Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-02 / 59. szám
2 ni Dunántúli napló 1990. június 2., szombat • Bush-Gorbacsov találkozó (Folytatás az 1. oldalról) A két külügyminisztert megbízták, hogy vasárnapig tárgyaljanak tovább az ügyről, bár mindkét fél leszögezte, hogy a csúcson nem várnak megállapodást a német kérdésben. Először Mihail Gorbacsov célzott a sajtó előtt arra. hogy új elemek merültek fel (a szóvivők szerint mindkét részről). Az esti fehér házi díszvacsorán, amelyet George Bush adott vendége tiszteletére, o szovjet államfő 'hangoztatta: — Lehetséges, hogy a találkozó jelentős eredményeket fog hozni, talán jelentősebbeket, mint bármelyik korábbi szovjet-amerikai csúcs. Az elnök egyúttal biztosította házigazdáját, hogy ,,az ellenségkép a múlté, az ideológiai sémák eltűnnek1', és ,,a Szovjetunió nem tekinti ellenségének az Egyesült Államokat''. „Szilárd politikánk, hogy a megértéstől az együttműködésen át a közös cselekvésig jussunk el . . . Ellenségek voltunk, most, legalábbis részben, vetélytársak vagyunk. Partnerek akarunk lenni, de végig akarunk menni az úton, hogy barátok legyünk" - szögezte le. George Bush sokkal rövi- debb és mértéktartóbb beszédében azt mondotta, a máltai csúcs óta elért haladás mutatja, hogy a nézeteltérések megoldhatók, noha más ellentétek fennmaradnak. - Az amerikai nép ennek ellenére minden kérdést abban az őszinte hitben közelít meg, hogy a két nemzet megtalálhatja a közös nevezőt. S miután a két ország egyedülálló helyzetben van a világon, meg is kell találniuk a közös nevezőt — mondta. Az amerikai elnök újólag méltatta Mihail Gorbacsov személyes szerepét a politikai, a gazdasági reformokban, a Szovjetunió átalakításában. George Bush délutáni tárgyalásaik után, a sajtó előtt kiemelte, hogy a csúcstalálkozó idején Kelet-Európa nagy része mór élvezi a szabadságot, a demokráciát. Ezt korábban senki nem tartotta lehetségesnek, de a tény, hogy bekövetkezhetett, jelentős mértékben Mihail Gorbacsov magatartásán múlt — tette hozzá. A szovjet elnök a nap folyamán ebédet adott az amerikai szellemi élet mintegy negyven neves személyiségének tiszteletére, akik között ott volt Henry Kissinger volt külügyminiszter, Kenneth Galbraith Nobel-díjas közgazdász, Isaac Asimov, a jeles sci-fi író, a művészvilágból Frank Sinatra, Gregory Peck, Jane Fonda. A szovjet elnök egyébként mór a csúcs első napján keresett alkalmat arra, hogy a washingtoni utcán találkozzék, szót váltson amerikaiakkal, röviden nyilatkojptt a sajtónak is. * A Szovjetunió valójában nem tett igazán új javaslatokat a német kérdésben - jelentették pénteken, washingtoni kormányforrásokra hivatkozva, amerikai lapok és rádióállomások. Az eddigi szovjet álláspont szerint a német haderőről a nagyhatalmak és a két német állam tárgyalásain kell megállapodni. Amerikai vélemények szerint az a bejelentés, hogy a szovjet és az amerikai külügyminisztert bízták meg a kérdés további vizsgálatával, önmagában nem jelent haladást. James Baker és Eduard Se- vardnadze június 5-én, a koppenhágai emberjogi tanácskozáson találkozik ismét, majd hír szerint június 22-én mindketten Berlinbe látogatnak. George Bush elnök pénteken, a félreértések elkerülése céljából, telefonon biztosította Helmut Kohl bonni kancellárt, hogy a német kérdéssel kapcsolatos amerikai álláspont nem változott. Mihail Gorbacsov pénteken az amerikai törvényhozás vezetőivel tárgyalt a szovjet nagykövetségen. A Szovjetuniónak nincs kifogása az ellen, hogy ez Egyesült Államok katonailag jelen legyen Európában, de változatlanul ellenzi az egységes Németország NATO-tagságát - jelentette ki Mihail Gorbacsov. A szovjet elnök pénteken az amerikai törvényhozás vezetőivel találkozva kemény hangon elutasította a balti államok függetlenségével kapcsolatos amerikai igényeket. A találkozó után, amely nem hozott többet, - mint az eltérő álláspontok kölcsönös ismétlését, folytatódtak George Bush elnök és Mihail Gorbacsov tárgyalásai. Washington: George Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök az asztalon áthajolva fog kezet egymással május 31- én, az aznapi tárgyalásaik második fordulójának megkezdése «•ott MTI TELEFOTO Megkezdődött a FIDESZ III. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) a FIDESZ parlamenti frakciójának vezetője a tanácskozást megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a Fiatal Demokraták Szövetségének kongresszusai mindig összekapcsolódtak a szervezet életén belüli korszakváltással. A mostani tanácskozás is lezár egy korszakot, nevezetesen a FIDESZ szerveződésből szervezetté válásának korszakát. A Fiatal Demokraták Szövetsége immár komoly szervezetnek tekinthető, amelynek ütőképes frakciója van a Parlamentben, ugyanakkor felkészült szakértői gárdával rendelkezik, a párt taglétszáma pedig rohamosan növekszik, immár tízezer fölé emelkedett. A FIDESZ Hl. kongresszusára olyan időpontban kerül sor, amikor Magyarországon megtörtént a régi rend lezárása, s megkezdődött az új rend felépítése. A korszakváltással megváltozott a politizálás értelme, annak súlypontja az országos politikáról —, amelyben ugyan szintén számos feladatot kell megoldani —, a helyi politizálásra kezd áthelyeződni — mondta Orbán Viktor. A tanácskozás nyitónapján Fodor Gábor, az esti órákban terjesztette elő a választmány beszámolóját a FIDESZ októberi, II. kongresszusa óta végzett munkájáról. Róma: Az olaszok tízezrei vettek részt május 3 1-én az átalakított olimpiai stadionban, ahol II. János Pál pápa - az Olasz Olimpiai Szövets ég meghívásának eleget téve - megáldotta a létesítményt , MTI TELEFOTO Tatcher a Szovjetunióba utazik Június 7-10. között látogatást tesz a Szovjetunióban Margaret Thatcher. Á brit kormányfő a szovjet vezetés meghívásának tesz eleget. A látogatás hírét hivatalosan péntek este jelentették be Moszkvában. ♦ BUKAREST: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári főtitkársága pénteken tiltakozást tett közzé, leszögezve, hogy mélységes aggodalommal szerzett tudomást az Erdélyi Világszövetség által szervezett magyarországi rendezvényekről. Felháborítónak tartja, hogy a jelenlegi, feszültséggel teli történelmi helyzetben romániai területen, Temesváron provokatív tüntetést kívánt szervezni Trianon évfordulóján. (Az Erdélyi Világszövetség erre vonatkozó felhívását közben visszavonta.) Katasztrófa a drót- kötélpályán Húszméteres magasságból lezuhant egy drótkötélpálya két kabinja a grúz fővárosban. A tbiliszi balesetben legalább húszon életüket vesztették, tizenöten megsebesültek. Amint azt a grúz egészségügyi minisztériumban közölték, a két kabin, amely a főváros központjából a turistákat a Mtatsminda- (Szent-) hegyre szállította, akkor zuhant le, omikor a kabinokat szállító, acélból készült sodronykötél elpattant. Az egyik kabin nagy sebességgel csúszni kezdett lefelé, majd félúton a drótkötélpálya egyik tartóoszlopának ütközött, és kettévált. Szemtanúk szerint úgy tűnt, mintha a kabin felrobbant volna. Az ütközés az utasokat egy hatemeletes ház tetejére és udvarába röpítette. Kiváló pedagógusok Baranyából (Folytatás az 1. oldalról) lőrinci I. sz. Óvoda pedagógusa, Kelemen Sándorné, a pécsi Bártfa utcai Általános Iskola igazgatója, Bertalan János, az Apáczai Nevelési Központ Gimnáziumának igazgaTalán mások is kedvet kapnak (Folytatás az 1. oldalról) gondolja, a jövőben mind többen kedvet kapnak majd a ■.asonló kutatásokhoz, problé- namegoldósokhoz, ha a kellő jizalmat megszerezték az emberek. A team: dr. Kamarás Bé- a, dr. Veszély Károly, Papp 'ózsel, Kropp György és Puszt- :a István a tüzelőberendezé- ,ek körüli tüzek megelőzésére lolgoztak ki egy rendszert, ímely már egy éve sikeresen nűködik a vállalatnál. Az Demokrácia falva Kínában sokan és sokfelé keresik a demokráciát, de kevesen tudják, hogy Kuang- tung tartományban van egy kis falu, amelyet „Demokráciának” neveznek. A néhány száz lakosú falu 1949, azaz a forradalom győzelme örömére vette fel a „Demokrácia" nevet, hogy ily módon fejezze ki háláját és elismerését a kommunista pártnak és természetesen Mao Ce-tung elnöknek a felszabadulásért. Meghiúsított fegyveres rablás A pénztáromé lélekjelenlétének köszönhetően hiúsult meg egy fegyveres rablás pénteken Szászberek községben. A helyi takarékszövetkezetben délelőtt fél tízkor egy fiatalember, a belépése után, belülről bezárta az ajtót. A nála lévő fekete táskából nagyméretű pisztolyt vett elő, s azt Domina László- né pénztárosra fogta. A fel a kezekkel I felszólítás végrehajtása helyett a bátor nő a kolléganőjének kiáltott, hogy azonnal kapcsolja be a riasztó berendezést. Ilyen berendezés az irodában nem is volt felszerelve, a bordó overallos, svájcisapkás rabló azonban úgy megijedt, hogy hanyatthomlok kirohant az épületből. Futtában, nyilván azért, hogy a menekülést fedezze, a nála lévő fegyverrel, amely - mint később kiderült - 9 milliméteres gázpisztoly volt, •flyet a levegőbe lőtt. Az esetről a takarékszövetkezet dolgozói rögtön értesítették a szolnoki rendőrkapitányságot. A rendőri szervek jól szervezett intézkedése ^ eredményeként a jászberényi kapitányság beosztottjai Jásztelek községben elfogták a menekülőt. Pető Lajos 23 éves, büntetett előéletű budapesti lakos a kihallgatás során az elkövetett bűncselekményt beismerte. Mint elmondta: gyorsan 100 ezer forintra lett volna szüksége lakásvásárláshoz. A szolnoki rendőrkapitányság bűnügyi osztálya Pető Lajost őrizetbe vette rablás bűntettének kísérlete miatt. ♦ NDK: Leállítják ai atomerőművet Az NDK-ban pénteken bejelentették, hogy bezárják az ország legnagyobb atomerőművét, mert ott a szakértők aggodalmai szerint a csernobilihez hasonló katasztrófa lehetősége sem zárható ki. Karl-Hermann Steinberg környezetvédelmi miniszter szerint a greifswaldi üzemet egy hónapon belül leállítják. Sütő András az amerikai nyilvánosság elé lép (Folytatás az I. oldalról) Király Zoltán aláírásokat gyűjt Mint o parlamenti híradásokból ismeretes. Király Zoltán, Szeged országgyűlési képviselője kilépett az MDF-frakcióból. Az MTI munkatársa e kilépés okáról kérdezte a képviselőt, aki elmondta: nem értett egyet az MDF—SZDSZ-paktummal, amely furcsa módon, villámcsapásként és eröltetetten jött létre. Miután az ügyben Király Zoltán nem mondhatta el véleményét, mert nem hagyták szóhoz jutni, a sajtóhoz fordult. Továbbra is meggyőződése, hogy a köztársasági elnökválasztás módjáról népszavazásnak kell dönteni. Hangoztatta, hogy az MDF már háromszor fordított köpönyeget e kérdésben, az SZDSZ sem képvisel mindig azonos álláspontot. Ezért Király Zoltán aláirásokat gyűjt. Indítványát a népszavazásra eddig harmincöt képviselőtársa irta alá egyetértése jeléül. Ameny- nyiben a jövő hét elején rendelkezik ötven pártoló aláírásával, a parlament elé terjeszti javaslatát. Ellenkező esetben gyűjtést szervez százezer állampolgári aláírásért. Király Zoltán cáfolta az MTI munkatársának azon értesülését, miszerint a képviselő pályázni kíván Szeged polgármesteri székére, ezért a képvi- zelöségről is szívesen lemondana. Hozzátette, valóban felröppen időnként ez a pletyka o városban, de a képviselő, amikor megkérdezték, csak annyit mondott: a feladat megtisztelő, ha őt választanák és vállalná, két egész embert kivánó munkakört nem tölthetne be, tehát érzése szerint le kellene mondania a képviselőségről. Illusztrálásként bemutatja majd azokat a felvételeket, amelyeket Cselényi László, az MTV munkatársa és mások készítettek a helyszínen. A tervek szerint az írót fogadják majd az amerikai kormány, közelebbről a külügyminisztérium vezető munkatársai, és találkozik képviselőkkel. Sütő András New Yorkban és Clevelandben is a nyilvánosság elé lép. Meghívása van Torontóba, ám e meghívást nem tudta elfogadni, tartva a kanadai város szélsőséges román elemeitől. Sütő András egyébként baráti látogatáson a texasi Houstonban tartózkodik. Az utazás lehetősége állapota javulását jelzi, de a vásárhelyi támadásnál súlyosan megsérült szeme továbbra is aggodalomra ad okot. tója, Bauhotter József, a mohácsi Park utcai Általános Iskola igazgatója, Harmath Mi- hályné tanár, a siklósi Kossuth téri Általános Iskola tanára, valamint Kertész Attila karnagy, a pécsi Kodály Gimnázium szaktanácsadó tanóra. automata berendezés segítségével több jelentősnek induló tűzesetet sikerült elkerülniük. Két éve már hozzáfogtak a kísérletek elvégzéséhez, mostanra vált bizonyítottá a rendszer sikeressége. A csoport által kidolgozott rendszer szabadalmaztatása is folyamatban van, és ha ez sikerül, nemcsak a veszteségek csökkentéséhez, de nyereségnöveléshez is hozzájárulnak a műszaki szakemberek. Gy. B. BOSCH MECSEK-PANNON HEGYI EURÓPA BAJNOKSÁG' PÉCS, 1990. JÚNIUS 1-2-3. PROGRAM: június 1.: 10.00-18.00 h. június 2.: 9.00-16.00 h. június 3.: 9.00-14.00 h Műszaki-technikai gépátvétel a vásártéren Európa- és magyar bajnoki edzőfutamok lebonyolítása. Európa-bajnoki és magyar bajnoki versenyfutamok lebonyolítása. Ú BOSCH V SUPER gf BOSCH autóalkatrész shopok: KONSUMEX Autószalon, Budapest, Alpári Gyula u. 12. RAMOVILL. Budapest, Galamb u. 6. AUT6KER Budapest, Tanács krt. 26. PANNON Volán, Pécs, Ipar u. 7. BOSCH vevőszolgálatok: HUNGAROCAMION Budapest, Cinkotai u. 34. HUNGAROSZERVIZ Budapest, Mexikói u. 15—19. KITE Nádudvar, Bem J. u. 2. IKR, Bábolna KSZE Szekszárd, Páskum u. 2. PANNON Volán, Pécs, Siklósi u. 6. 1990. év végétől I BOSCH AUTÓALKATRÉSZEK ÁRUSÍTÁSA JÚNIUS 2. ÉS 3-AN A VERSENY HELYSZÍNÉN, A REMETERÉTEN IS!