Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)

1990-06-10 / 67. szám

Pilótából van elég — vagy mégsincs? A belföldi járatokra tervezett 18 személyes cseh gyártmányú repülőgép kívül és belül Félszáz repülőtér jé gazdára vár Belföldi járat Kaposvár-Budapest között Légi járművek magántulajdonban Minden bizonnyal a keceli Pintér Művek tulajdonosa lesz a következő; aki magán repü­lőgépet vásárol. Már kérte és meg is kapta a Légügyi Igaz­gatóság engedélyét egy Z 142- es típusú csehszlovák repülő­gép behozatalára. Ma még könnyen fejben lehet tartani, hogy hány honfitársunk mond­hat magáénak repülőgépet, helikoptert, ultra könnyű repü­lőgépet, hisz tíz alatt van a számuk, de valószínű, hogy néhány év múlva jóval többen lesznek. A belföldi repülőte­rek hazai és egy részük nem­zetközi forgalomba kapcsolása óriási lehetőségeket hordoz, a kérdés az, hogy miként tu­dunk élni velük. Ezek a hetek a döntés he­tei. Tris Ferenccel, a Légifor­galmi és Repülőtéri Igazgató­ság műszaki igazgatóhelyette­sével beszélve megtudtuk, hogy csaknem ötven olyan repülő­terünk van, omelyek hasznosí­tásával a közeljövőben - a tervek szerint még ebben a hónapban — foglalkozik a mi­nisztertanács. Ezeket a repü­lőtereket természetesen eddig is használták. Részben kato­nai, részben MHSZ, részben sport-, illetve repülőgépes nö­vényvédelmi célokra. Több mil­liárdos értékről lévén szó, egyáltalán nem mindegy, hogy meddig és hány marad igazi gazda nélkül, üzleti alapon képzelhető el a működtetésük, így az üzemeltetésükre vállal­kozóknak sok mindent végig kell gondolniuk. Kezdve a le­szállópálya éves fenntartásá­nak milliós költségétől amajd- dani pilóták fizetéséig. Pilótából egyébként nem lenne hiány, hallottuk Bene­dek Jánostól, a Légügyi Igaz­gatóság hatósági repülőgép­vezetőjétől, csak éppen a jo­gosításaik 'nem felelnek meg a személy- és áruszállitási elő­írásoknak. Azokra gondolva mondta ezt, akik a honvédsé­get, a repülőgépes növényvé­delmi szolgálatot, vagy éppen az MHSZ-t cserélnék fel a belföldi, illetve külföldi szállí­tásra is vállalkozó társaságok kisebb gépeinek pilótaülésé­vel. Vizsgázniuk kell a menet­rendszerinti személy- és áru- szállítási ismeretekből. Ilyen célú tonfolyamot két évvel ez­előtt már szerveztek hazánk­ban. Akik elvégezték, azok megkapták a jogosítást olyan géptípusra, amely behozatalá­ról - pont a belföldi repülő­terek üzemeltetésére gondolva — már tárgyalnak is. Cseh­szlovák, 19 személyes géptí­pusról van szó, ára 50 millió forint. Siófok nKiliti az első, hazai olyan közforgalmi repülőtér megnyitása után, ahova Feri­hegy érintése nélkül külföldi gépek is leszállhatnak, május végén megindult a belföldi lé­gijárat Nyíregyháza—Budapest, Kaposvár-Budapest között. A kaposújlaki repülőtérre —ame­lyet a Repülőgépes Szolgálat üzemeltet - hetente kétszer, kedden és pénteken érkezik a budaörsiről egy kisebb gép, amely rövid idő múlva vissza­indul, délután ugyanígy meg- téve ezt az utat. Egy jegyára 1800 forint. Hogy a jövőben melyik lesz az a repülőtér, ahol megindul a bel-, illetve a külföldi légiforgalom arra csak tippeket hallottunk. T. É. Iskolák és vélemények Merre tart a fotóművészet? A fotó nagyszerű dolog, ren­delkezik valamivel, amivel mi, emberek nem: legalább százöt­ven évig képes minden apró vonást, mozdulatot változatlanul megőrizni. De képes arra is. Hogy elgondolkoztasson. Hogy képességéből mi bontakozik ki, attól függ, ki tartja kezében a fényképezőgépet, mit lát meg a világból. A 17. Nemzetközi Fotófórum, melyet e hét végén tartanak Pécsen, jó alkalom arra, hogy a különböző országokból ér­kezett fotósok képekben meg­fogalmazott gondolataival, mondanivalójával megismer­kedjünk. A kiállítás többféle irányzatot és témát ölel fel. Erről a sokféleségről, az euró­pai fotográfiai irányzatokról váltottam néhány szót a fórum két vendégével, Kurt Baschin- skivel, a fotófórum karintiai titkárával és a Friuli-Venezia Giulia tartomány csoportjának vezetőjével, Adriamo Perinivet. Egyetértettek abban, hogy a fotófórum színvonala, ha hullámvölgyeken is át, de emelkedik, s hogy a négy or­szág jelenleg hét országrészét összefogó kiállításnak, melyet évenként más-más helyszínnel rendeznek meg, igen fontos szerepe van. Baráti kapcsola­tok létrehozója, s a fotómű­vészek szakmai tapasztalatcse­réjét is biztosítja a sereg­szemle. Kurt Baschinski úgy látja, a művészi fotográfiák kerülnek előtérbe, hangsúlyt kapott a képek tartalmi mon­danivalója az újszerű formai kifejezések mellett. Sokan fog­lalkoznak az embert körülvevő környezettel, s nem kevesen vannak, akik a ,,kort kritizáló kompozíciókat” készítenek. Személy szerint ő nem szereti annyira az amerikai fotóművé­szettől átvett „life photog­raphy" stílust, ahol nem egy- egy téma szolgálatába állít­ják a felvételeket, hanem in­kább a spontán fotózott pil­lanatképek sorozatából állíta­nak össze egy témát. Adriamo Perini is két cso­portra osztotta a fotósokat. Az egyikbe a professzionista rek­lám- és divatfotósokat sorolta, a másikba az ő kifejezésével élve az ún. kulturális fotóso­kat, akik mór egy külön isko­lát képviselnek. Közülük sokan eredetileg építészek, s talán ezért is alakult ki fő céljuk, az emberi környezet minél részletesebb bemutatása. Az irányzat hangsúlyosabban hó­dította meg a franciákat, ahol már szervezetten, míg Olasz­országban még egyéni kezde­ményezések alapján, elkezdő­dött a tervszerű környezetfo­tózás. Szeretnék, ha száz év múlva az ő felvételeikből nyer­nének képet a mostani embe­rek életéről a kései utódok. B. A. Újra Színházi Élet Legenda volt­valóság lett ötvenkét év múlt el azóta, hogy egyetlen tollvonással beszüntették a hajdani Színházi Életet, amely 1911-től generációk számára kínált színvonalas olvasmányt színházról, művészetekről, társasági események­ről és mindarról, amiről annak idején egy tájékozott, kulturális érdeklődésű embernek tudni illett. Az alapító Incze Sándor neve nem­csak újságíró- és színházi körök­ben legenda azóta is, de kalandos pályáját bemutató önéletírásának megjelente óta bizonyára sokak­ban ébreszt nosztalgiát a régi világ színházi élete iránt. És egy lap iránt, amely legalább megközelítő­leg olyan nívós és szórakoztató, mint az egykori híres Színházi Élet. A mai lapdömpingben talán me­rész kalandnak tűnhet egy új lap indítása, ám ha a nosztalgiára épít, meg arra a hiányhelyzetre, amely­ben úgy fogalmaznak színháziak és színházszeretők, hogy kellene egy lap, amely valóban szereti a szí­SZÍNHÁZI ÉLET NYUGDÍJAS NAPLÓ F0JEWWW11 MILYEN ÉVADJA VOLT? nészt, a színházat és igényesen kí­ván szórakoztatni, akkor talán nin­csen vesztett helyzetben a lapala­pító. Az újrateremtett Színházi Élet ugyanis a régi legjobb hagyo­mányait kívánja újraébreszteni. A kételkedők persze, mondhatják, hol van ma már az a színházi élet, amelyre lapot lehet alapozni? Tár­sasági élet? Az is csak a legö e- gebbek emlékezetében él! És va­jon van-e még jóértelmű kíváncsi­ság egyáltalán az emberekben, ér- dekli-e őket valami is a napi szen­zációkon, a politika húsba vágó vetületein és a nagyobb sportese­ményeken kívül? A tamáskodókkal szemben az el­szántak lapot alapítanak. A legen­dából újra valóság lett, hiszen egy ideje már itt a Színházi Élet. Min­den hét végére új és új olvasni­valókat kínál, mert hisz abban, hogy igenis van és lesz színházi élet, hogy van, akit érdekel. mit mond Intim Pista, hogy vannak még és már újra társaságok, aho­vá érdemes bepillantani, ahol ér­dekes emberekkel lehet megismer­kedni és még érdekesebb gondola­tokat lehet fülön csípni. Az új Színházi Élet nemcsak nosz­talgiával gondol egy, a kultúra is a humán érdeklődésű ember szá­mára kedvezőbb világra, hanem a maga eszközeivel meg is próbálja újrateremteni. Ha ez sikerül, akkor nemcsak munkatársai lesznek jelen az ország színházaiban és kulturá­lis életében, hanem a lap is egyre többeknek válhat kedves, heti ol­vasmányává. Akkor talán még új legenda is születhet I N. A. Jugoszláv szemmel is hasonló a... Fegyverkereskedelem, kábítószer, hamis valuta Pozsony és Bécs következik Érett mór ez a találkozás a jugoszláviai és a magyar rendőrség képviselői között. Gyakorlatilag egyre inkább tarthatatlanná válik a harká­nyi és a környékbeli helyzet, egyre több jel mutat arra, hogy déli szomszédaink ál­lampolgárai közül sokan „érin­tettek lehetnek" az ügyekben. Sajtótájékoztató volt Har­kányban múlt héten. A rendőr­ség illetékes szakemberei el­mondták, hogy majd kétszáz ember ellen indítottak eljá­rást a ,,KGST”-piacon tapasz­taltak miatt. Sok, elsősorban jugoszláv rendszámú autót szállítottak el, mert tiltott he­lyen parkoltak. Csütörtökön találkoztak a megyei és az eszéki körzeti rendőrkapitányság vezetői Ju­goszláviában. A zártkörű, szí­vélyes eszmecsere néhány té­nyét Kodba Ferenctől, a rend­őrség megyei bűnüldözési osz­tályának vezetőjétől tudtuk meg. Régóta sejthető volt, hogy nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező szervezett. bűnban­da gyanúsítható a Magyaror­szágot is érintő fegyverkeres­kedelemmel, kábítószertováb­bítással és hamis valuta el­adással. A jugoszláv hatósá­gok kiegészítették magyar kol­légáik adatait, a két fél pe­dig megegyezett abban, hogy napi kapcsolatot tartanak egy­mással, és közösen próbálják napokon belül felvenni a kapcsolatot a pozsonyi és a bécsi rend őreivel. Nézzünk néhány, a jugoszláv hatóság által ismertetett és eddig hazánkban nem publi­kált tényt. A fegyverkereskedelemmel kapcsolatban bebizonyosodni látszik, hogy magyarországi közvetítéssel Csehszlovákiában vásárolt pisztolyokat foglaltak le Eszék környékén. Több, mint húsz, emberi élet kioltására is alkalmas fegyverről van szó. A jugoszláviai fél megerősítette, r l szmog színteweszto eszélgetés a Zöld Párt társelnökével Az elmúlt hétvégén a Szeghalom melletti Vidrata­nyán tartotta harmadik or­szágos kongresszusát a Ma­gyarországi Zöld Párt. A fe­szültségektől sem mentes kétnapos ülésezésen az öt­venhárom küldött végül ki­lenctagú elnökséget válasz­tott. Ennek élén három társ­elnök áll, akik közül az egyik Szita Károly, a So­mogy Megyei Tanács kör­nyezet- és természetvédelmi főmérnöke.- Az ön pártja a választá­sokon meglehetősen gyengén szerepelt. A mostani kong­resszusukon ennek tanulságait elemezték? — A párton beiül kimondat­lanul és kimondottan is ellen­tétek keletkeztek. A tagság je­lentős része ezért döntött úgy, hogy rendezni kell sorainkat. Közelednek a helyhatósági vá­lasztások, nem engedhetjük meg magunknak, hogy fölké­születlenül érjen bennünket. Tanulnunk kell a parlamenti választásokon elkövetett hi­báinkból.- önökre azt mondják, hogy valójában görögdinnyék, kivül ugyan zöldek, ám belül pirosak. — Ez a mondás azért hiva­tott jelezni, hogy a Zöld Pár­ton belül is vannak olyanok, okik régebben MSZMP-tagok voltak. Ilyen emberek azonban mindenütt vannak, más pár­tokban is, az élet minden te­rületén. Mi azt mondjuk, hogy hozzánk mindenki jöhet, mert a szmog színtévesztő. Vállal­juk a nyilvánosságot, s azt, hogy a kormánypárt kontroll­jaként működjünk, önmagá­ban ellenzéknek lenni azon­ban túl hálás és látványos szerep. A mi bírálataink min­dig tartalmazni fogják a meg­oldási javaslatot is.- Ezek szerint nem lesznek „ méregzöldek"? — Csak a zöldnek leszünk elkötelezve. Jellemző lesz ránk a kompromisszumkészség, ám bizonyos kérdésekben nem fo­gunk engedni. — Például? — A nyugati nyitás követ­keztében például nagyvállala­taink olcsó technikát vásárol­nak a fejlett tőkés országok­ból. Ezek azonban többnyire azért olcsók, mert nincsenek tekintettel a környezetvéde­lemre, s a saját országukban már alkalmazhatatlanok. Nem engedjük, hogy Magyarország ezek gyűjtőhelye legyen, még akkor sem, ha átmenetileg ha­szonnal kecsegtet megvásárlá­suk, s a kár csak hosszú tá­von jelentkezik. — Miután a belső harcok el­csitultak, szervezett munkával mire számit a társelnök a helyhatósági választásokon? — Egy-két helyen van esé­lyünk arra, hogy pártunk kép­viselője kerüljön a polgármes­teri székbe. Természetesen olyan fölkészült emberek kel­lenek erre a posztra, akik nemcsak a környezetvédelmet tartják szem előtt, hanem közigazgatási tapasztalataik is vannak. Varga István AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AMEDDIG A KÉSZLET TART. T-MODELL-nél június 11-én fél 8-tól délután fél 4-ig, Pécs, Rákóczi út 5. sz. alatti üzletében NYUGATI IMPORTBÓL SZÁRMÁZÓ, BALAS-ARU KAPHATÓ, 350 Ft/kg Várjuk minden kedves vásárlónkat! Cimünk: T-MODELL KFT. Pécs, Rákóczi út 5-7. Telefon: 10-440. hogy Koszovóban az elkapott fegyvercsempészek azt állí­tották; hazánk területén ke­resztül jutottak hozzájuk a szovjet gyártmányú. lefoglalt géppisztolyok. A múlt heti sajtótájékozta­tóban megemlítettük és most megerősíthetjük, hogy Bara­nyában eddig nem találtak kábítószert az illetékesek. Ju­goszláviában más a helyzet: jónéhány lebukott kábítószer­kereskedő úgy vallott, hogy hazánk is része a heroin és drogok tranzit útvonalának. A megyeiek jövő héten utaznak Pozsonyba, a legkü­lönbözőbb csempészek pedig továbbra is utazgatnak ide- oda. (bozsik) Dögkút­sirató Megtelt Pécs négy dögkútja a harkányi út szomszédságá­ban. A látvány leírhatatlan, a szag elviselhetetlen. Tetemek garmadája sorakozik fedetle­nül, szabad területen. Széttép­ve a kerítés, kapu, vannak, akik a húst is elviszik. Ki is a felelős, ki intézkedik, hisz itt a nyári meleg, fennáll a fertőzésveszély? A városi tanács mezőgaz­dasági osztálya próbál intéz­kedni, de ha nem szól a pé­csi gyepmester, akkor a ve­szélyhelyzet híre aligha ért volna el az osztályra, ahol úgy tudják, hogy a solti Állati Fe­hérjefeldolgozó Vállalat he­tente kétszer elviszi az állati tetemeket. A -vállalat már kon­ténert is tett oda. Somogyi Imre, a solti cég szállításvezetője nem tud ilyes­miről. Ők majd akkor szállíta­nak, ha kicsi, alig egy köbmé­teres konténeréket tesz ki a tanács, mert ezek könnyen mozgathatók. Kiderítettük, hogy az orosz­lói húspépüzem helyezett ki egy öt köbméteres tároló- edényt ezekben a napokban, de ezt magasnak tartják az ideérkező, tetemtől megszaba­dulni akaró cégek, magán­emberek és mellé dobálják a tetemeket. Sánta Ferenc hús­pépüzem-vezető szerint nem magas a kukaszerű edény ol­dala, de ők nem szállítanak, mert tilos a szállítás a fenn. átló sertéspestis-veszély miatt. Ö úgy tudja, hogy Scltaszól- lí'.ó ebben a helyzetben. Kuka már van, csak ember nincs, aki takarítson és elszál­lítson. Cs. J. vasamapiS

Next

/
Oldalképek
Tartalom