Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-25 / 142. szám

e űj Dunántúli napló 1990. augusztus 25., szombat halalzona? A rádió 168 óra című műsorából értesülhe­tett a közvélemény ar­ról, hogy a 70-es évek második felében az orenburgi gázvezeték építésén dolgozók közül néhány évvel később sokan „furcsa" beteg­ség következtében el­hunytak, jó néhányon pedig tartósan egész­ségkárosodtak lettek. Nem sokkal később fel­hívás jelent meg a tele­vízióban és a napila­pokban, melyben kérték azokat az embereket, akik abban az időben ott dolgoztak, hogy je­lentkezzenek orvosi vizs­gálatra. Az orenburgi gázvezeték építésén Ba­ranya megyéből is vol­tak munkások. Sugárforrás vagy vegyszerek okozták a meg­betegedéseket? Az orenburgi gázvezeték építésén Baranyából is dolgoztak - Egyelőre csak sejtések vannak... - Kezdődik az egészségügyi vizsgálat Grász Ádám, az 5-ös számú ÉPFU Vállalaton keresztül jelentkezett a külföldi mun­kára. s mint karosszéria­lakatos. 1978. szeptember 8-tól 1979 őszéig dolgozott Bogorodcsányban. Az utolsó hónapokban a VEGYÉPSZER alkalmazásában állt.- Mit szólt ohhoz, miután megtudta, hogy hányon hal­tak meg rákban azok közül, okik Bogorodcsány környé­kén ténykedtek?- Hát, nemigen kaptam levegőt, még most is azt mondom, szinte hihetetlen az egész. Persze tudom, a tények bizonyítanak . . . Saj­nos !- Milyenek voltak a kinti munkakörülmények?- Azt nem lehet mondani, hogy rosszak, legalábbis ami az ÉPFU javitóműhelyét illeti. Mindennap kijártunk az ellátás megfelelő volt.- Mennyit kerestek?- Ha jól emlékszem, olyan 280 rubel körül ha­vonta, s ehhez itthon kap­tunk még 15-18 000 forin­tot.- Nyilván ez vonzotta az embereket.- Naná, nem is a világot látni akarás.- Volt orvosi vizsgálat?- Amikor kimentünk, igen, de ott már nem. Csak azok­nak, akik jelentkeztek, hogy valamilyen bajuk van.- önnek nem volt semmi?- Nem.- 5 azóta?- Néha gyomorgörcseim vannak, s megy a hasam.- Nem lél attól, hogy valamilyen károsodást szen­vedett a szervezete?- Oehogyisnem, nagyon is, ügy, hogy szeretnék mi­nél előbb elmenni árra a vizsgálatra. Néhányon a kint dolgozók közül már összeálltunk, s együtt je­lentkezünk azon a címen, amit a tévében is mutattak. Tudja, hogy mi a legszo­morúbb az egészben? Az, hogy eddig hallgattok er­ről . . . Őrá Mázsa Szabolcs or- vosszakertő, o 168 óra című iapban elmondta: ,,Meg kellett állapítanom. hogy sajnos nagyon súlyos árta­lomról van szó: egyértelmű­én környezeti ártalomra kell gondolni. Kénúai vagy vo­lt milyen radiológiai árta­lomról lehet szó." Mázsa doktor a későbbiekben azt válaszolja, hogy „60-80 ha­lott már bizonyítható, és a többségük halálának oka: gégerák és hörgőrók". Azt azonban nem tudják, hogy valamilyen sugárforrás okozta-e, vagy pedig ka­tonai jellegű vegyszereknek a környezetbe jutása. De mint az interjúból kiderült, azok, akik még tünetmente­sek, vagy akik a kezdeti stádiumban vannak, nagy valószínűséggel gyógyítható- ak lehetnek. ■A 'népjóléti minisztériumi államtitkár dr. Sinka Gá­bort, az Országos üzem­orvosi Bizottság elnökét bíz­ta meg annak a teámnak a vezetésével, mely kivizsgál­ja a jelentkező embereket. Az Esztergomban élő főor­vossal telefonon sikerült be­szélnem.- Hányán jelentkeztek ed­dig?- Pontos számot nem tudok mondani, de nem sokan. Inkább az érdeklő­dök vannak többen. Kérem, hogy az újságban tegye közzé a címet, mert talán ezzel is segíthetünk a je­lentkezőknek: Labor Mű­szeripari Müvek, Esztergom, 2500, Schweidel utca 50. Kérjük, hogy azok, akik 1975 és 1979 között kint dol­goztak, feltétlenül írjanak!- A vizsgálatot Eszter­gomban tartják?- Nem, Budapesten.- Mit csinálnak?- Ugye nem haragszik meg, ha nem sorolom el, de egyebek közt labort, röntgent, ultrahangot. . . Amennyiben szükséges lesz, úgy konzultánsokat is be­vonunk.- Azt lehet sejteni, hogy milyen ártalom érte a kint dolgozókat?- Sejteni igen, de tudni nem.- Elárulná?- Nem, mert hipotézisek­re nem lehet támaszkodni, éppen azért végezzük el a vizsgálatokat.- A vizsgálatok eredmé­nyéről mikor tud beszámol­ni?- Októberben minden­képpen szeretnénk tájékoz­tatni a közvéleményt, s ter­mészetesen az érdekelteket. Baranyából, az ÉPFU-tól 95-en voltak az orenburgi gázvezeték építésén, melyből mintegy ötvenen Bogorod­csányban. Közöttük Vonyó János, az 5-ös ÉPFU osz­tályvezetője, aki akkor kar­bantartóként tevékenykedett szovjetföldön.- Az első csoport 1975- ben, az utolsó 1978-ban ment ki az orenburgi épít­kezésre', cégünk jellegénél fogva elsősorban gépkocsi- vezetők és karbantartók.- Ont is meglepte a mostani bejelentés . . .?- Megmondom őszintén, nagyon! A rádióműsor, ugye szombaton volt, másnap, te­hát vasárnap reggel telefo­non hírláncszerűen futott végig közöttünk, akik abban az időben kint voltunk, hogy mit hallottunk.- Van tudomása arról, hogy valamelyik kollégája elhunyt?- Az újságban láttam egy névsort, ott a második ÉPFU-s volt, de nem bara­nyai. Arról azonban közvet­lenül hallottam, hogy az egyik gépkoésivezető hirte­len rosszul lett, utána hó­napokig ápolták, majd rok­kantsági nyugdíjba tették. De értesültem olyanról is, hogy néhány embernek kopik az ujján o bőr, mo- gas a vérnyomása . . .- S ön hogy van?- Semmi különösebbet nem érzek, de mindenkép­pen szeretném kivizsgáltatni magam. Már szervezzük is a csoportot, megkeressük azokat is, akik már nem dolgoznak az ÉPFU-nál, hogy ne kelljen külön je­lentkeznie mindenkinek.- Az egyik munkás olyat mesélt, hogy egy nap alatt tízszeresére nőtt a répa le­vele, meg a szúnyogoknak 15-18 centiméter fesztávol­ságú volt a szárnyuk . . .- Az igoz. hogy a répa­levelek sokkal nagyobbak voltak a megszokottnál, de hogy egy nap alatt nőttek volna meg? Ez nem igaz. mint ahogy az óriás szú­nyogok sem. Kár ilyenekei mondani, mert ez a dolog sokkal szomorúbb annál, minthogy komolytalanná te­gyük. Roszprim Nándor Az Ágoston téri szociális otthon szinte minden szobája zsúfolt Ostromlott pécsi szociális otthonok Ha holnap átadnának Pé­csett egy 150 személyes -szoci­ális otthont, azonnal megtel­ne. Jelenleg több, mint két­százan várakoznak a beju­tásra. De új otthon nem nyí­lik, jelenleg nem is épül. A 80-as évek derekán átadott Malomvölgyi útiban pedig már pótágyakat raknak a szobákba. Szinte nincs olyan nap, hogy ne érkezzen új fel­vételi kérelem, vagy ne ér­deklődnének a bejutásra vá­rakozók.- Az első, 150 személyes épületbe 1986-ban költöztünk be, az akkori 300 várakozó fe­lét tudtuk fogadni -, mondja Czike Zoltán igazgató. - A második, ugyancsak 150 sze­mélyes épület elkészültéig két év telt el. Egyre több lett a várakozó. Ideig-óráig és csak annyiban éreztük a második épület hatását, hogy nem na­ponta érdeklődtek a sorbán- állók. Pécsett ma 265-en várják a szociális otthoni beutalást, hallottuk Sziklai Lászlónétól, a városi tanács egészségügyi osztályának csoportvezetőjé­től. Nagyon kevesen vannak, akik más településen lévő in­tézetbe is elmennének, hisz köti őket a rokonság, az is­merősök köre, a város szere- tete. A gondot csak növeli, hogy többségük, csaknem nyolcvan százalékuk már ágy­hoz kötött . . . Pontosan nem tudni, hogy miért -, talán, mert még új­nak számít, talán mert nem nagyok a szobák -, a leg­többen a Malomvölgyi úti ott­honba szeretnének bejutni. A két épület eleve 30 pótággyal indult, vagyis a hivatalos lét­száma 330 fő, de 3—5 pótágy ra ezen felül is folyamatosan szükség van.- Vannak olyan idős em­berek, akiknek egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy nem tudjuk fogadni őket — mond­ja Rozsár Csabáné fönővér, mert olyan állapotban vannak, hogy otthon nem maradhat­nak, nincs, aki iájuk nézzen. Ezért kellenek a pótágyak. Őket nem számítva, jelenleg 45 olyan várakozónk van, akiknek már ideküldték a je­lentkezési lapját. Egy sincs köztük, olyan, akinek a kérel­me ne lenne indokolt. Leg­jobb esetben csak két-három hónapot kell várniuk ozoknak. akiknek nagyon szükséges o bekerülés. Aki egy kicsit még bírja magát, jobb állapotban van, azt további türelemre kérjük. A legtöbb idős ember a súlyosan megromlott egészsé­gi állapota, vagy az ember­séges családi kapcsolatok hiá nya miatt kerül szociális ott­honba. Akár egyik, akár a másik c meghatározó —, vagy éppen a kettő együtt - na gyón nehezen viselik a vára­kozást. Részben ezért láto­gatják őket az otthon nővé­rei, az úgynevezett előgondo- zás keretében. Egy ilyen előgondozási út ra kísértük el a főnővért és helyettesét, Gutheil Istvánnét. Először egy szigeti városrészi udvari lakás ajtaján kopog­tattunk. A nővérek már isme­rősként, hisz többször meg­fordultak annál az idős férfi­nél, akit most is keresünk, mivel hosszú idő óta beteges­kedik, s akit a nála 10 év­vel idősebb élettársa már egy­re nehezebben tud ápolni. A nővérek nem kis meglepeté­sére csak az élettársat talál­juk otthon.- Elvitte a testvére, hogy egy kicsit felerősítse — magya­rázza az idős asszony és mentegetőzve hozzáteszi: én is nagyon beteg vagyok, ráadá­sul leestem az ágyról, alig tudok mozogni. Mondaná tovább, de a fő­nővér, udvariasan, célratörő­en közbeszól: megértjük a helyzetét, akkor mi fogadjuk X. bácsit, de tudnunk kell, hogy be akar-e jönni.- Hát hogyne, biztos, hogy bemegy, mit is csinálna itt­hon, már csak ötven kiló, nem tud mozogni és én sem tu­dom megápolni. Egy belvárosi lakásban élő, idős, beteges házaspár szinte menekülne a szociális otthon­ba. Nem értik, mi zajlik ma az országban és azt sem, hogy lettek mára ők is, mint volt MSZMP-tagok, minden baj okozói.- Az otthonban több olyan idős ember él, akik az 50-es évek sérelmeit cipelve, ma is lelki betegek - mondja a fő­nővér. - Mostanában, az új jelentkezők között pedig olya­nokkal találkozunk, akiket napjaink változása visel meg annyira, hogy nem tudják fel­dolgozni. Az Ágoston téri Átmeneti Szociális Otthonban is többen várakoznak végleges elhelye­zésre. Három évvel ezelőtt még idősek klubjaként műkö­dött ez a szociális intézet, de kevesen jártak ide. Azóta, hogy átmeneti otthon lett, foglalt mind a 34 ágy. — Vannak, akik egy évvel ezelőtt jöttek - mondja Re- ichné Farkas Zsuzsa főnővér. A pécsi szociális otthonok nem tudják őket fogadni, mi pedig azokat nem tudjuk el­helyezni, akiknek egyik nap­ról a másikra lenne szükségük a folyamatos gondoskodásra. Vagyis az átmenetit nyu­godtan törölhetnék a nevük­ből és maradhatna a szo­ciális otthon. Csakhogy ez az épület kicsi, a két-, három­ágyas szobák úgyszintén. Az egyetlen olyan látnivaló, ami­nek hirtelenjében örülni tud az ember az, hogy meglepően fiatal ápolónők is forgolód­nak az ágyak körül. Mint ki­derül, vendégmunkások. Az idősek klubjaiból kölcsönkért gondozónők, ápolónők, váltják itt egymást, mert nincs elég dolgozójuk. Nem lehet cso­dálkozni, azon, hogy nem szí­vesen jönnek ide a szakkép­zett, lelkiismeretes nővérek. A munka nehéz, a látvány le­hangoló, a fizetés kevés. Az egyik, szintén szociális otthoni elhelyezésre várakozó bácsi mereven maga elé néz, nem reagál a kérdésekre, nem le­het vele kapcsolatot teremte­ni. Súlyos beteg, meggyógyí­tani nem lehet, gondos ápo­lásra van szüksége. Ha be­kerül a Malomvölgyi úti ott­honba, biztos a fekvő osz­tályra viszik. Oda, ahol kez­detben 70-en voltak, ma pe­dig 150-en vannak. A másik szobában egy 72 éves asszony hálásan nyugtázza a látoga­tást, o puszta tényt, hogy nem feledkeztek meg róla, s mi­helyt lesz hely, bemehet az otthonba. Neki ez a legfonto­sabb célja, a legjobban óhaj­tott vágya, ezt akarja elérni. A másik ágyon egy finom vonású, hatvanegynéhányéves asszony figyeli a beszélgetést. Egyre párásabb a szeme. Ö még „csak" fél éve van itt, tudja, hogy várnia kell. Akkor is, most is úgy érzem, mon­dani kellett volna neki vala­mit. De mit?! A malomvölgyi úti szociális otthonban fodrászhelyiséget is ki­alakítottak az itt lakóknak Szundi György felvételei Török Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom