Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)
1990-02-14 / 44. szám
Tulajdon és föld Képviselőjelöltek 1. sz. választókerület, Pécs Vállalkozók Pártja Márton György Robbanásveszély! Az országot sújtó mély gazdasági válság és az élvisekhe- tőség határáig jutott infláció egyik legfontosabb eredője a tulajdoni kérdés megoldatlansága. Ezért tézísszerűen a Fidesz erről alkotott véleményét foglalják össze. Programunk határozottan kiáll a privatizálások mellett. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az állami tulajdon leépítése csaik egy több évig tartó folyamatban valósítható meg. Ennek ellenőrzését és irányítását az állam végső tulajdonosi jogaival felhatalmazott állami vagyonalap végezze a parlament privatizációs bizottságának felügyelete alatt. Az államháztartásnak bevételeikhez is kell jutnia a privatizáció eredményeképpen, aminek kisebb részét fordíthatja a vállalkozások ösztönzésére, nagyobb részét pedig az államadósság törlesztésére. Tekintve, hogy a belföldi magánszemélyek rendelkezésére álló tőke és a nálunk befektetni szánt külföldi tőke ösz- szesen is legfeljebb az állami vállalati vagyon 20—3O°/0-át vásárolhatná fel néhány éven belül, a hagyományos állami tulajdon részarányának további csökkentése érdekében annak további belső átstrukturálását tartjuk szükségesnek. Ennek fő iránya legyen az intézményi tulajdonosok térnyerése, omii történhet több formában, egymással párhuzamosan. Az egyik egy decentralizá- oió, amelynek során a községek, mint helyi önkormányzatok válnának a község határólban levő állami földek és egyes gazdálkodó szervek tulajdonosaivá. Egy másik típusú belső átstrukturálás a tá'- sadalombiztosítási vagyonalap létrehozása az állami vagyonalaphoz kerülő tulajdonrészekből. Ennék során a társadalombiztosítási kiadósok egyre növekvő részének fedezete a befektetőként önálló tőkepiaci szereplőként fellépő biztosítáAmílkor már a mindenható, mindenhová elérő és mindent ellenőrizni akaró központi állami akarat és gondosan túlozó porított igazgatáscsápjai kénytelen-kelletlen engedték az évtizedes koncepcióból, azonnal regenerálódni kezdtek olyan Intézmények, omélyék rugalmasságuknál, sokoldalúságuknál fogva elérhetik azt, amit a hatalmi akarat és gépezete már nem. Az egyik ilyen intézmény az alapítvány. A legkülönfélébb célok megvalósítására alkalmas — feltéve, ha az tartós közérdeket szolgál —, és a cél érdekében állapító lehet hatalmas tőkét elkülönítő, akár országos kiterjedésű gazdasági szervezetrendszer, de egyetlen magánszemély is, parányi pénzösszegével. Ez is, az is lehetőségeihez mérten becsülendő, jótékony hatást fejt ki az alapítók akaratának megfelelően. Az alapítási eljárás egyszerű és gyors. Az alapítónak okiratban rendelkeznie kell a névről, szolgálni kívánt célról, az induló vagyonról, annak felhasználási módjáról, az alapítvány székhelyéről. Ha ezekről megtörtént a rendelkezés, a székhely szerint illetékes megyei bíróság kérelemre bejegyzi, és az alapítvány, mint jogi személy, megkezdheti működését. Baranyában tucatnál több alapítvány kezdte meg műkösi vagyonalapok tulajdonában levő, állami vállalatokban tulajdonrészt jelentő részvények hozodéka lehetne. Valószínűleg továbbra is elkerülhetetlen (főleg a legnagyobb) bankok tulajdonossá válása a tartósan fizetésképtelen vállalatok felszámolása során. A bankok részvénytulajdonlásra fordítható tőkerészének arányát azonban szigorúan korlátozni kell. Az állami vagyonalap kezelésében maradó részvényhányad a továbbiakban a tőkepiac felvevőképességének bővülése arányáéban fokozatosan kerülne értékesítésre a .magán- és intézményi befektetők részére. A földkérdéssel kapcsolat- bon a kiindulópontunk az, hogy a mezőgazdasági termelés mai szervezet- és intézményrendszerét gyökeresen át kell alakítani, meg kell újítani. Először is meg kell jelölni a jelenlegi misztikus nagyvállalati (szövetkezeti, állami) vagyon konkrét tulajdonosait. A középpontiban a földkérdés áll, amelynek megoldásához a következő alapelveket kell figyelembe venni: a) Bőt súlyos igazságtalanságok érték az elmúlt negyven évben a parasztságot, a „történelem kerekét” nem lehet visszaforgatni, tehát a jelenlegi helyzetből kell kiindulni. Az 1947-es állapotök elismerése csak szimbolikus lehet, nem lehet szó új földosztásról. b) A formális földtulajdonjogókat mai napig is megőrző tulajdonosok, és azók, akiknek földje jelenleg szövetkezeti használatban van, saját belátásuk szerint dönthessenek földtulajdonukról. c) A föld megtartásában vagy a földhöz jutásiban a jelenlegi és a jövőbeli használók élvezzenek előnyt. Aki tehát művelési céllal akar földhöz jutni, az ebben a minőségében juthasson hozzá, függetlenül attól, hogy ősei tulajdonosók voltak, vagy sem. dését az utóbbi években. Ez nem sok, és palettájuk sem túl változatos. Egészségi célokat szolgál a Világ Világossága és az Egészséges Városért, az oktatást és tehetség- gondozást segíti az ötvös László Alap, a lurisics Idegen- nyelvi Alapítvány, a Megyei Közoktatási Alap és a Belvárosi Iskola Alapítványa. A művészeti és irodalmi élet pártfogója a Szinnyei Júlia-emlék- dij és a Martyn Ferenc Alapítvány. A Pécsi Városszépitő és Városvédő Egyesület alapította Zsolnay Vilmos mauzóleumának helyreállítására, életművének gondozására a Zsolnay Alapítványt, és néhány ifjúsági szervezet a megye diák- újságírásának támogatására a Diáksajtó Alapítványt. E teljességre nem törekvő felsorolásból is kitűnik, hogy társadalmunk elesettjei, a hátrányos helyzetűek félé még nem nyilvánul meg nagy együttérzés, adakozási kedv. Ez érthető, hiszen napjóinkban a közérdekű célra adakozás is — főleg gazdasági megfontolások ókón — nagyon visszafogott. Ezen az alapítványt segítő adóalap-csökkentési lehetőség sem változtatott lényegesen, hiszen a baranyai alapítványok sem elsősorban ilyen módon gyarapítják vagyonukat. Az alapítványoknak csaik egy prosperáló gazdaság fog sokat segíteni. Bozsó 1940-ben születtem. 1959- ben érettségiztem a pécsi Gépi pori Technikumiban. 1959-től 1971ig az Épgép pé- esi gyó rá nál miint gépésztechnikus dolgoztaim. 1971-től a mai napig lakatos kisiparosként tevékenykedtem Pécs peremkerületében, Meszesen. 1968-ban házasodtam meg, egy tizenötéves gimnazista fiam van. Politikával kifejezetten eddig nem foglalkoztam, társadalmi munkát a köz érdekében azonban mindig szívesen vállaltam. A KIOSZ megyei szervétének munkájában, jelenleg is részt vállalok. Párton kívüli vagyok. A jelenlegi parlamentben a vállalkozóknak nincs képviselőjük, emiatt érezzük úgy, hogy a döntések is a fejünk fölött, megkérdezésünk nélkül születnek. A vállalkozásbarát kormányzati politikát 1939-ben születtem Vajsz- lón, iparoscsaládból szárma- «e ** zom. Apám kőfaragó, anyám háztartásbeli, ketten vagyunk testvérek. A testvérem is magánvállalkozó. Nős vagyok, semmilyen pártnak a tagja nem voltam. Iskoláimat Pécsett végeztem. 1964-ben elektroműszerész szakmában szakmunkás-képesítést szereztem. 1972—78-ig kisiparos, 1978—85-ig a Mechanikai Labornál dolgoztam, 1985-től mint önálló kisiparos dolgozom. Mindenkihez fordulok, aki bármely vállalkozás részese, dolgozóija és családtagja. Hiszek abban, hogy a gazdasági bajaink megszüntetéséhez nem a magánvállalkozások lerombolása, hanem annak más szemléletű irányítása és művelése szükséges. Az élet számtalan meggyőző bizonyítékot és érvet szolgáltatott, hogy a legvadabb időkben sem tudtak nélkülünk létezni. Az országot sírba juttatott pártállam, az eltékozolt Tisztelt lengyel nemzetiségű magyar állampolgárok és Magyarországon született és állandó jelleggel letelepedett lengyel állampolgárok! Mivel hazánkban — durva becslésék szerint — mintegy tíz —tizenötezer, eddig sokszor igazságtalanul szlováknak tekintett (vagy hitt), legtöbbnyi- re nemzedékek óta letelepedett lengyel nemzetiségű (ezért mindenképpen kisebbségnek tekintendő) magyar állampolgár, valamint olyan lengyel állampolgár él, aki itt született, nevelkedett, itt él és itt fog meghalni, vitathatatlanul a magyarországi nemzetiségi kisebbségek közé tartornak. Hazánkban eddig sajnos csak a délszláv, szlovák, német és román nemzeti kisebbségek élvezték o kisebbségeket megillető védelmet, és rena gyakorlatban nem látjuk érvényesülni. Szükségesnek tartom, hogy a vállalkozók is megfelelő képviseletet kapjanak a jövő parlamentjében. Mit kér a vállalkozó az új parlamenttől? Olyan hitelpolitikát, amely lehetővé teszi a beruházást, fejlesztést. Olyan adópolitikát, mely vonzóvá teszi a vállalkozást, olyan vámjog szabályozást, ami lehetővé teszi a korszerű külföldi technológia hasznosítását. Korszerű, egyéni biztosításon alapuló egészségügyi és szociális ellátást akarunk, ame y nem büntető adó módjára működik. Csökkenjenek az adminisztrációs terhek, az iparos, a vállalkozó dolgozni és nem könyvelni akar! Egyszerűsített könyvvezetés mellett be kell vezetni az adóátalány intézményét. A vállalkozói kedv növekedése a termelés és szolgáltatás mennyiségi és minőségi javulását eredményezi. Ez mindannyiunk jól felfogott érdeke. A programom ennyi volna dióhéjban. Ehhez kérem szavazatukat, támogatásukat. dollármilliók ellenére sem tudta a „korszerű nagyiparával" a lakossági szolgáltatásokat megoldani kisvállalkozások nélkül. Egészséges országot szeretnék építeni, ahol van piac, van gazdaság, van áru, és mindenkinek van hozzá tisztességes jövedelme. Szeretném, ha szabad emberként élhetne mindenki. Harcolok azért, hogy az iparfejlesztésre szánt dollármilliókból a magánvállalkozók is részesüljenek, olyan adórendszert és adópolitikát, amelynek célja a vállalkozásök élénkítése, olyan társadalombiztosítási reformot, melyben elkülöníthető a mindenki számára kötelező és önkéntességen nyugvó biztosítás. Tiltakozom a 43 százalékos tb-járulék ellen, a vállalkozást visszatartó, túlzott könyvvezetés helyett vezessék be az adó- átalány intézményét. A magánvállalkozások céljainak megvalósítását tekintem legfőbb feladatomnak, melynek feltétele: szabad piacgazdaság, takarékos állam, virágzó vállalkozások, társadalmilag ellenőrzött privatizáció, ami mellett kiállók. delkeztek saját érdekképviseleti szövetségekkel. Diszkriminatív módon — a cigányság mellett — a magyarországi lengyelség (az ezeréves magyar- lengyel barátság ellenére) nem élvezhette, és mai napig nem élvezi a nemzetiségi kisebbségi státust, és saját érdekképviseleti szövetséggel nem rendelkezik. Ennek következtében a magyarországi lengyelek ezrei nagyon gyorsan asszimilálódtak, gyökerüket vesztették, kultúrájukat, nyelvüket elfelejtették. A magyarországi lengyelség érdekeinek hatásos képviselete és védelme érdekében sürgősen létre kell hozni a magyar állampolgárságú, magyarországi illetőségű lengyelek érdek- védelmi szövetségét. A szervezet létrehozásán fáradozó társadalmi szervező bizottság kéA nagyobbik fiú Pesten dolgozott, egy még ma is jónevű, sikeres nagyvállalatnál. A kisebbik a falu tehenészetében helyezkedett el. Mindketten álmodoztak, tervezgették a jövőt. A nagyobbik, aki autószerelőnek tanult, beiratkozott egy nyelvtanfolyamra, hogy két-három év múlva vendégmunkás lehessen valamelyik neves nyugatnémet autógyárban. A másik, saját kis gazdaságát tervezgette: sok-sok tehénnel, sertéssel és aprójószággal - gépesítetten. Néhány nappal ezelőtt a fővárosi bíróságon találkoztam velük. Bilincsbe verten, lehor- gasztott félj jel várták az ítéletet. Betöréses lopások sorozata, s egy súlyos garázdaság terheli őket: négy-öt évvel még olcsón megússzák. Hol és miért siklott ki ez a két élet? A fiúk nem panaszkodnak, tényként közük: csalódtak a világban. Hiába hajtottak a munkában, alacsony maradt a bérük, s mivel mindig ők kapták a legsilányabb, legrosszabbul fizető melókat, nem tudtak bizonyítani, s prémiumot is csak alig-alig kaptak. „Az ember vagy dolgozik, vagy pénzt keres” - ismételgették a kocsmában tanult újkori magyar igazságot. S — mint kiderült - ők az utóbbi lehetőségre voksoltak. Túlzás lenne azt állítani, hogy napjaink beszűkülő társadalmi érvényesülési lehetőségei törvényszerűen börtönbe juttatják majd az álmodozó, ám álmukat megvalósítani nem tudó fiatalokat. Tény viszont, hogy a mai tizenévesek többszörösen hátrányos helyzetből indulnak a nagybetűs életbe. Az élet hetek, hónapok alatt gyökeresen megváltozott, mások az igények, az elvárások a munkaerő-piacra kilépőkkel szemben. Ugyanakkor kevés az olyan munkahely, ahol már az új gazdasági szempontok szerint válogatják és fizetik meg az embereket. Ami van, azokat már rég betöltötték az állami nagyvállalatoktól idejében elmenekült idősebb szakik. Az ő szakmai rutinjukkal nem versenyezhetnek az immár beis- merten rossz iskolákból kilépő ifjak. A vállalkozók-vállalkozó- sok pedig tuti szakembereket keresnek. Rövid távon kell gondolkodniuk, a szavahihetetlen, mának élő állam visszamenőleg is módosítgotja a törvényeit, szabályzóit. Ezek a piac farkastörvényei — mondhatnák, csakhogy ezek a bürokrácia önmentő törvényei s nem a piacé. Hiszen balgaság piacról beszélni ott, ahol az árakat kivéve semmi sem piaci. A bank csak olyan kölcsönt ad- (hat), ami biztosan, értsd: kockázat nélkül megtérül. A vállalat - tisztelet a kevés kivételnek - csak olyan szakmunkásképzést finanszíroz, ami az ő speciális igényeinek megfelelő, és csak annak megfelelő munkaerőt bocsát ki. Majdhogynem lényegtelen, hogy az ifjú mit tud, menynyire felkészült a holnapi, holri mindazokat a Magyarországon élő lengyel nemzetiségű magyar állampolgárokat és a Magyarországon született és születésük óta itt élő lengyel nemzetiségű lengyel állampolgárokat és családtagjaikat, hogy írásban jelentkezzenek, és közöljék személyi adataikat, lakcímüket, valamint azt, hogy az alakuló közgyűlésen (amelyre előreláthatóan február végén, Budapesten kerül sor) részt kivánnaik-e venni. A Magyarországon született és születésük óta itt élő lengyel állampolgárok jelentkezését azért várjuk, mert a sztálini önkényuralom éveiben alkotmányellenesen aláírt és törvénybe iktatott, a magyar—lengyel kettős állampolgárság megszüntetéséről szóló magyar -lengyel kormányközi egyezmény alapján őket önkényenaputáni termékszerkezetre és technológiára. Egy a lényeg r hogy a vállalat Így megspórolhassa a betanítási időt, annak minden költségével együtt. Vállalati szempontból persze mindez nagyon is logikus, el nem ítélhető. A baj csak az, hogy az állam, aminek még mindig — és vélhetően egy jó ideig még — monopóliuma a szakemberképzés és felelős a honi gazdaságért, mindezt hagyja. Csak beszélnek az illetékesek a majdani központi vizsgakövetelményekről, amelyek a szabad iskola- választással párosítva garanciát jelenthetnek arra, hogy szakmunkás-bizonyitvánnyal a zsebében az ember nem válhat röghörkötötté. A kormány, a kultuszminiszter és megany- nyi párt programnyilatkozata így festi elénk a gazdaság- oktatás kapcsolatának szebb jövőjét. De, hogy mikor lesz ebből kézzelfogható tett? Ez itt a kérdés. Az ifjúságkutatással foglalkozó szociológusok már legalább tíz esztendeje figyelmeztetik a kormányköröket: a kilencvenes évek elején megjelenik a munkaerő-piacon (is) az a bizonyos nagylétszámú korosztály. Az iskolahálózat - ■mint tudjuk - a „jelzések” ellenére nem volt felkészült, s minden jel arra utal, hogy nem lesz ez máiképp a foglalkoztatáspolitikával, illetve a lakásgazdálkodással sem. Kéri László, az ismert szociológus, a közelmúltban már- mór kétségbeesett hangon figyelmeztetett: ha rövid távon nem tesz valami kézzelfoghatót a kormányzat a fiatalok életkezdési esélyeinek érezhető javítása érdekében, néhány év múlva — a mai tizenévesek - fenekestül felforgatják az országot. Hogy pontosan mit értett ez alatt Kéri, nem tudni. A hatalomért ádáz versenyt folytató pártoknak talán érdemes lenne elgondolkodni rajta: vajon mihez kezdenék majd magukkal a munka nélküli, hivatalosan fogalmazva: alacsony iskolázottságé, ám erejük teljében lévő fiatalok. Mit kínál nekik az oly sokszor hivatkozott új Magyarország? És mikor? Mert nekik nincsenek tartalékaik, se pénzben, se végveszély esetén értékesíthető ingatlanban, kisebbre cserélhető lakásba fektetve. Mi lesz velük? Hová lesz az ő erejük, ügyességük, alkotásra fogiható ifjúi energiájuk? Aki figyelmesen végigolvassa a pártprogramokat — bármelyik pártét! — jól tudja, még ha szerepel is benne az a szó, ifjúság, általános lózungoknál alig ígérnek többet nekik. Csakhogy a legifjabb korosztályok azt azért már pontosan tudják, a lózungokat nem lehet megenni, lakni sem lehet bennük; ami pedig az ígéreteket illeti: már tele a padlás. Ketyeg a generációs pokolgép - hangzott el tavaly az lfjúság-2000 konferencián. De a jelek szerint ezt ma még egyetlen politikai erő sem veszi komolyan. Fekete Gy. Attila sen fosztották meg magyar állampolgárságuktól. A Magyar Köztársaság alkotmányának 69. §-a (1) bekezdése értelmében: „A Magyar Köztársaságban senkit nem lehet magyar állampolgárságától önkényesen megfosztani", ezért az említett magyar-lengyel államközi szerződés e rendelkezése alkotmány- ellenes, és ezért semmis! A megalakítandó szövetségünk első dolga lesz harcba lendülni e diszkriminatív és alkotmány- ellenes rendelet szanálása érdekében. Ideiglenes postacímünk: Magyarországi Lengyel Nemzetiségi Szövetség szervező bizottsága, Budapest 72., postafiók: 44, postai irónyítószám 1426. Chrzaszczewski Zoltán, a szervező bizottság titkára Egy sokoldalú jogintézmény Alapítsunk alapítványt! 2. sz. választókerület, Pécs Vállalkozók Pártja Scheffer László Lengyelek érdekvédelmi szövetsége