Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-22 / 230. szám

2 uj Dunántúli napló 1990. november 22., csütörtök ÚJ kétoldalú megállapodást kötünk a Szovjetunióval (Folytatás az 1. oldalról) A csúcstalálkozó záró ülé­sén a vendéglátó ország ál­lamfője Francois Mitterand elnökölt. Nagy taps követte azt a bejelentését, hogy az értekezlet résztvevői egyhan­gúlag fogadták el a chartát és az azt kiegészítő dokumen­tumot. Az aláírás után mondott beszédében Mitterand méltat­ta az új dokumentumot, majd rámutatott: a 34 résztvevő állomot mostantól, közös vi­lágfelfogás és értékrend jel­lemzi, a demokrácia, az em­beri jogok immár nem csu­pán üres szavak, hanem tar­talommal telítődnek. Szólt a jövővel kapcsolatos aggodal­makról és megá llapította: „mindent megteszünk a fenn­álló feszültségek csökkentése érdekében". A párizsi találkozón — ál­lapította meg a francia elnök — a helsinki megállapodás má­sodik nemzedékének színrelépé­sét figyelhettük meg, minőségi­leg új politikai jogi mechanizmu­sok vannak kialakulóban. A találkozó alkalmat kínált az elmúlt évtized történéseinek mérlegelésére és egyetértet­tünk abban, hogy új vála­szokat kell keresnünk a prob­lémákra. Európa drágáin fize­tett azért, hogy eddig nem volt képes egységes válaszo­kat adni a gondokra — mon­dotta. Mitterand ezúttal is kiemel­ten szólt a nemzeti kisebbsé­gek problémáiról. A társada­lomnak türelmet, a kormá­nyoknak pedig bölcsességet kell tanúsítania e problémák rendezése során. A türelmet­lenségre nem szabad másként válaszolni, csak higgadt, dip­lomatikus módon - hangoz­tatta. Felhívta a figyelmet az irredentizmus veszélyére és leszögezte: a vigasztaló szép szavak nem csillapítják az emberek nyugtalanságát, ag­godalmait. Meggyőződését fejezte ki, hogy a helsinki fo­lyamatban résztvevő országok mindegyike egyaránt kiveszi részét az etnikai feszültségek csökkentésére irányuló erőfe­szítésekből. A párizsi osúcstalá'llkozó fontos eredményének nevezte, hogy a résztvevők immár kö­zös nyelvet beszéljenek, és sikerült megújítaniok a helsin­ki folyamatot, ami ezentúl hatékony eszköz lesz Európa biztonságának és stabilitásá­nak megerősítésére, az embe­ri jogok, a demokrácia érvé­nyesítésére. A csúcstalálkozó munkája nagy reményekre jo­gosít fel, hiszen a hideghá­ború korszakában uralkodó államközi viszonyok többnyire .baráti kapcsolatoknak adták át helyüket. „Az ezredforduló­ig még tíz évünk van arra, hogy a most létrehozott in­tézményrendszer működni kezdjen és hatékonnyá vál­jon” — mondotta a francia köztársasági elnök. Mitterrand végül köszönetét mondott a tanácskozás min­den részvevőjének, és azzal búcsúzott a 34 ország állam - és kormányfőjétől, hogy 1992 tavaszán Helsinkiben találkoz­nak újra. Szakszervezeti választások a Mecseki Szénbányáknál (Folytatás az 1. oldalról) A begyűjtött adatok értelmé­ben tegnapig három jelöltet regisztráltak. Jambricsek Jó­zsef. a jelenlegi titkár és Ko­vács Mózes, a Pécsi Bánya­üzem tegnapelőtt megerősített titkára mellé a több száz komlói bányászt maga mögött tudó Ferenczy Sándor üzemi titkárhelyettes került fel a je­löltek listájára. Az iránta meg­nyilvánuló bizalom ellenére Ferenczy Sándor úgy nyilatko­zott, hogy nem szándékozik részt venni a vállalati válasz­tásokon, ahogy eddig, a jövő­ben is szívesebben képviselne helyi érdekéket. A jelölőbizottság előkészítő munkája révén az elkövetkező napokban újabb jelöltek is ke­rülhetnek a listára. Közülük hétfőn az üzemekből létszám­arányosan delegált képviselők­kel kibővített bizalmi küldött­testület a tagság álláspontját figyelembe véve közvetett mó­don választja meg a vállalati szakszervezet első emberét, aki a jövőben nyugati mintára elnökként tevékenykedik a kol­lektíva érdekében. K. E. Nyílt levél az Érdekegyeztető Tanácshoz A BDSZ Mecseki Szénbányák Demokratikus Szövetsége nyílt levéllel fordult az Országos Érdekegyeztető Tanácshoz. Tisztelt Érdekegyeztető Tanácsi A BDSZ Mecseki Szénbányák De­mokratikus Szövetségének titkári testületé novemberi ülésén áttekin­tette a szövetségünkhöz tartozó dol­gozók és nyugdíjasok életkörülmé­nyeinek alakulását. Azon egységes véleményünk alakult ki, hogy a je­lenlegi és a várható 1991. évi nagymértékű áremelések és egyéb intézkedések dolgozóink családtag­jainak megélhetését veszélyezteti, helyzetüket ellehetetleníti. Ügy ítél­jük meg, hogy ez az állapot nem csak a bányászatban dolgozókat, hanem a bérből és fizetésből élő­ket és a nyugdíjasokat is egyaránt sújtja. A gazdasági ellehetetlenülés miatt a munkáltatók ezeket a ter­heket legfeljebb csak enyhíteni tudják, de megoldani nem. A meg­oldás az ország gazdaságának ren­tábilissá tétele, ezen belül szá­munkra elsőrangú fontosságú a bá­nyászat piaci feltételeinek kialakítá­sa. Nem csak világpiaci árakat kell kialakítani, hanem emellé kell ren­delni a „világpiaci" béreket is. Követeljük, hogy az Érdekegyeztető Tanács tűzze napirendjére a bér­ből és fizetésből élők és a nyug­díjasok életkörülményeinek rendezé­sét, mert több millió ember meg­élhetése került veszélybe. Elvárjuk, hogy az érdekegyeztetés során csak olyan gazdasági döntéseket hozza­nak meg, amelyek a dolgozókat és a nyugdíjasokat a létbizonytalan­ságból kivezeti. Ezirányú tevékeny­ségükben mi, mecseki bányászok és bányász-nyugdíjasok messzemenőkig támogatjuk önöket. Ezen felhívásunkat azért tárjuk az ország közvéleménye elé, mert a gondok nem csak a bányászokat, hanem az ország egész lakosságát érintik. Ezt mondjuk mindannak el­lenére, hogy a köztudatban a bá­nyászok az átlagosnál nagyobb jö­vedelemmel rendelkeznek, de a mai helyzetben már mi is megélhetési gondokkal küszködünk. A megélhetési gondok rendezése érdekében mi bányászok semmiféle eszköztől sem riadunk vissza. Jó szerencsét! A BDSZ Mecseki Szénbányák Demokratikus Szövetségének titkári testületé-f DAMASZKUSZ: Washing­tonból szerdán hajnalban el­indultak az amerikai kong­resszus vezető képviselői, hogy George Bush amerikai elnökkel együtt a Szaúd-Ará- biában áflomásozó amerikai csapatoknál töltsék a hála­adás ünnepét. Egy amerikai felmérés -szerint az amerikai törvényhozóknak kevesebb, mint d fele támogatná kato­nai erő alkalmazását az-f- PÁRIZS: iA német kor­mány várhatóan hétszáz mil­lió márka értékű humanitári­us gyorssegélyt [nyújt a Szov­jetuniónak a tél küszöbén az ellátási gondok enyhítésére. Helmut Kohl kancellár a pá­rizsi csúcstalálkozón jelentet­te be a segítségnyújtást, és a német küldöttséghez közel álló források most jelölték meg annak összegét. A segély alapvetően ifontos élelmisze­rekből áll majd. Antall József találkozója Párizsban Mihail Gorbacsovval Új kétoldalú megállapodást köt egymással Magyarország és a Szovjetunió. A két or­szág külügyminisztere rövide­sen megkezdi a megállapodás előkészítését. Erről született döntés Antall József miniszter- elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő szerdán Pá­rizsban megtartott találkozó­ján. A Szovjetunió párizsi nagy- követségének rezidenciáján a találkozón jelen volt a két külügyminiszter: Jeszenszky Gé­za és Eduard Sevardnadze. Ugyancsak részt vett a meg­beszélésen Annus Antal altá­bornagy, a Honvédelmi Minisz­térium közigazgatási államtit­kára, illetve Dmitrij Jazov marsall, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere. A találkozó után Antall Jó­zsef személyesen tájékoztatta a magyar nagykövetségen a sajtótudósitókat. — Megállapodtunk abban, hogy új kétoldalú megállapo­dást kötünk a Szovjetunióval. Ezt mi javasoltuk, és Gorba­csov elnök úr azonnal elfo­gadta a javaslatot, amelyet fontosnak tartott - mondotta. — Úgy gondoljuk — s most őt is idézem —, hogy új ala­pokra helyezett szovjet-ma­gyar kapcsolatra van szük­ség, és helyes, ha ezt jogi formába öntjük. Gorbacsov úr ezzel teljesen egyetértett, ja­vaslatunkat elfogadták, Így a két külügyminiszter megbízást is kapott arra, hogy készítsék elő a kétoldalú magyar-szov- iet megállapodást. Azt hiszem, hogy ez önmagában is min­taértékű lesz, és új lehető­ségeket ad. Antall József elmondotta: magyar részről felvetették 1955 újraértékelésének kérdé­sét, mivel az Országgyűlés ed­dig nem kapott választ a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csához intézett, erre vonatko­zó kérésére. Gorbacsov vála­szában utalt a korábbi szov­jet értékelésekre. „Megálla­podtunk abban, hogy megke­ressük a megfelelő formulát. Hangsúlyoztam, hogy mi a szovjet katonákat is hősi ha­lottaknak tekintjük" — mon­dotta a magyar kormányfő, hozzátéve: egyetértettek ab­ban, hogy a két ország nem kíván történelmi vitát folytat­ni. A tárgyaláson szó volt a szovjet csapatok kivonásáról. A hátrahagyott objektumok értékéről, hasznosításáról, a tárgyalások folytatódnak. Gorbacsov a megbeszélésen tájékoztatást adott a Szovjet­unió helyzetéről, belső nehéz­ségeiről, a tagköztársaságok problémáiról. Antall József az újságírók kérdéseire válaszol­va nyomatékosan hangsúlyoz­ta, hogy a párizsi megbeszé­lés gondosan előkészített hi­vatalos találkozó volt, amely­nek létrejöttére a szovjet fél is törekedett. Jelenleg nem terveznek újabb találkozót, eb­ben az évben már nem kerül sor újabb megbeszélésre, ezt a Szovjetunió is Így látja szük­ségesnek. Gorbacsov külön hangsúlyozta: jónak minősitik a szovjet—magyar kapcsolato­kat. Antall József szerdán talál­kozott Turgut özal török ál­lamfővel is. A megbeszélésről elmondotta: Magyarország számára hasznosak lehetnek Törökország tapasztalatai, melyeket az utóbbi időben gazdasága fejlesztésében, va­lutája konvertibilitásának meg­teremtésében és az Európai Közösség társult tagjaként szerzett. Törökország egyúttal összekötő kapocs lehet Európa és a mohamedán világ között is - mondotta a magyar mi­niszterelnök. Antall József és a magyar küldöttség többi tagja szerdán délután Párizsból hazautazott Budapestre. II. János Pál nána NAGYVILÁGBAN látogatása hazánkban A Magyar Püspöki Kar sajtóirodája közli: A pápa magyarországi látogatásának előkészítésére október 24-től 26-ig hazánkban tartózkodott a Roberto Tucci jezsuita atya vezette munkacsoport, s végigjárta a tervezett látogatás színhelyeit. A Vatikánban hivatalosán közölték, hogy a pápa elfogadta a látogatás részletes tervét. A program: Augusztus 16., péntek 11.00 óra: Érkezés a Ferihegyi Repülőtérre: hivatalos üdvöz­lések. 15.30 óra: Szentmise az esztergomi Bazilika előtti téren, az ország papjainak és szerzeteseinék részvételével. 20.00 óra: A Parlamentben találkozás a köztársaság elnöké­vel és a kormány tagjaival. Augusztus 17., szombat 10.00 óra: Szentmise a pécs-pogányi repülőtéren. 17.45 óra: Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia vári székházában találkozás a kultúra és a tudomány képvi­selőivel. 19.15 óra: Az Apostoli Nunciatúrán fogadás a diplomáciai testület tagjainak. Augusztus 18., vasárnap 10.00 óra: Máriapócson görög katolikus szentmise. 17.00 óra: Debrecenben, a református nagytemplomban öku­menikus imádság a testvéregyházak képviselőivel. 20.30 óra: A pápa budapesti szálláshelyén a magyar iz­raelita közösség képviselőinek fogadása. Augusztus 19., hétfő 10.00 óra: Szentmise a szombathelyi repülőtéren. 17.15 óra: Budapesten a Mátyás-temp lom ban a kispapok és szerzetesnövendékeik fogadása. 19.00 óra: Találkozás a fiatalsággal. Augusztus 20., kedd 8.15 óra: A Szent István bazilikában találkozás a betegékkel és az öregékkel. 9.15 óra: A Szent Jobbot kísérve indulás a Hősök terére. 10.00 óra: A Szent István-napi ünnepi mise. 13.30 óra: A Magyar Katolikus Püspöki Kar ünnepi ülése a Szentatya elnökletével. Délután hivatalos búcsúztatás a Ferihegyi Repülőtéren, el­utazás a Malév különgépével.-f WASHINGTON: Szerdára virradó éjjel sikeresen leszállt az Atlantis amerikai űrrepülő­gép a floridai Kennedy űr­központban. Az Atlantisnak - társaihoz hasonlóan - erede­tileg a kaliforniai Edwards lé­gitámaszponton kellett volna földet érni, de a heves szél­es homokviharok miatt ez le­hetetlennek bizonyult. Az űr­repülőgép titkos katonai fel­derítő műholdat állított pá­lyára,-j>- GENF: Nadzsibullah, al­gán elnök, aki hétfő éjjel ér­kezett Genlbe, egy szerdai sajtókonferencián ikijelentette, hogy kedden bizalmas tár­gyalásokat [folyt atott iné hány afgán ellenzéki mozgalom képviselőivel. Részleteket nem közölt, tárgyalópartnereit sem volt hajlandó megnevezni. Mint mondotta, az ellenzék prominens személyiségeivel tárgyalt a politikai megoldás módozatairól, is az eredmény rendkívüli |megelégedésére szolgál.-f NEW YORK: Az ENSZ közgyűlése kedden egyhangú­lag elfogadott határozatban szólította fel a salvadori pol­gárháborúban szembenálló feleket néhány hete megkez­dett, majd félbehagyott béke­tárgyalásaik folytatására. Javier Pérez de Cuéllar, a vi­lágszervezet főtitkára ezúttal a baloldali gerillákat szólította fel mértéktartásra, hiszen ép­pen a közgyűlési határozat- hozatal napján ngayszabású támadó hadműveletbe kezdtek a kormánycsapatok ellen. Bush—Asszad találkozó pénteken Damaszkuszban szerda dél­után megerősítették a hiva­talos svájci forrásból szárma­zó hírt: pénteken Genfben a me rikai—szíriai osúcsta Iá l'kozó lesz. Ilyen szintű kapcsolat- felvétel a két ország között tizenhárom éve nem volt. Bush amerikai elnök szaúd- arábiai, majd azt követő egyiptomi tárgyalásai után ha­zautazóban áll meg a svájci városban, és néhány órán át tárgyal Asszad elnökkel, ame­rikai közlés szerint elsősorban az öböl-válságról.-ó- KOUROU: Szerdára vir­radó éjszaka a Fnatncia-Guya- na-S Kourou űrközpontból fel­bocsátottak egy Arione-raké- tát, amely két amerikai táv­közlési mesterséges holdat vitt magával. A nyugat-euró­pai fejlesztésű hordozórakétá­nak ez volt o 40., idén pedig a 6. sikeres startja..-j>- LONDON: Margaret Thatcher brit miniszterelnök és versenytársa, Michael Hesel- tine volt védelmi miniszter is bejelentette kedd este, hogy folytatja a harcot a Tory Párt vezérségéért és a kormányfői poszt megtartásáért, illetve megszerzéséért. A brit parla­ment közben a Munkáspárt ál­tal a kormány ellen beterjesz­tett bizalmatlansági indítvány megtárgyalására készül. Karácsony előtti bevásárló utak: A CSEMEGE Kereskedelmi Vállalat Lila ABC-je Bécs: Pécs, Hajdú Gy. u. 24. 1990. dec. 11, 21 - 800 Ft Graz: 1990. dec. 1.- 700 Ft Máriazell: pénztárosokat 1990. dec. 8,- 800 Ft. München-Ausburg: 1990. dec. 7, 21. felvesz visszautazás! lehetőség: 1991. január 4.- 1700 Ft Havi kereset: 11.000 Ft nettó. Jelentkezés: Panoráma Utazási Iroda Pécs, Szalai András u. 11. Tel.: 32-822 Jelentkezni az áruházban (56223) (5368) Utazzon a Panorámával: Isztambul: 1990. november 25, dec. 2,9,16,23,5 nap Szilveszteri ajánlataink: Isztambul: 1990. dec. 28-január 2-áig Hévíz: december 30-január 1-jéig Sopron: december 30-január 1-jéig Jelentkezni: Panoráma Utazási Iroda Pécs, Szalai András u. 11. Tel.:32-822 , (56222) Befejeződött a párizsi csúcstalálkozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom