Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-27 / 53. szám

Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig Hírszerkesztő: HODNIK ILDIKÓ Ma este A Hétben A Hét műsorában ma 'este Oz elmúlt néhány nap bél­és külpolitikai eseményei kö­zül kiemelkedő helyet kap az az interjú, melyben Antall Jó­zsefet kérdezi a riporter az új kormányról. Szó lesz az MSZP kongresszusa mellett arról az NSZK-beli találkozóról is, me­lyet a Páneurópai mozgalom tartott, s amelyről Habsburg Ottó is beszél majd. A stáb annak is utánanézett, igaz-e a hír, hogy a Compack válla­lat környezetkárosító hulladé­kokat tárol Demecsernél, né­hány percben az ÁB-bizottság- ról, és egy új magyar iskola működéséről is láthatnak ri­portot a nézők. A romániai választásokról készült össze­foglalóban megszólal Cornea asszony és Kányádi Sándor is. A Hét mai műsorvezetője S. Király Györgyi lesz. ♦ O Újra várják az üdülni, pihenni vágyókat a Siotour Ba- laton-parti egységei. Balaton- földváron már pénteken meg­nyílt a Magyar Tenger kem­ping, június elsejével megkez­dődik a szezon a balatonsze- mesi Vadvirág és a balaton- berényi Kócsag kemping és fo­gadóban is, Boglárlellén pedig a Platán fogadóban. Követke­ző hétvégéjüket több mint négyezren tölthetik majd eze­ken a helyeken. O A nagykanizsai és a kör­nyéki fürdőzök imár ebben a hónapban is használhatják a részlegesen nyitva tartó városi strandot, a fedett uszoda jú­niusi karbantartási munkálatai után pedig augusztus végéig nyitva áll a teljes fürdő. Az eddigi létesítmények mellett szükséges lenne egy új gyer­mekmedence építése és a fél­évszázados használatban le­romlott úszómedence felújítá­sa is. O Új címert és zászlót kap Nagykanizsa. A Városvédő Egyesület kezdeményezésére, és egyetértésben a társadal­mi-politikai szervezetekkel a városi tanács az 1903-tól meg­változott és 1949-ig használt régi címert tervezi visszaállíta­ni, mivel ez jobban kifejezi a város múltját és jellegét, emel­lett példaértékű címertani ha­gyományokon is alapul. O Átalakították a Helikon szálló belső udvarát Keszthe­lyen. A budapesti Atrium Hyatt belső terét idéző, üveg­kupolával borított zárt térben márványcsobogó, dekorativ nö­vényzet és drink bár várja a vendégeket, az átutazókat, a hétvégi nyaralókat. O Német ének-zenei egye­sület alakult a Völgységben élő német anyanyelvű közös­ségek egyik szellemi központ­jában, Bonyhádon. A német nemzeti énekek megtanításán, megszerettetésén túl felada­tuknak tekintik a nemzetiségi kisebbségi jogok ápolását is. Előrejelzés az ország területére vasárnap estig: változóan felhős lesz az ég, legfeljebb szombaton lehet néhol kisebb záporeső. Az északkeleti, keleti szél élénk, időn­ként erős lesz. A hőmérséklet haj­nalban 5 és tO fok között, vasár­nap kora délután 17 él 22 fok között alakul. * Szombat reggeli vízállások: örti- los 129 cm, áradó, vizhő 12,0 fok; Barcs 117 cm, áradó, 17,0 fok; Drá- vaszabölcs ISI cm, áradó, 16,8 fok; Mohács 31S cm, áradó, 19,6 fok. von KRÓNIKA vön krónika! Az elmúlt szombaton tartották ballagásukat a pécsi 500-as Ipari Szakmunkásképző Intézet végzősei. Képünkön a nyomdász tanulólányok. Horváth Barna felvétele * O Az első Ost-West folk- fesztivált tartották meg a hét­végén, pénteken és szomba­ton Kőszegen. A külföldi és hazai zenészek többek között latin-amerikai, bajor, ír és ci­gány népzenét is játszottak a vár belső udvarán felépített színpadon. A tervek szerint a világkiállításig minden évben megrendezik ezt a találkozót. O Balatoni Gazdasági Ka­mara. Három megye százhar­minc állami, szövetkezeti és magánvállalkozója, kereskedő­je, vendéglátóipari és keres­kedelmi szakembere részvéte­lével megalakult a Balatoni Gazdasági Kamara. A somo­gyi, veszprémi és zalai képvi­selők az új szervezet elsőren­dű feladatának tartják azt, hogy az idegenforgalomhoz kapcsolódó szakmák vissza­nyerjék rangjukat, s hogy lét­rejöjjön a Balaton Bank, mely kedvezményes kölcsönökkel se­gíthetné a legkülönbözőbb fej­lesztéseket. O Ezer dollár lesz a nagy­díj azon a nemzetközi karika­túra-fesztiválon, mely a Ma­gyar Nemzeti Galériában nyí­lik meg augusztus 20-án, és amelyre már most lehet ké­szülni, hiszen június 30-ig kell beküldeni azt a három, maxi­mum 35x50 centiméteres mé­retű munkát, mellyel a pályá­zók részt vesznek a versenyen. Az érdeklődők további kérdé­seikre a 122-8818-as telefon- szómon kapnak választ. O Megalakult a Dunaföld- vári Kulturális Egyesület, mely­ben a különböző művészeti ágak kedvelőit és művelőit a város közművelődéséért, a kör­nyezetért érzett felelősség fog­ja össze. A társulás felkarolja a városi közéleti lapot, de ak­tívan részt vesz a környezet- védő és vórosalakitó munkák­ban ts. O Nyári iskolába jelentkez­hetnek azák a gimnazisták, szakközépiskolások és szak­munkástanulók, akik az idei tanév tantárgyi követelményei­nek nem tudtak megfelelni. A matematikai, fizikai, magyar nyelv és irodalmi ismeretpótló képzést a Fúzió Kulturális Központ szervezi, ahol minden­nap 8-tól délután 4-ig várják az érdeklődőket. MÉZ6A-BÍLB KFT. Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban 1990. május 28-29-én 9-18 óráig, a Helyőrségi Klub. Pécs, Kossuth L. u. 13. sz. alatt. Nyár előtt a Harkányi Nyárról Elkészült a már hagyomá­nyos Harkányi Nyár rendez­vénysorozat idei műsorterve. Három helyszín közül választ­hatnak a zsúfolt és sokszínű program iránt érdeklődők, a művelődési házban július ele­ijén Haumann Péter és társu­lata lesz a vendég, augusztus­ban pedig a kecskeméti Ka­tona József Színház állít szín­padra egy Eisemann-operettet. A szabadtéri színpadon szinte minden héten fogadnak tánc- csoportokat és fúvószenekaro­kat, a kínálatban német, ju­goszláv, francia zenés-táncos előadások váltják egymást a magyar hagyományőrző'együt­tesek műsoraival. A harkányi katolikus templomban minden hétfőn tartják majd a hang­versenyeket, fellépnek orgona­művészek, fúvósötösök is. Is­mét megrendezik az augusz­tusi Tenkes Rallye-t, o verse­nyezni szándékozók tehát már most kezdhetik csinositgatni és bejáratni a benzinfalókat... A külföldi, és hazai vendégek az időszakosan megjelenő nyári újságból, műsorfüzetek­ből kapnak bővebb informá­ciókat.-05-07 Hét sérültje von ónnak a ka­rambolnak, amely tegnap délelőtt történt Pécsett. A Bolgár Néphad­sereg úton összeütközött egy jugo­szláv és egy magyar rendszámú személygépkocsi. A baleset követ­keztében ketten súlyos, öten köny- nyű sérülést szenvedtek. Q Amerikai egyetemi rock- szinház látogat Baranyába. A pennsylvaniai egyetem Glee Club Rockszínháza május 30- án Pécsett, a Városi Sport- csarnokban, 31-én pedig a pécsvóradi művelődési köz­pontban szerepel, mindkét he­lyen 19 órától. A .színházat a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya hívta meg, amely most kéri olyan családok, egyetemi, főiskolai hallgatók jelentkezését a 10-226-os és a 12-019-es telefonszámon, akik tudnak angolul és segítené­nek az elszállásolásban, a vendéglátásban. O Jótékony célú mise és hangverseny lesz Pécsett, a belvárosi templomban május 27-én 18 órakor a Kálvária Alapítvány javára. Adományo­kat várnak a közismert domb megmentésére, felújítására. Énekel a Leőwey Klára Gimná­zium női és vegyeskara, vezé­nyel dr. Szabó Szabolcs. A misét Kele Pál címzetes apát­plébános celebrálja. O Fóliába csomagolt kalá­csok. Hétfőtől a Pécsi Sütő­ipari Vállalat fóliába csoma­golva küldi a boltokba a si­ma foszlós, a kakaós foszlós és a finom fonott kalácsokat. Ezekből naponta átlag 2000 készül, s most már mindegyi­ket külön-külön becsomagol­ják elsősorban azért, hogy to­vább etálljanak és a fogdo- sástól ne menjenek tönkre. A vállalat kéri a boltokat, hogy a csomagolásra hivatkozva ne emeljék a fenti kalácsfélék árát. A vállalat egyébként több költséggel állítja elő a fenti termékeket. * MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A víg özvegy (du. 3 és este 7 óra). FILM Uránia: Az istenek a lejükre es­tek II. (f4. 16, 18). Kossuth: Kismaszat (10, 12), Kara­rate Kid III. (2, 4. 6), Potyautasok (8). Kossuth Klub: Figyelem (fó, f8). Park: Az istenek a fejükre estek II. (f5, f7). Park 'Kert: Az istenek a fejükre estek II. (f9) (Rossz idő esetén a teremben.) Ságvári: Jakob rabbi kalandjai (4, 6) Ifjúsági Ház: Túl a csúcson (3), Imagine (5). Nevelési Központ: Vértestvérek (3), Fekete eső (5, 7). Komló: Krokodil Dundee II. (4, 6, 8). Mohács: A Shogun árnyéka (4), Jó reggelt, Vietnam! (6, 8), Siklós: Ikrek (6, 8), Szigetvár: Tan­go és Cash (6. 8). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nem­zetiségi műsor. 13.45: Német nem­zetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stú­dió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerb­horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti ze­ne, sport, információk. 20.00: Ze­nés riport-, üzenet- és kívánságmű­sor. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: A Biblia üzenete. 8.05: Gyermeknap *90. Mi lesz ma? Kancso- lás a helyszínekre. Telefonos játék. Az én nevem Jimmy. Tévéjátékso­rozat I. rész. Szia, öcsi. Kapcsol­juk a szoborparkot. Különbözöm, tehát vagyok. Tinti kalandjai. Hely­színi kapcsolás. Az én nevem Jim­my. II. rész. Magyar népmesék. Helyszíni kapcsolás. Az én nevem Jimmy. III. rész. Helyszíni kapcso­lás. 14.35: Képújság. 14.42: Mű­sorismertetés. 14.45: örömhír. 15.00: RTV-közönségszolgálat. 15.10: For­ma—1. Monacói Nagydíi. 17.35: Mű­sorajánlat. 17.40: Szó-zene-kép. 18.15: Delta. 18.40: Közlemények, előzetesek. 18.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Cikász és a hallópálmák. Magyar film. 21.40: INTERART Fórum. Gálakon­cert. 23.10: Telesport. 0.25: Kép­újság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. A mű­velődési főszerkesztőség műsorc. 14.00: Képújság. 14..15: Tv2. Benne: Riportok — Időjárás — Zene. 14.25: Nyelvlecke. Entrée fibre. 15.00: Gyermeknap ’90. 15.00: Nonni és Manni. Izlandi tévéfilmsorozat. 2. rész. (ism.) 15.51: Tv2. 16.00: Gyer­meknap ’90. 17.00: Nyelvlecke. Se­same Street. 18.00: Gyermeknap '90. Benne: Gyerekeknek! 18.50: Tv2. 19.00: Halványkék női írás. Osztrák tévéfilm. 2. rész. 21.01: Tv2. 21.35: Túsztörténet. Magyar film. 23.20: Tv2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.10: Láthatár (magyar nyelvű). 9.35: Rajzfilmsorozat. 10.00: Vasár- ncp délelőtt. 11.00: Mezőgazdasági mozaik. 13.00: Filmsorozat. 14.00: Hírek. 14.05: Vasárnap délután. 16.00: Custeau. (tudományos sor.) 17.00: A legyőzhetetlen (játékfilm). 18.45: Rajzfilmsorozat. 19.10: Tévé- fortuna. 19.30: Tévénapló. 20.00: Hazai sorozat. 21.00: Szórakoztató zenei műsor. 21.50: Sportszemle. 22.40: Éjszakai program. 0.40: Hí­rek. 2. MŰSOR 7.45: Tévénaptár. 8.00: Éjszakai program. 13.00: Sportdélután. 19.30: Tévénapló. 20.00: Külföldi doku­mentumműsor. 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.15: Tarka vasárnap (dók.-műsor). 23.15: Műsorzárás. Határ nélküli álom. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: A békegyere­kek. 9.50: Poseidon kertjei (soro­zat). 10.35: Pillantás a hétre (ism.). 11.00: Sojtóóra. 12.00: Halló, Ausztria — halló. Bécs. 12.30: Tájékozódás. 13.00: Úton. 13.25: Sinha Moca (ism.). 13.50: Rajzfilm. 14.00: A fehér csődör (amerikai film). 15.30: Egy ház Je­ruzsálemben. 15.35: Közlekedési műsor gyerekeknek. 15.40: Salar, a lazac (rajzfilm), 16.25: Minihírek. 16.35: Jim Henson legjobb történe­tei. 17.00: X-Large. 18.30: Állat­menhely (sorozat). 19.30: Híradó. 19.48: Sport. 20.15: Don Giovanni- opera olaszul. 23.15: Paul Chaim Eisenberg főrabbi beszél. 23.20: Brahms zongorakoncert. 0.15: Ak­tualitások. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Egy­veleg. 12.00: Német nyelvű maga­zin. 12.30: Egyveleg. 13.30: Halló, Ausztria - halló, Bécs. 14.00: Egy­veleg. 15.00: írva vagyon. 15.30: Egyveleg. 16.00: Turisztikai maga­zin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 18.30: Egy­veleg. 19.30: Videodivat. 20.00: Hollywood. 21.00: Hirtelen (ameri­kai film). 22.30: Barnaby Jones (amerikai krimisorozat). 23.30: Bur­ke törvénye (amerikai krimisorozat). 0.30: Egyveleg. SAT1 8.05: A Flinstone család (ism.). 8.30: Batman (ism.). 9.20: Tele­ti pp - főzés - horoszkóp. 9.30: Újdonságok a moziban. 10.00: Sport. 10.30: A világ legszebb út­jai (ism.). 10.55: így láttuk. 11.00: A szerelem hangjegyei. 12.45: Eu­rópa közepén (sor.). 13.15: Fantá­zia-sziget (ism.). 14.05: Teletipp ­szabadidő. 14.15: Fejecske, fejecske- kvíz. 14.40: A mi kis farmunk (am. kalandfilmsor.). 15.30: A Táj­fun hadművelet (NSZK—francia já­tékfilm). 17.10: A lila kabátos bosszúálló (angol kalandfilm). 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: A szép és a bestia (am. sor.). 20.00: Bonjour, Kathrin. 21.45: Sport. 22.00: Talkshow. 23.15: Szökésben (am. krimisor.). 0.05: Előrejelzés. RTL 8.00: Gyermekműsor. 9.30: A vi­dám cápa (ism.). 9.45: Heath­cliff, a kandúr (amerikai rajzfilm­sorozat). 10.00: Menekülés az aranyföldről (csehszlovák sorozat). 11.00: A hét. 12.05: Csodálatos évek (ism.). 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Játssz velünk. 13.15: Az apám egy földönkívüli (amerikai sorozat). 13.35: Flinstone kölyök (amerikai rajzfilmsorozat). 14.05: Dr. Kicsoda (angol sci-fi- sorozat). 14.30: Testőrök lázadása (olasz történelmi film). 16.00: Életre, halálra (am. western). 17.35: Játssz velünk. 17.45: Művé­szet és küldetés. 17.50: Hazai dal­lamok. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: Egy különleges nap (kvíz­műsor). 20.15: Enciánkék (NSZK játékfilm). 21.45: Tévétükör. 22.15: Késői kiadás. 22.35: Tutti-frutti. 23.35: Claymore (am. krimisor.). 0.25: Série Rose (francia erotikus sorozat). 0.50: Alfred Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat). 1.15: Aerobic. Tapétát keres? Újjá szeretné varázsolni otthonát? Önnek szól ez a hirdetés! KÜLÖNLEGES NSZK TAPÉTÁKAT KÍNÁLUNK, RENDKÍVÜL NAGY VÁLASZTÉKBAN I Kapható kizárólag: pécsi, siófoki, boglárlellei, kaposvári, tamási, siklósi FÉSZEK Áruházainkban, valamint csurgói Tüzép-telepünkön. Ne keresse tovább! Most, itt van a lehetőség, hogy megvásárolja! Bvasamapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom