Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-12 / 220. szám

Mohácsi Új Barázda Tsz SE-BKV Előre (0-0) Mohács, 800 néző. V.: Baj­kai. Mohács: Antal - Rum- szauer, Kófiós, Katona, Reit - Becker, Martina, Hrotkó, Kovács Z. (Nagy E., a 60. percben) — Ratting, Adi. Edző: Weiszbarth József. BKV Előre: Rozsos — Kertész, Horváth, Gréger - Széplaki, Szeitl (Bencze, 85. p.), Krecska, Má­tyás (Galambos, a 64. perc­ben), Frick - Májer, Kovács. Edző: Gergely Károly. Hrotkó-helyzettei indult a 8. percben a mérkőzés, a mohácsi játékoshoz Martina lövése után került a labda, de a kaputól 10 méterre, senkitől sem zavartatva Bo- zsos lábára lőtt. 8 perccel később a jobbszélső helyéről Ratting küldte a kapu elé a labdát, úgy tűnt, Adi az 5-ösön belül bevetődve még elérheti azt, de végül is nem így történt. Támadott a hazai csapat, a fővárosiak csak időnként jutottak át a felezővonalon, fél óra elteltével azonban feljebb merészkedtek Szépla­kiék, és egy-két mutatós tá­madásra is futotta erejükből. A 43. percben mégis majd­nem a Duna-partiok szereztek vezetést. Hrotkó ugratta ki a 16-oson belül Martinát, ő kicsit kisodródva visszajátszott Adi elé, aki lendületből el­húzta a kivetődő kapus mel­lett a labdát, majd kereszt­ben elguritott a gólvonal előtt. . . Az 58. percben a mérkőzés egyik legnagyobb helyzetét hibázták el a vendégek: Széplaki indította Kovácsot, ő 20 méteres vágta után a ki­futó Antalba lőtte, a labdát. Észbekaptak a- hazaiak — rö­vid időn belül Hrotkó kétszer is betalálhatott volna Rozsos hálójába. A 78. percben Nagy E. jó beadása után Adi fejesét védte a vendégek kapusa, az ellenkező oldalon pedig Kovács bombája ment alig fölé. Egy perc múlva új­ra Adi került helyzetbe Becker lövése után, de 5 méterről is képes volt a vert helyzetben lévő kapusba lőni a labdát. Nem hozott csodát a hét­köznapi talán kissé váratlan edzőcsere. A mohácsiak hul­lámvölgye úgy tűnik tovább tart, s ha csak nem tudnak valamit kitalálni rövid időn belül, bizony forrónak Ígérke­zik a tavasz. A BKV Előre el­leni mérkőzés is bebizonyítot­ta, hogy a Duna-partiaknál elsősorban nem az akarással, hanem a helyzetek értékesíté­sével van gond. Jók: Antal, Kófiás, ill. Bozsos, Kovács. Weiszbarth Józsel: - Máso­dik télidei játékunk alapján győzelmet érdemeltünk volna. A sok kihagyott gólhelyzet miatt egy ponttal kellett meg­elégednünk. A közönségünk­nek köszönöm a lelkes buz­dítást. Gergely Károly: - Kihagyott gólhelyzeteink után a mérkő­zés eredménye nem is lehe­tett más, mint gól nélküli döntetlen Pauska Zsolt 1. 2. Rába ETO—Tatabánya 1-1 * Videoton-W.—Debrecen 2 félbeszakadt 3. Nürnberg—Eintracht F. 0-2 2 4. VfB Stuttgart—W Bremen 0-1 2 5. B. Leverkusen—1. FC Köln 2-0 1 6. Darmstadt—Duisburg 2-2 t 7. Fortuna Köln—Schalke 04 1-1 X 8. Ataianta—Milan 0-2 2 9. Bari—Napoli 0-0 X 10. Bologna—Juventus 0-1 2 11. Foggia—Avellino 5-0 1 12. Padova—Ascoli 1-0 1 13. T aranto—Ancona 1-1 X 14. MTK-VM—Siófok 2-0 1 * A 2. számú, félbeszakadt mér­kőzés megállapított eredményét a Sportfogadás tájékoztatása után közöljük. Ajka-Komlói Bányász 3-0 (2-0) Eszényi Bea, a Pécsi Spartacus versenyzője Ajka, 600 néző. V.: Pillér. Ajka: Szalóky — Kovács I., Puskás, Pál, Rénes — Nagy J. (Horváth M., a 77. percben), Belényesi (Nagy Z., a 64. perc­ben), Baranyai - Dómján, Kovács II., Kádár. Edző: So- modi László. Komló: Tábit - Miklós, Vukmann, Tigyi, And- reidesz - Nagy, Katona, (Szat­mári, a 64. percben) Jurin, Stemler — Varga (Kiszely, az * 57. percben). Pálcsa. Edző: Kresz László. 20. perc: Egy ártalmatlan­nak látszó beívelést Kovács I. 11 méterről o kapu hosszú sarkába fejelt. (1-0). 27. perc: Három egymás utáni ajkai szöglet után Ko­vács I. öt méterről kapura fejelt, Tóbit csak beleütni tu­dott és a labda o kapu sarkába gurult. (2-0). 59. perc: Belényesi kiugrat­ta Kovács l.-t, aki 15 méter­ről a kapuba gurított (3-0). 87. perc: Andreidesz beadá­sát Szatmári 5 méterről o kapu sarkába fejelte (3-1). A két félidő alapján meg­érdemelt hazai győzelem szü­letett. A hazaiak gólratöröb­ben játszottak, játékosaik ke­vesebbet hibáztak. Jók: Ko­vács I., Puskás, Belényesi, il­letve Andreidesz. Somodi László: - A jó já­tékhoz végre gólok is járultak. Kresz László: — Zsinórban elkövetett egyéni hibák miatt voltunk kénytelenek vesztesként elhagyni a pályát. Takács Ede További eredmények: Szek­szárdi Dózsa—Paksi Atom 1-1 (1-1), III. kér. TTVE-Sabaria- Tipo 0-1 (0-1), Oroszlány— Nagykanizsa 0-0, Zalaeger­szeg—Sopron 3-1 (2-0), Hala­dás—Dunaferr 1-1 (1-1), Do­rog—BMTE-Törley 2-0 (2-0). Az NB II. állása 1. ZTE 12 7 3 2 25-11 17 2. Haladás VSE 12 7 3 2 27-15 17 3. Dunaferr 13 5 6 2 24-15 16 4. III. kér. TTVE 13 6 4 3 9- 7 16 5. Paksi Atom 13 5 4 4 17-15 14 6. Oroszlány 13 5 4 4 11-10 14 7. BKV Előre 12 5 3 4 14-10 13 8. Dorog 13 5 3 5 15-13 13 9. Szekszárd 12 4 5 3 12-15 13 10. Ajka H. 13 4 4 5 12-14 12 11. Sopron 13 4 4 5 18-21 12 12. Nagykanizsa 13 1 8 4 15-20 10 13. Sabaria-Tipo 12 3 4 5 9-14 10 14. Mohács 12 2 5 5 4-10 9 15. BMTE-Törley 13 4 v 1 8 15-30 9 16. Komló 13 3 1 9 16-23 7 NB I. férfimérkőzés. PEAC Zöldért—BVSC II. 16-9. Az NB I. 7. fordulójában a hazai csa­pat megszerezte ötödik gyö zelmét. Pécsi győztesek: Gyén (5), dr. Szita (4), dr. Davidovics (3), Bocz (3), Tú­ri (1). Pécsi Spartacus-Balaton- szárszó 10-6. NB II. nők, Pécs. Pécsi győztesek: Eszényi 4 (képünkön), Raffai, Horváth 3—3. A pécsi lányok ezzel a győzelemmel megőrizték ve­retlenségüket a bajnokságban, a tobellán jelenleg a 2. he­lyen állnak. Kosárlabda PVSK—Kecskemét 83-64 (46-28). NB I. nők. Kecskemét. PVSK: Sztojkovics (19), Hor­váth (14), Veres (21), Vilutitye (20), Budai (2). Cs.: Abra- hám I. (1), Sajni (6). Edző: Vertetics István. A vasutasok­nak nem okozott gondot ide­genben az ellenfél legyőzése. Már az első félidőben 18 pon­tos előnyt szereztek, ezzel el­döntötték a mérkőzést. Szekszárd-PEAC 91-64 (49-38). NB II. férfiak, Pécs. Az egye­temisták legjobb dobói: Se­bők, Vida (14—14), Mol­nár (10). DEKO SE-PVSK 96-91 (53-48). NB I.. férfiak, B-csoport. Deb­recen, 1000 néző. V.: Valo- vics, Kovács. A pécsiek leg­jobb dobói: Grigas (34), Hoff­mann (16) és Venclovas (16) voltak. A PVSK 13 pontos hát­rányt dolgozott le a szünet után, ugyanis a hazaiak mór 63-50-re vezettek 83-82-nél viszont a vasutasoknál volt az előny. Döntetlen állás után az utolsó- percben sorozatos hibákat vétettek a hajrát idegileg, nem bíró PVSK-sok, amit a debreceniek kihasznál­tak. Ezzel továbbra is nyeret­lenek a pécsiek idegenben, miközben Pécsett ^valamennyi mérkőzésükön győztek. Magyar siker tekében A Magyarország-Ausztria hivatalos nemzetek közötti ta­lálkozó után a második na­pon újszerű lebonyolítási rend­ben, pontok alapján hirdettek győztest. Az újabb összecsa­pás is kettős magyar sikerrel zárult. A férfiaknál: Magyarország -Ausztria 14-4. A nőknél: Magyarország- Ausztria 5-1. Súlyemelő-vb Lakatos kiesett Mogyar szempontból na­gyon rosszul kezdődött a va sárnapi verseny. Lakatos Ist­ván, a tavaszi Európo-bajnok- ság összetett negyedik helye­zettje a 115 kilón kezdett, de rendkívül indiszponáltan, kapkodva „dolgozott”, az eredmény nem is lehetett más,, mint a kiesés. A diós­győri súlyemelő szereplése nagy csalódás! Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN I 's £ ? jrVl •»'"'k Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lápellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Labdarugó IMB III. Mózaszászvár-Siklós 1-0 (0-0). Mázaszószvár, 100 néző. V.: Cservölgyi. Mázaszószvár: Görföl - Kollár, Maglódi, Sztoics, Dömény - Csoboth, Orsós, Ambrus, Gergely - Szigeti, Róth. Edző: Kollár Sándor. Siklós: Pál - Túrái, Kovács, Gellén, Keresztes - Kolompár, Weinert, Kiss, Róz- mer - Lajtman, Szrimácz. Ed­ző: Lovász János. Nagy iramú mérkőzésen a több gólhelyze­tet kialakító hazai csapat meg­érdemelten győzött. G.: Dö­mény. Somberek-Bóly 3-0 (3-0). Somberek, 200 néző. V.: Si­mon. Somberek: Bánki - Pauska, dr. Bendes, Illés, Óbert - Komli, Lutz, Dárdai, Bernáth — Csibi (Jakab), Ve­zér (Vincellér). Edző: Dárdai Pál. Boly: Puch — Macsi, Vi- rágh, Fitt, Burai — Pál, Göl­ler (Szomor), Kirchner, Kása — dr. Papp, Varga. Edző: Kö- vi István. A sombereki együt­tes az első félidőben nyújtott kiváló teljesítményével megér­demelten tartotta otthonában a két pontot. G.: Csibi (2), dr. Bendes. Barcs-Kaposvári Építők SC 2-0 (2-0). Kaposvár, 250 néző. V.: Szalóki. Barcs: Szlovák — Kovács, Hammer, Bolhái, Mon- gult — Tóth, Papp T., Szabó, Minor (Nagy G.) — Pókos (Kiss), Altmann. Edző: Bö­zsöny János. Kaposvár: Fe- rencz - Hortobágyi, Papp A., Károlyi — Solymosi (Czabula), Bodai, Balassa, Samu, Hochecker -— Kiss. Krisztián (Dékány). Edző: Horváth La­jos. A mérkőzést a fegyelme­zettebb és egységesebb Barcs megérdemelten nyerte meg. G.: Minor, Altmann. Csurgó-Marcali 2-0 (1-0). Csurgó, 200 néző. V.: Sólyom. Csurgó: Belovári — Kovács, C. Kovács, Beke — Göbölös, Bódis, Puskás, Horváth (Buti), Bertus - Rituper, Nagy (Tóth). Edző: Deme Imre. Marcali: Pataki - Hajdú II., Héder, Borbély — Tóth, Czuczka, Hajdú I., Palacskó, Horváth — Fenusz, Szántó. Edző: Béres Ferenc. A hosszú idő utón hazai pályán újra jó) játszó Csurgó teljesen Szentlórinc-Sásd 0-0, Szent- lőrinc, 100 néző. V.: Csuti. A döntetlen megfelel a játék képének. Beremend-Újpetre 0-0, Be­remend, 150 néző. V.: Batta. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen igazságos eredmény szü­letett. Sellye-Szajk 2-1 (1-0). Drá­vátok, 200 néző. V.: Kelemen. Jó iramú mérkőzésen a 75. /percen keresztül 10 emberrel játszó Sellye megérdemelten nyert. Kiállítva: Koposi (Sely- lye). G.: Labricz, Varga, ill. Schwa rczfégel. Harkány-Bicsérd 1-0 (0-0), .Harkány, 100 néző. V.: Béni. Megizzadt a két bajnoki pon­megérdemelt győzelmet szer­zett a kapura veszélytelen Marcali ellen. G.: Beke (11-esből), Bódis. Paksi SE-Dombóvári Vasas 8-2 (5-0). Paks, 400 néző. V.: Král. Paksi SE: Gróf (Szla- rryinka) — Héregi, Horváth J., Szabó, Fábián —. Lacza, Por- ga, Márkus, Horváth P. - Kálmán, Bérezési. Edző: Laki Zoltán. Dombóvár: Reizinger — Siklódi, Tárnái, Lutzek, Ber­ki — Gergics, Horváth B., Vincze — Csanádi, Jakab, Kor- vicska. Edző: Horváth Géza. Az első játékrészben a hazai­ak sziporkázó, ötletes játékát szünet után egy könnyelmű­séggel tarkított túlkombinált játék követte. A sereghajtó nagyobb arányú vereségét Reizinger kapus akadályozta meg. G.: Márkus (2), Porga (2), Kálmán (2), Bérezési (2), ill. Jakab, Gergics. Boglárlelle—Kaposvári Rá­kóczi T-0 (0-0). Boglárlelle, 300 néző. V.: Lehel. Boglár­lelle: Majzlinger — Hollósi, Pardavi, Sümegi, Pocsai - György (Riba), Kötél, Magyar, Becsei (Juhász) — Koroknai, Boda. Edző: Kemény István. Kaposvár: Udvarácz - Itvás (Takács I.), Horváth, Bognár, Barna — Richter (Kárpáti), Adorján, Gilitsh, Zsirai — Neubauer, Gyurics. Edző: Hor­váth Miklós. A nagy akarással küzdő és a mérkőzés egésze alatt többet támadó hazai csapat megérdemelten szerez­te meg a győzelmet, az ener- váltan játszó Kaposvári Rá­kóczi ellen. G.: Koroknai. Szombaton játszották: PVSK—K. Honvéd 0-0, MÁV NTE-Kisdorog 3-1. Az NB III. állása: 1. Paksi SE 13 8 2 3 31-12 18 2. Rákóczi FC 13 8 2 3 23-10 18 3. PVSK 13 6 4 3 18- 9 16 4. Bólyi SE 13 7 2 4 19-17 16 5. Somberek 13 6 3 4 23-20 15 6. Barcs 13 4 7 2 12- 9 15 7. MÁV NTE 12 5 4 3 18-12 14 8. K. .Honvéd 12 5 4 3 15-12 14 9. Siklós 12 4 5 3 11-10 13 10. Marcali 13 5 2 6 11-18 12 11. Mázaszószvár 13 5 1 7 14-17 11 12. Csurgó 13 4 3 6 11-21 11 13. K. Építők 13 4 2 7 15-21 10 14. Boglárlelle 12 4 1 7 9-15 9 15. Kisdorog 13 3 1 9 15-29 7 16. D. Vasas 13 — 5 8 10-34 5 tért a hazai együttes. G.: To­kács. Szombaton játszották: PEAC-P. Postás 3-3, Vasasi B.-PBTC 0-2, Zsolnay—Töttös 4-1. A P. Kinizsi-Szigetvár ta­lálkozó a köd miatt elmaradt. A megyei 1 osztály állása: 1. P. Postás 13 11 2 _ 25-11 24 2. Sellye 13 10 2 1 34- 9 22 3. PEAC 13 10 2 1 34-12 22 4. Szajk 13 8 2 3 26-11 18 5. Üjpetre 13 7 3 3 16-12 17 6. P. Zsolnay 13 7 1 5 19-15 15 7. Beremend 13 4 6 3 17-17 14 8. Harkány 13 5 3 5 19-16 13 9. Töttös 13 5 2 6 15-20 12 10. P. Kinizsi 12 4 1 7 16-20 9 11. Szigetvár 12 3 3 6 11-16 9 12. PBTC 13 3 2 8 8-24 8 13. Bicsérd 13 1 5 7 12-19 7 14. Sásd 12 1 3 8 12-25 5 15. Vasasi B. 12 2 1 9 9-25 5 16. Szentlörinc 13 — 4 9 9-30 4 Mint már arról a HUNGAROPRINT grafikai szakkiállításon tájékoztattunk, Magyarországra érkezik a heidelbergi TOK-busz A vándorkiállítás 1990. november 14-én, 14.00-17.00 óráig tekinthető meg Pécsett a Reproflex Kft. előtti parkolóban Cím: Losonc u. 2. A kiállításon minden érdeklődőt szeretettel várnák a (4978)

Next

/
Oldalképek
Tartalom