Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-27 / 26. szám
ft magyar Liberális Mépgart szándéknyilatkozata Tulajdonosi társadalmat! Magyarországon az elmúlt egy évben 48 párt alakult 52 féle programmal. A háziasszonyok kosarába több jut politikai pártból ,és programból, mint húsból és kenyérből. Felmerül a kérdés, szükség van-e erre, előre viszi-e ez az ország szekerét. Szónokoltak már eddig jogállamról, alkotmánybiztosítékokról, demokratikus szocializmusról, demokráciáról, a valóság pedig: 1 kg hús ára 140 forint és nem 30 egység demokrácia. Azt tapasztaljuk, hogy a forint egyre kevesebbet ér, de a munkanélküli egyre több. Naponta észlelhetjük, hogy egyre kevesebb a lakás, pedig télvíz idején bajos dolog tető nélkül lenni. Azt tapasztaljuk, hogy egyre több lakásban kapcsolják ki o villanyt, mert nincs miből fizetni. Sőt! Magát a lakbért sem immár. Ugyanakkor az infláció egyre jobban dühöng és hovato- vábo fékjévé válik minden kibontakozásnak. A mi pártunk is gazdaságpolitikai programot hirdet, mint annyi más párt, azzal a különbséggel, hogy nagyobb súlyt fektetünk a gazdaságra. Politikai frázis hangzott már el elég, de rengeteg szép szótól még nem állt meg az infláció növekedése és egyre romlik az életszínvonal. Nem akarjuk értékelni az elmúlt 40 évet sem, önmagáért beszél a csődbe fejlesztett gazdaság, az éhbér nyugdíjrendszer, a törvény- és jogtipró politikai perek sokasága. Eszünk ágában sincs felsorolni a kötetekre .rúgó hibatömeget, mert azzal nem változna semmi, hanem felsorolás helyett be kell látnunk, hogy nincs min tovább rágódni, mert amíg ezen hibatömeg létezik, addig az efajta hibákat kikerülni igyekvő szervezetre akkor is szükség van, ha az nem a negyvennyolcadik, hanem a kettőszázötve- nedik lenne. Magyar, liberális és néppárt A Magyar Liberális Néppárt születésnapja 1956. október 31. volt. Nyilvánosságra azonban akkor nem léphettünk, mert azokban a napokban mást kellett tenni. November 4-én pedig a véreskezű Kádár-Marosán klikk Konyev marsall „ellenállhatatlan és hatékony” közbeszólásával lebeszélt bennünket a nyilvánosságra lépésről. A Magyar Liberális Néppárt új születésnapja 1989. szeptember 15. A nevéből is kitűnik: Magyar. Ha valakinek úgy tetszik: nemzeti. Politikai célkitűzéseinkben nem vagyunk internacionalisták, a saját népünk ügyét igyekszünk szolgálni. Liberális• mert eszünk ágában sincs mindennel és mindenkivel szemben ellenzékieskedni. Libeárlis, mert az embernek joga van szabadon megválosztani a hitét is. Azt a hitét, amely politikai nézeteit, embertársai, vezetői iránti igényeit, követelményeit irányítja. Néppárt: mert semmi szín alatt sem egyetlen - bármely nagyszámú is különben — néprétegre kíván támaszkodni. De nem is a társadalom egészére, mint a kommunisták, mert ez képtelenség. Egységes hitű, egyetlen érdekű, egyetlen törekvésű társadalom nem létezik. Mi a nemzetnek arra a rétegére akarunk építeni, amely nem akar mégegyszer ebben a szép hazában kommunizmust, szocializmust építeni. Mi a munkásságnak arra a rétegére akarunk építeni, amely híve a tulajdonreformnak és változatlanul kívánja 1956. egyik legszentebb törekvésének megvalósulását, a munkásrészvény-rendszer kialakítását és erre építve pártok helyett munkástanácsokat az üzemekben. — Azokra a kis- és közép- vállalkozói rétegekre, amelyek nem az államtól, a társadalomtól 'árják saját ellátásukat, hanem be tudják bizonyítani, hogy nálunk százezrek képesek önmagukon kívül ■milliók jólétét is szolgálni, ha engedik őket emberként, ember módra élni, cselekedni, hinni. — Azokra a parasztokra, akik akarnak, s tudnak is saját birtokon gazdálkodni, kevesebb környezetszennyezéssel, sokkal jobb minőségű, olcsóbb és mégis kifizetődőbb termékeket termelni, és közvetlenül találkozni a fogyasztóval mindkettőjük érdekében.- Azokra a környezetvédőkre, akik tudják, hogy a környezetvédelem mögött, messze- messze több van, mint egy- egy fa, egy táj végtelen szomorú halála. Több b:zonv, mert az emberiség a saját sírját ássa, amikor a környezetét pusztulni engedi. Nemcsak a szépség pusztul, hanem a gyökér is.- Azokra az elesettekre, akik a társadalom perifériáján önhibájukon kívül nyögik az eszmék n ir oenhatóságát a hazug írázisait. Ak k alázatai kénytelenek segélyért esedezni, szerény, de emberhez méltó életjáradék ne lyett. Stabilizálni a forintot Igen! Minket ez érdekel és nem a kommunizmus szent ügye, amely ide juttatta ez országot. Mi gazdálkodni akarunk és nem valami soha meg nem valósult és soha meg nem valósítható álomvilágot ép.tcetni, amelyről senki sem tudja, milyen is valójában. Igaz, hogy rossz gazdasági nelyzetben vagyunk, de mi mégis ezt a gazdaságot akarjuk talpra állítani. Az egész gazdaság teljes talpra állítása nern megy egy-két év alatt, de a holtpontról történő elmozdulást most kell elkezdeni. Az első lépés az infláció elleni azonnali megindítandó harc, kell hogy legyen. Az infláció — minden ellenkező híreszteléssel szemben — nem természeti csapás, hanem egy nagyon tudatos, vagy rendkívül ostoba pénzügyi politika. Kétségtelen, hogy az inflációnak van bizonyos mértékű piacbefolyásoló szerepe, hiszen hol szűkítően, hol serkentően hat arra. De ha az infláció annyira előrehaladott, hogy nyomor felé kényszerít széles tömegeket, amikor már piacszűkítő és vásárlócsökkentő hatása van, akkor fel kell lépni ellene. Nem igaz az az állítás, hogy az inflációra csak piaci eszközökkel lehet hatni, például hatalmas áru- dömpinggel, mert ezt a lehetőséget éppen maga az infláció zárja ki termelésszűkítő kényszerével. Jelgn helyzetünkben az infláció elleni harc legjárhatóbb útjának a jól ismert adminisztratív intézkedés tűnik: az ár- és bérstop. Lehet, hogy ez károsan hat egy rövid időre a termelésre, de csak rövid időre, mert sem a termelő tőke, sem a termelőeszköz, sem a termelőerő nem emésztheti fel önmagát tartós kikapcsolással, termelésszabotáló magatartással. Az infláció megfékezése utóm a gazdasági fellendülés első időszakában stabilizálni kell a forintot és bármilyen áldozatok árán is el kell fogadtatnunk a nemzetközi pénzvilággal. De ezt az áldozatot nem szabad csak a bérből és fizetésből élő néptömegekkel meghozatni. Vannak tartalékaink, többek között az a több százmillió indokolatlan eredetű vagyontömeg, amely annak a több tízezres káderrétegnek a tulajdonában halmozódott fel, amelyik az országot ide juttatta, ahol most van. Természetesen ez a magán- tulajdon is szent, szó sem lehet az elvételéről., viszont a jelzálog-hitelformáció mór a rómaiak óta ismert pénzügyi művelet. Most élni kell vele! Résztulajdonos dolgozók A fenti pénzügyi tranzakció korántsem az egyedüli megoldásunk a stabilizációhoz, közülük csak egy. Gazdaságátalakítási programunkhoz szükségesnek tartjuk a munkások, közgazdák és alkotó műszakiak aktív támogatását. Nyilvánvaló, hogy részükre rendkívül fontos az új tulajdonformák kialakítása. Pártunk rendelkezik egy olyan vegyestulajdonforma tervezettel, amely résztulajdonossá teszi a dolgozót a nézeti vagyonban. Rá kell bízni a dolgozóra a termelés biztonságát és eredményességét saját jól felfogott érdekében. Gazdává kell tenni ott, ahol eddig semmiden volt. Ehhez résztörlesztési lehetőséggel biztosított részvényesi tulajdonossá kell tenni őket. A munkás-alkalmazotti részvény nem a mi találmányunk. Először a detroiti Ford-műveknél, majd nem sokkal utána a torinói Fiat-műveknél alkalmazták és a második világháború után eszerint alakult újjá a német Volkswagen-művek. A dolgozók jogainak biztosításához pedig azonnali munkástanácsokat kell létrehozni. A megindult kezdeti privatizáció bizonyítja, hogy az üzemék el- vagy átadása körül máris nagyon sok a visszaélés, az egyéni spekuláció, a pozíció átmentése. A munkás- tanácsnak legyen beleszólási joga a privatizáció egész menetében, és megszűnnek a visszaélések. A munkásnak soha nem lehet érdeke önmaga becsapása. Ahhoz pedig mindig van esze és bátorsága, hogy felismerje saját érdekeit. A tulajdonreform másik, a munkásság utáni legszélesebb ága az önálló kisvállalkozók köre. Fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges: — a korszerű exportképes háttéripar, — emberi léptékű, tartósan szolgáló adórendszer, — elérhető és hasznosítható hitelrendszer, — kiszámítható piacrendszer. Szükségesnek tartjuk a nálunk jelenleg kialakult válla- latlelépítési modell átalakítását. Ez a hierarchia egy olyan improduktik réteget foglalkoztat feleslegesen, amely eleve kizárja bármely termék gazdaságos előállítását. Meg kell szüntetni a felesleges osztályokat, csökkenteni kell az adminisztrációt, mert nálunk a bizonylatnak is bizonylata, és az ellenőrnek is ellenőre van. Főosztályok és osztályok helyett olyan szakcsoportok szükségesek, ahol a vezető a legjobb szakember és nem fel-, ügyeleti szerv, a hatalom megbízottja. A vállalatfelépítésnek termék, technológia és piacorientáltnak kell lenni. A föld a parasztságé A legnaqyobb, de egyben legfontosabb feladatunk a magyar mezőgazdaság régi értékrendjének visszaállítása. Naqyon sok kérdés vár megoldásra, mert a mezőaazdaság csak látszólag működik, amióta teljesen gépesítették a mezőgazdaság szinte minden munkafolvamatát, a felhasznált energia lényegesen többe kerül, mint a vele létrehozott termésérték. A szinte kizárólag műtrágyákra és vegyszerekre éDÍtett termelés az eneraia- költségqel együtt olyan drá- aává teszi a mezőgazdasági termékek árait, hoay megfizethetetlen kiskeresetű fogyasztó számára, nem is beszélve a veqyszerek talaifertőző hatásáról. Tisztázni kell a löldtulaidon kérdését is. mert a földtulajdonnal való visszaélés nemzeti kincsünk elherdálását jelenti. A* föld legyen azé a parasztságé, amely megműveli. A rosszul gazdálkodó szövetkezeteket fel kell számolni, viszont támogatni kell az önkéntes, jól gazdálkodó szövetkezeti társulásokat. A mezőgazdaságilag művelhető terület 60 százalékára, gyors, változásokra képes termelékeny, piacképes farmergazdaság kerülhet, amely a legolcsóbban, leghatékonyabban termel. A kizárólagos gépesítést legalább fele arányban fel kell váltani a kizárólag mezőgazdasági termékekből tartott iga- és haszonállatrendszerrel. Ki kell használni a természetes és ingyen energiákat, a föld által melléktermékként létrehozott energia- hordozókat. Mindenképpen jelentős induló kölcsönöket kell biztosítani 'hosszú lejáratú kamattal a mezőgazdaságban vállalkozók számára. A legkeményebb, embert próbáló munkák gépi technológiáját feltétlenül meg kell tartani, s ehhez megfelelő ipari hátteret biztosítani. Programtervezetünk több pontja ismerősnek tűnhet, ami nem baj, éppen azt akarjuk, hogy minél többen értsenek belőle. Az itt nem érintett társadalmi szférákra is van kidolgozott működtetési szisztémánk, ezek kifejtését program- beszédeink tartalmazni fogják. Magyar Liberális Néppárt Pécs-Baranyai Szervezete Ezekben a napokban minden lakóház, minden lakás ajtóján sokszor csengetnek majd... A Magyar Liberális Néppárt nem akarja önöket azzal zaklatni, hogy magánéletüket megzavarja az ajánlási szelvények begyűjtésével. Ezért arra kérjük a párt programjával és képviselőjelöltjeivel Szimpatizálókat, hogy az ajánlási szelvényeiket az alábbi címekre küldjék el (a Magyar Postán keresztül ne!): dr. Hederics István, Pécs, Szigeti út 4/A., Magyar Liberális Néppárt irodája, Pécs, József A. u. 10., fszt., Czukor Antal, Pécs, Építők útja 17/B. IMI ezt akarjuk A Magyar Liberális Néppárt az alábbiakat szeretné megvalósítani: • diktatúra helyett valódi demokráciát, 0 a kifosztottak társadalma helyett tulajdonosi társadalmat, 0 az eltartottak társadalma helyett a vállalkozók társadalmát, * 0 az ostoba dogmák társadalma helyett a nyugodt, alkotó munka társadalmát, 0 önálló, szabad kül- és szövetségi politikát minden égtáj felé, 0 a szovjet csapatok kivonását, 0 az igazi politikai sajtó- és szólásszabadságot, 0 tartós lét- és vagyonbiztonságot a társadalom minden tagja számára, 0 inflációmentes gazdaságot, a pénzromlás mielőbbi megállítását, 0 a nagy- és középüzemek munkás, alkalmazotti részvénytulajdonosi rendszer megteremtését a munkástanácsok felügyeletével, 0 a mezőgazdaság rehabilitációját, 0 időtálló, megismerhető, emberi léptékű adópolitika, hitel- és kereskedelempolitikát, 0 tisztességes, átfogó, emberi szociálpolitikát, komoly és hatékony környezetvédelmet, 0 az elkövetett bűntömegért felelős személyek erkölcsi és indokolt esetben büntetőjogi felelősségre vonását, hogy ne lehessen többé felelőtlenül politizálni, országot, népet vezetni. Szabadságpárt: Kellő súlyt az Országgyűlésben A nagy érdeklődésre való tekintettel szükségesnek tartjuk tájékoztatni az olvasóikat, hogy a Szabadságpárt a ikisvá llat- Ikozásak és USA-beli kapcsolataiban akkor tud eredményesen 'közreműködni, ha a választások után 'kellő súlyra tud az Országgyűlésben szert tenni. Ugyonis ebben az esetben látnak garanciát a külföldi 'befektetők anyagi biztonságukra. A Szabadságpárt a külföldi . tőkét 'közvetlenül a ikisvá I la l'kozá sokká I ik ívén - ja kapcsolatba hozni mindkét fél 'közreműködésével. Ez azt jelenti, hogy a behozott tőkét nem a bankokba utalják, hanem két vagy több vállalkozó közvetlen kerül (kapcsolatba, a'hol a százalékos feltételeket, elképzeléseket saját maguk, a saját elhatározásuk alapján valósítják meg. Mindezek a kisvállalkozások a gazdaság egész területére vonatkoznak. Nem tartjuk sem etikusnak, sem elfogadhatónak, hogy egyes baloldali káderek több állást is elfogadnak, ahol két vagy több fizetésért sehol sem végeznek teljes értékű munkát, s ahol csak a feladatnak tesznek eleget, ■hogy a demokrácia kibontakozását lassítsák és elősegítik a régi hatalom átmentését. Ezekre az állásba'mozá sokra nem az érintettek megélhetése miatt van szükség, mert jövedelmük sokszorosa az átlagjövedelmeknek. A Szabadságpárt legközelebbi tájékoztató gyűlése január 28-án Szigetváron lesz 9 órakor- a művelődési házban. Dr. Gueth Gyula, a Szabadságpárt elnöke A HVKis kéri az ajánlószelvényeket A Hazafias Választási Koalíció programját és független jelöltjeit támogatóktól kérjük, az ajánló- szelvényeket kitöltve és aláírva adják le — a választási megbízottaknak, — a HNF Baranya Megyei Bizottságának (Pécs, Geisler Eta u. 15. Tel.: 11-399.). — Az egyéni választókerületekben megalakított választási irodáinkhoz. Pécs 1. sz. választókerület, jelölt: dr. Igfói Zoltán, 2. sz. választókerület, jelölt: Kaposiné dr. Dunai Má'ria, 3. sz. választókerület, jelölt: dr. Sípos Béla. Választási iroda: HNF Városi Bizottság, Pécs, Geisler Eta u. 16. Tel.: 10-782. 4. sz. választókerület, jelölt: Huszka Gábor. Választási iroda: HNF Városi Bizottság, Komló, Lenin tér 1. Tel.: 82-170. 5. sz. választókerület, jelölt: T. Kovács János. Választási iroda: HNF Városi Bizottság, Mohács, Széchenyi tér 3. (városi tanács, B ép. Tel.:26-58.) 6. sz. választókerület, jelölt: dr. Horváth Miklós. Választási iroda: HNF Városi Bizottság, Siklós, Kossuth tér 3. Telefon: 73/11-358. 7. sz. választókerület, jelölt: Szeghy Sándor. Választási iroda: HNF Városi Bizottság, Szigetvár, Széchenyi tér 37. Tel.: 70/12-836.