Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)

1990-04-11 / 9. szám

6 oj Dunántúli napló 1990. április 11., szerda Pécsi körkép .•.v.-.v.v.v.v.v.v.^v.v.v.-i-ívivívXvIvXvXvl-XvXvr-X.X.v.V.^v.v.s-:^ vx<*x-xvxx-x-x-x*xxvx-x-x-xvvxv::x-::x*:*x*>x*xyx::::*::x%^ Péntek Gábor, a Város-. gondnokság intézményvezetője tájékoztatója szerint: Pécsett, a Széchenyi téren, a keleti útpálya -nyugati olda­lán megállási tilalom lesz, mert a közelmúltban az ott parkoló jármüvek (főleg autó­buszok) több alkalommal for. galmi csődöt okoztak. Fizető parkoló, ezután már csak a Dzsámi déli oldalán, illetve a Nagy Lajos Gimná­zium előtt lesz. A városi ta­nács előtti megszűnt pafkoló köré virág-tálakat helyeznek el az aszfaltozási munkák után. Az autóbuszok pedig a téren még a fizető parkolóban sem várakozhatnak, a Vak Bottyán utcában a várfal mellett van lehetőségük a parkolásra. Ugyancsak sa kedvezőtlen forgalmi körülmények indokol­ják a Kossuth tér forgalom­technikai átszervezését. A Hal téri torlódások fel­számolása érdekében a fizető parkoló bejáratát áthelyezik a tér Bem utca felőli oldalára, kijárat a Fürdő utcára lesz. A taximegálló visszakerül a tér déli oldalára, 9 kocsiállással. Külön forgalmi sávot alakíta­nak ki a parkolót megközelí­tőknek a Hal tér irányából. Mindkét helyen emelkednek a parkolási díjjak: személy- gépkocsiknak 1 órára 30,- Ft, 1/2 órára 15,- Ft. A parkolási díjak emelését a kevés férőhely és a par­koló gépkocsi nagyobb „for­gási" sebessége indokolja. A Kossuth téri parkoló te­hermentesítésére a Rákóczi út 60. alatti parkoló használatát javasolják (személygépkocsi: 10,— Ft/óra), 60 férőhelyen. A Széchenyi téren az új for­galmi rend április 17-től kez­dődik. A Kossuth téren a forgalmi rend változását április máso­dik hetében (9—14 között) kí­vánják megvalósítani, ameny- nyiben az időjárás megengedi a kivitelezési munkák elvégzé­sét. Oj autöbusz-fordulA, közlekedési lámpa Felújított utak A Városgondnokság közli: a 'Pécsi KÉV befejezte az útkor­rekciót o Rákóczi úton, a híd felújítását az Álmos utcában, a pairkoló rendbetételét a Tol- bubin út 1-3-nál és az Orosz Gyula utcában az utasperont. A tavasz beköszöntével, a vá­lasztás lezárásával városunkban és környékén egyre aggasztóbb mére­teket ölt az utcák, terek, parkok és házfalak rendetlensége. A sze­metelés, a törmeléklerakás, a fa­lakra való ragasztás olyan mére­teket öltött mind a bel-, mind a külvárosban, amely szégyent hoz a múltjára, történelmi hagyományaira oly büszke dél-dunántúli városra. Az emberi és közületi felelőtlenség már olyan méretű, amely — tiszte­let a kevés számú, de megbecsü­lendő kivételnek - megkérdőjelezi azt, hogy az itt élő polgárok egyál­talán magukénak tekintik-e a me- csekalji várost. Most, hogy az idelátogató hazai és külföldi vendégek, a Pécsett rendezendő konferenciák, találkozók A Pécsi Köztisztasági és Út­karbantartó Vállalat felújította a járdát a Hargita utca észa­ki oldatan, a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat pedig az autóbusz-fordulót Nagypos­tavölgyben. egyre növekvő számában bizunk, anakronizmus a poros utcák, sze­metes parkok, telefestett és plaká- tolt házfalak látványa. Ilyen morál mellett, a jó idő és a kirándulá­sok beköszöntével elképzelhető, mi­lyen sors vár a Mecsek útjaira, kirándulóhelyeire I Kérünk tehát minden, a józan észben még bízó, egészséges lo­kálpatriotizmussal rendelkező, a vá­rosa tisztaságáért tenni kívánó pol­gárt, közületet és pártot vagy szer­vezetet, a városvédők vagy a zöldek példája nyomán gondoskod­janak arról, hogy a közvetlen kör­nyezete, városa minél előbb meg­szépüljön. Méltóképp fogadhassuk az idelátogatókat. Önmagunknak, hagyományainknak tartozunk ezzel I A Pécsi KÉV megkezdte a Perczel utcában az útfelújítást a Széchenyi tér és a Boltív- köz között, amelyet május 15- re fejez be, Mólomban a Fel­ső utca rekonstrukciójával má­jus 31-ig végez, míg a Csalo­gány utcában június 15-ig dolgozik. Az Útjavító Kft. megkezdte az István utca szé­lesítését, amelyen június 20-ig dolgozik. A Pécsi Köztisztasá­gi és Útkarbantartó Vállalat június 30-ig dolgozik a Tom­pa Mihály utca felújításán. A KIG megkezdte a forgalom- irányító berendezés építését az Aradi—Landler-Kodály úti cso­mópontban, május 31-re végez a munkával. Ebben a hónap­ban várható még a 39-es dan­dár út. útburkolatának a fel­újítása. A Pécsi Vízmű csator­naüzeme csapadékcsatornát javít a Váczi Mihály és a Jó­zsef Attila utcában. A Hajdú Gyula utcában a víznyelőket javítják, április 15-ig. fl Városvédő őrjárat felhívása Készül Magyarüreg rendezési terve A tulajdonosok érdekei szerint dolgozták át a programot Készül a magyarürögi völgy részletes rendezési terve — mint ismert, ez a Szigeti ABC- től a Mecsekszentkútig húzódó terület —, amelynek folyama­tában második alkalommal ta­lálkoznak ma (délután 5 óra­kor, a Fábián Béla úti Neve­lési Központban) a városi ta­nács és a tervező cég képvi­selői az érdekelt telektulajdo­nosokkal. Ma egy újabb javaslattal állnak az emberek elé a terv­készítők. Az őszi találkozón ugyanis nagy vitát kavart a tanácsi program és ä telek- tulajdonosok alapvető érdek- különbsége. Ez a terület évti­zedeken keresztül különböző építési tilalmak alatt állt, egyes részeit nagyszabású, szerencsére, mint utóbb kide­rült, megvalósíthatatlan építé­si elképzelések miatt tartalé­kolták. Érthető, hogy oz embe­rek bizalmatlanul fogadják az újabb tervjavaslatokat, még akkor is, amikor valóban őket is bevonva készülnek már a dokumentumok. A vita tárgya elsősorban a három részre tagolható terület középső harmadába, az ürögi faluba tervezett intézményköz­pont — bölcsőde, óvoda, iskola -, valamint a kereskedelmi­szolgáltató központ telepítése volt. Mindezek nagy beépítet­len magántulajdonban levő telkeket érintettek, szám sze­rint tizennyolcat. Ezekkel az in­tézményekkel gondolta a ter­vező az egész térség alapellá­tását szolgáltatni. Vita volt a belső területen keresztül veze­tett út miatt is, amely szintén több magántelket érint. Dr. Heller Márta, a Pécsi­terv tervezője messzemenően figyelembe véve a telektulaj­donosok elvárását, egyeztetve a városi tanács hatóságaival minimálisra csökkentette az in­tézményközpontot, és alapvető­en az állami tulajdonban levő telkekre telepítette, így elma­rad a bölcsőde, az iskolától pedig távolabb kerül az óvo­da. Lemondtak a kereskedel­mi-szolgáltató központról, az ellátást az itt élők vállalkozó kedvére bízzák. Az utat sem vezetik át a telkeken, illetve csak a legszükségesebb mér­tékben érintik, a meglevő nyomvonalon vezetik. A területen leyő vízfolyás rendezése azonban elkerülhe­tetlen, és mindenképpen érinti a telkeket, hiszen éppen amiatt nem volt rendezhető, mert nem fértek hozzá, viszont egyre elhanyagoltabb, szeme- tesebb - tegyük hozzá, az ott lakóknak is fontos, hogy a rendezésével megvédjék a tu­lajdonukat. Hogy merre húzó­dik majd a karbantartó út, az a kiviteli tervektől függ. Egyébként a terv ajánláso­kat tartalmaz a telkek .meg­osztására, hangsúlyozni kell, hogy nem előír, csak javasol, amit az egyedi elképzelések elbírálásánál lehet majd figye­lembe venni. Blaskó János, a városi ta­nács építési osztályának fő­előadója és'dr. Heller Márta tervező egyetértett abban, hogy a tervkészítésnek ez az egyez­tetés a járható útja, még ak­kor is, ha az érvényben levő országos építési szabályokat igen nagy kompromisszumok­kal lehet csak érvényesíteni. Igazságosnak azt tartanák, ha a részletes rendezési terv elfo­gadása után o végrehajtó bi­zottság megvásárolná a min­denképpen kisajátítandó telke­ket, megszüntetve az újabb ti­lalmakat. öttorony patika - az első magángyógyszertár Pécsett Azonos árak, azonos szakmai felügyelet Egy évvel ezelőtt még csak barátkoztak a gondolattá.! - ma már egy hónapos nyitva tartás van mögöttük. Kitartó volt a közös elképzelés meg­valósításában Habó Ferencné és dr. Várszegi Lászlóné gyógy­szerész, akik az első .magán­gyógyszertárat nyitották Bara­nyában, de országosan is a legelsők között vannak. A kert­városi Rózsadombon — ahol sók kisgyermekes család lakik — a hét hat napján nyitva, tartanak. A két gyógyszerész társtulaj­donos és régi kolléga. Hét éve dolgoznak együtt. Az Irányi Dániel téri gyógyszertárban kezdtek, aztán a Zsolmayban folytatták. Miután a társada­lombiztosítás kijelentette, hogy szükségét látja és egyetért ma­gángyógyszertárak létrehozásá­val, s miután hallották, hogy a városi tanács szorgalmazza ezen a területen patika nyitá­sát, kérték a Szociális és Egészségügyi Minisztérium en-' gedélyét- a magántevékenység­re. Harminc napon belül meg­kapták, s elkezdhették az üz­leti háttér, szervezését. Az első partnerük, akivel szerződést tudtak kötni, a Gyógyért utódja, a Hungaro- pharma gyógyszer-nagykeres­kedés lett, amit több megyei gyógyszertár vállalat követett, s mivel az egykori munkálta­tójukkal, a 'baranyai központ­tal is korrekt kapcsolatban ma­radtak, úgy vélik, hogy ez ké­sőbb szerződésben is kifejez­hető lesz. Az ellátás megala­pozása mellett az volt a leg­Az Ottorony patika Kertvárosban Fotó: Proksza László fontosabb, hogy a társada­lombiztosítás is megkötötte ve­lük azt a megállapodást, amelynek értelmében ugyan­olyan jogokkal rendelkeznek, mint az állami gyógyszertárak. Nemcsak a jogaik, a szakmai kötelezettségeik is megegyez­nek az államiakkal. Az Orszá­gos Gyógyszertári Intézet, a legfőbb szakmai felügyeletük, s miután tőlük megkapták a szakmai engedélyt, kérték a megyei tanács egészségügyi osztályától a nyitási jogot. Mindketten felvették az új­rakezdési kölcsönt, megvásá­rolták a szükséges eszközöket, műszereket, bútorokat. A ta­nács — könnyítésként — a he­lyiségre részletfizetési ked­vezményt adott nekik. Így tud­tak kezdeni, s remélik, hogy adókedvezménnyel és a társa­dalombiztosítási hozzájárulás százalékának csökkentésével támogatják majd a magán­gyógyszertárakat, s akikor ők is megtalálják a számításukat. Másként nem tudják elképzel­ni a boldogulásukat, mivel a gyógyszerek ára kötött, s az ő hasznuk a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi ár kö­zötti különbségből jöhet ösz- sze. De ebből kell még fizetni a rezsit, a szállítást... A város legújabb és egy­ben első magángyógyszertára a hét hat napján hétfőtől pén­tekig reggel 8-tól 5 óráig, szombaton pedig 8-tól délig tart nyitva. T. É. Odaadóbb törődést a betegekkel... „Csalódott beteg" aláírás­sal névtelen levelet kapott az Egyesített Egészségügyi Intéz­mények igazgató főorvosa, oki a panaszt a névtelenség elle­nére kivizsgálta, és a követ­kező tájékoztatást adja: A tüdőgondozó intézet ve­zető főorvosának a figyelmét felhívtuk, hogy a levelet is­mertesse a dolgozókkal, és nyomatékosan hívja fel a fi­gyelmüket a betegekkel kap­csolatos hangvételre, valamint arra, hogy a mentővel érke­zett sürgősségi betegellátás­nál az éppen rendelő orvos azonnal gondoskodjon a be­teg ellátásáról. Természetesen igyekszünk a névtelen bejelen­tés alapján is megtalálni azt az asszisztenst, aki minősíthe­tetlen -hangvételt tanúsított a mentővel odaszállított, elesett beteggel szemben. Amennyi­ben megtaláljuk, figyelmezte­tésben részesítjük, hogy miért nem hívott a helyszínre azon­nal orvost. (Megtudtuk, idő­közben a figyelmeztetés is megtörtént.) Mindent megteszünk annak érdekében, hogy intézményünk egyetlen területén se fordul­hasson elő hasonló eset. Dr. Szilasi Anna, igazgató főorvos, Egyesitett Egészségügyi Intézmények Rovatszerkesztő: Gáldonyi Magdolna * -

Next

/
Oldalképek
Tartalom