Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-17 / 225. szám
% aj Dunántúli napló 1990. november 17., szombat Egy vers lehetséges veszélyessége Beszélgetés Petri Györggyel Illyés Gyula Tihanyban Petri György (47 éves) magyar költőt nem könnyű elkapni. Erről alighanem némely kísérők is tudnának mesélni, akik egy bizonyos János pap orszóglása idején caplattak utána. Pedig ő ez idő tájt nem is versben bujdosott, mint táltosi pályatársa. Inkább sza- mizdatban, és Nyugat-Berlin- ben - másfél évig —, no meg, szerkesztőségek hiányában nagybudapesti kocsmákban. Mert ahogy azt már Apollinaire úr-is megmondta: „Akár az életet, iszod az átkozott szeszét te, akár az életed iszod a pálinkát te...”- Nem is olyan régen,'' ez év tavaszán kaptad meg a József Attila-dijat, amit elfogadtál, holott egy tavaly rólad készült Balázs Bélás do- kumentumlilmben olyasmit mondtál, hogy mindig azon imádkoztál, nehogy eszükbe juss. Végtére is még majdnem tőlük kaptad.- Tényleg zavarban lettem volna, mondjuk még két-három éve, ha megtisztelnek, alighanem fölajánlottam volna valamilyen szamaritánus célra. Szerencsére akkor csak Cse- répfalvy Imre bácsitól kaptam jutalmat, amit nyugodt szívvel elkelthettem. Hogy ezek most ugyanazok lettek volna . . . Hát ezt nem tudom. Igaz, biző- nyos jelek arra mutatnak.- Mire gondolsz? A polákra, amiket ájtatosra mázolt át a reformer idő?- Nem egészen . . . Inkább a díjjal járó harmincezer forintról jutott eszembe; lehet, hogy mégis áll az idő? Nem voltak erkölcsi skrupulusaim, amikor zsebre vágtam. Arra sem volt elég, hogy rendezzem a tartozásaimat.- Filozófia szakon végezted az egyetemet, az egzaktsághoz való vonzódásod verseidben is tükröződik. Első értő kritikusaid, mindenekelőtt Szilágyi Ákos és Radnóti Sándor viszont úgy definiáltak téged, hogy Íme, Petri György, az egyik legnagyobb élő magyar alanyi költő. Nincs ebben valami ellentmondás?- Az egzaktságot, mint minősítést elfogadom, de nemcsak filozófiai értelemben, hanem úgy is, hogy a hétköznapi élettényeket szeretem tárgyszerűen és pontos részletekkel megírni. Ezzel eayütt például Arany János leírásainak részletező realizmusa erősen hatott rám, és máig közel áll hozzám.- Tényleg, ha már Így belementünk az irodalomba, melyek azok a hatások, amiket ma is vállalsz?- Háromféle hatástípust különböztetnék meg. Vannak például kimondottan bénító hatások. Ilyen volt pályakezdésem ideién József Attila hatása. Ö mindmáig alapvető költő számomra, de ha emlékszel a 60-as, években a „Tűztáncos generációnak" kialakult egy olyan mindent elsöprő József Attila epigoniz- musa, hogy egyszerűen szük- séaét éreztem egy gyökeresen más poétikai, esztétikai tradíciók felé orientálni. Nem azért, mintha József Attila világirodalmi naayságát illetően értékítéletem megváltozott volna, hanem egyszerűen, mert ■folytathatatlannak éreztem. Vannak aztán felszabadító hatások. Ilyen volt számomra T. S. Eliot, Vas István fordításában, továbbá Kavafisz. A verseik felszabadító hatásúak, ám bizonyos értelemben ugródeszkát is jelentenek. Az embert ráébresztik arra, hogy lehet valami egészen mást is csinálni, mint a közvetlenül megelőző konstrukciók, amit hivatalból ránk oktrojáltak, mint egész nemzedékekre József Attilát. A harmadik hatástípus, ^kapillárisán, haiszálcsövek módiára hat: itt órákig lehetne a neveket sorolni. Mondjuk a magyar irodalomból Arany mellett elsőrangúan fontos -számomra Csokonai, Berzsenyi, a kései Vörösmarty, Ady •és Babits. A világirodalomból az egész német romantika és Baudelaire. No és Villon, természetesen nem a Faludy-fé- le, hanem az autentikus, de ide sorolhatnám az oroszok közül Puskint is.- Hosszú évekre szilencium- ra Ítélt a hatalom. Miféle indokaik voltak ellened?- 1974 és 1977 között nem lehetett szilenciumról beszélni, bár éreztem a kultúrpolitika gyanakvását és elutasítását.- Pedig akkor már két könyved (Magyarázatok M. számára, Körülirt zuhanás) megjelent.- Igen, és nem volt még semmiféle politikai konfrontációm, csak valahogy érezték — teljes joggal -, hogy én nem vagyok az ő káderük. Utána megint egy több éves szünet következett, az Örökhét lő megjelenéséig.- De az Örökhétfő már szamizdatban jelent meg . . .- Akkor még mindig nincs hivatalos szilencium. A Szép- irodalmi Könyvkiadó szerződést kötött velem, de azt a képtelen követelést támasztotta, hogy a címadó verset is beleértve, 30—40 verset ki kell hagyni, ami gyakorlatilag a kötet kiherélését jelentette volna. Ha erre hajlandó lettem volna, akkor az már nem az én kötetem . . . 1980-ban megalakult az AB kiadó, az Örök- hétfő volt az első szépirodalmi publikációja Demszky kiadójának. Na most a két Chartával való szolidaritási akcióban történt részvétel, plusz a szamizdat-publikálás, amelyeket olyan nyílt kihívásnak fogott föl a pártközpont, hogy attól kezdve már gyakorlati szilencium alá keiültem.- 1982-ben meghalt L. I. Brezsnyev, aki téged versre is ihletett, ahogy Írtad: ,,a ferdeajkú vén trotty".- Mint már mondtam, akkor még nem keményítettek be annyira. Sőt egy szezrődést is kötöttek velem, válogatott versekre. Csakhogy Amerikában, Mózsi Ferenc Szivárvány kiadójánál Chicagóban az idő tájt jelent meg. egy vékony versesfüzetem, s abban az ominózus Brezsnyev-sirató.- Ez magyarul jelent meg?- Igen. Nagyjából ugyanaz az anyag volt, ami aztán a magyar szamizdatban is napvilágot látott Azf hiszik címmel. A Brezsnyev-versről tudomást szerzett a pártközpont vagy a moszkvai követség, mert kaptam egy elképesztő levelet, amelynek utolsó mondata így hangzott: „Az önnel kötött szerződést, figyelembe véve a Magyar Népköztársaság kül- és belpolitikai érdekeit, felbontjuk." Nagy büszkeséggel őrzöm ma is ezt a levelet. Akkor éreztem azt, életemben először és utoljára, hogy én egy nagyon fontos politikai tényező lehetek, ha képes vagyok egy ország kül - és belpolitikai érdekeit veszélyeztetni egy itthon nem is terjesztett háromszázas példány- számú versfüzetkével.- Ha már itt tartunk, mekkora egy vers lehetséges veszélyessége?- Úgy gondolom, hogy rendkívül speciális feltételeknek, mondjuk, egy 1948. március 15-ének kell együtt lenni, hogy egyetlen versnek igazán komoly politikai hatása legyen. De még egy olyan alkalom szülte és az alkalomhoz rendkívül passzoló vers, mint a Nemzeti Dal sem idézte elő a forradalmat, csak képes volt iköltőileg szimbolizálni. Ha meggondolod, Ady költészete sem „okozta” a Károlyi-forradalmat, sem a tanácsköztársaságot, holott meglehetősen masszív politikai líra, mint ahogy József Attila költészete sem a magyarországi kommunista mozgalom fellendülését. Tudok olyan versekről, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy egy tüntetés emlékezetes legyen, de olyan tüntetésről •nem tudok, amit egy vers váltott ki. Tódor János Bodosi György Igen esztétikus kiadvánnyal örvendeztette meg Illyés Gyula tisztelőit a ’ Tüskés Tibor irányította Pannónia könyvek. Bodosi György erekkel a szavakkal vezeti be remek fotókkal, illustzrált kötetét: „Nemcsak népeknek, országoknak, városoknak, nemcsak a társadalomban kiemelkedő szerepet játszott egyéneknek van följegyzésre méltó történelme és története, hanem a köznapibb dolgoknak, tárgyaknak is . . . A házat, s a hozzá tartozó kertet, a benne folyó életet részben személyesen ismerem, a többihez ji legközvetlenebb forrásból: Illyés írásaiból s a családtagok elbeszéléseiből • pontos adatokat tuJk zebu, másnéven pú- postulok (Bős indistus) a páros ujjú patások alrendjének szarvasmarhalólék családjába tartozó kérődző, a szarvasmarhához hasonló külsejű és nagyságú állat ... E definíciót, jóllehet nem volt benne a biológia tankönyvben, s tanítását az Oktatási Minisztérium „Tanrend és utasítása" sem írta elő, az internacionalizmus jegyében Julius Fucsikról elnevezett (azelőtt Pázmány Péter) gimnázium minden diákja fújta az I. A. osztálytól a IV. D-iq. Enne'; az érdekes oktatástörténeti jelenségnek pedig az oka, hogy Kovács tanárúrat (kit ez idő tájt tanár elvtársnak kePett az iskolában szólítani), naj- dan a keresztségben, talán e családnév mindennapiságát ellensúlyozandó, Zebulonnak nevezték el bohókás szülei. A tanári pálya kezdetén Kovács Zebulonnak elég volt bemutat- kozrfo ahhoz, hogy a diákemlékezetben Zebu legyen, s elég volt valamelyik tanulónak a lexikont — véletlenül -a ze- bunál kinyitnia, hogy az egymást követő diáknemzedékex szájhagyomány útián egymásnak adják az eqész meghatározást: színe vörös, vagy sárgásbarna, szarvai rövidek, füle hosszúak és lógók. Háta elején púp alakú zsircso- mója van." A púp. . . az nem stimmelt, Zebunak nem volt púpja csak rossz, beesett tartása, mint a hosszúra nőtt, ám a sporttól tartózkodó embereknek általában. Egy nyirkos, ködös őszi reggelen Zebu majd kétméteres alakja, kisfiúsán félrefésü't vöröses hajával, mindig komor vagy Inkább savanyú egy két szeplőt is felmutató ábrázatával megjelent a IV. B. kinyílt ajtaiában. Ott állt az egy dobbanással felálló fiúk előtt, :mmmár kitisztított vlharka- bótióhan. Az új viharkabát zsebét — óra alatt — vaqy két hete tömték fele a II' A.- ban Krétacsonkkal, összeg; űrt papirgalacsinokkal, almacsutkával, zsíros kenyér végével, és más, az olajozott padlótól feketévé vált szeméttel. Zebu állítólag már-mór sirt, amikor meglátta összemaszatolt, meggyalázott új viharkabátját. „Mit fog szólni a feleségem?!" — morogta, mert a feleségétől- mondják - reszketett. Most ím, a viharkabát ismét kitisztítva, üde zöld, Zebu tüntető akkurátussággal helyezi el az osztály előtti fogason. A szelnie nyilván ratja lesz, isten kegyelmezzen annak, aki majd a kabát felé közeledni mer. Az efölötti röhögés ingerét azonban mindenkivel lenyeleti a várható felelés. A hetes közben jelent: „Osztálylétszám negyvenkettő, hiányzik Barabás." — Hm. . .? Tán csak nem érezte meg, hogy felelés lesz? — Azt beszélik, a bátyja után szökött Budapestre. — Különös .... — nézett maga elé Zebu. - Ott tán nem kell tudni a gyökvonást?. . . Az osztály azonnal megérezte a lehetőséget, és megpróbálta elmismásolni a felelést. „Talán nem is kellene órát tartani . . ." „Inkább beszéljük meg a fejleményeket!" Kezddok hozzátenni." És valóban. Magunk előtt látjuk a nehéz kövekből utat építő költőt, aki később gyümölcsfáival bíbelődik, s végül komoran mereng pohár bora fölött. Szemünk láttára épül a súlyos, hegyoldalba, vájt nyaraló, melyben fontos találkozások, jókedvű pinceszerek zajlanak. A „nagy magyar" sötét, tüzes bort tartogat a lopóban, aztán Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Déry Tiborral évő- dik. Máskor környékbeli parasztokkal beszélget a világ folyásáról, régi padlások pókhálós titkait kutatja. A háború után szomorúan rakosgat- 'c rendezgeti a kifosztott lakás megmaradt értékeit. Moték mondogatni innen is, onnan is. — Az kérem lehetetlen. - Válaszolta rá, ugyanis a három leggyakrabban használt szava a lehetséges, a lehetetlen és a különös volt. — Pesten forradalom van . . . — Lehetséges ... — motyogta Zebu, immár az osztálykönyvet lapozva, majd hozzátette: - Itt viszont matematikaóra . . . Zebu nem volt jó tanár. Nem hagyta gondolkodni a tanulókat. „Tudja, nem tudja? Elégtelen!” A gimnáziumban ő volt „a matek”, s kíméletlenül buktatott. Egyszer az iskola legjobbját, a Rákosi Mátyás matematikai verseny győztesét is bezúgatta, mert annak más eredmény jött ki a füzetében, mint neki o táblán. Az eminens tiltakozott, hogy Zebu hozzáadta a hetes által fölirt dátumot is az oszlophoz. „Lehetséges" - mondta ő és kitörölte. Mármint a dátumot. A végeredmény és az elégtelen maradt. Nem, Zebu nem volt jó tanár, ő diáknak lehetett jó. Mondják, hogy németül és franciául is tudott, s egyszer kiszaladt a száján, hogy az utóbbi időben keveset foglalkozott a kínai irodalommal. De nem volt közlékeny, és könnyen zavarba is lehetett hozni. A negyedikesek egyszer egy meztelen nő képét mutatták neki a szünetben, mire elvörösödött, és azt dadogta: „Na de kérem ... én nős ember vagyok!” A tantestületben sem szólt. Míg a tanárok a pesti eseményeket vitatták, ő zaikokból, apró villanásokból „egész kis irodalomtörténet" kerekedik e kötet lapjain. Az olvasó mégsem lelkesedik maradéktalanul. Bodosi roppant ingoványos talajon közlekedik, s olykor el-elvéti a lépést. Az még rendben volna, hogy Illyést mint költőt abszolutizálja .. . Még az sem olyan nagy baj, hogy ezt éppen Kosztolányi rovására teszi .. . Ám egyszeresek arra figyel föl az ember, hogy a szerző személye túlzottan előtérbe kerül a műben, aránytalanul sokat ír önmegvalósításának gondjairól. Ez az észrevétel még akkor is jogos, ha elismerjük, hogy Bodosi mindvégig rajongással és tisztelethomlokát az ablak hűs üvegének nyomva a park fáit nézte. Hanem, ha felelés volt, mint most, akkor mindenki reszketett. Ám ekkor az óra nem várt fordulatot hozott. Az ajtó kinyílt, és a Zebuéhoz hasonló, ám kopott viharkabátban, karján nemzetiszín karszalaggal megjelent Barabás.- Lám csak! Barabás is megtisztelt bennünket! Foglaljon helyet! És ha levetkőzött, akár ki is fáradhat a táblához. Ha nincs ellene kifogása . . . — De, van. — így Barabás, és a kigombolt viharkabát alól, egy súlyos, dobtáras géppisztolyt húzott elő. Zebu fölényes, tanáros szellemeskedése rémült dadogásba ment át: — Kérem, ez . . . Ez miféle .. .? — Ez, tanár úr, valódi. - és Zebura fogva a fegyvert fémes csattanással felhúzta a veszedelmes szerszám závárzatát. - Hetvenkét lőszer van a tárban. Biztos több, mint ahány karó be van írva e nyájas gyülekezetnek. Nekem magamnak van egy kilenc . . . — Barabás fiam ... Ez nem játék ... ez.. . — Nem bizony, „tanár elv- társ". Az a világ már elmúlt. Ez halálosan komoly. így hát tessék csak szépen kiradírozni mind. "Adjatok gumit neki! Az első pádból Csécsei készségesen kivitte radírját, és egy fejbiccentéssel átadta. Amikor Zebu a névsor végén lévő Zengő öt egyesét is kitakarította a naplóból, Barátéi beszél példaképéről és mesteréről. A szigorúbb szelekció azonban mindenképpen előnyére vált volna a szövegnek. De igaztalan és felesleges fenne további vádakkal illetni a szerzőt. Hiszen szándéka kétségkívül nemes volt, s a kötet dokumentum-értéke vitathatatlan: Illyésről alkotott képünk árnyaltabbá válik. Rácegrespuszta szülötte valóban „második otthonra" lelt Tihanyban, s legendás ten- gerészsapkája alól gyakran kutatta a Balaton fölötti kék eget. - Akaratlanul is példázva, az emberi tekintetnek mégiscsak fölfelé kell irányulnia. Mihalik Zsolt bás bólintott, és vállára vetve a fegyvert, távozott. Hogy miként folyt volna tovább az óra, nem tudni, mert a felcsapó morajt a csengő vág*- ta szét. Zebu felállt, s hóna alatt az osztálykönyvvel, távozott. Az esetnek persze még a szünetben híre ment. Másnap vasárnap volt, hétfőn pedig az események elérték a Julius Fucsik (azelőtt Pázmány Péter) gimnáziumot. Az órák egyre langyosabbak lettek. A testnevelő bordás fal helyett a Kossuth-nótát énekeltette, a magyar irodalom tanára - nem tudni miért - őrséget szervezett a kapu elé, maga karszalaggal járt kelt,' és egy 48 mintájú kispuskát hurcolt mindenhova. Egyszer-kétszer haza is küldték a népet. November közepe táján lett ismét sűrűbb a tanítás. Lyukas órákról már szó sem lehetett. A testnevelő tanárt áthelyezték a közgazdasági technikumba, a magyar tanár helyett is másvalaki jött, s lassan megteltek elégtelennel a matematika dolqozatfüzetek. Egyik nap iskolába jött Barabás is. A tanári' asztal szélére tette orvosi igazolását, miszerint tüszős mandulagyulladása volt, és beült a helyére, Csak annyit kérdezett: „Mi az ábra?” Mit lehetett erre válaszolni? „Semmi . . .” Amikor a harmadik órára Zebu megérkezett, és a hetes jelentette, senki nem hiányzik, döbbent lett - a csend, Zebu nem nézett Barabás padja felé. Simán ment az óra, ahogy szokott, hárman bezúgtak, de a' levegőben ezen túl is volt valami furcsa. Az óra közepén aztán kiváqódott az ajtó, és az igazgató lépett be eqy idegennel. Zebu „Föl! Vigyázz!"-! vezényelt. Az igazgató és az idegen hosszan fürkészte a mozdulatlanul álló fiúk tekintetét. Végül Zebu törte meg a csendet: „Igazgató kartárs, történt valami?"- Lépjen ki az illető! .szólt az idegen. Az igazgató pedig Zebuhoz intézte szavait: - Gépfegyvert fogtak rád. Mindent tudunk . . .- Énrám? - így Zebu. - De hisz ez képtelenség. Panaszt tettem volna ilyesmiért? Fegyvert?! Nevetséges! Hiszen ezek gyerekek...- Az egész iskola beszéli. Nos, ki volt az illető?!- Ugyan már, nevetséges pletykálkodás. Ti hallottatok ilyenről, fiúk?- Na, majd tisztázzuk - fürkészte az idegen a tekinteteket.- Nincs mit tisztázni kérem. De ha bármi ilyesmi történne, jelenteni fogom. Ezt megígérhetem. A z igazgató és az idegen komoran távoztak. Zebu orrára csúszott szemüvege fölött hosszan nézett utánuk, majd az ugyanolyan döbbenten leült osztályra : — Még ilyent! Ez a világ teljesen megbolondult. Na de végre folytatjuk az órát. Felkérem Barabás professzort, hogy a színusztétellel kapcsolatos nézeteit ossza meg velünk . . . Hornyak András Pandur József rajza
