Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)
1990-09-20 / 168. szám
2 aj Dunántúli napló 1990. szeptember 20., csütörtök Hagyaték az önkormányzatoknak Hasznos, tartalmas tárgyalásokra nyílott alkalom Margaret Thatcher és Antall József közös sajtótájékoztatója (Folytatás az I. oldalról) vb-ülésen végül a testület azt a javaslatot fogadta el, hogy ügyészségi útra terelik. Az ülés második napirendi pontjaként a testület beszámolót hallgatott meg az önkormányzati választások előkészítéséről. Felszínre kerültek olyan jelenségek, melyek sértik a köztársasági elnök felhívásában megfogalmazott elveket. Több helyütt ütötték fel a fejüket rágalmazó röpcédulák, amelyek a választások jó légkörének ellentmondanak, egyes kirívó esetek még a becsületsértés fogalmát is kimerítik. Ezzel kapcsolatban a vb állást foglalt a választások alatt tanúsított korrekt magatartás mellett. Piti Zoltán így fogalmazta meg a választások tétiét: „A helyhatósági választások tétje szólamnak tűnik, de nagy igazság: a iövő. Kérdés méq, hogy a felforrósodott Dolitikai hangulatban létre jön-e a helyi közmegegyezés. Tét a működőkéoes apparátus létrehozása, amely mindnyájunk érdeke, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy közömbösek maradjunk a választásokon." Napirend tárgyát képezte a tanács hagyatéka, azaz az önkormányzatokra hagyott tartozások és kintlevőségek egyenlege. Amint a beszámolóból kiderült, a tanács nem hagy üres kasszát az önkormónyza(Folytatás az 1. oldalról) rintja itt keletkezik (összesen 16,5 milliárd forint bruttó értékben), és 160 ezer család megélhetéséről van szó (a szőlőtermelésben már 85 százalékos a magánérdekeltség). A nyugati szőlősgazdák számára természetes, hogy a bort egy évig tárolják hordóban és két évig palackban erre az átállásra hazai ágazat nem készült fel. Ahhoz ugyanis, hogy a természetben lejátszódó folyamatok jó minőségű bort adjanak, amit az igényes fogyasztó megfizet, vagyis a készletezéshez pénz kellene. A főkertész szerint az idén jó közepes termésre, 4,5 millió hektoliter borra lehet számítani, ami lényegében itthon és külföldön piacra találhat, ellentétben a bankok és a kereskedők kishitűségével. A gondok inkább a felvásárlás finanszírozásával vannak. Hétmillió mázsa szőlőt kellene feldolgozni, ehhez 10 milliárd forint kellene, de egyelőre 4-4,5 milliárd forint hiányzik. Ennek előteremtése érdekében már augusztusban megkezdték a tárgyalásokat a Pénzügyminisztériummal, a Magyar Nemzeti Bankkal, a kereskedelmi bankokkal, de eddig nem sikerült eredményt elérni. A tárca most a kormány elé terjeszti ezt a kérdést. A privatizáció egyes kérdéseiről szólt dr. Raskó György főosztályvezető. Mint mondotta, divattá kezd válni, hogy a tsz-ek részvénytársasággá vagy kft-vé kívánnak átalakulni. Ez azonban nem felel meg a tagok valós érdekeinők, a jövedelmező működés követelménye racionalizálás és drasztikus munkaerőkibocsótás is lenne, és azzal a kockázattal is számolni kell, hogy a részvény elértéktelenedhet, a törzstőke elveszhet. A minisztérium a magángazdaságok létrejöttét támogatja, azzal, hogy sajátos szövetkezeti szerveződések, így is létrejöhetnek (pl. az értékesítésben, a feldolgozásban). Beszélt a főosztályvezető az állami tulajdonú mezőgazdatokra, a kintlevőségek mobilizálhatók, illetve a gazdasági társaságokba bevitt vagyon is felhasználható. A vb a Környezetvédelmi alapból történő támogatásokra tett javaslatokat. Eszerint az alapból o Beremendi Cement- és Mészipari Részvény- társaság elektrofilterek rekonstrukciójára igényelte a pályázati feltételekben 30%-'ban maximált hozzájárulást. Az igényelt összeget (4 millió forintot) a vb elfogadta. Ugyancsak a légszennyeződést csökkentő beruházásra kért támogatást a Meszesi Általános Iskola. A kért támogatást (900 000 forintot) a vb jóváhagyta. Végül a testület határozott a szociális pénzeszközök felosztásáról. Az idei év költség- vetéséből (36 millió Ft) 8,5 milliót felhasználtak, a fennmaradó 27,5 milliót a következőképpen osztották fel: egy hárommilliós tartalékalapot különítettek el a gyermek- és ifjúságvédelem és a szociális intézmények költségvetési hiányának pótlására, a pályázati alap kiegészítése 2 millió Ft értékben történik, az intézményi gyermekvédelem költségeire 5 millió forintot fordítanak, illetve a helyi tanácsok 24,5 millió forintot költhetnek gyámügyi kiadásaik fedezésére. sági vállalatok vállalati tanácsainak, ill. igazgatóinak újraválasztásáról. Szeptember 15-ig 156 ilyen vállalatnál volt vállalati tanácsülés, 94- nél szerepelt napirenden az eddigi igazgató megerősítése, 81 esetben ez meg is történt. Az erdészeti és faipari vállalatoknál azonban ez az arány csak 50 százalékos, és 8 állami gazdaság esetében nem erősítették meg az igazgatót - érdekes módon ezek a legjobban működő állami gazdaságok és kombinátok. Ebből is látható -, vélte dr. Raskó György -, hogy a vállalati tanácsok nem képesek tulajdonos módjára gondolkodni, megszüntetésüket napirendre kell tűzni, kezdeményezve állami irányítás alá vonásukat és privatizáció jj- kat. A tapasztalatok szerint azonban az állami gazdaságok dolgozói félnek a privatizációtól, míg az igazgatók szorgalmazzák, ezért is mennek bele néhányon rossz ajánlatok elfogadásába. A tárca ebben a kérdésben segíteni szeretne, nem pedig beavatkozni —, mondotta egy kérdésre válaszolva a főosztályvezető. S. G. Margaret Thatcher és vendéglátója, Antall József délután közös nemzetközi sajtó- konferencián válaszolt az újságírók kérdéseire a Hilton Szállóban. A 'brit miniszterelnökkel folytatott eszmecseréket összegezve Antall József hangoztatta: közelmúltban Helsinkiben megtartott találkozójuk után, most Budapesten ismét hasznos, tartalmas tárgyalásokra nyílott alkalma Margaret Thatcherrel. A tárgyalásokon igen széles tematikát tekintettek át, a kétoldalú kapcsolatóktól a nemzetközi politikai fejleményeken ót a pártközi kontaktusokig. Margaret Thatcher ehhez hozzáfűzte, hogy 1984-es látogatása után most egy teljesen megváltozott Magyarországra érkezett. A mai Magyarország vezetőivel folytatott baráti hangvételű párbeszéd alapját az teremti meg, hogy az országot kormányzó közép-jobb tömörülés felfogása, „fi lozóf iá Jaruzelski lemondással felérő döntése Lemondással felérő döntésre jutott Wojciech Jaruzelski lengyel államfő a Jozel Glemp által szervezett belpolitikai csúcstalálkozó vitái után. Mint kedd éjszaka szóvivője bejelentette: a köztársasági elnök levelet intéz a szejm marsall- jához, amelyben a felesleges társadalmi érzelmi viharok elkerülése és az állam demokratikus fejlődése érdekében kéri a szeimet - rövidítse le államfői megbízatásának időtartamát. Jaruzelski olyan időtartamot találna meafelelőnek, amely lehetővé tenné az általános választáson ayőztes jelöltnek hivatala átadását. IRA-merényletsorozat A brit biztonsági szervek arra a következtetésre jutottak, hogy a volt giibraltári brit kormányzó, Sir Peter Terry re- pülő-altábornagy elleni gép- pisztolyos merényletet ugyanaz az IRA-halálbrigád követte el kedden este, amely hétfőn Margaret Thatcher asszony választókerületében, Finchley- ben golyózáport zúdított a katonai toborzóiroda előtt autójában várakozó Bernié Cox őrmesterre. A kormányfő, akit Budapesten tájékoztattak az újabb merényletről, 'mély felháborodását fejezte ki. A miniszterelnök-asszony előzőleg Budapestről telefonált és kívánt gyors felgyógyulást a kórházban ápolt Cox őrmesternek. ja" közel áll a brit konzerva- tivökéhoz. Thatcher asszony vélekedése szerint ez a közép-jobb politiikai irányzat nagyobb léptekkel halad Európa irányába, mint bármely más közép-, kelet-európai demokratizálódó állam vezetése. Ennék kapcsán a brit miniszterelnök ismételten támogatásáról biztosította Magyarország törekvését az Európai Közösségekkel kötendő társult tagsági szerződésről. Elmondta azt is: e szerződések ügyében új felfogású álláspontot képvisel, amelynek lényege, hogy az EK-nak testre szabottabb megállapodásokat kellene kötnie az egyes jelentkezőkkel. Magyarország ügyében azt is világossá kell tenni, hogy a kommunista diktatúrától megszabadult országot szívesen látják az európai szabad népek közösségében. A kelet-európai változásokat taglalva a brit miniszterelnök elismerően szólt Gorbacsov elnök érde-ó- KAIRÓ: Egy kairói lap szerint öt arab ország - köztük Egyiptom - nem hajlandó fogadni Jasszer Arafatot, a PFSZ vezetőjét, az Öböl menti válsággal kapcsolatos - Irakot támogató - álláspontja miatt.-®- BUKAREST: Az egyik libériái lázadó szervezet fegyveresei szeptember elején elfogtak egy román teherszállító hajót, és rakományát elrobolmeiről. A szovjet vezető, úgymond, elég bátor volt ahhoz, hogy meglássa: az egyéni szabadságot elfojtó kommunizmus semmiféle perspektívát sem jelenthet. Antall Józsefet arról laggatták a külföldi újságírók, Magyarország beveszi-e a piacépítés keserű piruláját? A miniszterelnök leszögezte: a kormány elszántan végrehajtja a tervezett intézkedéseket. Elismerte ugyan, hogy az infláció mértéke az idén 25-30 százalék körül alakul, ám a tervezett ellenlépések eredményeként remény van arra, hogy a jövő év első felében megfékezzék a pénzromlást. Ezt mindenekelőtt a költségvetés kiadásainak lefaragásától, az állami támogatások csökkentésétől várják. Sajnos, több olyan külső körülmény van, amelynek alakulása ma még megjósolhatatlan. Ilyen például a szovjet energiaimport jö-ó- PRÁGA: A Szovjetunió már leszerelte és elszállította 30 rakétaindító-állását Csehszlovákiából - jelentette a prágai Lidove Noviny. Az újság híradása szerint az országban állomásozó szovjet csapatoknak eddig több mint a fele távozott.-<?- KAIRÓ: Irak lefoglalja mindazoknak a külföldi kormányoknak, intézményeknek, vállalatoknak és bankoknak a javait, amelyek a kuvaiti invázió után zárolták az iraki és kuvaiti tulajdonokat. vője, illetve az öböl-válság hatása. Ez utóbbi kapcsán Antall József közölte: Magyarország segélyeket juttat el az öbölbeli konfliktus nyomán menekültté vált emberek helyzetének enyhítésére. Margaret Thatcher hangoztatta: Nagy- Britannia ragaszkodik az ENSZ-határozatok előírásainak fenntartásához; a rendezés alapelve, hogy helyre kell állítani a törvényes kuvaiti kormányt, s nem szabad megengedni, hogy Irak hasznot húzzon a konfliktusból. Az újságírók tudakolták Margaret Thatcher véleményét egy, Kelet-Európának nyújtandó, a Marshafl-segélyhez hasonló támogatási programról. A miniszterelnök-asszony úgy válaszolt: ,,nem hiszem, hogy ez a menfelelő mód" a támogatásra. Ezzel az elképzeléssel szemben előnyben részesítette a képzéshez, a management- he7 nyújtott nyuqati segítséget.-©- BANGKOK: Szerdán minden eredmény nélkül ért véget a Kambodzsai Legfelsőbb Nemzeti Tanács első ülése.-©- MOSZKVA: Ukrajnában a különböző szintű tanácsi testületekben működő demokratikus tömbök és a köztársaság iparvidékein tevékenykedő sztrájkbizottságok szeptember 27-re általános sztrájkot hirdettek meg, október 1 -jére pedig Kijevben köztársasági méretű tüntetést szerveznek. RANK XEROX Tekintse meg a teljes Xerox termékskálát Hotel Palatínus 7621 PÉCS Kossuth Lajos u. 5. Szeptember 20-21 BUDAPEST Budapest XIII. Váci út 19. Szeptember 24 -25 MISKOLC Tudomány és Technika Háza 3530 Miskolc Felszabadítók útja 5. Szeptember 27-28 RANK XEROX másológépek és fax PÉCS G. Gy. Szőlőből jó közepes termés NAGYVILÁGBAN