ság — mondja Merényi László iskolaigazgató., — Az emberek sok intézkedéssel nem értenek egyet, különösen az életszín­vonal romlásával, az infláció­val nehéz megbirkózni. Na­gyon elkeserebettek lettek a pedagógusok. Tudom, hogy az elnök úr keveset tehet mindez ellen, de mint tekintélyes em­bert, kérem, próbáljon meg nyomást gyakorolni a politiku­sokra. hogy legyen végre va­lami pozitív változás. Kitelepítettek Szervezete az MTA Történettudományi Inté­zetével, az Európa Intézettel, valamint a kelet-európai né­metséggel foglalkozó német és osztrák intézetekkel együtt szervezte a háromnapos ta­nácskozást. Az előadók nem­zetközileg ismert hazai és kül­földi történészek, jogászok, politikusok, szociológusok. ság vezetője, dr. Fenyvesi Csa­ba százados, a Baranya Me­gyei RFK elemző-, értékelő- és megelőzési alosztályának veze­tője. A szerkesztő műsorvezető: Füzes János. Az érdeklődők kérdéseiket december 3-án, 7-től 16 óráig, illetve 19-től 21 óráig az aláb­bi telefonszámokon tehetik fel: Baranyában (72) 12-475, So­mogybán (82) 12-7?6, Tolna megyebeli (74) 11-199. ízelítőül néhány témakör: az ország, illetve Baranya, Tolna és Somogy megye közbizton­sági helyzete: bűnmegelőzés, a rendőrség, a helyi önkormány­zatok, valamint a lakosság vi­szonya; a bűnesetek emelke­désének okai: finanszírozási kérdések. AntalMevél Andreottihoz A Pentagonale miniszteri ülésén q magyar kormányt •képviselő Kodolányi Gyula, a Miniszterelnökségi Hivatal cím­zetes államtitkára pénteken levelet adott át Antall Józsel miniszterelnöktől Giulio And reotti olasz kormányfő részé­re az olasz miniszterelnöki hi­vatal kabinetfőnökének. Az államtitkár tájékoztatása sze­rint a levélben a magyar kor­mányfő arra hivja föl And'- reotti figyelmét, hogy a ma­gyar gazdaságot az öböl-vál­ság nyomán kiéleződött ener­giagondok és a KGST-keres- kedelem összeomlása miatt olyan nagyságrendű vesztesé­gek érték, amelyek teljesen elvonják a gazdaság szerke­zetváltására, privatizációjára, illetve az ebből fakadó .szo­ciális feszültségek enyhítésére fordítható erőforrásokat. Antall József a nyugat-eu­rópai közösség segítségét és támogatását kéri ebben a •helyzetben Andreottitói, aki jelenleg a közösség kormány­főinek elnöke. ♦ Új közlekedési szabályok Francia- országban A Franciaországba gépko­csival utazó magyar turisták­nak is figyelniük kell ezentúl a közlekedési szabályok két fontos, december elsején élet­be lépő módosítására. Szom­battól a városokban ötven ki­lométer lesz a sebesség felső határa, s valamennyi gépkocsi­ban a hátsó ülésen utazóknak is viselniük kell a biztonsági övét. A sebesség túllépéséért akár 3000 frankos bírság is kiszabható, az övét nem hasz­nálók 230 frankos bírságot kö­telesek fizetni. Meggilfcolt ifjúkori barátjának hul­láját az ágynemütartóba rejtette a gyilkos, majd elhagyta a lakást. A holttestre 15 nap múlva találtak rá az elviselhetetlen bűz miatt a konyhaablakon bemászó szomszédok. Az immáron elitéit Gyulai István mostani tárgyalása előtt hétszer volt börtönben kisebb bűncselekmények elkövetése miatt. Legutóbb ez év márciusában szabadult. Szüleinél lakott és dolgozott, azonban meg­-f KOPPENHÁGA: Dánia nem ad ezentúl politikai me­nedékjogot szovjet állampol­gároknak, Így a Baltikumból érkezőknek sem — jelentette be pénteken Poul Schlüter dán miniszterelnök a december 12-i parlamenti választások kap­csán tartott politikai kampá­nyában. Hans Engell igazság­ügyi miniszter egy sajtókonfe­rencián azzal egészítette ki a kormányfői bejelentést, hogy ugyanez vonatkozik a Kőzép- és Kelet-Európábái menekülők­re is. A Szovjetunióból érke­zők nem politikai üldöztetés áldozatai, s ezért menekültjo­gokat sem, élvezhetnek — mondta a dón kormányfő.-®- MOSZKVA: Az élelmisze­reknek éf közszükségleti cik­keknek a termelőtől a logyasz- tóhoz vezető útját, annak min­den szakaszán szigorú mun­kásellenőrzés lógja nyomon követni. Az erről szóló elnöki rendeletet pénteken irta aiá Mihail Gorbacsov, a Szovjet­unió állomlője. romlott velük a viszonyú, ezért el­költözött otthonról. Ekkor fogadta be öt — ifjúkori ismerősét a leendő áldozot, aki rendszeresen és erősen italozott. Későbbi gyilkosától többször kért és csalt ki pénzt. Június 15-én éjszaka is ittasan ment haza, és veszeked­ni kezdett lakótársávai. A civako- dás verekedésbe torkollt, amely közben Gyulai István kezébe került egy húsklopfoló, amivel kétszer le­-<?- POZSONY: Több mint egy hónapig zajlott Pozsony­ban az a magyar kulturális rendezvénysorozat, amelynek záró eseményeként péntek es­te megtartották az első pozso­nyi Duna-báit. A Csemadok és a pozsonyi Magyar Kulturális Közoont közös mulatságán mintegy ezren vettek részi. A csehszlovákiai maqyar egvütte- sek mellett Lakatos Ernő és néoi zenekara szolgáltatta a talpalávalót. BUKAREST: Több ezres tüntetés volt pénteken Buka­restben a Forradalom terén. A demonstrációt a Nemzeti Parasztpárt szervezte, résztve­vői eredetileg „Nagy-Romá- nia" létrejöttének évfordulójá­ra emlékeztek, a megmozdu­lás azonban kormányellenes tüntetésbe csapott át. A tün­tetők lhesc< és a kormány le­mondását sürgették jelszavaik­ban. Az emberek, akik Mihály király arcképével vonultak, él­tették a jelenleg Svájcban élő volt uralkodót, követelve haza­térését. sújtott az áldozatára. Az elernyedt testet fojtogatni kezdte, majd az ágyra dobta, és szíven szúrta. Gyulai István a bíróság előtt nem tudta megindokolni tettét, amit mélységesen megbánt. A Baranya Megyei Bíróság az enyhítő és o súlyosbító körülmények figyelembe­vételével 9 évi fegyházbüntetésre ítélte emberölés büntette miatt a vádlottat. Bush kész tárgyalni Irakkal George Bush amerikai elnök pénteken washingtoni .tárgya­lásra hivta meg az iraki kül­ügyminisztert, és közölte, hogy Kész saját külügyminiszterét Bagdadba . küldeni a békés rendezésről tárgyalni. Az el­nök egyúttal leszögezte, hogy a javasolt tárgyalásokon nem lehet szó kevesebbről, mint amit az Egyesült Államok ko­rábban is igényelt: Iraknak mara_déktalanul ki kell vonul­nia a megszállt Kuvaitból, helyre kell állítani a törvényes •kuvaiti rendszert, s .Iraknak szabadon kell engednie vala-' mennyi túszt. ♦ '-<?- TOKIO: A második világ­háború óta most első Ízben küld Japán a Szovjetuniónak sürgős gyógyszerszállítmányt emberiességi megfontolásokból, de Tokió egyelőre nem segíti ki Moszkvát élelmiszerekkel. Karácsony előtti bevásárló utak: Bécs: 1990. dec. 11,21 -800 Ft Mariazell: 1990. dec. 8 - 800 Ft München-Ausburg: 1990. dec. 7,21.1991. január 4. Isztambul: 1990. dec. 9, 16, 23. Jelentkezés: Panoráma Utazási Iroda Pécs, Szatai András u. 11. Tel.:32-822. Panoráma Utazási Iroda szilveszteri ajánlatai: Isztambul: 6 nap, 3 éjszaka félpanziós ellátással, szilveszteri vacsorával: 7000 Ft. 1990. december 28-január 2-ig HÉVÍZ: 2 nap szállodai elhelyezéssel, szilveszteri vacsorával: 4670 Ft december 30-tól január 1-ig Jelentkezni: Panoráma Utazási Iroda Pécs, Szalal András u. 11. Tel.:32-822 (56684) Á magyarországi németek története Fórum a közbiztonságról a pécsi televízióban Emberölés - kilenc év fegyházbüntetés Kétszer sújtott le a húsklopfolóval, majd fojtogatta és szíven szúrta áldozatát 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom