Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-13 / 221. szám

2 uj Dunántúli napló 1990. november 13., kedd Mielőbbi cél: a társadalombiztosítás stabilitása A parlament ellenszavazat nélkül fogadta el az előterjesztést (Folytatás az 1. oldalról) gyarázni kellett, mert még a belügyminiszter sem értette: pontosan mire vonatkoznak. A tisztelt Ház ezután át­tért a Társadalombiztosítási Alap 1989. évi költségvetésé­nek végrehajtásáról szóló tör­vényjavaslat megtárgyalására. Surján László népjóléti mi­niszter az előterjesztést rész­letezve kiemelte, hogy a TB- alap tavaly kedvező pénzügyi mérleggel zárt: a bevételi többlet minden eddigit meg­haladó, 26,9 milliárd forint volt. A mostani törvényalko­tásnak véqső soron egyetlen döntési kérdése e bevételi többlet sorsának meahatáro- zósa. A miniszter emlékeztet­te a képviselőket arra, hogy az összegből 15,9 milliárd fo­rintot - az előző kormány ja­vaslatára - az akkori parla­ment döntésével lekötöttek. A fennmaradó 9,8 milliárd fo­rintra pediq — mérlegelve az alap idei és jövő évi várható helyzetét, s szem előtt tartva az ellátások biztonságos kifi­zetésének alapvető követelmé­nyét - a tárca azt javasolja: helyezzék a pénzt úgynevezett likviditási tartalékalapra. Meg­ítélésük szerint ugyanis sem a tartós lekötés, sem az eset­leges idei felhasználás nem szolgálná a társadalombizto­sítás érdekeit. A biztonságos működéshez szükséges likvidi­tási tartalékolási kötelezettsé­get .eqyébként — miként Sur­ján László utalt rá — a hatá­lyos jogszabályok is előírják. Balogh Gábor (KDNP) a törvényjavaslatra két módosí­tó indítványt terjesztett elő, szorgalmazva, hogy a társa­dalombiztosítás vagyonáról is adjanak áttekintést. A minisz­ter áthidaló javaslatára — mi­szerint a kormány a következő társadalombiztosítási elszámo­lásoknál vagyonmérleggel együtt terjeszti a tisztelt Ház elé a társadalombiztosítás helyzetét — a képviselő mind- iké,t módosító indítványát visz- szavonta. A törvényjavaslat általános és részletes vitájában többen megfogalmazták: mielőbb meg keli teremteni a társadalom- biztosítás stabilitásának felté­teleit, fontosnak ítélték a tár­sadalombiztosítási önkormány­zatok mielőbbi felállítását. Az előterjesztést végül a képviselők ellenszavazat nélkül elfogadták. Következő napiredi pontként a családi pótlékról szóló tör­vény módosításával foglalkoz­tak a képviselők. A Surján László népjóléti miniszter ál­tal körvonalazott módosítás értelmében a nevelőszülőnél elhelyezett gyermek után a nevelőszülő, az intézetben ne­velt vagy állami gondozott gyermek után az intézet ve­zetője, a javítóintézetben lé­vő gyermek vagy a jogerős szabadságvesztés büntetésttöl- tő személy esetében a bünte­tésvég rehajtósi intézet igaz­gatója jogosult a családi pót­lék felvételére. A törvénymódosításról nem született döntés a plénumon, mivel a módosító indítványo­kat imég véleményezniük kell az illetékes bizottságoknak. Döntött viszont a parlament a társadalombiztosításról szóló törvény módosításáról. A nagy többséggel elfogadott módo­sítás érteimében eltörölték a társadalombiztosításról szóló törvénynek azt a paragrafu­sát, amely szerint nem kap­hatnak nyugdijat azok, akik — bár rendelkeznek a szüksé­ges húszéves szolgálati idő­vel — munkaviszonyukat öt évnél hosszabb időre meg­szakították. A munkanap bezárása előtt a törvényhozók belefogtak az •illetékekről szóló törvényjavas­lat megtárgyalásába. Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár foglalta össze az előterjesztést. A törvényjavaslat általános vitájában Remport Katalin, a költségvetési, adó- és pénz­ügyi bizottság előadója, majd a továbbiakban több hozzá­szóló is nehezményezte, hogy a javaslat nem tesz különb­séget örökléskor, illetve aján­dékozáskor az illetékek mér­tékében, holott más-más jog­viszonyról van szó. Békés! László (MSZP) ugyanakkor ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy az illeték vagyonadóztatási szerepet is betölt, s éppen ezért figyelni kell arra, hogy alkalmazásával elkerüljék a kétszeres adóztatást. Miután az általános vitában még több képviselő jelezte hozzászólás! szándékát, az el­nöklő Szűrös Mátyás néhány perccel 19 óra után kedd reggelre elnapolta a törvény- javaslat tárgyalását. NAGYVILÁGBAN Jeszenszky Géza. a Magyar Köztársaság külügyminisztere november 12-én hivatalában fogadta Virginio Rognonit, az Olasz Köztársaság védelmi miniszterét MTI TELEFOTO ..... ——— ■■ ■ * -----­Le ngyel elnökválasztás - sztrájkokkal Sztrójkok és sztrájkkal való fenye­getések légkörében érkezett finisé­hez a lengyel elnökválasztási kam­pány. A két hét múlva esedékes szavazást közvetlenül megelőző na­pokra, november 19-re jelezték a gdanski kikötő dolgozói az északi kikötő Hatalmas olajtartályainak blokád alá helyezését, ami az egész ország közúti forgalmát meg­bénulással fenyegetné, 20-án lép­nek sztrájkba a szénbányászok, ugyanaz napra tervezik a tömeg­közlekedés dolgozóinak egész na­pos munkabeszüntetését. A sztrájkok, amelyek leglényege­sebb célja a fizetésemelések ki­kényszerítése, vaiászinűleg nem po­litikai indíttatásúak, szervezőik csu- oán ki akarják használni azt a helyzetet, hogy a köztársasági el­nöki posztért versenyben levő Ta- deusz Mazowiecki miniszterelnök valószínűleg nem tud szavazatvesz­tés veszélye nélkül keményen fel­lépni velük szemben.-ó- NICOSIA: Iránban hét­főn bejelentették, hogy nem­régiben kivégeztek egy kémet, aki az Egyesült Államoknak dolgozott, valamint a CIA-vel együttműködő hírszerző háló­zatot göngyölítettek fel. Amint azt Teherán katonai ügyésze elmondta, a csoport Washing­tonnak továbbított információ­kat az iráni fegyveres erőkkel kapcsolatban álló szervezeTek- ről. A kémszervezet az iraki­iráni háború nyolc éve alatt tevékenykedett Iránban, de ügynökei a háború befeieztá- vel sem hagytak fel a hírszer­zéssel. 4- MOSZKVA: A litván kor­mány tájékoztatási szolgálatá­nak vezetője hétfőn határozot­tan cáfolta azokat a híreket, hogy Litvániában kormányvál­ság fenyegetne. Mint a Vilniu­s'! tisztviselő közölté, szó sincs arról, hogy Közíróiéra Pruns- kiene miniszterelnök és kabi­netje a sokasodó bírálatok ha­tására a lemondái gondolatá­val loglalkozna. Bírálói a moszkvai vezetőség iránti en­gedékenységgel, illetve a köz­társaságon belüli problémák­kal szembeni tehetetlenséggel vádolják a vilniusi kormányt. Iraki ajánlat 7 Magyar cáfolat A Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériumának illetékese az MTI kérdésére cáfolta azt a hétfői kairói lapokban megjelent hírt, mi­szerint Irak a napokban olcsó kő­olajat ajánlott volna fel Magyaror­szágnak, cserébe fegyverekért és élelmiszerekért. Az Al-Vafd című lap szerint az olajat Jemenben lehetett volna átvenni, míg a fegyver- és élelmiszerszállítmány Cipruson és Jordánián át jutott volna el Irakba, ám az ajánlatot magyar részről visszautasították. Menyhárt János osztályvezető el­mondta, hegy tudomása szerint nem volt ilyen ajánlat. Ugyanakkor hoz­zátette: mintegy két hónappal ez­előtt Irak valóban felajánlotta, hogy kőolajszállítással kifizeti teljes, 145 millió dolláros adósságát Magyaror­szágnak, noha annak törlesztését 1995-ig kell befejeznie, * s az idén csak 18 millió dollár megfizetése esedékes. Magyarország azonban nem fogadta el az egyébként ked­vező ajánlatot, mert — mint ismere­tes — Budapest elsők közölt csatla­kozott az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak Irakot érintő embargófelhivásá- hoz. Andreotti Washingtonban Ciulio Andreotti olasz mi­niszterelnök — úgy is, mint a nyugat-európai közösség kor­mányfői testületének soros el­nöke - hétfőn délben eluta­zott Washingtonba hivatalos látogatásra, ahol találkozik George Bush amerikai elnök­kel, valamint az amerikai kor­mányzat és törvényhozás több tagjával. A látogatás alkalmá­val „atlantai közös nyilatkoza­tot” fogadnak el a közösség és az Egyesült Államok kap­csolatainak intézményesítésé­ről, rendszeres egyeztetési fó­rum megteremtéséről. AustriaLotto A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 45. heti osztrák lottó nyeremé­nyei az illeték levonása után a következők: 6 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 10 800 616 schilling; 5 plusz 1 találatos 10 darab, nyereményük egyenként 712 448 schilling; 5 találatos 643 darab, nyeremé­nyük egyenként 16 620 schilling; 4 találatos 32 958 darab, nyere­ményük egyenként 432 schilling; 3 találatos 569 293 darab, nyere­ményük egyenként 31 schilling. A Joker-számra fizetett nyere­mények : A telitalálatos Joker-szám 2 068 261 schillinget ér. A Joker-szám egymás melletti utolsó 5 számjegye 100 000; 4 számjegye 10 000; 3 számjegye 1000; 2 számjegye pedig 100 schil- ürget ér. Göncz Árpád Tokióban (Folytatás az 1. oldatról) Az ötven éve működő, majd­nem húsz évvel ezelőtt újjá­szervezett baráti társaság ve­zetői elmondták, hogy töb­ben éppen a választások ide­jén tartózkodtak a japán kul­turális napok alkalmából Bu­dapesten és szereztek ott ked­vező benyomásokat. A politi­kusokat, üzletemberedet, ér­telmiségieket tömörítő, 650 tagot számláló szer/ezet azt reméli, hogy taglétszámát ha­marosan tovább bővíti és ez­ren is lesznek Japánban, akik a japán—magyar kapcsolatok fejlesztésén munkálkodnak. Az emberi, sport-, kulturális és ifjúsági találkozásokat szeret­nék gyakoribbá tenni, és azt tervezik, hogy 1992-ben Ja­pánban magyar napokat ren­deznek. Göncz a délelőtt folyamán Károly herceggel találkozott szálláshelyén. A brit trónörö­kös érdeklődött az iránt, hogy miiként sikerült a választáso­kon kitűzött célokat megvaló­sítani. Hangoztatta: szerény eszközeivel igyekszik oda hat­ni, hogy minél több brií^ma- gyar vegyesvállalat létesüljön Magyarországon, hogy minél több magyar szakember ve­gyen részt Angliában tovább­képzésen. Göncz üdvözölte a brit beruházásokról szóló gon­dolatot, s megjegyezte: jó lenne, ha már csak az egyen­súly fenntartása érdekében több forrásból: Németország­ból, Japánból, az Egyesült Ál­lamokból és Nagy-’Britarrniá- ból is érkezne hozzánk kül­földi tőke. Göncz Árpád a trónörökös­sel folytatott megbeszélés után frakkot öltött és — a proto­koll előírásainak megfelelően - földig érő ruhába öltözött feleségével, Valamint Forgács András tokiói magyar nagy­követ és felesége társaságá­ban Akih'fo beiktatására in­dult a császári palotába. * Rendőrségi jelentések szerint Akihito japán császár beiktatási ceremóniáját 35 akcióval akarták hétfőn megzavarni szélsőséges szer­vezetek. Ennyi volt a gyújtogatá­sak, kisebb bombarobbantások szá­ma, annak ellenére, hogy Tokió­ban mintegy 37 ezer rendőrt moz­gósítottak. Vasútállomások, szentélyek, kato­nai létesítmények, külvárosi épüle­tek voltak a gyújtogatások és a robbantások célpontjai. A r akció- sorozat végrehajtását a Csukakuha nevű szélsőbaloldali szervezet irá­nyította — legalábbis erre lehet következtetni a bejelentésből, mi­szerint „gerillahóborút folytatnak" a császár beiktatása ellen. Rend­örök tömege vigyázta, nehogy ak­kor történjék incidens, amikor Aki­hito nyiiott Rolls Royce-án elhajt a iöváros egyik sugárútján. Ekkor semmilyen incidens nem történt, mintegy 123 ezer ember üdvözölte Japá i új uralkodóját. Magyarországra látegat a NATO főtitkára Köztársasági megbízott - címzetes államtitkár (Folytatás az 1. oldalról) got visel. Algpvető feladata az önkormányzatok működé­sének törvényességi ellenőrzé­se - ez a joga a jogszerűség vizsgálatára korlátozódik -, de szerepet vállai a közigazgatás általános fejlesztési munkájá­ban is. A köztársasági meg­bízott tisztsége összeférhetet­len az országgyűlési képvise­lői és a helyi önkormányzati képviselői mandátummal. A köztársasági megbízottat a hi­vatalvezető helyettesíti. A kormány megvitatta és el­fogadta a bírák, ügyészek, a bírósági és ügyészségi dolgo­zók előmeneteléről és javadal­mazásáról készült előterjesz­tést és azt - sürgősséggel - az Országgyűlés elé terjeszti. A törvényjavaslat a bírák, az ügyészek, valamint a bírósági­ügyészségi dolgozók közül az érdemi feladatot ellátó tiszt­viselőkre, ügykezelőkre terjed ki. A Legfelsőbb Bíróság el­nökének személyi alapbére azonos az Alkotmánybíróság elrökéével. A bírósági és ügyészség: tisztviselők és ügy­kezelők személyi alapbére a helyi bírák és ügyészek fize­tésének meghatározott száza­léka. Az előmenetel a szol­gálati idő emelkedésével ga­rantált. Az új javadalmazást fokozatosan 1991. december 31-ig vezetik be. A kormány elfogadta a vál- 'clkozási nyereségadó, a ma­gánszemélyeik jövedelemadója és az általános forgalmi adó jövő évi módosításának ter­vezetét. A törvénytervezetek egységes rendszerben tárgyal­ják ezeket az adónemeket. Az adók mértéke nem változik, de ez új szabályozás szerint kevesebb lesz a kivétel és csökkennek a kedvezményék. (Folytatás az 1. oldalról) A magyar megítélés szerint — amit a NATO vezető körei is osztanak — a főtitkár meg­beszéléseivel új fejezet ínyilik Magyarország és az észak-at­lanti szervezet kontaktusaiban. A kapcsolatok ápolása külö­nösen jelentőssé válik Ma­gyarország számára nap­jainkban, amikor az ország új védemi, biztonsági koncepció­jának kialakításán fáradoznak. A iNATO felhalmozott ismere­tei nagymértékben segíthetik a stratégiai jelentőségű kér­dések kidolgozását. (A NATO és Magyarország kölcsönös érdeklődése azonban semmi esetre sem jelenti azt, hogy Magyarország — mint arról időről időre felreppennek hí­resztelések, belépne az észak­atlanti tömörülésbe.) A stra­tégiai döntések kidolgozásá­nál az a törekvés vezérli Ma­gyarországot, hogy korszerű, európai igényű, kétoldalú ka­tonai, biztonságpolitikai - kap­csolatrendszerrel váltsa fel a napjainkra Ideológiai, politi­kai szempontból szétesett, ám jogilag még mindig fennálló VSZ-kereteket. A meglehető­sen bonyolult kérdéseket fel­vető katonai, biztonságpoliti­kai viszonyrendszer újrafogal­mazásához új lendületet ad­nak az összeurópai folyamat párizsi csúcstalálkozója alkal­mával aláírásra váró nyilat­kozatok, megállapodások. Ezek sorába tartozik az a nyilatko­zat, amelyben a NATO és a VSZ -22 tagállama ünnepélye­sen kinyilvánítja, Ibogy a két politikai-katonai tömörülés nem tekint ellenségként egy­másra. A párizsi csúccsal kapcso­latban a sajtókonferencián Herman János külügyi szóvivő bejelentette azt is, hogy An­tall József vezetésével magyar küldöttség utazik a francia fővárosba a november 19-én megnyíló találkozóra. A ma­gyar kormányfő azzal a meg­győződéssel utazik Párizsba, hpgy a helsinki folyamatban részt vevő államok vezetőinek találkozója történelmi jelentő­ségű esemény; amely új kor­szakot nyit Európa életében. A konferencián aláírásra váró egyezményekkel új távla­tok nyílnak meg a kontinens államainak együttműködése előtt. A szóvivő bejelentette, bogy november 13-án Jeszenszky Géza külügyminiszter Stras- bourgba utazik, ahol részt vesz azon a fogadáson, ame­lyet a város főpolgármestere ad Magyarország Európa ta­nácsbeli felvételének alkal­mából. Ugyancsak a bejelentések sorában hangzott el egy ko­rábban érdeklődéssel várt, ám elhalasztott látogatás új időpontja. Eszferint Frantise'k MikloSko szlovák parlamenti elnök és Vladimír Meciar szlovák kormányfő várhatóan december 15-16-án tesz hiva­talos látogatást Magyarorszá­gon. (Mint ismeretes, az ere­detileg november 2-re időzí­tett látogatást szlovák belpo­litikai bonyodalma k miatt kel­lett elhalasztani.) A szóvivő közölte azt is, hogy Szokai Imre helyettes külügyi államtitkár november 15— 16-án hivatalos látogotást tesz Romániában. A magyar diplomata tárgyalásai mellett átadja Göncz Árpád köztár­sasági elnök üzenetét is Ion Iliescu elnöknek. Végezetül bejelentették, hogy a Külügyminisztérium és a , Honvédelmi Minisztérium közös szervezőmunka jónak eredményeként kedden Fran­ciaországból Magyarországra hozzák Mátyás király halotti pajzsát. A becses ereklyét a Budapesti Történeti Múzeum­ban tekinthetik meg az ér­deklődők várhatóan a jövő év márciusáig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom