Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)

1990-06-10 / 67. szám

Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: SZALAI KORNÉLIA O Pinceklub önerőből. Mó­rágyon összefogtak a helybeli­ek, és a művelődési ház sze­nespincéjéből klubot alakítot­tak ki. Ablakot vágtak, elve­zették a talajvizet, így a föld­szinti könyvtárban is megszűnt a nedvesség. Lambériáitok és korszerű lámpákat szereltek fel. Ma már rendszeresen mű­ködik a klub, látogatói első­sorban a hagyományőrző cso­port tagjai, és a baráti kö­rük. O Kaposvár testvérvárosa Schio. Üj testvérvárosa lett Kaposvárnak, az észak-olasz­országi Schio. Már 3—4 évvel ezelőtt kezdődött ez a kap­csolat. Az Alpok-Adria Mun­kaközösség keretében több olyan rendezvényt szerveztek a schioiak, amire a kaposvári, somogyi embereket is meghív­ták. A testvérvárosi kapcsola­tot is az olasz fél kezdemé­nyezte. A tervek között szere­pel, hogy nemcsak kulturális, hanem gazdasági kapcsolato­kat is kialakítanak, ugyanis Schionak fejlett az ipara és a kereskedelme is. O Számítógépes árvízvéde­lem. A Közép-dunántúli Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igaz­gatóság szekszárdi szakasz- mérnökségén próbálták ki el­sőként azt a számítógépes rendszert, amelyet a jövőben — ha beválik — az ország egész területén alkalmaznak majd az árvízvédelemben. Ez az esemény forradalmi válto­zásnak számit. Az eddig kéz­zel írt jelentések, és ugyan­ezen a .módon megrajzolt ösz- szesitők és grafikonok helyett, a számítógép tárolja ezeket az adatokat. A térinformatikai rendszerben a térképi infor­mációkat egyéb adatokkal kö­tik össze, ezek bármikor elő­hívhatók, és a képernyőn, pa­píron, térképlapon megjele­níthetők. Színes, szemléletes, áttekinthető térképvázlatok ké­szíthetők ezen a módon. A számítógép segítségével az adatokat lehet (kombinálni, összehasonlítani és terveket készíteni velük. O Egészséges ivóvíz három községben. Több mint 100 mil­lió forintért épül meg a há­rom víztározó, Nagymányokon a vízmű, ahol a vizet tisztít­ják, hogy egészséges ivóvizet kapjanak a kismányokiak, vár- aljaiak és nagymányokiak. A vízműtársult 1989 nyarán ala­kult meg. A helybelieknek tíz év alatt kell a 32 millió fo­rintos lakossági hozzájárulást kifizetnie. 1991 szeptemberé­ben már várhatóan mind a három községben nitrátmentes víz folyik majd a csapokból. O Szöttespályázat. A Népi Iparművészeti Tanács, a Tolna Megyei Tanács művelődési osztálya és az Országos Köz- művelődési Központ a XIII. or­szágos szőttespályázatra olyan alkotásokat vár, amelyek őrzik a magyar szőtteshagyományt, ugyanakkor mai használatra is alkalmasak. A nyilvános pá­lyázat beküldési határideje: szeptember 7. Részletesebb in­formációkat a szekszárdi Wos- .sinszky Mór Múzeumban nyúj­tanak az érdeklődőknek. Idöfaras Előrejelzés az ország területére vasárnap estig. Nyugat felől ismét beborul az ég, és egyre többfelé ered el az eső, záporesö, helyen­ként zivatar is kialakul. Vasárnap délután a Dunántúlon már felsza­kadozik a felhőzet, előbukkan a nap, egyúttal ismét megerősödik az északnyugati szél. Hűvös lesz az idő. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10, 15 fok között; a leg­magasabb nappali hőmérséklet va­sárnap csupán 15, 20 fok között «lakul. Szombat reggeli vízállások: Mo­hács 276 cm, áradó, vízhő 16,4 fok; örtilos 84 cm, áradó, vizhö 11,0 fok; Barcs 130 cm, áradó, vizhő 16,4 fok; Drávaszabolcs 150 cm, áradó, vizhő 17,5 fok. VI Dr 1 KRÓNIKA VI DITI kronikaI Az Értelmiségi Klub vendégeként 20 kárpátaljai magyar értelmiségi tartózkodott városunkban. Köztük Tóth Lajos festőművész is, aki a tegnapi nopon vásznán örökitette meg a dzsámit. Horváth Barna felvétele Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság tájékoztatása szerint a lottó 23. játékhetén a nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény 1 darab, nyeremény 9 722 465 forint; 4 találatos szelvény 110 darab, nyeremény egyenként 88 366 forint; 3 találatos szelvény 8020 darab, nyeremény egyenként 1212 forint; 2 találatos szelvény 219 845 da­rab, nyeremény egyenként 44 forint. ♦ O Meteorológus tábor nyí­lik gyerekeknek. Vasárnap nyí­lik az első országos meteoro­lógus tábor az Országos Me­teorológiai Intézet és a Bara­nya Megyei Művelődési Köz­pont közös szervezésében a Mecsekben, a Gubacsos Me­nedékházban, az Abaliget-Or- fű elágazásnál. Az általános iskolások részére rendezett tá­borba az ország különböző ré­szeiből érkeznek a diáikok. A táborlakók a helyszínen felállí­tott meteorológiai állomáson rendszeresen végeznek mérése­ket. Az egyhetes tábort Buda­pestről, Paksról, Kaposvárról, Pécsről érkező meteorológusok vezetik. O Húsaktivátor a Szekszár­di Húsipari Vállalatnál. A nyu­gati exportra gyártott sonkafé­lék készítéséhez új berende­zést használnak a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál. A Svéd­országba exportált, úgyneve­zett bajor sonka és az ameri­kai piacra szállított lapocka és marhasonka előállításánál használják ezt az egyszerű szerkezetet. A húsaktivátort a darálógépekre lehet felszerel­ni. A berendezés a húsdara­bokat nagy nyomáson össze sajtolja, majd a gépből kike rülve a hirtelen nyomáscsök­kenés miatt a szövetek fella­zulnak. Ennek következtében nagyobb térfogatú, szivacsos szerkezetű lesz a hús, amely könnyebben és rövidebb idő alatt pácolódik. A termék jobb minőségű lesz. O Patikatörténeti kiállítás Zalaegerszegen a Göcseji Mú­zeumban. A mesterségeket is­mertető tárlatsorozat keretein belül rendezték meg a pati- kusi mesterséget bemutató ki­állítást. A tárlat átfogó képet ad Zala megye gyógyszertár­történetéről. Többek között a látogatók megtudhatják, hogy Zala első patikáját ferences szerzetesek alapították Nagy­kanizsán 1714-ben, ez volt a későbbi Fekete Sas patika elődje, aminek védett beren­dezési tárgyai is láthatók a kiállításon. A tárlat érdekes­sége két kis útipatika, ame­lyekben néhány milliméter át­mérőjű parányi üvegecskékben olyan szereket tartottak, ame­lyek nagyobb adagban épp a gyógyítandó betegség tüneteit produkálták.-------------------- * ------------------­O Pécs a Rekordok könyvé­ben. Telis-tele van a pécsi Széchenyi téri parkoló a hét­végén is. A parkírozók vélemé­nye szerint szombat déltől hétfő reggelig sehol Európá­ban nem kérnek parkolási dí­jat a fizető helyeken, Így Pécs joggal pályázhat arra, hogy a Rekordok könyvébe, a Gui- ness-be kerüljön, hiszen itt az óránkénti 30 forintot ekkor is kérik. O Ismét alkotótábor. Az idén Is megrendezik a népsze­rű amatőr képzőművészeti tá­bort Siklóson. A résztvevők a grafikai, a szobrászati, a rajz­festészeti és a kerámiai szek­cióban dolgozhatnak majd augusztusban Siklóson. O Leninvárosi fogamzásgát­lók. Az AKZO (hollandiai ve­gyesipari cég) a jövőben Le­nivárosban (Tiszaszederkény) is gyártatja fogamzásgátló tab­lettáit. Megindították az en­gedélyezési eljárást két-három olyan új fogamzásgátlóra, amelyek a korábbiak, esetle­ges káros hatást okozó, anya­gainak csupán tíz százalékát tartalmazhatják. O Lovasnapközi Zalaeger­szegen. Az idén első alkalom­mal rendez a Csácsbozsoki Gyermekvédő Egyesület és a zalaegerszegi Széchenyi Dé­nes Lovasklub ,,lovasnapközit" a városban élő gyerekeknek. A kéthetes turnusokban a diá­kok megismerkedhetnek a lo­vaglás alapjaival. Ezenkívül megtanulhatnak karatézni, be­vezetik őket a csillagászat rej­telmeibe. Sport- és ügyességi versenyeken vehetnek részt, ki­rándulhatnak, megnézhetik a környék nevezetességeit. A lo­vasnapközi június 18-tól au­gusztus 24-ig várja a gyereke­ket. O Lemond a Domus a vé­telárból származó haszon fe­léről. Kaposváron a Domus Áruház két héten ót - június 1-15-ig - a Nagycsaládosok Kaposvári Egyesületének fel­kérésére, a sokgyermekes szü­lők által vásárolt 15 ezer fo­rintnál drágább tartós fo­gyasztási cikkeknél csak az ár­rés felét kéri. A vételárból származó haszon 50 százaléka ugyanis a Nagycsaládosok Ka­posvári Egyesületéé lesz. A vá­sárlási akcióból befolyt össze­get az egyesület üdültetésre, és karácsonyi ajándékok véte­lére fordítja. A vásárlásnál elegendő a pénztárnál a sze­mélyigazolvány felmutatása. 04-05-07 Ismeretlen okból elégett tegnap egy Dacia személygépkocsi Sósver- tike és Sellye közötti közúton. A kár 160 ezer forint. A gyulladás okát vizsgálják. Tegnap éjfél után Pécsett, a Marx és a Zsigmond utca kérész* tezödésében egy macska futott át az úton. A gépkocsivezető fékezett, a vizes úton megcsúszott, és egy villanyoszlopnak ütközött. Három személy súlyos sérülést szenvedett. A becsült kár 50 ezer forint. Dunaszekcsö és Bár közötti úton egy bukkanónál egy személygépko­csi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött egy má­sik személygépkocsival. Ketten sú­lyos, egy személy könnyű sérülést szenvedett. A két járműben 320 ezer forint kár keletkezett. * Tegnap éjjel Majs belterületén egy személygépkocsi haladás köz­ben áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az árokba fu­tott, és egy villanyoszlopnak ütkö­zött. A gépkocsivezető súlyos sérü­lést szenvedett. A becsült kár 50 ezer forint. A PÉCSI BŐRGYÁR + KÜLKERESKEDELMI MUNKATÁRSAKAT KERES oővülö, önálló importtevékenységének elősegítéséhez, előmeneteli lehetőséggel. A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:- az angol és a német nyelv tárgyalási szintű ismerete,- felsőfokú külkereskedelmi szakmai végzettség,- hasznosítható szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet: a kereskedelmi igh. vagy a külkereskedelmi főosztályvezetőnél. Pécs, Bolgár Telefon: 11-5 Néphadsereg útja 52. MAI MŰSOR FILM Uránia: Drágám, o kölykök össze­mentek (dolby stereo) (4. 6, 8). Kossuth: Dot és a kenguru (10). A légy. II. (12. f7. f9). Rocky IV. (2. 4). Kossuth klub: Vérrel és kötéllel (f6, f8). Park: Drágám, a kölykök össze­mentek (5, 7). Park kert: A légy II. (9). (Rossz idő esetén o terem­ben.) Nevelési Központ: Cimborák (3), Véres játék (5, 7). Komló: Bűntény a támaszponton (4, 6, 8). Mohács: A herceg 13. menyasszo­nya (4), Csupasz pisztoly (6, 8). Siklós: Az istenek a fejükre estek. II. (6. 8). Szigetvár: őslények or­szága (6), Szarvasvadász, I., II. (8). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nyel­vű nemzetiségi műsor. 13.45: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió három nyelvű szol­gáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát-, nyelvű nemzeti­ségi műsor. 19.00^ Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nyelvű nemze­tiségi műsor. 19.35: Esti zene. sport, információk. 20.00: Zenés riport-, üzenet- és kívánságműsor külföldi és hazai németek számára. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: ..így szól az Úr!" A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék, óvodások film­műsora. 8.30: Családi torna. 8.35: Az elsüllyedt világok. Francia rajz­filmsorozat. 9.00: Szélkiáltó dalok. 9.10: Különbözöm, tehát vagyok. Dokumenlumfilm-sorozat. 9.20: XX. veszprémi tévétalálkozó. Panopti­kum. Tévéfilm (ism.). 10.20: Goon­h i Ily földi állomás. Angol termé­szetfilm. 10.45: Hádész madarai. Angol dokumentumfilm az afrikai keselyűfajták életmódjáról. 11.10: Képújság. 13.52: Műsorismertetés. 13.55: RTV közönségszolgálat. 14.00: XX. veszprémi tévétalálkozó. Én és a kisöcsém. Zenés játék (ism.). 15.35: Móricz Zsigmond: Groteszk. Tévéjáték (ism.). 16.30: Örömhír. A magyarországi unitárius egyház negyedórája. 16.50: Kerék-bár. Uta­zási vetélkedő. 17.40: Delta. 18.05: Műsorajánlat. 18.10: Szó, zene, kép. Műveltségi verseny. 18.50: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Magyar évszázadok. Az egyházpolitikai törvények. 20.40: Telesport. Italia ’90. Brazília-Svéd- ország mérkőzés. 22.50: Képújság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. A műve­lődési főszerkesztőség műsora. 12.00: XX. veszprémi tévétalálkozó. Ro­mánc. Tévéfilm (ism.). 13.05: Vác­lav Havel: Audiencia. Tévéfilm (ism.). 13.58: Tv2. Benne: riportok — időjárás — zene. 14.05: Nonni és Manni. Izlandi tévéfilmsorozat (ism.). 14.55: Francia nemzetközi teniszbajnokság. Férfi egyes döntő. 16.45: Tv2. 16.50: Italia '90. Egye­sült Államok-Csehszlovákio mérkő­zés. 18.50: Tv2. 19.00: Gyerekeknek! 19.25: Tarzan titkos dzsungelje. Amerikai kalandfilm. 20.36: Tv2. 20.40: Rockstúdió. 21.20: Tv2. 21.30: Napzárta. Kb. 22.15: Borsalino és társai. Francia—olasz film. (Felnőt­teknek!) Kb. 23.55: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MÜSOh 9.30: Hírek. 9.35: Miko Maco.. Rajzfilm. 10.00: Vasárnap délelőtt. 11.00: Mezőgazdasági műsor. 12.00: Komolyzenei műsor. 13.00: Veszé­lyes öböl. Filmsorozat. 14.05: Va­sárnap délután. 16.00: Tudományos ismeretterjesztő műsor. 17.00: Sza­ladjunk, jön! Játékfilm. 18.45: Sport Billy. Rajzfilm. 19.10: Tévé- fortuna. 19.30: Tévénapló. Időjárás. 20.00: Arséne Lupin visszatérése. 21.00: Szórakoztató zene. 21.30: Tévénapló. 21.55: Ez a park az enyém. Film. 23.55: Hírek. 2. MŰSOR 7.45: Tévénaptár. 7.55: Hírek. 8.00: Éjszakai progrom (ism.). 10.00: Játékfilm. 13.00: Sportdélután. 16.30: Itália '90. 16.45: USA-Cseh Szlovákia. 19.00: A fenntartott idő. 19.30: Tévénapló. 20.00: A fenntar­tott idő. 20.45: Hírek. 20.50: Jugo- szlávia-Németország. 22.50: Brazí- lia-Svédország. 0.30: Határ nélküli álom. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Mennyire német Ausztria? (ism.). 9.50: Poseidon kertjei. 10.35: Pillantás a hétre. 11.00: Sajtóóra. 12.00: Halló, Auszt­ria — halló, Bécs. 12.30: Tájékozó­dás (ism.). 13.00: Randevú (ism.). 13.25: Az órám! Német rövidfilm. 13.40: Sinha Moca (ism.). 14.05: Ahol a férfiak még férfiak. Ameri­kai komédia. 15.30: Egy ház Jeru­zsálemben. 15.35: Közlekedési mű­sor gyerekeknek. 15.40: Bravissimo. 16.25: Minihírek. 16.35: Jim Hen­son történetei. 17.00: Idősek klub­ja. 17.45: X-Large. 18.30: Állat­menhely. Sorozot. 19.30: Híradó. 19.48: Egy ügy a kirendelt védő­nek. 20.15: Karenina Anna. Ame­rikai játékfilm. 22.30: A keresz­ténység ma. 22.35: Csibészek. Ame­rikai komédia. 0.05: Serie Rose. Sorozat. 0.30: Aktualitások. 0.35: Santa Fétől nyugatra. Sorozat. — Hírek. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Európai slágerlista. 11.30: Egyveleg. 13.30: Halló, Ausztria —halló, Bécs! 14.00: Egyveleg. 15.00: írva vagyon 15.30: Egyveleg. 16.00: Turisztikai maga­zin. 17.00: Egyveleg. 17.30: A világ holnap 18.00: Uzle*i hét. 19.30: Videodivat. 20.00: Az angol királyi család. 21.00: Tarzan. Amerikai film. 22.30: Barnaby Jones. Ameri­kai krimisorozat. 23.30: Egyveleg SKY EUROSPORT 10.00: Úszás. 10.30: Forma—1 VB. Kanadai Nagydij. 11.00: Labdarú­gó-vb. 13.00: Motorkerékpár-vb. 15.00: Tenisz. 18.30: Forma-1 vb. 21.00: Labdarúgó-vb. Brazília­Svédország. 23.00: Beszámoló. 23.30: Labdarúgó-vb. NSZK-Jugoszlávio. USA—Csehszlovákia. Brazília—Svéd­ország. SAT1 8.05: Flinstone család (ism.). 8.30: Batman (ism.). 9.20: Teletipp -fő­zés (ism.). 9.30: Újdonságok a mo­zikban (ism.). 11.00: A hóhér (ism.). 12.50: Európa közepén. 13.20: Fan­tázia sziget (ism.). 14.10: Teletipp — szabadidő. 14.20: Fejecske, fe­jecske — kvíz. 14.45: A mi kis far­munk. Amerikai kalandfilmsorozat. 15.35: Szép kis család! Komédia. 17.10: Rafferty és a lányok. Ame­rikai filmkomédia. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: A szép és a bes­tia. Amer kai sorozat. 20.00: A do­ni kozákok dala. NSZK zenés film. 21.45: Hírek, sport. 22.15: Beszél­getés. 23.30: Szökésben. Amerikai krimisorozat. 0.20: A szép és a bes­tia (ism.). 1.10: Előrejelzés. RTL 8.00: Gyermekműsor. 9.30: Rajzfilm. 9.40: Karnevál Texasban. Amerikai film. 11.00: Beszélgetés. 12.05: Csodálatos évek (ism.). 12.30: Klasszikusok délidöben. 13.00: Játssz velünk! 13.15: Az apám egy földönkívüli. Az első randevú. 13.35: Flinstone kölykök. Rajzfilm. 14.05: Dr. Kicsoda. Angol sci-fi sorozat. 14.30: Lila álmok. Amerikai játék­film. 15.50: Maga most alszik! Osztrák színházi közvetítés. 16.15: Két bajor St. Pauliban. NSZK ko­média. 17.45: Művészet és külde­tés. 17.50: Német country zene. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: Egy különleges nap — kvíz. 20.15: A szobám egy hárem. 21.45: Tévétü- kör-magazin 22.15: Késői kiadós. 22.35: Tutti-frutti. 23.35: Tegyék meg tétjeiket! Sorozat. 0.25: Serie Rose. Francia erotikus sorozat. 0.50: Alf­red Hitchcock bemutatja. Lift a ha­lálba. Amerikai krimisorozat. 1.15: Aerobic. Alapítvány ,,Környezetszennyeződések által ki­váltott légúti megbetegedések gyó­gyítására" tárgyú alapítványt ho­zott létre a Baranya Megyei Ta­nács Kórház-Rendelőintézet Tüdő­gyógyintézet C osztálya. Megyénk lakosságát sem kíméli az allergiás Jégúti megbetegedések előfordulá­sának emelkedése, a szmog, a zöld­övezet csökkenése, s mindemellett a földrajzi adottságokból adódó, a bányavidékre jellemző szilikózisos betegek nagy száma. Bár az ideá­lis megoldást a kiváltó okok meg­szüntetése, illetve megelőzése je­lentené, addig azonban az egyre nagyobb számban és mind súlyo­sabb formában jelentkező légző­szervi betegségek ellátása a fel­adat. Az alapítvány célja: az akut, sok­szor életveszélyes állapotban lévő betegek gyógyításán kívül a kró­nikus. valamint a légzési rehabili­tációra szoruló betegek magas­szintű ellátása lehetőleg egy inté­zet keretén belül történjék. Az alapítvány nyitott. Minden ér- deklődö és adakozó támogatásával hozzájárulhat az alapítvány össze­gének növeléséhez. Az alapítványra a befizetés a következő egyszámlaszámra lehetsé­ges: 851-011509-8 (az OTP Bara­nya Megyei Igazgatóságán vezetett 249—98006 számlán). (Érdeklődni a 72/27-755-ös telefon­számon lehet.) i vasamapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom