Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-19 / 106. szám
2 aj Dunántúli napló 1990. július 19., csütörtök Antall József hazaérkezett Brüsszelből (Folytatás az 1. oldalról) további menetrendjét. Mi ezt 1995-re, illetve 1995-től a lehető legrövidebb időn belül szeretnénk elérni — hangsúlyozta a kormányfő. Antall József jelentősnek nevezte a Phare-programmal kapcsolatos eszmecserét. E program keretében a 24 fejlett tőkésország támogatást nyújt Magyarország és Lengyelország reformjaihoz, és legutóbb elhatározták más országokra való kiterjesztését is. Brüsszeli látogatásának másik meghatározó elemeként jellemezte a NATO-nál tett történelmi látogatását, utalva arra, hogy ő volt az első kormányfő Közép-Kelet-Európa országaiból, aki felkereste az Atlanti Szövetség főtitkárát a szervezet székhelyén. A belga vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről szólva a miniszterelnök kiemelte a szociálpolitika témakörét, az ezzel kapcsolatban kibontakozó együttműködést, az átképzési programhoz kilátásba helyezett belga segítséget, örvendetesnek minősítette a vízumkérdésben kifejtett új belga álláspontot és kifejezte reményét, hogy Hollandia és Luxemburg is el fogja fogadni azt — Így megszűnne a vízumkényszer a Benelux-orszá- gokban a három hónapnál rövidebb látogatásokra. Sevardnadze és Baker tanácskozása Párizsban Az Egyesült Államok a továbbiakban nem támogatja a Szihanuk-féle kambodzsai ellenzéki koalíciót és tárgyalásokat kezdeményez Vietnammal a kambodzsai helyzet és az államközi kapcsolatok megvitatására. Ezt James Baker amerikai külügyminiszter közölte Eduard Sevardnadzéval, szovjet kollegájával szerdán Párizsban az amerikai nagyvörös khmerek erőteljesen folytatják hadműveleteiket és átveszik a hatalmat a kormány- ellenes koalícióban. Amerikai részről eddig sem nyújtottak formális támogatást a vörös khmereknek, hanem a koalíció másik két, Norodom Szi- hanu'k, illetve Son Sann által vezetett csoportját támogatták. A kambodzsai politika felülvizsgálatát a kongresszusban PÁRIZS: Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, aki a 2-1 4 tárgyalássorozatra érkezett a francia fővárosba, július 18- án találkozott és megbeszélést folytatott amerikai kollegájával, James Bakerrel követségen megtartott több mint kétórás tárgyalásukon. A két miniszter egyébként, Sevardnadze közlése szerint, •főként az európai kérdésekkel foglalkozott, de az eredetileg ötórásra tervezett megbeszélést le kellett rövidíteni, mivel a szovjet minisztert Mitterrand francia elnök fogadta. A miniszterek megegyeztek abban, •hogy a tárgyalást augusztus elsején a szibériai Irkutszkban folytatják. Baker ebben az időpontban Indonéziában az ASEAN-államok képviselőivel találkozik. Baker az újságíróknak elmondotta: az amerikai döntést két tényező magyarázza. Egyrészt Vietnam valóban kivonta csapatait Kambodzsából, s ezzel megszűnt a legfőbb oka annak, hogy az amerikai fél nem kívánt tárgyalni vele, másrészt Washington szerint az a veszély fenyeget, hogy a VIZŰM nélkül spanyol tengerparti apartmanok 5,- DEM -f 130 Ft/fS/ nap ártól. Jelentkezés: LENAU REISEN, Jókai tér 2. (Hild-udvar) Telefon: 32-940. ^ & jelenlevő politikusok sürgették. A külügyminiszter most azt mondotta, hogy Kambodzsában folytatódik a vérontás, ismét sokan halnak meg a vörös khmerek támadásai következtében. Ezért Washington az Egyesült Nemzetek Szervezetében nem támogatja tovább a kormányellenes koalíciót és egyéb támogatást sem nyújt számára. A két külügyminiszter a 2 plusz 4 tárgyalásokon vett részt kedden a francia fővárosban. Szerdai megbeszélésükön folytatták az ezzel kapcsolatos eszmecserét. Szó volt a német egyesítésről, valamint a hagyományos fegyveres erők csökkentéséről is, az amerikai fél azonban ezekről a tárgyalásokról nem adott részletesebb tájékoztatást. Sevardnadze igen jónak és hasznosnak minősítette az amerikai külügyminiszterrel folytatott eszmecserét. A MAGYAR AUTÓKLUB Baranya Megyei Szervezete korlátozott számban még elfogad jelentkezéseket a korábban meghirdetett útjára a családi kirándulás a Bécs melletti bevásárló központba és a Safari-parkba. Jelentkezés: Magyar Autóklub Baranya Megyei Szervezete, Pécs, Sallai u. 22. Manfred Wörner NATO-fötitkár július 18-án Brüsszelben, az atlanti szövetség székhelyén fogadta Antall József miniszterelnököt Kirgiz—lizbég összecsapások Leváltották a kerületi tanács elnökét Újabb négy halálos áldozatot követeltek a kirgiz és uz üzbég lakosság összecsapásai Os város körzetében az eltelt huszonnégy órában. A verekedésekben százan sebesültek meg. A TASZSZ szerdai jelentése szerint így 204-re emelkedett a Kirgíziában hat héttel ezelőtt kirobbant nacionalista villongások halálos áldozatainak száma. A kirgíziai Os város körzetében csaknem félmillió üzbég él. Osban, Uzgenyben és más városokban a rendkívüli állapot rendelkezései ellenére nem akarnak szűnni a tömeg- verekedések. A településeken szinte folyamatosan gyűlésez- nek a két nemzetiség képviselői. Os város útkereszteződéseit páncélozott harcjármű- vek őrzik, az utcák felett katonai helikopterek köröznek, s újabb belügyi csapatok érkeztek a körzetbe. A tömegek követelésére kedden leváltották az ősi terület tanácsának elnökét, akit mindkét nemzetiség szószólói az építési telkek részrehajló elosztásával vádoltak. Ez a telekosztás volt a zavargások szikrája. A helyi rendőrkapitányság vezetőjét is menesztették. A gyűléseken követelik a terület katonai parancsnokának lemondását is, a véres incidensek, a helyi rendőrség tevékenységének alapos kivizsgálását, a bűnösök szigo-ú felelősségre vonását. Szoujetunio: Újabb gépeltérítési kísérlet Újabb gépeltéritési kísérletet hiúsított meg szerdán egy utasszállító gép személyzete a Szovjetunióban. A Tu-134-es gép - fedélzetén 75 utassal — Ogyesszából a Fekete-tenger- menti üdülőhelyre, a grúziai Szuhumiba tartott. Alig egy órával a felszállás után egy utas jelent meg a pilótafülkében, s követelte, hogy a aép változtasson útirányt, és repüljön Törökországba. A fiatal férfi azt állította, hogy ha követelése teljesítését megtagadják, felrobbantja a repülőgépet. A személyzet összeköttetésbe lépett a földi irányítás munkatársaival, akik arról tájékoztatták a pilótákat, hogy a beszállás előtti ellenőrzést gondosan végezték, s szerintük a gépre nem kerülhetett robbanóanyag. A Tu—134-es személyzete ezt követően — vállalva a kockázatot — ártalmatlanná tete a légikalózt, akinél szerencsére valóban nem volt semmiféle veszélyes anyag. Az utasszállító gép baj nélkül leszállt Szuhumiban, a rendőrség pedig őrizetbe vette a 23 éves ogyesszai Vita- lij Látót, aki ellen megindították a büntető eljárást. Hég mindig gyilkol a háború Tragédia Franciaországban öt személy, köztük több tűzszerész vesztette életét szerdán Franciaországban, amikor robbanás történt egy most feltárt, nagyszámú második világháborús lövedéket tartalmazó föld alatti raktárban. A robbanás körülményeiről még folyik a vizsgálat. Az Epervans városka közelében lévő lőszerraktárnak alig néhány napja bukkantak nyomára, mégpedig szintén tragikus körülmények között: egy fiatalember még májusban talált itt egy húsz milliméteres lövedéket, amelyet hazavitt és megpróbálta szétszerelni azt. A lövedék felrobbant és megölte. Ennek nyomán kezdték meg a telep felkutatását és csak július 9-én állapították meg, hogy több ezer lövedék van a föld alá temetve, mégpedig közvetlenül egy rendszeresen használt falusi út mellett. A területet lezárták, s a tűzszerészek megkezdték a lövedékek hatástalanítását, eközben történt a szerdai tragédia. Postabetörés Nyírderzsen Elvitték a hárommázsás páncélszekrényt Szerdóra virradó éjjel betörtek a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Nyírderzs község postahivatalába, s a tettesek magukkal vitték a páncélszekrényt. Az elkövetők az ajtó felfeszítésével jutottak be az épületbe. Sajnos, riasztóberendezés nem volt, így nyugodtan kiemelhették a helyéből a betontuskón álló, több mint hárommázsás páncélszekrényt. A rendőrség megállapítása szerint azt kézi kocsival ismeretlen helyre szállították. A páncélszekrénybe összesen 450 ezer forint készpénz és postai értékek voltak. A tettesek kilétének felderítésére a rendőrség forrónyomos csoportja folytatja a nyomozást. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium válasza a névtelen levélírónak Az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba névtelen levél érkezett dr. Bőd Péter Ákos miniszterhez. A névtelen levélíró a baranyai lakosság nevében a pécsi uránbánya azonnali bezárását követeli, személyeket vádol. Levele számos értékes és felelősségteljes környezetvédelmi indíttatású, figyelemfelkeltése mellett néhány kérdésben informálatlanságról és téves ismeretekről árulkodik. A tárca fontosnak tartja, hogy a baranyai környezetvédők és a lakosság tájékozott legyen a tárca álláspontjáról a felvetett kérdéseket illetően, és arról is, mennyiben tartoznak a levél felvetései a kormányzatra, mennyiben a Parlamentre, mennyiben a helyi közigazgatásra, az adott vállalatok vezetésére, illetve a helyi lakosság társadalmi szervezeteire. Válaszaim hiányában nem várhatja el a névtelen levélíró, hogy a sajtó hasábjain, fizetett hirdetés formájában folytasson vele nézettisztázó eszmecserét a miniszter. Azt sem teszi a tárca gyakorlattá, hogy névtelen levelekre válaszol. Mégis, a szakértők készséggel állnak rendelkezésre konzultációval, ha a levélíró felfedi kilétét. Nem azért, mert „nagyerejü” jugoszláv—magyar közös tiltakozást helyez kilátásba levelében, hanem, mert nincs jobb eszköze a gyanakvások és félreértések eloszlatásának, a közös jó célokért együttes erővel munkálkodásnak, mint a türelmes és igényes informálás és informálódás. Kardos Antalné a minisztérium szóvivője A munkástanács vezetője blöfföl A miniszter cáfol Újabb közjáték Márkushegyen A helyi híresztelésekkel ellentétben az ipari és kereskedelmi miniszter nem váltotta le az Oroszlányi Szénbányák vezérigazgatóját, Barabás Mihályt, sőt azt is cáfolja, hogy ez ügyben tárgyalt volna a márkushegyi bányaüzem munkástanácsával. Mindezt telefaxon közölte Bőd Péter Ákos miniszter az Oroszlányi Szénbányák vezetőivel, hangsúlyozva, hogy a helyi konfliktusokban nem kíván állást foglalni. Mint a leqfrissebb események igazolják, nem csitulnak a kedélyek, sőt egyre erőteljesebb a „belháború” Márkushegyen. Az újabb közjáték július 17-én délután kezdődött, amikoris összehívták a vállalati érdekegyeztető tanács ülését azzal, hogy tájékoztassák a vállalat minden üzemének és érdekképviseleti szervezetének képviselőjét a szénbányák gazdasági helyzetéről, a márkushegyi sztrájkot követő teendőkről, és az érdekfeltáró fórumrendszer kialakításáról. Ezen a keddi tárgyaláson a márkushegyi munkástanács Czakó Ignác elnök vezetésével a feltett kérdéseket személye, illetve a munkástanács ellen irányúiénak ítélte meg, ezért a megbeszélésről egy kivételével a munkástanács minden tagja kivonult. Fél óra múlva azzal térpromelheue TtlUimMMUI MIUUI pécsi szaküzlete (Pécs, Engel János u. 11/A.) felvételre keres iparcikk-kereskedelemben gyakorlattal és szakképzettséggel rendelkező munkatársat. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet levélben, vagy telefonon a vállalat központi címén: 1108. Budapest, Gyömrői út 140. Kereskedelmi Osztály. Telefon: 1272-018/124 m. Dabóczy András osztályvezetőnél. tek vissza, hogy telefonon beszéltek az ipari miniszterrel, akitől olyan utasítást kaptak, hogy ne tárgyaljanak tovább a vállalat vezetőivel, hanem vegyék fel a kapcsolatot a minisztériumi szakértő bizottsággal. Ezt követően a munkástanács két tagja úgy tájékoztatta a márkushegyi bányaüzem dolgozóit, hogy a miniszter elmozdította helyéről Barabás Mihály vezérigazgatót, és július 18-án, szerdától miniszteri biztos irányítja az Oroszlányi Szénbányákat. A történtek miatt Barabás Mihály, az állítólagosán leváltott vezérigazaató tiltakozó levelet küldött Bőd Péter Ákosnak, hangsúlyozva, hogy a miniszter fellépése meghiúsítja az eredményes tárgyalást és munkát. Bőd Péter Ákos gyors telefax-válaszát nem kis megrökönyödéssel, de egyúttal megnyugvással fogadták, ugyanis kiderült, hogy a jelek szerint blöffölt a munkástanács vezetője, mert Bőd Péter Ákos senkivel sem beszélt sem telefonon, sem személyesen az oroszlányiak, illetve a már- kushegyiek közül, s egyébként is a munkástanács által jelzett időpontban a Parlamentben tartózkodott. A márkushegyi különös közjáték a jelek szerint tovább folytatódik.