Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-13 / 221. szám
Német főkonzulátus nyílt Pécsett (5. oldal] Köztársasági megbízott - címzetes államtitkár Ülést tartott a kormány A szóvivői iroda közli: A kormány hétfői ülésén elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a köztársasági meg- bízotí jogállásáról, hivataláról és egyes feladatairól szóló törvényjavaslatot. A köztársasági megbízottat a miniszter- elnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Kinevezése a köztársasági elnök megbízatásának időtartamára szól. Címzetes államtitkári ran(Folytatás a 2. oldalon) Gorbacsov Rómába utazik Mihail Gorbacsov szovjet államelnök vasárnap, november 18-án Rómába érkezik rövid munkalátogatásra, Giulio Andreotti miniszterelnök meghívására - közölte hétfőn a római miniszterelnöki hivatal. Gorbacsovot . elkíséri Eduard Sevardnadze külügyminiszter is. A szovjet vezető találkozik Francesco Cossiga köztársasági elnökkel, Andreotti mi niszterelnökkel és Gianni de Michelis külügyminiszterrel. Középiskolások tömegtüntetése Párizsban Az első becslés szerint jóval több mint százezer középiskolás diák rendezett tómegtün- 'tetést hétfőn délután Párizs bon, s körülbelül ugyanennyien vettek részt a vidéki nagyvárosokban tartott felvonulásokon is. Sok helyről utaztak fel a fővárosba is, hogy ott legyenek a nagyszabású megmozduláson. A diákok küldöttségét délután fogadta Francois Mitterrand elnök és Lionel Jospin közoktatási, ifjúsági és sportminiszter. Párizsban iobb tanulási körülményeket, kedvezőbb anyagi feltételeket, nagyobb iskolai demokratizmust követeltek a diákok. Állandóan nyitva tartó Császári beiktatás rendőri segédlettel Göncz Árpád Tokióban — örülünk, hogy a magyarországi rendszér- váltás rendezetten, csendben és vér nélkül zajlott le - hangoztatta Kovo Johei, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt befolyásos politikusa, a párt külügyi bizottságának elnöke. A politikus annak a japán—magyar baráti társaságnak is elnöke, amelynek képviselőivel Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn találkozott Tokióban. A magyar köztársasági elnök, aki Akihito császár beiktatási ünnepségein tartózkodik Tokióban, köszönetét fejezte ki a baráti társaságnak, amiért az áldozatos munkát végez a kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében. Göncz Árpád a rendszerváltásra utalva elmondta: - Ha Japánról esett szó, Magyarországon évtizedeken át úgy fogalmaztunk, hogy keletről nyugatra vagy talán nyugatról keletre érkezünk. Most már talán mondhatjuk, hogy otthonról indulva hazaérkeztünk. (Folytatás a 2. oldalon) Magyarországra látogat a NATO főtitkára A parlament ellenszavazat nélkül fogadta el az előterjesztést Újabb törvényjavaslatok és képviselői indítványok napirendre tűzéséről döntöttek az Országgyűlés hétfői plenáris ülésének kezdetén a képviselők. A kormány sürgős tárgyalást kérve (nyújtotta be a bíróságokról, valamint a polgári per- rendtartásról szóló törvényeket módosító tervezetet, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban való tagság elfogadásáról szóló határozati javaslatot. A képviselők elfogadták, hogy mindkét tervezetet sürgősséggel tárgyalja meg a Ház. Ugyancsak elfogadták a sürgős tárgyalást az építésügyről szóló törvény módosítása esetében. Nem értettek viszont egyet a képviselők azzal, hogy napirendre tűzzék három MDF-es képviselő indítványát a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvényjavaslat tárgyában. Ezt követően a képviselők egyetértettek a plenáris ülés tárgysorozatával. Mindjárt döntéshozatalba fogtak: szinte paragrafusonként határoztak a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állomó- nyánqk szolgálati viszonyáról szóló törvényerejű rendelet módosítására vonatkozó törvény- javaslatról. Az immár törvényerőre emelkedett előterjesztés a Belügyminisztérium ,,polgárosodását” segíti elő, illetve bizonyos funkciók - például a rendőrkapitányi, rendőrfőkapi tányi posztok - betöltésénél a pályázati rendszer bevezetését írja elő. A szavazási procedúrát némiképp megnehezítette, hogy a törvényjavaslat egyik részének elfogadásához elegendő volt az egyszerű többség, másik részéhez viszont a jelen levő képviselők kétharmadának egyetértő szavazata volt szükséges. Nem könnyítette meg a honatyák dolgát az sem, hogy a rendre sorjázó módo- sitványok egyikét-másikát ma(Folytatás a 2, oldalon) Külügyi szóvivői I ' tájékoztató Manfred Wörner, a NATO főtitkára november 22 -25. között hivatalos látogatást tesz Magyaron ■ szágon — jelentették be hétfőn délelőtt a Külügyminisztériumban a szokásos szóvivői sajtókonferencián. Manfred Wörner - akinek személyében először látogat Magyarországra NATO-főtitkár - budapesti útja alkalmával megbeszéléseket folytat a magyar politikai élet vezetőivel, .mindenekelőtt Göncz Árpád köz- társasági elnökkel és Antall József kormányfővel. Körmendi István, a Külügyminisztérium illetékes főosztályának vezetője arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy Wörner látogatását nagy várakozás előzi meg Budapesten. (Folytatás a 2. oldalon) boltok Pécsett egyre több bolt várja a vásárlókat a nap huszonnégy órájában. Hosszú ideig csők a Somogyi Béla utca—Rózsa Ferenc út sarkán működött éjjel-nappali élelmiszerbolt. Ez év októberében nyílott meg a Zsolnay Vilmos utcában, a volt patika helyén, egy újabb nonstop élelmiszerüzlet, majd november elején a TSZKER Vadász utcai Mini ABC-je változtatta meg nyitva tartási idejét. Alig néhány napja a Kertvárosban is, a Berzsenyi utcai vegyes- kereskedés is majdnem nonstop várjo o vásárlókot. Baranya többi városában eddig -még nem vállalkozott egyik üzletvezető sem o nyitva tartási idő meghosszabbítására. 1 * Készül Mohács negyedik gyógyszertára a rende löintézet szomszédságában. Átadására várhatóan a jövő év elején kerül sor. A délutáni uzsonnát is közösen készitik el a gyerekek Segítség a gyereknek, a szülőnek Pécsett, a Nevelési Központban gyermekvédelmi bázis működik. Háromnegyed egykor már gyülekeznek a gyerekek. Néhányon a külső helyiségben tbeszélgetnek, van, aki a kispárnájára hajtva fejét pihen. Néhány lépcső vezet ö belső szobába, onnan furulya hangja hallatszik. A hangulat családias. — öt éve járok ide - mondja Móni. - Annak idején nem ment a tanulás, sokat voltam egyedül otthon. Nem értettem a feladatokat. Itt mindig vannak tanárok, akik segítenek. Két főiskolás is segít a tanár néniknek, velük is nagyon jó a kapcsolatunk. Hétfőnként moziba megyünk, és a konditerembe is járhatunk, de csak akkor, ha már felmondtak a leckét. — A Móni mondta, hogy milyen jó itt - folytatja testvére. Vili. - Sok játék van, és ha álmos vagyok, lefekhetek akár aludni is. Van egy üres szoba - a kuckó —, ahova el lehet vonulni, ha az ember egyedül szeretne lenni, vagy a tanár nénikkel négyszemközt beszélgetni akar. 1982-ben alakult meg az intenzív napközi, amiből kialakult a" gyermekvédelmi bázis. Oda elsősorban a magatartás és teljesítményzavarokkal küszködő gyerekek jártak. A mostani diákok közül legtöbben (Folytatás az 5. oldalon) A WHO-CINDI program Nemzetközi tanácskozás Pécsett az egészségmegőrzésről Harminc ország képviselői találkoznak ezekben a napokban Pécsett, az akadémiai székházban. A rendezvény, amelyre a rossz közlekedési viszonyok ellenére eljöttek (a köd miatt ugyanis Bécstől autóbuszok szállították a külföldi résztvevőket Budapestig, onnan ki ’taxival, ki vonattal, ki bérelt autóval érkezett) a WHO—Cl NDI-program igazgatói tanácskozásra. Csak az elnevezés tűnik rejtélyesnek, hiszen erről a programról már többször írtunk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon részlegének tanácskozása ez, amely irányítja a krónikus, nem fertőző betegségek elleni akciókat a különböző országokban. En nek a programnak a neve o Cl NDI, s minden országban van felelős programigazgatója. Magyarország is részese ennek a programnak és a reprezentánsa Pécs. Pécsett már 1986 óta végzik a komplex lakossági szűrést, és egy kiválasztott lakossági mintacsoport adatai alapján azokat az összegző jelentéseket, amit a WHO e program résztvevőitől elvár, s amelyek jelzik, milyenek a lakosság életmódbeli szokásai, s milyen az egészségi állapotuk, ötévenként a megfigyelt csoportbt újra vizsgálják, s a kapott eredményből lemérhető, mi(Folytatás az 5. oldalon) Mekkora legyen a minimálbér? Ülésezett az Érdekegyeztető Tanács Elsőként az üzemanyag- és bizonyos energiaárak emelésének termelői, szolgáltatói ellentételezéséről kezdődött vita hétfőn a Parlamentben az Érdekegyeztető Tanács ülésén. A szakszervezeti kerekasztal által javasolt bér- és szociális juttatások kompenzációs emeléséről csak ezután kezdtek tárgyalni, de megegyezés e témakörben nem jött letre. Ezért az ülést az első napirendi pont lezárása és a második részbeni megvitatása után szerda délutánra elnapolták. Addig a kormány megismerkedhet a szakszervezeti kerékasztal — az eredetihez képest - csökkentett mértékű kompenzációs igényével. (Folytatás az 5. oldalon) • ■ W M W » Íj * E ® JS f 55 "*!* sr di ft g fi fik i c ü s *0* fii fii Á m» ü 0 V fcl Cl li 1 ä E E! ^ d