Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-16 / 73. szám
2 tij Dunántúli napló 1990. június 16., wombat Szóvivői tájékoztató a kormány üléséről (Folytatás az 1. oldalról) Kamatadó, búzaár A kormány határozatot hozott arról, hogy a kamatadóról szóló törvényt annak hatályának napjától kezdve helyezi hatályon kívül. így tehát azok, akik már befizették a kamatadójukat - ez körülbelül 50 millió forintra tehető összességében -, valamennyien egy összegben, 10 százalékos kamattal megtoldva kapják vissza pénzüket. Ugyancsak a kedvező hírek közé tartozik, hogy a július 1-jére időzített gyógyszerár-emelést a kormány bizonytalan időre elhalasztotta. Az áremelésre az évnek egy későbbi részében kerül majd sor. Arról is döntött a kormány, hogy egyelőre nem emeli a búza termelői árát, szemben a Földművelésügyi Minisztérium inditvónyával. A kormány szerint - mondta László Balázs - a búzatermelés jövedelmezősége átlagosan 20 százalékos, s ez önmagában is indokolatlanná teszi az áremelést. Ráadásul olyan körülmények között, amikor a magyar búza és gabona^ legfőbb külső felvevőpiaca, a KGST-országok piaca összeszorulóban van, és világszerte sem támogatják a búzának és a gabonának a termelését, stratégiailag sem látszik indokoltnak, hogy a termelői ár emelésével ösztönözzék a gabonatermelést. A szóvivő hozzátette: ebben a kérdésben végleges döntést a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó újabb tárgyalások után hoznak. önkormányzatok A kormány ülésének legfontosabb, s több mint hatórás tárgyalást igénybe vevő napirendi pontja az önkormányzatokról, valamint a helyhatósági választásokról szóló törvényjavaslatok megvitatása volt. A különböző alternatívákról, s a kormány álláspontjáról Verebélyi Imre. a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára tájékoztatta a szóvivői értekezlet keretében az újságírókat. Személyi kérdések A szóvivő bejelentette, hogy személyi döntéseket is hozott a kormány. A külügyminiszter előterjesztése alapján újabb nagyköveteket és főkonzulokat mentett fel. Egyéb személyi döntéseket is hozott a Minisztertanács. Sor került egy kinevezésre is: Küpper Béla nagyköveti rangban képviseli a Magyar Köztársaságot abban a bizottságban, amelyet - magyar kezdeményezésre - a Varsói Szerződés katonai szervezete működésének felülvizsgálatára hoznak létre. A Minisztertanács tudomásul vette, hogy a Magyar Szocialista Pórt lemondott a Hírlapkiadó Vállalat alapítói, illetve a vállalati ingatlanok esetében kezelői jogáról, így a Hírlapkiadó Vállalat ezentúl államigazgatási vállalatként működik, az alapítói jogkört pedig a művelődési és közoktatási miniszter gyakorolja. Amennyiben az MSZP a megyei lapkiadó vállalatok kezelői jogáról is lemond, a Minisztertanács az alapítói jogkört átadja a majdan létrejövő önkormányzatoknak. A honvédelmi minisztériumi államtitkár előterjesztése alapján foglalkozott a kormány a szovjet csapatkivonásokkal is. Megállapította, hogy a szovjet csapatok kivonása az egyezményben előírt ütemezés szerint, fennakadás nélkül folyik. Bizonytalan búzaárak Megyei pártértekezlet Pécsett (Folytatás az 1. oldalról.) bér óta eltelt időszakról, a párt arculatának alakulásáról. Megfogalmazta: a párt végül is kibírta azt a politikai nyomást, mely a rendszerváltás - és választási időszak - alatt rá nehezedett, erkölcsi tartósát megőrizte, nem folyamodott etikátlan eszközökhöz, lgy sikerült méltósággal távozni a küzdőtérről, több mint félmillió voksot összegyűjtve. A jelen feladata - s ez ma minden politikai párt számára lecke — fölkészülni a helyhatósági választásokra. Czigler János, a megyei elnökség tagja a párt pénzügyi helyzetéről festett képet- kvázi zárt ülés keretében -, majd Kocsi László, az MSZP Pécs- Baranyai Irodájának vezetője időszerű pártszervezési feladatokról szólt, a helyhatósági választásokkal összefüggésben. Erről egy kicsit bővebben. A párt Baranyában mind az öt városban és 38 településen ott van, s közel 1400 taggal rendelkezik. Struktúrájában főleg középkorúak és értelmiségiek. S ha szervezeti gondjaik akadnak, az érdekes módon éppen az egykori „szocialista bányavárosban", Komlón és környékén jelentkezik. (Hogy ez az 1400 tag sok-e avagy kevés, nehéz megítélni, mindenesetre egy megjósolhatónak látszik: klasszikus értelemben vett tömegpártok Magyarországon egyhamar nem jelennek meg.) Kocsi László szerint ma a párt legfontosabb feladata, hog még a nyári uborkaszezon előtt elkészüljön a helyhatósági választási stratégia, álljanak föl azok a szakértői-választási team-ek, amelyeknek ősszel döntő szerepük lesz. A megyei pártértekezlet vitájában szinte minden hozzászóló a párt cselekvőképességének fokozását szorgalmazta, igaz, rendkívül szétszórtan, eklektikuson. Ki a pártválasztmány és az elnökség megújítását szorgalmazta, ki éppen ellenkezőleg - s alighanem az utóbbiaknak van igaza -, úgy vélték, éppen egy újbóli politikai megmérettetés előtt — őszi választások - nincs értelme a párt szervezeti rendjét újraálmodni. Erre később kell visszatérni, szélcsendes időben. Az értekezlet résztvevői egyperces néma fölállással tisztelegtek a kivégzés 32. évfordulóján Nagy Imre, az akkori miniszterelnökünk és mártírtársai emléke előtt. Nyilatkozatot fogadtak el, amelyben szorgalmazzák: állittassék emléktábla az egykori pécsi belvárosi iskola talán - ma Egyetemi Könyvtár — ahol Nagy Imre másfél évig diá- koskodott. A szocialisták pártértekezlete kompromisszummal ért véget: úgy határoztak, hogy a küldöttek egy későbbi időpontban ismét összejönnek, a vitában elhangzottakat kimunkálva döntenek helyi ak- tuálpolitikai és a párt szervezeti életét érintő fontosabb kérdésekben. Kozma Ferenc Hat halott, közel ötszáz sebesült Elvonultak Bukarestből a „rendcsinálók" Pénteken délelőtt a gumibottal felszerelkezett bányászok csoportjai tovább járták Bukarest utcáit, s az egyetemek és diákotthonok környékén fiatalokat bántalmaztak. A lakosság hangulata egyre inkább a bányászok ellen fordul, a bukarestiek elítélik a „rendcsinálást”. Kora délután az utcákon már nem lehetett zsilvölgyi és máramarosi bányászokból álló járőröket látni. A bukaresti kiállítási csarnok melletti területre összevont bányászokat felkereste Ion Iliescu, s megköszönte nekik „a szélsőséges elemek elleni harchoz nyújtott segítségüket". A bányászokkal közölték: visszatérnek a termelő munkába. Hivatalos jelentés szerint a június 13—14-i eseményeknek eddig hat halálos áldozata van. A sebesültek száma 467- re emelkedett, s közülük 112 kórházakban fekszik. (Folytatás az 1. oldalról.) zóhelyen megjelent több száz gabonatermelési szakember szerencsére igencsak figyelt, hiszen a jövő magyar gazdaságáról, gazdaságszervezéséről kapott képet. Hogy miért is jöttek össze félezren a Gabonatermelők Országos Választmányának kezdeményezésére az ország mindeh részéből tegnap? Téma: a tavalyi Péter-Pál napi demonstrációval nem értek el semmit a mezőgazdaságban dolgozók, hiszen nem derült fény arra, hogyan lesz a hat forint alatti búzából huszonegy- néhány forintos kenyér - a termelés hasznát továbbra is mások fölözik le. Ráadásul jelenleg az is kérdés, hogy ki fog vetni és ki fog aratni a következő termelési ciklusban! Mindaddig tart a bizonytalanság, míg a Parlament nem alkotja meg az új földtörvényt. (Folytatás az 1. oldalról.) rendeletet kíván ebben a kérdésben alkotni. Most keresik a lehetőségét annak, miként lehet eladni a bérlőknek ezeket a garázsokat úgy, hogy a vételárban elszámolják az eddigi kiadásokat. A testület elfogadta a Ma- gyarürögi völgy részletes rendezési tervét is, ezzel megszűnt ezen a területen a több évtizede tartó építési tilalom. A vb a következő napirendi pontok ügyében az előzőeknél jóval * tempósabban döntött. Nem volt vita a tanács felügyelete alá tartozó Kényszer- vágú Húsüzem bővítési szándékáról és ennek engedélyokiratáról, és az állategészségügyi feladatok költségének megemeléséről sem. E lényeges környezetvédelmi és közegészségügyi kérdésben - a problémák enyhítésére - az idei pénzügyi tervben a fejlesztési kiadások környezetvédelemre tervezett előirányzatálból ez évre 100 000 forintot biztosítanak. Elsősorban a dög- kutak fenntartásáról, őrzéséről, az elhullott állatok megsemmisítéséről és a rendszeres fer- tőtlenítési feladatokról van szó, a szakfeladatok elvégzésére pedig egy állandó főfoglalkozású dolgozót aika'lmaz- nakr A tanácskozáson elhangzott az is, hogy mindazokkal szemben, akik ezeket a területeket megengedhetetlenül A gabonatermelés jövedelmezősége elérte a kritikus szintet. Két héttel az aratás kezdete előtt nem tudni milyen árat kapnak a búzáért a termelők, így nem tudják azt sem, marad-e pénzük műtrágyára, egyébre. Márpedig őszszel vetni kell ahhoz, hogy legyen kenyere jövőre is az országnak ! Az étkezési búza hatósági áras. Az 1990. április 19-ei miniszertanácsi ülésre az akkori agrárminiszter előterjesz- ette a javaslatot (legyen az első kategóriájú ár 6500 forint tonnánként, a második kategóriájúé 5700 - a régi ár 5700, illetve 5100 plusz-mínusz öt százalék). Akkor a döntést elnapolták, az új kormányra hagyva. A Földművelésügyi miniszter tegnap reggel annyit mondott a Falurádióban, hogy a búza hatósági alapára a jövőben a plusz-minusz öt százalék helyett tíz jön, a tervek használják, a legszigorúbban kell eljárni. A szerdai rendkívüli ülésre napolta a döntést a testület a Pécsi Nyári Színház névváltoztatásával kapcsolatban. A színháznak az elmúlt időszakban kibővült színház jellegű tevékenysége indokolja a névváltoztatást amellett, hogy jelenlegi nevük a külföldi kapcsolatok kialakítása során félreértésekre adhat okot. A társzeri nt. (Ez első kaegóriát tekintve tonnánként 6270 forintot adna.) Az tény, hogy a mezőgazdaságból a hasznot valakik - ipar (gépek, műtrágyák stb.), felvásárlók, feldolgozók — elviszik. Sürgősen rendet' kell csinálni! Az ország népét sem szabad azzal sokkolni, hogy jövőre nem lesz kenyere! Idén a mezőgazdasági szövetkezetek nem készülnek Pé- ter-Pál napi demonstrációra. Viszont a gabonaárak rendezése érdekében nyilt levéllel fordultak - a tegnapi tanácskozás zárásaként — a földművelésügyi miniszterhez. Amennyiben méltányos választ nem kapnak, úgy a termelés visszafogására, valamint az étkezési gabona takarmány- gabonakénti értékesítésésére kényszerülnek. L. Cs. K. sulat a Pécsi Kisszinház név mellett voksolt, de a vb ezt a változatot sem tartotta kifejezőnek. Szerdára került ót a várhatóan nehéz szülésnek Ígérkező állásfoglalás a pécsi, József Attila utcai 10 számú épület hasznosításáról, és a Zsolnay- meuzóleum egyre húzódó felújítási munkálatainak kérdéséről is. G. M.-H. I. Á TIB megemlékezése június 16-ról Büszkék vagyunk rá, hogy nem véres harcok között jött létre a köztársaság, hogy 89- nek nem voltak sem áldozatai, sem vértanúi — mondta Göncz Árpád pénteken, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága megemlékezésén. Az ideiglenes köztársasági elnök a budapesti Puskin moziban Nagy Imre és mártírtársai kivégzésére emlékezve mondott beszédet. Göncz Árpád hangsúlyozta: 1956 mindmáig meghatározza személyes sorsát is. A kor képe ma külön-külön emlékekből áll össze, melyeknek azonban közös sok vonása. Közös a pátosz, mint ahogy közös volt a felszabadulás élménye is, hiszen 56 nem kenyérlázadás volt, hanem az igazságszomj forradalma. Göncz Árpád végezetül a jövő ígéretéről szólt. Merjük elhinni, hogy demokráciánk jogalapja egy vérbefojtott, de legyőzheted ennek bizonyult szabadságharc. A jövő nekünk dolgozik, most kezdődik újra Európa története — mondta. SZOMBATON Csendes megemlékezés Pécsett Az MDF pécsi szervezete június 16-án, szombaton koszorúzással egybekötött csendes megemlékezést tart az 1956-os forradalom mártirjainak emlékére állított kopjafánál, az Aradi vértanúk útján. Csendes koszorúzást szervez Nagy Imre temetésének első évfordulója tiszteletére a Szabad Demokraták Szövetségének pécsi csoportja. Június 16-án, este 8 órakor a pécsi várfal tövében levő kopjafánál koszorút helyeznek el, és kérnek minden érdeklődőt, akik az eseményen ott tudnak lenni, hozzanak egy szál virágot.-®- MOSZKVA: Ivan Szilaje- vet választották meg pénteken az Oroszországi Föderáció elnökévé. Az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsárfbk pénteki ülésén a testület elnöke, Borisz Jelcin három személyt javasolt: Mihail Bocsarovot, Ju- rij Rizsovot és Ivan Szilajevet. Vetélytórsainak rövid programbeszéde után Rizsov visszalépett, így ketten maradtak versenyben. VARSÓ: Lengyelországban komoly vita folyik a katolikus püspöki kar azon követeléséről, hogy indítsák újra a hitoktatást a világi iskolákban. A lengyel közvéleménykutató központ felmérést végzett, hogyan vélekednek az emberek e kérdésről. A megkérdezett felnőttek többsége, 60,2 százaléka egyetértett a hittanórák visszaállításával, mig 27,7 százalékuk ellenezte.-f WASHINGTON: George Bush amerikai elnök pénteken a Fehér Házban személyesen búcsúztatta az amerikai békeszolgálat első önkénteseinek 122 tagú csoportját, akik kétéves munkára indulnak Magyarországra és Lengyelországba. Az amerikai elnök történelminek minősítette a programot, amelynek keretében az önkéntesek az angolt, „a nemzetközi gazdaság nyelvét" tanítják majd a két országban. A Consorg vétlennok tartja magát Az Új Dunántúli Nopló 1990. június 19-én magjelent számúban a „CONSORG" Pécs Gazdálkodási és Befektetési Tanácsadó, Kereskedelmi Kft.-t is érintő tudósítás jelent meg a Pécs Városi Tanács üléséről. „Kétséges, bizonytalan vállalkozásait” címmel. A fenti cím, illetve a cikkben szereplő ó millió forint ajándék sérti cégünk jó hírnevét, ezért kérjük a helyreigazítást: — tAz 1990. január 16-án alakult Mt. „kétséges, bizonytalan vállalkozások” iminősitése eleve a 13 alapítónk elhatározását is bántóan minősíti; — a Pécs Megyei Város Tanácsa, mint alopitó, nem a társasági szerződésben foglaltak szerint járt el az t apport átadása vonatkozásában, ez a volt tanácselnök eljárására vezethető vissza. A tanáccsal hónapok óta húzódik a szerződésnek megfelelő helyzet kialakítása, igy nem hogy a kft. jutott 6 millió forint ajándékhoz, honom elmaradt haszon a <mi érdekkörünkben merült fel. — Az is érthetetlen, hogy az alapító az évi 200 000 forintos bérleti díj mai lett miért kötelezné még o kft.-t a felújításra Is, amellett, hegy a bérleti jogot adta apportként. — Végezetül: a társasági jog hiányos ismarate, illetve eljárási szabályok megsértése miatt álláspontunk szerint az abban vétkes, vagy gondatlanul eljárókat kell megnevezni, és nem a vétlen, Jóhiszemű felet a gyanú árnyékával illetni. Dr. Bouquet Kálmán, felügyelő bizottsági tag, idr. Miklósy Gábor, ügyvezető igazgató, COKSORG PÉCS Kft. Szerkesztőségi közlemény: Az Új Dunántúli Napló június 6-i sxámóban megjelent, hasonló hirdetésben lévő angol nyelvi hibák nem a hirdető cég hiányos angol nyelvtudásából adódtak. Ezúton kérünk elnézést az okozott presztízsveszteségért! Hungary's newest transportation company, under formation seeks dynamic staff for their new office in Pécs. The following positions are available:- Sales representative- Secretary/Customer services clerk- Sub-contract drivers N Express Hungary Applications should be made in English accompanied by a passport sized photograph and an up-to-date Curriculum Vitae. Fluency in English is essential and knowledge of other foreign languages would be an advantage. Please send your applications to the following address: TNT Express Hungary LLC, 1051 Budapest, Dorottya u. 11. Végrehajtó bizottsági ülés a pécsi városházán