Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-07 / 94. szám
1990. július 7., szombat üi Dunántúli napló 7 Lesznek-e elbocsátások? H csőd szélén? A vonatoknak pedig menni kellene! újították a siófoki és a fonyó- di vasútállomást, több helyen átépítették a pályákat, korszerűsítik a belső hírközlési rendszerüket . . . Milyen a vasutasok anyagi megbecsülése? — Idén 16 százalékos béremelést tudnak végrehajtani, az egy főre jutó igazgatósági átlagjövedelem évente 120 056 bruttóban, de nagy a szóródás: a legalacsonyabb fizetés 5190 forint, a legmagasabb 37 500.- Az ön véleménye szerint terheli felelősség a MÁV korábbi irányitóit, hogy ilyen helyzetbe jutott a vasút?- Nem! Több évtizede dolgozom a MÁV-nál, így tapasztalhattam azokat az erőfeszítéseket, amiket a vasút érdekében tettek azok, akik irányító posztokon voltak. A korábbi kormányok azonban figyelmen kívül hagyták a kéréseket, majd a segélykiáltásokat, a pénzt másra fordították. Azt azonban el kell mondanom, a 70-es évek második felében és a 80-as évek elején fejlődött a MÁV, csak nem olyan mértékben, amilyenre szükség lett volna. A kormányváltozás után jó jelként értékelik, hogy a minisztériumba több vasutast akarnak bevinni — a miniszter is a GySEV-nél dolgozott —, de lényeges változást egyelőre nem éreznek. Úgy tűnik számukra, mintha megállt volna az élet, a fásultság jelei mutatkoznak. A vezérigazgatóságon is kivárnak, a napi posta, amit küldenek, a minimálisra csökkent. . . Hogy milyen jövőt prognosztizál a MÁV-nak? Vasútra szükség lesz! Abban reménykedik, hogy az új kormányzat nem halogatja tovább az általános közlekedési koncepció kialakítását, melyben a MÁV súlyának megfelelő helyre kerül. Roszprim Nándor Fotó: Horváth Barna Bőven akad javítani való a személyszállitó szerelvényeken Azt mondják, egy ország gazdasági erejének hű tükre, milyen állapotban van a vasút. Egy közelmúltban készült felmérés szerint a MÁV-nak 200 milliárd (!) forintra lenne szüksége ahhoz, hogy a magyar vasúthálózat elérje az európai színvonalat. Milyen helyzetben van a MÄV, hogyan képes megfelelni az elvárásoknak, mi várható a jövőben? Fényes József, a Pécsi Vas- útigazgatóság vezetője elmondta: most már nerrf áltathatják magukat, a fejlesztések ellenére annyira leromlott a MÁV helyzete, hogy majdnem a csőd szélén állnak. Az anyagi lehetőségeik egyre korlátozottabbak, a fenntartásra fordítható összegek évek óta csökkennek. Az igazgatóságnak 4,5 milliárd forint az éves fenntartási költsége, de ebből már elvettek 71 milliót. Ez azt jelenti, hogy a járművek — mozdonyok, személykocsik, vagonok — állapota rohamosan romlik, s kénytelenek olyan megoldásokra, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak. Példáid a dízelmozdonyokat csak úgy tudják üzemeltetni, hogy egy-két qépet félreállítanak, kiszerelik belőlük a szükséges alkatrészeket, s átteszik másokba. Egyszerűen képtelenek új alkatrészeket venni I — Elkeserítő látvány, milyen rossz állapotban levő személyszállító kocsik és tehervagonok járnak. —’ A javulásnak egyelőre a reménye sincs meg! A vagonok átlagéletkora 24 év, ami azt is jelenti, fennáll annak a veszélye, hogy kiszorulunk a nemzetközi forgalomból. Előjelként foghatjuk fel, hogy igazgatóságunk területén jelenleg 800 vagon vár átadásra, 90 átrakásra a magyar- jugoszláv határon.- Úgy tudom, a vállalatok, gyárak visszafogott termelése miatt kevesebb a MÁV munkája. — Sajnos, annyira kevés a szállítandó áru, hogy minden rendelést szinte azonnal teljesítünk. A tíz évvel ezelőtti helyzethez képest 20-25 százalékkal csökkent az igény, június 26-án például csupán 82 százalékos volt az igazgatóságunk szállítási teljesítménye. Ez azt jelenti, hogy csökkennek a bevételeink, s mivel az állami támogatás is éppenhogy csak csordogál, a gondjaink mind nagyobbak lesznek. Hozzá kell tennem azonban, hogy az óriási problémáink ellenére is kiemelten kezeljük a személyszállítást, valamint a biztonságot. A vasútigazgató hangsúlyozta, attól nem kell tartanunk, hogy a fővonalakon ritkábban járnak a vonatok, sőt a menetrendszerűséget is javítani szeretnék, de a mellékvonalakon, melyeken dízelüzemű a vontatás, s egyre gyakoribbak a meghibásodások, számítani lehet késésekre, sőt néhány vonalon előbb-utóbb a vonatok számát is kénytelenek lesznek csökkenteni.- Ha ennyire rossz a helyzet, akkor nyilván sok vasutasra nem lesz szükség. Várhatók elbocsátások?- Ahhoz, hogy csökkentsük a létszámot, a belső utasítások rendszerét kell megváltoztatnunk. Ahol mindenképpen csökkentés szükséges, az az adminisztrációs terület. Ezenkívül olyan szervezetek jöttek létre a nyolcvanas években, melyekre manapság már nincs szükség, ezek felszámolását én személy szerint is szorgalmazom. Példaként hozta fel, Magyarországon csak a három Abaliget közelében levő alagutat őrzik, ahol 40 embert foglalkoztatnak. Teljesen indokolatlanul, ezeket az embereket ugyanis hatékonyabban alkalmazhatnák az áruvédelemnél, amit a lopások szükségessé is tesznek. De mai formájában néhány üzemfőnökség léte is megkérdőjelezhető. Bár a vasúti járműveknél nagyok a problémák, az infrastruktúra, ha visszafogottan is, de fejlődött. Tovább folytatódik a villamosítás, teljesen fel Rakják a vagonokat a pécsi főpályaudvaron A hatékony érdekvédelemre még sokáig szükség lesz Szoba kiadó! Albérlők a Szakszervezetek Házában Átszervezés után önfenntartás Tele van a ház. Az új 'bérlők ugyan még nem ismerik egymást igazán, de kapcsolatuk máris jó, hiszen céljaik, ötleteik hasonlóak. Mint ahogy nem állnak távol a főbérlőtől sem, aki jó háziasszony módjára látja el feladatát: a bérlőktől beszedi a pénzt, ebből él, közben saját útjait járja. Ezen az úton pedig az eddig megtett javítgatások mellett is van még mit egyengetni. A főbérlő — a szakszervezet — tavaly ugyanis gyökeres átszervezésen esett át. A pécsi, Szalai András úti, nagy 'kék épület fele azóta szak- szervezetek háza néven működik, negyedannyi dolgozóval, és egészen új feladatokkal. A leépítés miatt felszabaduló helyiségeket a szakszervezet munkájához valami módon kapcsolódó intézményéknek adták ki. fgy került a házba vendégként a társadalombiztosítási igazgatóság egy osztálya, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Hivatal baranyai kirendeltsége, a Sztáv Sza'kstúdium, egy környezet- és munkavédelmi kft., de még egy utazási iroda is. A szak- szervezet megmaradt része átszerveződött, ágazati szakszervezetek formájában működik tovább. A szakmai érdekvédelmi felállások teljesen önállóak, felülről csak a munka összefogásához szükséges koordinálás folyik. A szakszervezetek háza továbbra is az országos szervezet kezelésében maradt, de saját magukat kell fenntartaniuk. Ezért a bérlőktől beszedett pénzen kívül különféle akciók szervezéséből élnek. — A szakszervezetekre most is és még nagyon sokáig szükség lesz - vélekedett Med- vetzky Antal, az egy éve kinevezett képviseletvezető. — Azelőtt túl sok feladatot róttak ránk, olyat is, ami talán nem a szakszervezet dolga lett volna. Most azonban konkrét segítséget tudunk nyújtani a dolgozóknak, ellátva ezzel alapvető feladatunkat: az érdekképviseletet. Mintaértékű ebben számunkra a nyugat-európai szakszervezeti munka. Sokat tanulunk az NSZK, osztrák, svéd, finn, olasz és francia szakemberektől. Előadásaik segítséget nyújtanak a korszerű piacgazdasági körülmények közötti működéshez, és a számunkra új feladatok megoldásához. Ilyenek például a munka feltételeit szabályzó, Nyugat-Eu- rópában legfontosabb feladatként kezelt kollektív szerződés létrehozása, vagy foglalkoztatáspolitikai kérdések. Pataki V. Hol tart a privatizáció ? Magánügyek Fogynak az IBUSZ részvényei. A névértéknél jóval drágábban kínált, s esetenként még annál is magasabb áron elkelt értékpapírok példája látványosan bizonyítja, hogy ha egy jól működő céget akarnak magánkézbe adni, rohamléptekben kerül elő az otthon tartott vagy telekbe, aranyba, képekbe fektetett magántőke. Érdemes tehát pályázni rá - a jó üzlet reményében vélhetően sokan hajlandóak vállalni a vállalkozás kockázatát. Államtalanítás A legjobb esélyekkel az előprivatizációként emlegetett akció indul, amelynek során a vendéglátóipar, a kereskedelem, a szolgáltatások kerülhetnek magántulajdonba. A kormányprogram ezt tekinti az első lépések egyikének valószínűleg azért, mert itt várható a leggyorsabban elérhető legnagyobb haszon. Hagyományai is vannak ezekben a szakmákban a magánvállalkozásnak; a gombamódra szaporodó szerződéses üzletekben például igen sok tapasztalatot lehetett szerezni, ami az új tulajdonost átsegítheti a kezdeti buktatókon. S van még egy szempont, ami a kis üzletek maszekosítása mellett szól: az, hogy ehhez kell viszonylag a legkevesebb tőke. Ez máris felveti a privatizációval kapcsolatos első fontos kérdést: vajon miből történhet a maszekositás? A válasz első látásra egyszerű: a magánpénzek mellett hitelekből. Készül is a támogató hitelkonstrukció, ami kedvező kamatokat ígér a leendő boltosoknak, kocsmá- rosoknak. A kiskereskedelem, a vendéglátás, a szolgáltatások esetében alkalmazott megoldás már nem biztos, hogy elegendő az iparban is. De hogy mi a jó módszer az iparban, arra egyelőre nincsenek tapasztalataink. Részben azért nincsenek, mert az eddig végbement spontán privatizációnak nevezett folyamatok során legnagyobb arányban nem privatizáció, inkább csak államtalanítás történt: vállalatok és bankok szereztek tulajdont más vállalatok és bankok vagyonából. Másfelől pedig nem a polgárosodás, a kisbefektetők tulajdonszerzése játszotta a főszerepet, hanem inkább a külföldi tőke nagyobb részesedése. Jó ár és elkótyavetyélés Mit tekinthetünk jó árnak, s mit az állami vagyon elkótyavetyélésének? A kérdést nemcsak azért nehéz megválaszolni, mert nincs reális mérce a vagyon értékelésére, hanem azért is, mert nincs igazi viszonyítási alap. Miközben ugyanis elkezdődött, s lendületesen folytatódott a vállalatok privatizálása, jó néhány elvi kérdés tisztázatlan maradt. Jó ideig nem dőlt például el, hogy milyen mértékű és ütemű legyen a privatizálás. A gyors lépések a magánvállalkozók erőteljesebb támogatását, gyorsabb gazdagodást, másfelől viszont a sok magán- tulajdonos megjelenése a vállalatoknál racionálisabb munkaszervezést, tehát esetenként munkanélküliséget - azaz növekvő társadalmi feszültségeket jelent. Viszont a gazdaság fejlődése mégiscsak a gyors lépéseket kívánná meg - hogy mihamarabb kihasználhassuk azt a lendületet, amit a magán- tulajdon elterjedése jelenthet. A gyors privatizáció azonban másfajta áldozatokat is kíván: nehéz helyzetben levő vállalatokat gyorsan eladni nyilvánvalóan csak olcsóbban lehet, mint ha van idő és mód először rendbetenni, s csak utána értékesíteni az adott vállalatot. A vagyon elkótyavetyélésével kapcsolatos vádaknak van még egy nagyon is gyakorlati magyarázata: a menedzserekkel szembeni bizalmatlanság. Nem csupán az a baj, hogy egy vállalatnál alacsony befektetéssel szerezhet a külföldi cég részesedést, hanem az is, hogy ennek révén megmarad pozíciójában az igazgató, tehát a korábbi hatalmát át tudja menteni. Ez a bizalmatlanság azután számos más területen is konfliktusokat okoz. Újra és újra felvetődik az az ötlet, hogy újra kellene választani valameny- nyi menedzsert. Bár a kormányprogram nem teszi kötelezővé pályázat kiírását a vállalati tanácsoknak, ajánlja, hogy a régi igazgatót erősítse meg az újjáválasztott vállalati tanács — már ahol az egyáltalán megmarad. Nem tagadva persze, hogy vannak vállalatok élén alkalmatlan vezetők, akiket valóban célszerű volna lecserélni, egy ilyen akció többet árthat, mint használ. A menedzserek elbizonytalanodása ugyanis könnyen a gazdaság szétzilálódásával járhat. Célszerűbb volna tehát a menedzserek megméretését a piacra bízni, s ösz- szekapcsolva a privatizációval, inkább későbbre tolni. Sokan nem tudják elfogadni ezt az érvelést, mondván, a pártállamban kompromittálódott menedzsmentnek el keíl tűnnie. Mégis - és ezt is sokan állítják — a lassúbb cserélődés, illetve az alkalmazkodni képes vezetők átmentése nem túl nagy ár azért, hogy az állami tulajdonnak mind nagyobb hányada kerüljön magánkézbe. Decentralizálás A legtöbb vita, □ legnagyobb bizonytalanság abban a kérdésben van, hogy mi legyen azzal a 40-50 nagy- vállalattal, amelyik az ipari termelés jelentős részét adja, s amely éppen ezért jó eséllyel tudta mind ez idáig megőrizni önmagát minél kevesebb változással. Helyzetük mostanában jelentősen megváltozik. A nagyvállalatok egy nem csekély része alól ugyanis éppen ezekben a hetekben-hónapokban húzza ki a talajt a csökkenő szovjet export. Mind több — főleg gépipari — üzem kerül olyan helyzetbe, hogy már nem csupán jövedelmezőségi problémái vannak, amelyeket — bár a kormánynak ez nem áll szándéká- ban - támogatással meg lehetne oldani, hanem azzal a problémával kerülnek szembe, hogy termékeik egyszerűen nem, találnak vevőre. A különböző szakértői nyilatkozatokból úgy tűnik, ha sorsuk rendezésére az alkalmazandó technika nem Is alakult ki, a változások iránya már kezd körvonalazódni. Olyan megoldásokra törekszik a kormány, mint például a nagyvállalatok decentralizálása, s részlegenként! értékesítése, a csődhelyzetbe kerülő vállalatok felszámolására és privatizálására csőd-holding létrehozása, az alkalmazotti részvények elveinek alkalmazása, s esetenként néhány jó vállalatnak az IBUSZ-éhoz hasonló, kisbefektetők bevonásával történő privatizálása. Kozma Judit
