Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-10 / 97. szám

Szép szómmal vesznek részt amerikai diákok a tegnap Pécsett megnyílt Nyári Egye­temen. (Tudósítás az S. olda­lon.) Ha választ főtitkárt az SZKP kongresszusa Csapongó, változatos témá­kat érintő vitával kezdte hétfő délelőtt második munkahetét az SZKP XXVIII. kongresszusa. Az elnöklő Nyikolaj Rizskov ugyanis bejelentette, hogy a szervezeti szabályzat tervezeté­vel foglalkozó bizottság — Mi­hail Gorbacsovval az élén — a délelőtt folyamán véglege­síti a dokumentumot, hogy már délután dönthessen róla a kongresszus. így érdemi vi­ta helyett szópárbajok foly­tak. Többen felvetették, hogy a KB és a PB kapjon elégtelen osztályzatot az előző kong­resszus óta végzett munkáért. Elhangzott, hogy Gorbacsovot ne engedjék elnökölni, mert nem hagyja érvényesülni a kongresszust, és ezért pártfe­gyelmit érdemel. Mások óva intették a kongresszust a (Folytatás a 3. oldalon) Elhagyják a nagykövetségeket az albán menekültek A Csehszlovákia tiranai nagykövetségére menekült 51 albán állampolgár a jelek szerint elsőként távozhat az országból a külképviseleteken zsúfolódó hatezer sorstársa közül. A CTK csehszlovák hírügy­nökség jelentése szerint Voj- tech Wagner külügyminiszter­helyettes hétfőn Prágában be­jelentette, hogy különrepülő- gépen még a nap folyamán a csehszlovák fővárosba érkez­nek Tiranából a nagykövet­ségen tartózkodó albánok. A csehszlovák fél egyelőre még a különgép leszállási engedé­lyéről tárgyal az albán ha­(Folytatás a 3. oldalon) ■■■■■■■■■ Az iskola önállósága, működése a tét (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP pl I. évfolyam, 97. szám 1990. július 10., kedd Ara: 4,30 Ft Ú0 :gy — egy nap Vita az alkotmány módosításáról és az önkormányzati törvényjavaslatról Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának július 9-ei munkanapja. A képen: Antall József és Göncz Árpád az ülésteremben. MTI Telefotó: Varga László Szerda délután rendkívüli ülésnap Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka - július 9-10-ei ülésnapja - hétfőn 300 kép­viselő jelenlétében folytató­dott. Szabad György megbí­zott házelnök ismertette a tárgysorozatot, amely tovább bővült: az Országgyűlés napi­rendre tűzte Kiss Róbert (SZDSZ) és Pap János (Fidesz) önálló indítványát a bős—nagymarosi vízlépcső- rendszer végleges elhagyásá­ra vonatkozó határozati javas­latát. A képviselők elvetették, hogy e témakört sürgősséggel tárgyalja a Tisztelt Ház. Ugyanakkor úgy döntöttek, hogy sürgősségi indítványként kerüljön a plénum elé az idei pénzügyi egyensúly javítására tett javaslatok között a csalá­di pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat, amelyet a kormány nyújtott be. Ezután újabb interpellá­ciókat és kérdéseket vettek fel a napirendre. A tárgysorozat szerint a tör­vényhozás folytatja a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló, valamint az önkormányzatokról szóló törvényjavaslat együttes, álta­lános vitáját. Megtárgyalja az idei pénzügyi egyensúly javí­tását szolgáló törvény- és or­szággyűlési határozatterveze­teket. Folytatódik az állam- és közbiztonságról szóló 1971. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényja­vaslat vitája. Ugyancsak foly­tatja a törvényhozás az Álla­mi Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezelé­séről és hasznosításáról szóló 1990. évi VII. törvény módo­sításáról szóló tervezet vitá­ját. A képviselők ezután meg­vitatják a nem pártként be­jegyzett társadalmi szerveze­tek költségvetési támogatásá­nak elosztásáról szóló ország- gyűlési határozati javaslatot, majd meghallgatják az elekt­ronikus és a nyomtatott sajtó privatizációs eljárásait vizsgá­ló bizottság közbenső jelenté­sét. Az ülés tárgysorozatát in­terpellációk és kérdések meg­hallgatása zárja. (A törvény- hozás előtt szereplő tervezetek sokasága miatt az sem elkép­zelhetetlen, hogy ezek tárgya­lása szerdára is áthúzódik.) A tárgysorozat a parlament (Folytatás a 2. oldalon) Megkezdődött o pécsi Makár II. víztározó épitése. Az 1991-re elkészülő tározó jelentősen javítja Magyarürög vízellátásót. (Tudósítás az 5. oldalon.) Tájékoztató a kormány gyors­programjának részleteiről Számottevően nő a munkanélküliség Magántulajdonba kerülnek vállalatok A kormány közelmúltban be­jelentett gyorsprogramjónak részleteiről tájékoztatta hétfőn az újságírókat Matolcsy György, a miniszterelnöki hi­vatal politikai államtitkára. A háttértájékoztatónak szánt be szélgetésen számos közérde­kű információ is elhangzott. Matolcsy György elmondot­ta, hogy a kormány gyors­programja lényegében a pri­vatizációra, a sorbanállás rö­vid időn belüli felszámolásá­ra, a kis- és középvállalatok ösztönzésére, a költségvetés egyensúlyának gyors javítására és a szociális védőháló kiépi­(Folytatás a 3. oldalon) Államtitkári tájékoztató Készül a szén­bányászati program Fel kell számolni az ágazat tetemes adósságállományát Augusztusban a kormány elé viszik a szénbányászat jövőjéről szóló átfogó kon­cepciót, főként pénzügyi vo­natkozásait a parlamentben is megvitatják, és konzultálnak a nemzetközi pénzügyi szer­vezetekkel is —, közölte hétfőn az újságírókkal Auth Henrik ipari és kereskedelmi állam­titkár. Auth Henrik elsősorban azért tartott sajtótájékoztatót, hogy a kormány és az ipari tárca nevében tisztázza a Márkus-hegyi bányász­sztrájk nyomán keletkezett „in­formációs zűrzavart'1, mert sze­rinte sok félinformáció, torzí­tott közlés látott napvilágot. Az államtitkár úgy vélte: a bányászokat érintő kérdések­ben maguk a bányászok és a helyi munkástanács sem (Folytatás a 3. oldalon) Elelmiszerar-emeles Csehszlouäkiäban Mintegy harmincezer élelmi- szeripari termék árát emelték átlagosan 24,6 százalékkal hét­főtől Csehszlovákiában. Az 1953 óta első nagysza­bású élelmiszerár-emelésről május 24-én döntött a cseh­szlovák szövetségi 'kormány. Az intézkedés az első lépést jelenti az állami dotációk megszüntetése felé. Az áreme­lést havonta folyósítandó, sze­mélyenként száznegyven koro­nás állami juttatással ellensú­lyozzák. Ezt az összeget úgy állapították meg, hogy az ár­drágulás értékét, a megköze­lítőleg huszonhétmilliárd ko­ronát elosztották a csehszlovák lakosság számával. A csehszlovákiai élelmiszer­ár-emelések a prágai kormány szándékai szerint fontos lépést jelentenek a belpiac torzult árszerkezetének a megszünte­téséhez, a piacgazdálkodás fel­tételeinek a megteremtéséhez. Az áremelések gyakorlatilag valamennyi élelmiszerfajtát érintik, kivéve a szeszes italo­kat. Von olyan termék, amely­nek az ára a kétszeresére, van olyan, amelyik a felével, vagy egyharmadával drágult, de bi­zonyos termékek ára változat­lan maradt. így például a ke­nyér kilója 2,80-ról 4,30 koro­nára, a tej literje 3,10-ről 4,70 koronára, a sima búzaliszt kilója 4,20-ról 4,90 koronára, a kicsontozott marhahús kiló­ja 46-ról 65 koronára, a bél­szín 95-ről 150 koronára, a gyermektápszer 10,60-ról 21,10 koronára, a cukor 7,30-ról 10 koronára drágul. A sajtok át­lagban a kétszeresébe kerül­nek, nem változott a rizs, né­hány üdítőital ára. Új OTP­fiókot avattak Komlón Új OTP-fiókot és totó­lottó kirendeltséget avat­tak tegnap Komlón, a Zengő Áruház szomszéd­ságában. Az egykori föld­szintes, lapostetős épüle­tet 23 milliós költséggel alakította ót a Tolna Me­gyei ÁÉV. Újdonságként az emeleten külön szám­lavezetési és tárgyaló részt alakítottak ki vállal­kozók részére. Fotó: Proksza László

Next

/
Oldalképek
Tartalom