Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)

1990-02-08 / 38. szám

Kiegyensúlyozott ellátást ígér a miniszter SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MINISZTÉRIUMBAN (5. oldal) Hazánkba érkezett feb­ruár 7-én Agostino Casa- roli bíboros, a vatikáni államtitkárság vezetője („miniszterelnöke"). A Fe­rihegyi repülőtéren Sar- kadi Nagy Barna, a Mi­nisztertanács egyházpoli­tikai titkárság vezetője fo­gadta. MTI TELEFOTO Konzultáció a pártok ás az ország vezetői között Tizenhat politikai párt képviselői, valamint Szűrös Mátyás, Németh Miklós és Fodor István szerda délután a Parlamentben konzultációt kezdtek. Az elnöklő Szűrös Mátyás elöljáróban emlékeztetett a korábbi megbeszélésekre, a po­litikai egyeztető tárgyalásokra, s ennek kapcsán jegyezte meg: a mai összejövetelre a decem­beri tanácskozás résztvevői kaptak meghivást. Ismertette az SZDSZ levelét, amelyben a sza­bad demokraták kifejtik: szükségesnek vélik ugyan az egyeztető tárgyalást, de a jelenlegi konzultációt nem tartják megfelelően előkészi- tettnek. Szűrös Mátyás hozzátette: hasonló tar­talmú levelet kapott a Fidesztől is. (Folytatás a 2. oldalon) Az SZKP KB elfogadta a Gorbacsov által előterjesztett radikális reformtervezetet Főtitkári zárszóval ért véget a plénum Szerdán a késő esti órákban — jóval később a - várt időpontnál — befejeződött az SZKP Központi Bizottságának kettő helyett három napig tartó ülése. Magyar résztvevők az EK szociál­demokrata pártjainak kongresszusán Február 8-án és 9-én tartják az Európai Közös­ség Szociáldemokrata Pártjai Szövetségének kongresszusát Nyugat-Ber- linben. A kongresszuson részt vesznek a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt és a Magyar Szocia­lista Párt képviselői is. Nyers Rezső, az MSZP el­nöke és" az SZDP küldött­sége - Petrasovits Anna pártelnök vezetésével szerdán utazott el a ta­nácskozásra. NSZK kormány­bizottság a német egységért Az NSZK kormánya szer­dai ülésén, amelyen Hel­mut Kohl szövetségi kan­cellár ecsetelte az NDK belső helyzetét, egyhangú­lag ,hozott döntés alapján kabinetbizottságot hozott létre a német egység elő­mozdítására. lA határozat­ról délután sajtóértekezle­ten számolt be Hans Klein kormányszóvivő. A Mihail Gorbacsov által hétfőn előterjesztett kongresz- szusi állásfoglalás-tervezet vi­tájában szerdán is sokan szó­laltak fel, majd a dokumen- tuimszehkesztő bizottság névé­iben Georgij Razumovszkij be­szélt. A szerkesztő1!* zottsóg javas­latainak megvitatása után a testület jóváihagyta a terveze­tet. Az MTI moszikvai irodájá­nak értesülései szerint a .mó­dosító javaslatokkal kiegészí­tett dokumentum elfogadása ellen egyedül Borisz Jelcin szavazott, s a KB egy tagja tartózkodott. A jóváhagyott dokumentumot''később hozzák nyilvánosságra. Ezután kezdett hozzá a tes­tület a második napirendi pont vitájának. Ennék során a Lit­ván Kommunista Párt XX. kongresszusán hozott határo­zattal összefüggő kérdéseket tekintették át. Elsőként Algirdas Brazauskas, a Független Lit­ván KP KB első titkára, va­lamint Mikolas Burokjavicus, az SZKP platformján álló Lit­ván KP ideiglenes központi bi­zottságának titkára szólalt fel. A felszólalók között volt Jurij Maszljukov, a miniszterelnök első helyettese, továbbá A/elr- szandr Jakovlev és Jegor Li- gacsov, a PB tagjai, a KB tit­kárai. A második napirendi pont vitájában elfogadott határozat szövegét nyilvánosságra hoz­zák. Az SZKP Központi Bizottsá­gának ülése Mihail Gorbacsov zárszavával ért véget. Catherine Lalumiére magyarországi tárgyalásai Catherine Lalumiére, az Európa Tanács főtitkára szerdán délelőtt több ma­gyarországi párt képviselő­jével találkozott <a Hilton Szállóban. Külön-külön megbeszélést folytatott Szabad Györggyel, a Ma­gyar Demokrata Fórum el­nökségi tagjával, találko­zott Prepeliczay Istvánnal, a Független Kisgazdapárt főtitkárával, valamint Mécs Imrével, a Szabad Demok­raták Szövetségének ügy­vivőjével. A nap folyamán az Európa Tanács főtitkára találkozott Barabás Mik­lóssal, az Országos Béke­tanács főtitkárával, aki be­számolt a Budapesten lé­tesítendő Európa Ház cél­jairól, idei programjáról. Felajánlotta, hogy az Euró­pa Ház megismerteti a közvéleménnyel az Európa Tanács tevékenységét, és felkérte a főtitkárasszonyt, hogy vállalja el az .Európa Házat támogató nemzetkö­zi tanács tagságát. Catherine Lalumiére ma­gyarországi tárgyalásai be­fejeztével sajtótájékoztatón számolt be tapasztalatai­ról. Catherine Lalumiére, az Európa Tanács főtitkára kétnapos látogatása befe­jeztével szerdán, az esti órákban elutazott Ma­gyarországról. Jó ütemben épül Pécsett, az Irányi Dániel téren az MTESZ- székház és az energiaszolgáltatók háza. Beruházók a ta­nács, a gázmű, a DÉDÁSZ, valamint az energiafelügyelet. A székház várhatóan év végére, a ház pedig a jövő nyár­ra készül el. A több mint ötszázmillió forintos beruházás kivitelezője a Tolna Megyei AÉV. Fotó: Läufer László Csak parlamenti támogatással lehetséges Fenn kell tartani a kormány cselekvőképességét Néhány napja, hogy az Országos Tervhivatal és más .főhatósá'gók, valamint a Soros' Alapítvány által támogatott, úgynevezett Híd-csoport szak­értői megvitatták azokat a gazdaságpolitikai teendőket, amelyek megtétele elenged­hetetlen ahhoz, hogy a gaz­daság működőképes marad­jon, a választásók után meg­alakuló új kormány hivatalba lépéséig tartó, mintegy 100 na­pos periódus alatt. Mi vár­ható a választások után; ót- hidalható-e a régi kormány hivatalból való távozása és az új hivatalba lépése közötti időszak a magyar gazdaság- politikában' anélkül, hogy el­lenőrizhetetlenné válnának a. gazdasági folyamatok. Erről, kérdezte az MTI munkatársa Báger Gusztávot, az Országos Tervhivatal közgazdasági fő­csoportfőnökét. Mindenekelőtt azokat a jogi kereteket kell tisztán látni, amelyek a jelenlegi Németh- konmáiny működéséhez terem­tik meg a feltételeket - mon­dotta a Tervhivatal vezető tisztségviselője. Nevezetesen: az alkotmány úgy rendelkezik, hogy a hivatalban lévő kor­mány mindaddig teljes jog­körrel működik, amig az új parlament által választott ka­binet át nem veszi az irányí­tást. Az alaptörvényben olyan kitétel is szerepel, miszerint, ha a parlament megvonja a bizalmat a kormánytól, akkor az ügyvivői minőségben mű­ködhet tovább. Ez azonban megszorításokat tartalmaz a kormány tevékenységére: ilyenkor a Minisztertanács nem köthet nemzetközi szerződése­ket, és rendeleteket is csak akkor hozhat, iha erre törvé­nyi felhatalmazást kap. EbbőJ látható, hogy a kormány csak akikor maradhat cselekvőké­pes, s irányíthatja a gazdasá­gi folyamatokat teljes felelős­séggel, ha a választások utá­ni új kormány hivatalba lé­péséig élvezi a honatyák bi­zalmát. Ez a bizalom azért fontos, mivel1 még az elkövetkező idő­szakban is az ország számá­ra létfontosságú gazdasági intézkedéseket kell meghoznia a jelenlegi kabinetnek. Ebben az időszakban válnak ismertté —, többek között a vállalati mérlegbeszámolók alapján teljes (körűen az elmúlt év gazdasági eredményei, ame­lyek esetleg gyors intézkedé­seiket tesznek szükségessé. Ugyancsak márciusig kötik (Folytatás a 2. oldalon) Országgyűlési értékelő bizottság alakult Vagyonnyilatkozat Megtartotta első ülését szerdán az egyes állami és párt­funkciót betöltött, illetőleg betöltő vezetők vagyonnyilatkozatát értékelő országgyűlési bizottság. A testület elnökévé Eke Károly független képviselőt választották meg. A bizottság tagjai önként vagyonnyilatkozatot tettek. A Ma­gyar Közlöny 12. számában található 1990. évi III. törvény és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozat alapján a bizott­ság meghatározta munkamódszerét. A törvényben megfogalmazottak szerint: „Akik az 1980. jú­nius 8-ától számított két parlamenti ciklus idején magas álla­mi, illetőleg párttisztséget töltöttek, vagy töltenek be - az El­nöki Tanács elnökei, titkárai és tagjai, a Minisztertanács elnö­kei és tagjai, az államtitkárok, az Országgyűlés elnökei, alel- nökei, a Fővárosi Tanáts és a megyei tanácsok elnökei, ille­tőleg az MSZMP volt elnöke, főtitkára, titkárai, politikai bizott­sági tagjai, valamint fővárosi és megyei első titkárai, továbbá a jelenleg működő pártok és társadalmi szervezetek országos vezetői - 1990. február 25-ig kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni." A bizottság a beérkezett vagyonnyilatkozatokat az APEH-hez továbbítja, és a szakértői jelentés alapján kezdeményez vizs­gálatot. Pécsett, az egykori tettyei kőbánya szomszédságában a pécsi bakancsos turisták átalakítják a volt Zsivánovics-tanyát kulcsos turistaházzá. Egyebek között bekötik a vizet. Nyitás még ezen a tavaszon. A létesítmény nyitott, bárki igénybe veheti a szolgáltatását. Fotó: Läufer László

Next

/
Oldalképek
Tartalom