Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-29 / 146. szám

a űj Dunántúli napló 1990. augusztus 29., szerdo A Szocialista Párt Pécs városi elnökségének felhívása a városban működő politikai pártokhoz és szervezetekhez! Megdöbbenve olvastuk, lát­tuk és hallottuk a hírt, hogy Torgyán József, a Kisgazda- párt főügyésze a „volt bolse­vista urak vagy azok kiszol- gálói"-val való leszámolásra hívott fel a minap. Csodálkozással látjuk már hónapok óta, hogy a Kisgaz­dapárt egyre fokozódó dema­gógiájával szemben jó eset­ben elnéző mosoly vagy kéz- legyintés a felelős politikai erők válasza. Ne feledjük, Közép-Kelet- Európában vagyunk, s ezen a vidéken a történelemnek még egyetlen pillanatában sem le­hetett humorosan felfogni a tömegindulatok felkorbácsolá­sát célzó demagógiát. Téved­nek azok a politikusok, akik úgy gondolkodnak, hogy a fel­szított népharag segítségével leszorítják a porondról a ne­kik nem tetsző politikai erő­ket, aztán mint a jó karmes­ter, egyszerűen leintik a neki- bőszült tömeget. Történelmi példák sorozata mutatja, hogy az elszabadult indulatot nem lehet egyszerű­en visszaparancsolni a sa­rokba. Ezért kevés az, ha csak po­litikai diliflepnivel látjuk el a demagógia legfőbb szószólóit. Ezt a magatartásformát, mely oly sok keservet okozott már eddig is hazánk törté­nelmében, csírájában el kell fojtanunk. Törvényes, parla­mentáris eszközökkel rá kell szorítanunk a magyar politikai élet valamennyi képviselőjét arra, hogy tartsa be a de­mokratikus játékszabályokat, s a demagógiát hagyja ott, ahová való, a történelmi lom­tár helyén. Mindenki felelős e cél el­éréséért, s mindenkinek meg kell tenni a maga posztján azt, amit tehet. Ezért fordul a Szocialista Párt Pécs városi elnöksége a helyhatósági választások előtt a városban működő valameny- nyi politikai párthoz és társa­dalmi szervezethez, hogy nyil­vánítsa ki abbéli szándékát, hogy o választási kampány során mellőzi a hasonlóan durva, uszító megnyilvánuláso­kat, és csakis a tisztességes küzdelem demokratikus ver­senyszellemében fog csele­kedni. Ne hagyjuk, hogy eluralkod­jék városunkban és orszá­gunkban a félelem és a poli­tikai demagógia. Kunszt Márta, az MSZP Pécs városi elnöke I Kereszténydemokrata Néppárt Baranya Megyei Szervezetének állásfoglalása A KGST-piacok ellenzői vagyunk! A KDNP Baranya Megyei Szervezete Tiltakozik az egész ország területén működő KGST-piacok ellen, ímert a kül­földi árusok felbecsülhetetlen anyagi 'és erkölcsi kárt okoz­nak úgy a saját, mint a írni hazánknak. Addig, amig hon­fitársaink nehéz körülmények között otthon becsületes mun­kával próbálják a megélheté­sükre valót előteremteni, ad­dig a hazánkban megforduló „ügyeskedők" óriási jövede­lemre tesznek szert. Köztudott, hogy a szovjet, román és len­gyel üzleték egyaránt áru­hiánnyal küzdenek, kereske­delmi mennyiségű árucikk ki­hozatala mindegyik országból tiltott. Hogy ezt a hazánkban árusító „ál turisták" mégis megtehetik, annak oka, hogy o határokon átlépő nagyszá­mú ember vámvizsgálata meg­oldhatatlan. Szegeden és környékén saj­nálatosan az is előfordul, hogy a román állampolgárok húst hoznak át, és hiába má­szik légy a csomagolatlan hú­son, hiába van fertőzésveszély, kedvező ára miatt még így is akad vevő rá. Ez az illegális tevékenység láncreakciót indít meg. A kül­földi árusnak nincs adófizeté­si kötelezettsége, ugyanakkor elütik a tisztességes bevétel­től és adófizetéstől saját ke­reskedőinket. A fékete áruke­reskedelemmel együtt jár a fekete valutakereskedelem is, együttesen felmérhetetlen anyagi kárt okozva amúgy is gyenge lábon álló gazdasá­gunknak. Az S,ólturisták" között szép szómban akadnak kétes visel­kedésű egyének. Közlekedési kultúrájuk alig van, Így szám­talan közúti baleset okozói. Kérjük a kormányt, szerez­zen érvényt a 'jelenleg hatá­lyos jogszabályoknak, és tetes­se meg a lépéseket a „KG5T- piacök" végleges felszámolása érdekében! Egyidejűleg kérjük a lakosságot, hogy 'bojkottól- jók az ország területén műkö­dő feketepiacokat! Tekintettel arra, hogy tud­juk, ezeknek a piacoknak a vásárlóit többnyire nyugdíjasok alkotják, így felkérjük a keres­kedőket, találjanak megoldást a kispénzűek ruhaigényének ellátására, akár oly módon, hogy a gyártótól osztályos árut szereznek 'be, amit a nyugdíjasok nyugdíjszelvényük felmutatása mellett vásárolhat­nak meg. Járominé Zárai Györgyi Politikai Foglyok Szövetsége a megyében a kormánykoalíció pártjait támogatja A Kárpótlási Hivatal fölállí­tásával tagjaink ezirányú ér­deklődését ki szeretnénk elé­gíteni, ezért Pécs, József Atti­la u. 10. számú központunk nagytermében szeptember 6- án, csütörtökön 18 órakor ár. Tütös Sándor előadást tart a munkálatok jelenlegi állásá­ról. Uayanaznap 20 órakor a Várady Antal utcai Vasutas Művelődési Házban új megyei vezetőségünk mutatkozik be, majd ezt követően kerül sor dr. Tütös Sándor második elő­adására. A megyei vezetés tevékeny­ségének középpontjában a regionális központok működé­se áll. Tagjainkat folyamato­san tájékoztatni szeretnénk te­vékenységünkről, a közelgő helyhatósági választásokon kö­vetendő programunkról. Szi­getváron, a Felszabadulás téri volt pártházban szeptember 1- jén délelőtt 9-kor tartunk tá­jékoztatót, amelyre minden környékbeli tagunkat szeretet­tel várurfk. Egy hét múlva, szeptember 8-án délután 3 órai kezdettel mohácsi és környéki tagjaink­nak tartunk gyűlést a mohácsi Pártok Házában, szeretnénk, ha ott is minél nagyobb lét­számban jelennének meg tag­jaink. Területlelelöseink: Pécs és környéke - Sólymos Gyula, Komló és környéke - Dékány József, Mohács és környéke - Berg János, Siklós és környé­ke - Szabó Gyula, Szigetvár és környéke - Szentesi Já- nosné, ' Barcs és környéke - Váradi Gyula. ‘ Fegyveres testületi ügyekben katonai szekciónk az illetékes. Bódis János ezredes, Pucheá János őrnagy és Méder Ferenc százados minden pénteken 9- től 16 óráig várják az illetékes tagjaink és az ilyen ügyekben hozzánk fordulók jelentkezését, intézik ügyeiket. A helyhatósági választások­ra a jelöltjeink névsora össze­állt, a Magyar Demokrata Fórum a Független Kisgazda Párt, illetve a Keresztény- demokrata Néppárt alkotta országos .és helyi koalíció tá­mogatósával indulnak. Kérjük minden tagunkat, hogy ezen koalíció támogatójaként ve­gyen részt a választásokon és fejtsen ki agitációt. A válasz­A Magyar Politikai Foglyok Pécs-Baranya Megyei Szövet­sége az elmúlt év utolsó hó­napjaiban alakult meg. Az­óta egyenletesen fejlődik és jelenleg a legtöbb taggal rendelkező politikai szervezet. A megye legkisebb lakott he­lyein és ismerik, mert mi min­den, sérelmet szenvedett, sors­társunkon segíteni szeretnénk. Mi mindenkit türelmesen meghallgatunk és sokszor az is eltörli a ‘kicsobbanó köny- nyeket, ha nekünk elmondhat­ják régi fájdalmaikat. Termé­szetszerűleg szövetségünk két fáradhatatlan nőtagját illeti a tisztelet és köszönet ezért a dicséretes munkáért, elsősor­ban. özvegy Dickné, Magdi- kánik, akinek a férjét meg­kínozták, sok évi börtönbünte­tésre ítélték az 1956-os forra­dalomban való tevékeny rész­vétel miatt, egyedül nevelte 3 gyermekét. Azt mondják róla, hogy oroszlán módon küzdött azért, hogy gyermekeit tisztes­ségesen felnevelhesse. Nem kisebb érdemei van­tásokka! kapcsolatos célkitűzé­seinket gyűléseinken, illetve a tömegkommunikáció útján tesz- szük közzé. A szeptemberben Pécsett tartandó megyei köz­gyűlésen is szóba kerülnek majd a választások és az azon követendő politikánk. Nagyon fontos a választások előkészí­tése, a választási bizottságok­ban való részvétel. Kérjük tag­jainkat, hogy aktívan kapcso- lódjnák be ebbe a munkába Baranyában - a kormánypár­tok oldalán! PFSZ Baranya Megyei Szervezete vezetősége nak Madudánénak, Annus- kánknak sem. Ö német anya­nyelvű, ahogy szokta monda­ni, mi svábok vagyunk és erre nagyon ibüs-zke. Német nyel­ven társalog sorstársaival. Öt is megfosztották mindenétől, még szülőfaluját is el kellett hagyni. Mindenki ismeri és szereti, mindenkinek készsége­sen segít, még a szomszédos Kisgazda Pártnak is. Magdika a kártalanítási, nyugdíjkiegé­szítő ügyekben hallgatja meg a hozzá fordulókat, míg An- nuska az okmányok rendezé­sével és azok fénymásolásá­val, a hivatali helyiségek rend­ben- és tisztántartásával fog­lalkozik. Közismert, hogy szövetsé­günkben is vannak és voltak kisebb- lagyobb nem kívána­tos események. Ez minden pártban eddig is előfordult. Jelenlegi vezetőségünk azon­ban búja tagságunk bizalmát és mi mindent elkövetünk, hogy ne csalódjanak bennünk, Dr. Berényi István A tagság bízik szövetségünkben Tisztelt pécsi polgárok! Az elmúlt időszakban Pé­csett is jelentősen nőtt az egyre rosszabb körülmények között élő emberek száma. A mostoha gazdasági feltételek kedvezőtlenül érintik a 'létmi­nimum alatt vagy annak kö­zelében élőket. Növekszik azoknak a száma is, akik az ún. gazdasági szerkezetváltás miatt lesznek állástalanok, re­ményvesztették. M'közben nő a városban élő szegények, bajba jutottak és kilátástalan 'helyzetbe sodró­dott emberek száma, úgy vél­jük, a korábban intézménye­sült szociálpolitika a jelen problémák kezelésére, megol­dására képtelen. Az utóbbi időben született és hiányokat pótló állampolgári kezdemé­nyezések önmagukban a ba­jok nagy részének orvoslásá­ra képtelenek. 'Ezért ihat pé­csi, segítő szándékkal létrejött társadalmi szervezet létrehoz­ta az ESÉLYKEREKASZ- T A L T, hogy közösen lépjenek Möl a nehéz 'helyzetű ember­társak érdekében. Egyre több embert érint a munkanélküliség, a kilátásta­lan lakáshelyzet, a 'bizonyta­lanság. Csökken a születések száma, nő az alkoholisták, ká­bítószeresek száma, ugrássze­rűen megnőtt a bűnözés. A családokra 'háruló nehézségek következtében fokozott véde­lemre szorulnak gyermekeink. Megoldatlan az eddig is hát­rányos helyzetű cigányság sorsa. A piacelvűvé váló köz- művelődés egyre inkább hátat fordít az emberközeli kultúrá­nak, képtelen szerepet vállal­ni a szociális problémák egy részének kezelésében. Az Esélykerekasztal alapító szervezetei részt kívánnak ven­ni a leendő városi önkormány­zat szooió'l-, művelődés- és if­júságpolitikájának a kidolgo­zásában és megvalósításában. Képviselőjelölteket állít a vá­ros hátrányos 'helyzetű térsé­geiben az ott lakó és véde­lemre szoruló emberek érde­keinek a képviseletére. A 'kerékasztal tagszervezetei irodákat állítanak fel a város különböző részein, amelyek szeptember 1-jétől az alábbi helyeken érhetők el: Pécs, Tolbuhin út 65. (Kül­város 'Egyesület), kedden 16- 18 között. Telefon: 29-075. Pécs, ANK 'Műv. Ház, Apá­czai Körtér 1. (SZETA), pénte­ken 15—17 ára között. Tele­fon: 41-233 '(Apró A. Zoltán). Pécs, József u. 4. (Cigány Kult. Egyesület), hétfőtől pén­tekig 16-18 ára között. Tele­fon: 25-558. Pécs, Déryné u. 1. (Ifjúsá­gért Egyesület), 'hétfőtől pén­tekig 11—19 óra között. Tele­fon: 25-642. Az Esélykerekasztal alapitó szervezetei: Raoul Wallenberg Egyesület Pécs-baranyai Cso­portja, Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Sze­gényeket Támogató Alap (SZETA) Pécs-baranyai cso­portja, Külváros ’Egyesület, If­júságért Egyesület, Mladost Egyesület. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megyei vezetőinek állásfoglalása A Magyarországi Szociálde­mokrata Párt megyei vezetői­nék fóruma 1990. augusztus 18-án -ülést tartott. Az ülésen Hajdú-Bihar megye kivételével minden megye vezetői részt vettek. Megvitatták a helyha­tósági választásokkal kapcso­latos teendőket. Napirenden 'kívül állásfogla­lást fogalmaztak meg az ún. debreceni platformmal, vala­mint az ún. szociáldemokrata szövetséggel kapcsolatban. Ha­mis az az állítás, miszerint az ún. debreceni platform tíz me­gyét tömörít. A megyei veze­tők egyértelműen kinyilvánítot­ták, hogy tagságuk megbízá­sából ebben senki nem vesz részt. Az ún. szociáldemokrata szö­vetséggel kapcsolatban véle­ményük a következő: Éppen a Magyarországi Szo­ciáldemokrata Párt volt kezde­ményezője a szociáldemokrata erők összefogásának. Ezazon- ban pontosan a lemorzsoló­dott kis csoportok és pártok magatartása miatt hiúsult meg. A Magyarországi Szociál­demokrata Párt több tízezres tagsággal, több száz alapszer­vezettel működik, a nemzet­közi szociáldemokrata mozga­lom egyetlen elismert képvise­lője hazánkban. Éppen ezért történelmi felelőssége tudatá­ban 'kötelessége, hogy vala­mennyi szociáldemokrata erő összefogásáért munkálkodjon. Ez azonban semmi esetre sem jelentheti a szociáldemokrata eszmék feladását vagy eltor­zító sót. Az ún. szociáldemokrata szövetség a . Magyarországi Szociáldemokrata Párt politi­káját ,,jobboldali"-nak bélyeg­zi, tevékenysége kifejezetten a párt szervezeti egységének megbontására irányul. Ennek a szociáldemokrata párt és az ország történelmében már tra­gikus előzményei vannak! A tagsággal nem is rendelkező, ún. szociáldemokrata szövetség színre lépését anakronisztikus­nak tartjuk, melynek valósá­gos célja a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szerve­zeti és morális szétzilálása, o szociáldemokrácia megosztása és elvéreztetése. A ímegyei vezetők fóruma a pártvezetéssel összhangban to­vább folytatja a Magyarorszá­gi Szociáldemokrata Párt hely- hatósági választásokra való felkészülését. PARTÉLET A Magyarországi Szociálde­mokrata Párt Baranya megyei Szervezete 1990. augusztus 31- én 15.0Ó-kor sajtótájékoztatót tart a párt Déryné u. 18. szám alotti helyiségében. * A SZOCDEMEK baranyai szervezete megyei pórtértekez- letet tart szeptember 1. nap­ján a Déryné u. 18-ban, mely­re várja a megye összes SZOCDEM-tagjót és az érdek­lődőket. Felelős kerestetik Azzal azt hiszem, minden­ki egyetért, hogy rendkívüli időket élünk. Szinte minden­ki érzi a jelenlegi helyzet súlyosságát. Minden korosz­tálynak megvannak a maga problémái. A fiatalok nem tudják, lesz-e majd munka­hely o számukra. Az idő­sebbeket a munkanélküliség réme fenyegeti. A nyugdí­jasok nagy többsége szinte máról holnapra él. Feszül­ten és aggodalommal várják a holnapot, a jövőt. A túlélés reménysége mellett az emberek lelkében mintha már a kilátástalan- ság és a félelem lenne úr­rá. Fél a családapa, hogy a vállalat, a munkahely, ahol dolgozik, csődbe jut, felszá­molják, ő pedig munka nél­kül marad. Fél a család­anya, mert mindig nehezebb kijönni a konyhapenzből, és egy 'szép nap teljesen ki­ürül a családi kassza. Enni pedig mindennap kell. Fél a kisnyugdíjas, hogy már lassan a kenyérre meg tejre sem futja a pénzéből. Nem lehet nem odafi­gyelni a rádió, a tv, az új­ságok napi híreire. Szinte minden napra van valami „szenzáció". Sziklaszilárdnak hitt rendszerek omlanak össze a szemünk láttára. Egyik botrány a másikat éri, és ebből hazánk sem kivé­tel. Mit kell vagy egyáltalán, mit lehet tenni nekünk, ma­gyaroknak ebben a rendkí­vüli helyzetben? Egyet min­denképpen tudomásul kell venni. Túlélésre csak akkor lehet esélyünk, ha a békét, az ország békéjét meg tud­juk őrizni. Végzetes hiba lenne, ha nem okulnánk a múltban el­követett hibáinkból. Ha az ország szabadon megválasz­tott vezetői most nem tud; nak egymással szót érteni, akkor megint csak elbu­kunk, mint a történelmünk folyamán már annyiszor. A múft hibáin kár siránkozni, azon már úgysem változtat­hatunk. A jövőnk pedig olyan lesz, amilyenre most formáljuk. Az idővel nem lehet ver­senyt futni, úgyis az idő lesz a győztes. Amit ma jelennek mondunk, az már holnap a múlt. Ezen senki nem tud változtatni. Egyet viszont meg kell tenni min­denkinek, okulni kell a múltban elkövetett hibákból. Akárhogy nézzük is, az elmúlt negyven egynéhány évet, sokat szenvedett ez a nép. Annak is azért valami okának kell lennie, hogy most,» 1990-ben a csőd szé­lére jutott az ország. Mond­juk mór ki végre, nevezzük nevén a gyereket, ki vagy kik az okai, hogy idáig ju­tottunk? Nagy János eszter­gályos? Kovács József bá­nyász? Kiss Péter szabó? Varga Péter orvos? Szabó lloba ápolónő? Nem hiszem. Ök csak dolgoztak és dol­goznak egyre többet. Vala­hol máshol kell keresni a bajok gyökerét, keresni a felelősöket. Isten mentsen meg attól, hogy újra legye­nek koncepciós perek, hogy újra túlórázni kelljen a hó­hérnak, hogy újra legyenek jeltelen sírok. De igenis, vonják felelősségre azokat, akik az országot ilyen hely­zetbe juttatták. Ha ez nem történik meg, akkor itt soha nem lesz igazi kibontako­zás, soha nem lesz igazi béke, soha nem lesz igazi megnyugvás. Molnár F. nyugdíjas

Next

/
Oldalképek
Tartalom