Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-19 / 197. szám
Nyolcoldalas mellékletünk MAGAZIN ! 1990. OKTÓ^J^J Minden pénteken Németh Miklós kitüntetése Németh Miklós volt miniszterelnök a spanyol Harvard Club meghívására csütörtökön Barcelonába utazott, ahol átveszi „Az év kiemelkedő ál- lamférfia" díjat. Az indoklás Szerint a kitüntetést azért a . szerepért kapja, amelyet az európai demokratizálódás és a magyarországi békés átme- let folyamatában betöltött. Németh barcelonai programja során két előadást tart: az egyiket a politikai átalakulás, a demokratikus kibontakozás időszerű kérdéseiről, a másikat az új kelet-európai piac jellemzőiről és a befektetési esésekről. Sevardnadze Bécsbe érkezett Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter csütörtökön Bécsbe érkezett, hogy Mihail Gorbacsov párizsi látogatásának előkészítéséről tárgyaljon o francia külügyminiszterrel. A bécsi megbeszélések után várhatóan bejelentik az újabb szovjet—francia csúcstalálkozó időpontját. Megérkezése utáni nyilatkozatában a szovjet diplomácia vezetője jelezte: a küszöbönálló francia—szovjet csúcstalálkozó keretében várhatóan fontos kétoldalú szerződéseket is aláírnak. Az utóbbi egy-két évben mind rendszeresebbé váltak a szovjet és a francia államfő találkozói. Legutóbb Francois Mitterrand tárgyalt Moszkvában. Az újabb csúcsszintű eszmecsere központi témája várhatóan az öböl-válság lesz. Moszkva és Párizs hangsúlyozottan azonos álláspontot képvisel a rendezés megoldási módozatait illetően. Helyiséget keresnek a magányosok Komlón nemrég tartották a magányos klubok országos találkozóját, és ekkor sikerült termet biztosítani a 10 településről érkezett több mint félezer résztvevőnek. Most a pécsi Ságvári Egyedülállók Egyesületét bízták meg egy újabb országos összejövetel megtartására jövő év januárjában, de az. egyesület eddig még nem talált nagy méretű helyiséget. Fejes József egyesületelnök ebben várja a segítséget, elérhető a 27-388-as telefonon. Film készült Wallenbergről Elkészült a svéd—ukrán koprodukcióban forgatott Wallen- berg-film. A rendező, Alek- szandr Rodnyanszkij, eredeti helyszíneken forgatta a tragikus sorsú svéd diplomata életéről szóló alkotást, amely egyben kísérlet az igazság kiderítésére. Újra kell kérelmezni a megyei jogú városi státust (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli I. évfolyam, 197. szám 1990. október 19., péntek Ara: 5,80 Ft George Bush és Antall József találkozása Meleg fogadtatás a Fehéz Ház kertjében George Bush amerikai elnök csütörtökön igen méleg szavakkal' üdvözölte Antall József kormányfőt a Fehér Házban, és intézkedéseket jelentett be a magyar gazdaság támogatására. Az ünnepélyes fogadtatás után a két politi kus négyszemközt, majd a küldöttségek bevonásával tárgyalt. A későbbiekben Antall József James Baker külügyminiszter vendége volt, s folytatódtak a tárgyalások a két ország együttműködéséről. A magyar és amerikai zászlókkal fellobogózott Fehér Ház kertjében népes közönség gyűlt össze a fogadtatási ünnepségre, köztük az amerikai magyarság meghívott neves képviselői. A kormány részéről többek között James Baker külügyminiszter, Brent Scowc"- roft nemzetbiztonsági tanácsadó és Colin Powell, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke volt jelen. Harsonaszó jelezte Bush "elnök és Antall József érkezését, akik elléptek a felsorakozott dísz- egység előtt, s felhangzott a magyar, majd az amerikai himnusz. Bush elnök rendkívül meleg szavakkal köszöntötte vendégét, emlékeztetve, hogy hét éve (aleínökként) ő volt az amerikai kormány legmagasabb rangú képviselője, aki Budapesten járt, tavaly pedig az első amerikai elnök, aki látogatást tett Magyarországon. — Az első demokratikusan választott magyar miniszterelnök látogatása valóban történelmi esemény — hangoztatta Bush, és felidézte: 138 éve egy másik magyar hazafit, Kossuth Lajost fogadták a szabadság másik amerikai jelképében, a kongresszusban. — Budapesten, érkezésemkor, Kossuth szobra állt a hátam mögött a nevét viselő téren. A mai, történelmi látogatói alkalmából felidézzük emlékét, hiszen harcának felemelő tanulsága, hogy tudta: egy bátor nép nem hajlik meg a szuronyok és a szögesdrót előtt, tudta, hogy a szabadság lángja örökké élni fog. — Magyarország immár nem születő demokrácia, hanem demokrácia - hangsúlyozta George Bush: kormánya szu(Folytatós a 2. oldalon) Ülést tartott a kormány V A Kormányszóvivői iroda közleménye: A kormány csütörtöki ülésén — amelyet a miniszterelnök távollétében Horváth Balázs belügyminiszter vezetett — áttekintette a KGST-országok gazdasági kapcsolatainak piaci alapokra való helyezésével összefüggő feladatokat Megállapította, hogy a kölcsönös elszámolásokban a transzferábilis rubelről a konvertibilis valutára való áttérés miatt módosítani kell a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank alapításáról, valamint a Nemzetközi Beruházási Bank alapításáról szóló egyezményt. Az NGEB* és az NBB októberi tanácskozásán a magyar álláspont képviseletével és az alapszabályok módosításáról szóló okmányok aláírásával Hárshegyi Frigyest, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesét bízták még. A kormány megtárgyalta a büntetőeljárási törvény módosításáról szóló törvénytervezetet. A törvénytervezet rendelkezései szerint - az Emberi Jogok Európai Egyezménye szellemében - az eljárás nyomozási szakaszában az előzetes letartóztatási őrizet időtartama az eddigi 5 nap helyett 72 óra lehet. A kormány előkészítette az országos kisvállalkozás-fejlesz- tési iroda hatásköréről, szervezetéről és működéséről hozandó döntést. Az iroda a kis- és közepes vállalkozásokkal kapcsolatos állami feladatokat koordinálja, és elősegíti a vállalkozások fejlődését szolgáló gazdasági, társadalmi feltételek létrejöttét. A tervek szerint az iroda egyik részlege látja el az Egzisztencia alappal összefüggő feladatokat. A kormányülésen szó volt a megszűnt munkásőrség egyes ingatlanainak hasznosításáról. Szükségesnek tartották, hogy az állami költségvetés hiányának mérséklése érdekében a PM ZAVKHI (zárolt állami vagyont kezelő és hasznosító in-' tézmény) által meghirdetett 18 ingatlant versenytárgyalás, illetve nyílt pályázat útján értékesítsék. A munkásőrség megszűnésével 143 ingatlan szabadult fel. Ezek közül eddig 100 jogi helyzetét sikerült tisztázni, és 60-at idegenítettek el, mindet térítésmentesen. A kormány hétfőn folytatja ülését. Ausztria nagykövete Pécsett, dr. Franz Josef Schmid osztrák nagykövet, (jobbról a második) tegnap a pécsi Műszaki Főiskolán részt vett Renate Summer osztrák festömüvésznö kiállításának megnyitóján. Írásunk a 2. oldalon. Fotó: Szundi György Negyvenéves a Magyar Külkereskedelmi Bank Uj bankház nyílt * Pécsett az évfordulón Bővülő szolgáltatások a gazdálkodók és a lakosság részére Pécs belvárosának egyik legszebb épületében korszerű bankházat avattak tegnap a Kossuth Lajos utcában. A Külkereskedelmi Bank pécsi fiókjának új létesítményét dr. Kéri István igazgató adta át és mutatta be a bank partnereinek, akik közül pl. Hanns Rehfeld német főkonzul, Robert M. Pierce úr amerikai gazdasági szakértő, Piti Zoltán, a volt megyei tanács elnöke és dr. Biró László, a Konzum Rt. vezérigazgatója is jelen volt. A győri, szolnoki, debreceni és szegedi fiókokhoz hasonlóan a két év alatt készült, 1600 négyzetméter alapterületű pécsi bankház is a Külkereskedelmi Bank szolgáltatásainak közvetlenebb igénybevételére nyújt lehetőséget. Az épület és a berendezés kivitelezése is a bank egyik állandó fő kitűzését, az ügyfelek kulturált és gyors kiszolgálását célozza. Erre a négy évtizedes múlt is kötelez. A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1950-ben alakult, elsősorban a nemzetközi fizetési forgalomban való részvétel és a külkereskedelemmel kapcsolatos feladatok ellátására. A bank tevékenységi köre gyorsan bővült, a 60-as években már a gazdasági reform alatt fellendülő üzleti lehetőségek kihasználására törekedtek. A 80-as évek óta a bank a fő hangsúlyt a hazai vállalatok finanszírozására helyezte, mondván, „nem lehet a bank erős a nemzetközi' piacokon, ha nem elég erős itthon". Jelenleg az egész világon mintegy 1500 pénzintézettel tartanak kapcsolatot, belföldön pedig partnereik között főként a vegyesvállalatok, külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások szerepelnek. Az elkövetkező években új irányvonalat tűzött ki magának a társaság, amely számos új elképzelést, piacokat, szolgáltatásokat, szervezeti formákat foglal magában. (Folytatás az 5. oldalon) Göncz Árpád a Fóti Gyermekvárosban Oldottá akarják tenni a korábbi zárt, fegyelmezett, sok esetben túlszabályozott nevelési rendszert. Arra törekszenek, hogy a család modelljéhez hasonlóan apró közösségekben éljenek a szüleiktől elszakadt gyerekek. A tapasztalat szerint ugyanis ily módon érzelmi, szellemi fejlődésükben kevesebb töréstől kell tartani - hangoztatta csütörtökön a fóti gyermekvárost meglátogató Göncz Árpád köztársasági elnök előtt tartott beszámolójában Csáky László, az intézmény igazgatója. Elmondta azt is, jelenleg 25 ezer állami gondozottat tartanak nyilván az országban, s ezek közül jelenleg négyszázan élnek Foton. Háro/nszáznyolcvan óvónő, pedagógus és egyéb kiszolgáló személyzet gondoskodik róluk. Rámutatott az igazgató: felül kell vizsgálni azt a régi szemléletet, miszerint az állami gondozásba kerülő kisgyerekeknek egyfajta kényszerpályára kerülve, 18 éves korukig intézeti lakóknak kell lenniük. A családsegítő központokkal összefogva célszerűbb lenne arra törekedni, hogy a családi krízis elmúlása után a gyerek ismét visszakerüljön a szülői házba, a család nyújtotta érzelmi tartalék ugyanis még a legodaadóbb intézeti nevelés mellett is csak igen nehezen pótolható. Göncz Árpád meglátogatta az intézet óvodáját és a középiskolások szálláshelyét. Az eközben kialakult kötetlen beszélgetés során kifejtette: véleménye szerint a társadalomnak a jelenleginél nagyobb figyelmet kell fordítania az intézetből kikerülő gyerekek beilleszkedésének megkönnyítésére, többek között arra, hogy önálló otthont tudjanak teremteni maguknak. A süraő- sen kiépítendő szociális hálónak erre is ki kell terjednie - hangsúlyozta az államfő.